Május 15-én kivégezték Floridában a 62 éves Glen Rogerst, akit két nő meggyilkolásáért ítéltek halálra még az 1990-es években. Az egykori sorozatgyilkost méreginjekcióval végezték ki, közel három évtizeddel az ítélet után, írja a LADbible.
Rogerst „Casanova gyilkosként” emlegették, mivel rendszerint bárokban ismerkedett meg áldozataival, akiket később megfojtott. A hatóságok szerint 1995-ben két nőt ölt meg: Tina Marie Cribbst Floridában, Sandra Gallaghert pedig Kaliforniában. Cribbs kétgyermekes édesanya volt, míg Gallagher három gyereket nevelt.
A férfi később azt állította, hogy összesen hetven nőt gyilkolt meg. Ezt az információt azonban nem erősítették meg hivatalosan.
A kivégzése napján felesége meglátogatta. Utolsó szavaiban köszönetet mondott neki, majd egy üzenetet küldött az Egyesült Államok korábbi elnökének, Donald Trumpnak. Arra kérte, hogy folytassa Amerika naggyá tételét. A búcsúját pedig egy rejtélyes mondattal zárta:
„A közeljövőben válaszokat kaptok majd a kérdéseitekre.”
Glen Rogers volt az ötödik ember idén, akinek végrehajtották a halálos ítéletét Floridában. A kormányzó közben már egy újabb kivégzés elrendelését is aláírta. Az államban tavaly összesen hat kivégzés történt.
Május 15-én kivégezték Floridában a 62 éves Glen Rogerst, akit két nő meggyilkolásáért ítéltek halálra még az 1990-es években. Az egykori sorozatgyilkost méreginjekcióval végezték ki, közel három évtizeddel az ítélet után, írja a LADbible.
Rogerst „Casanova gyilkosként” emlegették, mivel rendszerint bárokban ismerkedett meg áldozataival, akiket később megfojtott. A hatóságok szerint 1995-ben két nőt ölt meg: Tina Marie Cribbst Floridában, Sandra Gallaghert pedig Kaliforniában. Cribbs kétgyermekes édesanya volt, míg Gallagher három gyereket nevelt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Élve nyelte le az óriási piton a 61 éves nagyapát – így találták meg a holttestét
Az indonéz férfi nem tudott védekezni, mert nem volt nála semmilyen eszköz – a kígyó először összeroppantotta, majd egészben lenyelte. A hüllő testhossza körülbelül 8,5 méter volt.
A 61 éves La Noti, az indonéz nagyapa épp az állatait etette, amikor péntek hajnalban rátámadt egy hatalmas kígyó egy gyümölcsösben, Indonézia délkeleti részén, Sulawesi szigetén.
A támadás a Majapahit nevű faluban történt, egy erdőszéli gyümölcsös közelében. A kígyó hirtelen pattant elő a magas fűből, és ráharapott a férfi lábára, miközben az a tyúkjait etette - írta a Metro.
La Noti nem tudott védekezni, mert nem volt nála semmilyen eszköz – a kígyó először összeroppantotta, majd egészben lenyelte. A hüllő testhossza körülbelül 8,5 méter volt.
Másnap reggel, amikor még mindig nem tért haza, a családja keresni kezdte. A motorját az út szélén találták meg, elhagyatva. Ezután a falubeliek is csatlakoztak a kereséshez.
A keresésben több rokon és helybéli is részt vett, mivel La Noti mindig hajnalban indult dolgozni, de most nem tért vissza. Délután egy hatalmas, felfúvódott hasú kígyót találtak a bokrok között, néhány méterre egy kerti kunyhótól.
Ez volt az a megrázó pillanat, amikor rábukkantak La Noti holttestére – a teste egyben volt, ruhástól feküdt a kígyó gyomrában. A testet nyálka borította, de alig sérült.
Egy megdöbbentő videó is készült, amelyen látszik, ahogy a kígyó hasát felnyitják, miközben a rokonok és falubeliek döbbenten állnak körülötte. A férfi testmagassága körülbelül 162 centiméter volt. A holttestet később átadták a családnak temetésre.
Masud Gunawan rendőrfőnök így nyilatkozott:
„Az áldozat elbúcsúzott a családjától, mondta, hogy megy megetetni az állatokat, de már nem tért vissza. A család és a helyiek keresni kezdték, és végül kiderült, hogy egy óriáskígyó nyelte el. A család elfogadta a halál okát, és imádkoztak az elhunytért.”
La Ode Risawal, a helyi katasztrófavédelem vezetője elmondta, hogy La Notit minden nap lehetett látni a gyümölcsösben dolgozni.
„Ez az első eset, hogy ezen a környéken kígyó evett meg egy embert. Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő, hogy pitonokat látnak az emberek otthonai közelében vagy a kertjükben. Arra kértük a lakosokat, hogy legyenek nagyon óvatosak, ha egyedül mennek ki az erdőbe dolgozni.”
A természetvédelmi szakértők szerint ezek az esetek azért szaporodhatnak, mert a kígyók természetes élőhelyei zsugorodnak, ezért egyre gyakrabban közelítenek meg lakott területeket élelem után kutatva. Indonéziában és a Fülöp-szigeteken nem ritkák a 6 méternél is hosszabb pitonok. Bár ritkán támadnak emberre, ilyen esetek már előfordultak.
La Ode Kaida, a tartományi természetvédelmi hivatal vezetője is azt mondta, hogy a kígyók gyakori megjelenését az élőhelyek bolygatása és a zsákmányállatok számának csökkenése okozhatja.
Idén áprilisban ugyanezen a területen egy idős asszonyt is felfalt egy 8 méteres piton.
A 61 éves La Noti, az indonéz nagyapa épp az állatait etette, amikor péntek hajnalban rátámadt egy hatalmas kígyó egy gyümölcsösben, Indonézia délkeleti részén, Sulawesi szigetén.
A támadás a Majapahit nevű faluban történt, egy erdőszéli gyümölcsös közelében. A kígyó hirtelen pattant elő a magas fűből, és ráharapott a férfi lábára, miközben az a tyúkjait etette - írta a Metro.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A görög sajtó beszámolója szerint Epanominál egy magyar apa és lánya került veszélybe, miután a tengeri áramlat elsodorta őket. A közösségi médiában terjedő videókon hallható, hogy a turisták magyarul beszélnek.
A vízben sodródó embereket két vitorlás sportoló vette észre elsőként. Egyikük, egy kiteszörfös, azonnal a segítségükre sietett.
Az apa és lánya láthatóan sokkos állapotban volt, de meg tudtak kapaszkodni a sportoló deszkájába, amíg a hatóságok a helyszínre értek.
A riasztást követően a helyi vadászklub egy csónakkal indult el a turistákhoz, majd rövidesen megérkezett a parti őrség, a mentők és a rendőrség is. A görög sajtó arról ír, hogy a part felől fújó erős szél sodorhatta be őket a nyílt vízre.
A görög sajtó beszámolója szerint Epanominál egy magyar apa és lánya került veszélybe, miután a tengeri áramlat elsodorta őket. A közösségi médiában terjedő videókon hallható, hogy a turisták magyarul beszélnek.
A vízben sodródó embereket két vitorlás sportoló vette észre elsőként. Egyikük, egy kiteszörfös, azonnal a segítségükre sietett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bement a sürgősségire, de még aznap meghalt – tüdőpestis okozta egy ember halálát Egyesült Államokban
A megbetegedés tünetei pár napon belül jelentkeznek, és kezelés nélkül gyorsan súlyosbodhatnak. A hatóságok állítása szerint 2007 óta ez volt az első alkalom, amikor emberéletet követelet a kórság.
Egy arizonai, Coconino megyei lakos bement sürgősségire, ahol még aznap hirtelen elhunyt. A Northern Arizona Healthcare közleménye szerint a beteg „megfelelő első ellátásban” részesült, és „megpróbálták újraéleszteni”, de „nem élte túl” – számolt be róla az NBC News.
A gyorstesztek alapján Yersinia pestisfertőzésre gyanakodtak, amit később a laboreredmények is megerősítettek. A Coconino Megyei Egészségügyi és Szociális Szolgálat közölte:
a beteg halálát tüdőpestis okozta.
A megyei hatóságok szerint ez volt az első tüdőpestis okozta haláleset a térségben 2007 óta. Akkor egy fertőzött, elhullott állattal való érintkezés okozta a fertőzést.
A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) tájékoztatása szerint
a tüdőpestis akkor alakul ki, ha a baktérium a kezeletlen bubópestis vagy szeptikus pestis során eljut a tüdőbe, így cseppfertőzéssel is terjedhet a betegség.
A bubópestis – amely a középkorban rengeteg áldozatot követelt Európában – ma már ritkán fordul elő, de évente néhány esetről beszámolnak az Egyesült Államok nyugati részein, valamint Afrikában és Ázsiában. A Yersinia pestis baktérium nemcsak embereket, hanem más emlősöket is megfertőzhet.
A betegség tünetei általában 2-6 napon belül jelentkeznek, láz és fájdalmas, duzzadt nyirokcsomók formájában, elsősorban a hónaljban, az ágyéknál vagy a nyakon.
A CDC adatai szerint az Egyesült Államokban 2000 és 2023 között évente átlagosan hét emberi pestises esetet regisztráltak. Ezek nem minden esetben végződtek halállal. A fertőzés leggyakrabban fertőzött rágcsálóbolhák csípésével vagy beteg állatokkal való érintkezéssel terjed. Ha időben elkezdik az antibiotikumos kezelést, a betegség jól gyógyítható.
Az ügy kivizsgálásán a kórház együtt dolgozik a Coconino Megyei Egészségügyi és Szociális Szolgálattal, valamint az arizonai egészségügyi hatóságokkal. A hét elején a hatóságok prérikutya-pusztulást észleltek Flagstafftól északkeletre, a Townsend Winona térségben. A jelenség a szakemberek szerint „a pestis egyik előjele lehet”. A mostani haláleset azonban nem hozható összefüggésbe ezzel.
2023-ban szintén találtak bubópestises fertőzést az Egyesült Államokban. A hatóságok szerint akkor egy férfi a macskájától kaphatta el a betegséget – írja a Telex.
Egy arizonai, Coconino megyei lakos bement sürgősségire, ahol még aznap hirtelen elhunyt. A Northern Arizona Healthcare közleménye szerint a beteg „megfelelő első ellátásban” részesült, és „megpróbálták újraéleszteni”, de „nem élte túl” – számolt be róla az NBC News.
A gyorstesztek alapján Yersinia pestisfertőzésre gyanakodtak, amit később a laboreredmények is megerősítettek. A Coconino Megyei Egészségügyi és Szociális Szolgálat közölte:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két súlyos baleset is történt, félbe kellett szakítani az offroad-találkozót, a rendőrök mindenkit megszondáztattak
Összesen háron súlyos sérülttel járó baleset is történt a hétvégén a Dagonya Extrém Fesztiválon. A terepjárós rendezvény szervezői végül félbeszakították az eseményt, és mindenkit hazaküldtek.
Hárman súlyosan, hárman könnyebben megsérültek egy Nógrád megyei offroad-találkozón. Először egy terepjáró borult fel. Később pedig egy autó quaddal ütközött - utóbbi utasai sérültek meg súlyosan. A szervezők a fesztivált félbeszakították.
A súlyos sérültek ellátására mentőhelikopter érkezett a Béren tartott fesztivál helyszínére.
A szervezők szerint a bejáratnál minden quados figyelmét felhívták, hogy a bukósisak használata kötelező, az alkoholfogyasztás pedig tilos, de ez utóbbi szabályt szerint nem minden résztvevő tartotta be - hangzott el az RTL híradójában. Később a rendőrség minden távozó résztvevőnél alkoholszintmérést végzett.