Schumacher Vanda a betegségéről: Szembenézek ezzel a problémával és elmegyek pszichiáterhez
Schumacher Vanda nyíltan mesélt gyerekkora óta tartó figyelemhiányos hiperaktivitás-zavaráról (ADHD) a Palikék Világa – Egy ritmusban című műsorban, ahol Ábel Anita volt a házigazda, vette észre a Blikk. Az adás további vendégei Zelend Niki és dr. Aschenbrenner Zsuzsanna voltak, akik a speciális nevelési igényű gyermekek nehézségeiről és lehetőségeiről osztották meg gondolataikat.
Vanda elárulta, hogy már régóta tisztában van a problémájával, de hivatalos diagnózist a mai napig nem kapott. Az ADHD-val zajló küzdelme azonban végigkísérte gyermekkorát, és meghatározta mindennapjait. A beszélgetés során rávilágított, hogy bár az állapot sok kihívást tartogat, fontos, hogy nyíltan beszéljünk róla, és támogatást nyújtsunk azoknak, akik hasonló helyzetben vannak:
Felnőttkorban ez egy még nagyobb probléma, már saját tapasztalatból mondom. Két-három hónapja voltam pszichiáternél, ez időszakosan van, hogy jobb és van, hogy rosszabb. Mivel jelenleg hatalmas rajtam a nyomás, mert nagyon sok mindenhol próbálok helytállni. Eljutottam arra a pontra, hogy felnőttként azt a felelősségteljes döntést tudom hozni, hogy szembenézek ezzel a problémával és elmegyek pszichiáterhez. Beszéljünk róla, hogyha kell, írjon gyógyszert. Hiszen Amerikában nagyon sok barátomnak van ADHD-ja, és sokféle gyógyszert felírnak rá. Mindenki mondja, hogy annyira durva, hogy tudsz funkcionálni úgy, hogy tényleg az összes tünet jelentkezik, érzik is rajtam. De itthon, Magyarországon ez nem divat. Vagy nagyon-nagyon nehéz eljutni arra a pontra, hogy felnőttként ezzel valaki foglalkozzon” – mondta Schumacher Vanda.
„Az általános iskolát egy olyan iskolában kezdtem – egy sima, egyszerű vidéki általános iskolában –, ahol a nagynéném volt az igazgató. Így persze, hogy felvettek, és persze, hogy az volt, hogy nem lehetett kirúgni. De minden egyes héten küldtek fel az igazgatóiba, hogy én vagyok a rossz, hogy én vagyok az, aki nem figyel órán.
Ott hirtelen rá kellett nézni a papírra, el kellett volna kezdeni hangosan olvasni, és tudtam, hogy az egész osztály rajtam fog röhögni, ami miatt én zavarban vagyok, ami miatt mindenki más csesztetni fog, és ebből olyan szintű szorongás alakult ki, hogy a mai napig megvan. Ott is hagytam az iskolát kilencedikes koromban, és hála Istennek, hogy jött a média. Tudtam valahol dolgozni, lettek végre emberek, akik elfogadtak úgy, ahogy vagyok” – tette hozzá.
A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:
