KÉK HÍREK

Soha nem látott felvételeken a Teréz körúti robbantás – ez alapján perújrafelvételt kér az elkövető ügyvédje

A most előkerült videón olyan dolgok láthatóak, ami a jogi képviselő szerint megkérdőjelezheti a jelenleg fegyházban ülő férfi bűnösségét.

Link másolása

Exkluzív, eddig nem látott videókat mutatott be az RTL a 2016-os Teréz körúti robbantásról. A merényletben akkor két rendőr életveszélyesen megsebesült, hónapokig tartott, míg felépültek, maradandó sérüléseket szenvedtek. Az elkövetőt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, legkorábban 30 év után szabadulhatna.

Az új felvételek alapján azonban az elkövetés idején 23 éves férfi ügyvédje perújítást kezdeményez. A most nyilvánosságot látott felvételen a járókelők szaladni kezdenek, másodpercekkel később pedig már hatalmas füstfelhő száll fel. A két sérült rendőrhöz többen is odarohannak segíteni.

Az ítélet ellen korábban az Alkotmánybíróságnál is panaszt tett a vádlott, de ezt azóta sem bírálták el. Ügyvédje ezért úgy döntött: perújítást kér – részben az RTL Híradója által most elsőként bemutatott felvételekre hivatkozva.

„Körbeérve a kamera őket veszi megint, akkor az látható, mintha jelentene ez az úriember” – mondta el a csatornának Keviczki István.

Az ügyvéd szerint olyan, mintha a férfi egy, a mandzsettájában lévő mikrofonba beszélne. De a robbanás után az ott lévő kapualjból kiszaladó alakot is gyanúsnak tartja.

Azt is állítja: védence DNS-nyomait feltűnően egyvonalban találták meg a helyszínen. „Ez egy 36 méter hosszú, 1 méter széles egyenes. Na, most ehhez képest a robbanás nem sugárirányban, tehát nem az egyenes meghosszabbításában történt, hanem merőlegesen az egyenesre” – magyarázta az ügyvéd.

A fiatalember apja szerint is ártatlan. Az apa a Híradónak azt mondja: szándékosan tehették a helyszínre fia DNS-ét. Úgy látja, féligazságok és fikciók alapján ítélték el.

„A magasságát nem mérték meg objektív módon, és nem vetették össze a körözési személy 170 centiméteres magasságával. Ugyanis a fiam 185 centiméter magas”

– mondta el a Híradónak.

Az RTL Híradójának exkluzív felvétele

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Homokot és kavicsot tömtek osztálytársuk szájába, aki majdnem meghalt
A fiú lenyelte a kavicsokat is, később rosszul lett, szülei orvoshoz vitték, ahonnan kórházba utalták, és két műtétet hajtottak végre rajta, közvetlen életveszélyben volt.

Link másolása

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség két fiatalkorú férfi ellen, akik egy társukkal kiskorú fiú osztálytársuk szájába füvet, homokot és kavicsot tömtek - tájékoztatta a vádhatóság hétfőn az MTI-t.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlottak és egy gyermekkorú fiú társuk tavaly március végén egy borsodi kistelepülés általános iskolájának udvarán először egy másik kiskorú fiút próbált meg "megfogni és a fűben hempergetni", de az védekezett, és elfutott tőlük.

Ezután a sértett kiskorú fiúhoz mentek, kezeit lefogták, majd a földre vitték, és hanyatt fekvő helyzetben tartották. A gyermekkorú fiú füvet, kavicsot és homokot tömött a kiskorú fiú szájába, amit a sértett lenyelt - közölték.

A sértett szégyellte a történteket, így arról sem tanárainak, sem szüleinek nem számolt be. A következő napokban egyre rosszabbul érezte magát, szülei orvoshoz vitték, ahonnan kórházba utalták, és két műtétet hajtottak végre rajta.

A közlemény szerint a sértett szervezetébe jutott idegen anyag okozta megbetegedés közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett, "életét a szakszerű egészségügyi ellátás mentette meg". A cselekmény és az azt követő gyógykezelés számára pszichés traumát is okozott.

Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottakkal szemben próbára bocsátást indítványozott, egyidejű pártfogó felügyelet elrendelésével és külön magatartási szabály előírásával - írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
7 méter mély kútba esett egy fiatal lány vasárnap délben Erdőkertesen - videó!
A gödöllői hivatásos tűzoltók kötelek segítségével a könnyebb sérüléseket szenvedett lányt a kútból kiemelték, a mentőknek átadták. A mentésről készült videót a Facebookon közzé is tették.

Link másolása

Hét méter mély kútba esett egy fiatal lány vasárnap délben Erdőkertesen, a Viola utcában - írta meg a Katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

A kútba esett ember kimentéséhez kérték a katasztrófavédelem segítségét.

A gödöllői hivatásos tűzoltók kötelek segítségével a könnyebb sérüléseket szenvedett lányt a kútból kiemelték, a mentőknek átadták.

A mentésről videó is készült, itt lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megütötte a háziorvosát egy nyugdíjas, mert nem hosszabbította meg a jogsihoz szükséges alkalmasságiját
Vádat emeltek azzal a 69 éves szécsényi férfival szemben, aki minősíthetetlen hangon beszélt az orvosi rendelőben, majd meg is ütötte az orvost.

Link másolása

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 69 éves szécsényi férfival szemben, aki minősíthetetlen hangon beszélt az orvosi rendelőben, majd meg is ütötte a háziorvosát.

A férfi a vezetői engedélye érvényességi idejének meghosszabbítása miatt kereste fel augusztusban a háziorvosát, aki a véleményt nem állította ki, hanem további vizsgálatokat rendelt el részére.

Erre a férfi erőszakossá vált, előbb trágár kifejezésekkel illette az orvost, kiabált vele, majd a megírt beutalót az asztalra dobta, végül pedig a doktor felé lépett és megütötte a karját.

A Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint a háziorvos munkája végzése közben különleges büntetőjogi védelmet élvező személy, így a Balassagyarmati Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg a férfit. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a nyugdíjasra.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Szlovákiából szerezte be a robbanóanyagot az esztergomi robbantó, akinek 38 méteres, illegális alagutat találtak a kertjében
A trotil nevű robbanószer alapanyagát képező vegyület a Szlovákiában ipari használatra könnyebben beszerezhető hexogén. J. László kertje alatt egy hatalmas alagutat is találtak.

Link másolása

Az esztergomi robbantás után 12 nappal még mindig helyszíneltek a zsaruk az esztergomi Búbánatvölgy városrész kis utcájában, ahol J. László felrobbantotta a házát, és megölt egy TEK-kommandóst és saját magát is - írta meg a Blikk.

A lap közölte, a Központ Nyomozó Főügyészség által vezetett nyomozásban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusai hajtották végre a robbanás utáni helyszínelést, amelynek során egy 38 méteres, illegálisan épített alagutat találtak a robbantó kertje alatt.

Az is kiderült, hogy honnan szerezte be a robbanóanyaghoz szükséges alapanyagot.

A lap szerint a trotil nevű robbanószer alapanyagát képező vegyület a Szlovákiában ipari használatra könnyebben beszerezhető hexogén. Szoba-hőmérsékletű levegőn ez illékonnyá válik, és nagy erejű robbanás előidézésére alkalmas.

"A katonai és a polgári robbantástechnika munkálatai során is többnyire ilyen robbanóanyagból álló tölteteket alkalmaznak"

– magyarázta Száraz Pál, nyugalmazott tűzszerész a lapnak.

A kémiai nevén trinitro nevű anyag tiszta állapotban fehér, kristályos szerkezetű. Láng hatására nyílt levegőn erős fény kíséretében felrobban.

- tette hozzá a szakértő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: