Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Baranya Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki lakótársát annak mankójával halálra verte egy pécsi munkásszállón tavaly nyáron.
A főügyészség közleményében azt írták: a vádlott és időskorú, gyenge fizikumú, járni csak mankóval képes sértett bérlőként laktak együtt egy pécsi munkásszállón. Tavaly júniusban egy reggel az ittas vádlott szóváltásba keveredett lakótársával, aki ennek során fejen ütötte őt.
Az ütés miatt földre esett vádlott felkelt, lakótársát a padlóra lökte.
Mankóját elvette, majd azzal testszerte ütlegelni kezdte, négyszer a sértett fejére is lesújtott. A bántalmazásnak az vetett véget, hogy a földön fekvő sértett segítségért kiáltott az épület lakóinak, akik a támadót lefogták és értesítették a mentőket, rendőrséget.
A mankóval megvert férfit kórházba vitték, ahol egy nappal később a bántalmazás során elszenvedett sérülései következtében meghalt.
A jelenleg is letartóztatásban lévő vádlott ellen halált okozó testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség.
Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Baranya Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki lakótársát annak mankójával halálra verte egy pécsi munkásszállón tavaly nyáron.
A főügyészség közleményében azt írták: a vádlott és időskorú, gyenge fizikumú, járni csak mankóval képes sértett bérlőként laktak együtt egy pécsi munkásszállón. Tavaly júniusban egy reggel az ittas vádlott szóváltásba keveredett lakótársával, aki ennek során fejen ütötte őt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bement a sürgősségire, de még aznap meghalt – tüdőpestis okozta egy ember halálát Egyesült Államokban
A megbetegedés tünetei pár napon belül jelentkeznek, és kezelés nélkül gyorsan súlyosbodhatnak. A hatóságok állítása szerint 2007 óta ez volt az első alkalom, amikor emberéletet követelet a kórság.
Egy arizonai, Coconino megyei lakos bement sürgősségire, ahol még aznap hirtelen elhunyt. A Northern Arizona Healthcare közleménye szerint a beteg „megfelelő első ellátásban” részesült, és „megpróbálták újraéleszteni”, de „nem élte túl” – számolt be róla az NBC News.
A gyorstesztek alapján Yersinia pestisfertőzésre gyanakodtak, amit később a laboreredmények is megerősítettek. A Coconino Megyei Egészségügyi és Szociális Szolgálat közölte:
a beteg halálát tüdőpestis okozta.
A megyei hatóságok szerint ez volt az első tüdőpestis okozta haláleset a térségben 2007 óta. Akkor egy fertőzött, elhullott állattal való érintkezés okozta a fertőzést.
A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) tájékoztatása szerint
a tüdőpestis akkor alakul ki, ha a baktérium a kezeletlen bubópestis vagy szeptikus pestis során eljut a tüdőbe, így cseppfertőzéssel is terjedhet a betegség.
A bubópestis – amely a középkorban rengeteg áldozatot követelt Európában – ma már ritkán fordul elő, de évente néhány esetről beszámolnak az Egyesült Államok nyugati részein, valamint Afrikában és Ázsiában. A Yersinia pestis baktérium nemcsak embereket, hanem más emlősöket is megfertőzhet.
A betegség tünetei általában 2-6 napon belül jelentkeznek, láz és fájdalmas, duzzadt nyirokcsomók formájában, elsősorban a hónaljban, az ágyéknál vagy a nyakon.
A CDC adatai szerint az Egyesült Államokban 2000 és 2023 között évente átlagosan hét emberi pestises esetet regisztráltak. Ezek nem minden esetben végződtek halállal. A fertőzés leggyakrabban fertőzött rágcsálóbolhák csípésével vagy beteg állatokkal való érintkezéssel terjed. Ha időben elkezdik az antibiotikumos kezelést, a betegség jól gyógyítható.
Az ügy kivizsgálásán a kórház együtt dolgozik a Coconino Megyei Egészségügyi és Szociális Szolgálattal, valamint az arizonai egészségügyi hatóságokkal. A hét elején a hatóságok prérikutya-pusztulást észleltek Flagstafftól északkeletre, a Townsend Winona térségben. A jelenség a szakemberek szerint „a pestis egyik előjele lehet”. A mostani haláleset azonban nem hozható összefüggésbe ezzel.
2023-ban szintén találtak bubópestises fertőzést az Egyesült Államokban. A hatóságok szerint akkor egy férfi a macskájától kaphatta el a betegséget – írja a Telex.
Egy arizonai, Coconino megyei lakos bement sürgősségire, ahol még aznap hirtelen elhunyt. A Northern Arizona Healthcare közleménye szerint a beteg „megfelelő első ellátásban” részesült, és „megpróbálták újraéleszteni”, de „nem élte túl” – számolt be róla az NBC News.
A gyorstesztek alapján Yersinia pestisfertőzésre gyanakodtak, amit később a laboreredmények is megerősítettek. A Coconino Megyei Egészségügyi és Szociális Szolgálat közölte:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fordulat a katasztrófa ügyében: Leállították a repülőgép üzemanyag-ellátását, mielőtt lezuhant az Air India járata
Az előzetes jelentés szerint az üzemanyag-ellátás szakadt meg a repülőgép leállásakor, és bár a hajtóművek újraindultak, mégsem tudták már megmenteni a gépet. Nem tudni, ki és miért állította le az üzemanyag-ellátást.
Az előzetes vizsgálat szerint az üzemanyag-ellátás megszakadása okozta az Air India Ahmedábádból Londonba tartó járatának balesetét – erről számolt be a CNN az indiai Légiközlekedési Baleseteket Vizsgáló Irodára hivatkozva. A jelentés szerint a Boeing 787 Dreamliner pilótafülkéjében lévő üzemanyag-szabályozó kapcsolókat kikapcsolták, emiatt a hajtóművek nem kaptak üzemanyagot.
A repülő 180 csomós sebességnél repült, amikor a üzemanyag-ellátást szabályzó kapcsolói egy másodperces különbséggel lekapcsoltak.
A feketedobozból kinyert hangfelvétel alapján az egyik pilóta megkérdezte társát: „miért kapcsolta le az üzemanyag-ellátást?”. A másik pilóta azt felelte: „nem ő tette”. A kapcsolókat nem sokkal később visszaállították a megfelelő pozícióba, a hajtóművek pedig akkor indultak újra, amikor bekövetkezett a baleset.
A repülőgép nem sokkal a felszállás után veszíteni kezdett a magasságából, miközben a vészhelyzeti áramforrás is működésbe lépett. A jelentés szerint másodpercekkel a hajtóművek újragyújtási kísérlete előtt az egyik pilóta leadta a „Mayday” vészjelzést. A légiirányító visszakérdezte a gép hívójelét, de már nem kapott választ, és csak azt látta, ahogy a gép a távolban lezuhan.
Az Air India járata június 12-én helyi idő szerint 13:39-kor szállt fel Ahmedábádban. Röviddel ezután egy lakóövezetre, a Meghani Nagar negyedben található orvosi kollégiumra zuhant. A repülőgép kapitánya egy 56 éves férfi volt, aki több mint 15 ezer órát repült. Az elsőtiszt egy 32 éves férfi volt, több mint 3400 repült órával.
A vizsgálat során a szakemberek 49 órányi repülési adatot és két órányi pilótafülkében rögzített hanganyagot tudtak kinyerni a feketedobozból. A jelentés szerint a gép felszállósúlya a megengedett határértéken belül volt, a fedélzeten nem szállítottak veszélyes árut, és a környéken nem észleltek jelentős madármozgást. A repülőgép üzemanyaga megfelelő minőségű volt. A bal oldali hajtóművet március 26-án, a jobb oldalit május 1-jén szerelték fel.
A hajtóművek üzemanyag-ellátását biztosító kapcsolók a két pilótaülés között helyezkedtek el. Ezeket egy fémrúddal védték, és reteszelő mechanizmussal is ellátták a véletlen kikapcsolás elkerülésére. A CNN szakértője szerint a kapcsolókat „szándékos elmozdításra tervezték”, és szerinte „rendkívül ritka”, hogy mindegyik véletlenül kikapcsoljon. A jelentés szerint a roncsban talált berendezések beállításai megfelelőek voltak a felszálláshoz.
Az előzetes vizsgálat szerint az üzemanyag-ellátás megszakadása okozta az Air India Ahmedábádból Londonba tartó járatának balesetét – erről számolt be a CNN az indiai Légiközlekedési Baleseteket Vizsgáló Irodára hivatkozva. A jelentés szerint a Boeing 787 Dreamliner pilótafülkéjében lévő üzemanyag-szabályozó kapcsolókat kikapcsolták, emiatt a hajtóművek nem kaptak üzemanyagot.
A repülő 180 csomós sebességnél repült, amikor a üzemanyag-ellátást szabályzó kapcsolói egy másodperces különbséggel lekapcsoltak.
A feketedobozból kinyert hangfelvétel alapján az egyik pilóta megkérdezte társát: „miért kapcsolta le az üzemanyag-ellátást?”. A másik pilóta azt felelte: „nem ő tette”. A kapcsolókat nem sokkal később visszaállították a megfelelő pozícióba, a hajtóművek pedig akkor indultak újra, amikor bekövetkezett a baleset.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Homokba fulladt egy 17 éves fiú egy strandon Olaszországban
A fiú testvéreivel együtt ásott egy mély gödröt az olasz tengerparton, de egyedül maradt, majd megtörtént a baj. Hiába keresték kétségbeesetten, már nem tudták megmenteni.
A fiú fiatalabb testvéreivel együtt ásta a körülbelül másfél méter mély gödröt, azonban a gyerekek nem sokkal a baleset előtt elmentek. A beszámolók szerint az édesapa eközben egy napernyő alatt pihent, és nem tudott arról, mivel foglalkoznak a gyerekek.
Miután a fiú eltűnt, az apja keresni kezdte.
A testvérek elmondása alapján több fürdőző is ásni kezdett azon a helyen, ahol a fiút valószínűleg maga alá temette a homok.
A tinédzsert körülbelül 40 perc keresés után találták meg, de az életét már nem lehetett megmenteni.
A helyszínre rövid időn belül kiérkeztek a csendőrök, a tűzoltók és egy mentőhelikopter is, azonban az orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A hatóságok vizsgálatot indítottak a tragédia pontos körülményeinek tisztázására.
A queenslandi rendőrség nyilvánosságra hozott egy videófelvételt, amelyen az látható, ahogy egy ismeretlen férfi egy bevásárlókocsit tol be egy bezárt plázába. Az eset július 7-én este történt az ausztráliai Kenmore városában.
A felvételen jól kivehető, hogy a középkorú férfi teljes nyugalommal hajtja végre a lopást. A lezárt bevásárlóközpont üzletei közötti folyosón egy letakart asztalról több tucat cipőt pakol be a kocsijába, majd távozik.
A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi összesen 53 cipőt vitt el. Azonban elkövetett egy figyelmetlen hibát: a zsákmányolt lábbelik mindegyike jobblábas volt.
A hatóság a lakosság segítségét kéri az elkövető azonosításához. A nyomozók bíznak abban, hogy valaki felismeri a férfit a kamerafelvételek alapján.