KÉK HÍREK
A Rovatból

„Rámnézett és zuhanórepülésbe kezdett” – futva menekült egy rátámadó varjú elől Nikolett, a tarkójára csapott le a madár

A szakember szerint a varjak épp most tanítják repülni a fiókáikat, és előfordul, hogy a kicsik a földre kerülnek. Azt is elmondta, hogy mit nem szabad csinálni és hogyan lehet védekezni varjútámadás esetén.


Több emberre is varjak támadtak az elmúlt hetekben Kőbányán. A fákon fészkelnek, és az alattuk elhaladokra támadnak rá.

Pár napja Jankovics Nikolett is a fáj alatt ment a buszmegálló felé mikor az egyik madár rátámadt.

"Egy hatalmas ütést éreztem itt hátul a tarkómnál, még körbe is néztem, mivel itt a játszótér és azt hittem, hogy a gyerekek játszanak. És utána láttam, hogy elrepül fölöttem egy varjú, aztán azzal a slunggal meg is fordult és elkezdett felém támadni" - mesélte a nő, akinek először sikerült félreugrania, de a varjó megint támadni kezdte.

"Teljesen szembe rámnézett és ilyen zuhanórepülésbe kezdett".

Ekkor futásnak eredt, de azóta nem mer errefelé gyalogolni. "A háznak a másik oldalán szoktam menni, úgyhogy nem jöttem erre azóta, féltem, bevallom őszintén".

Az itt élők azt mondják, hetek óta lehet arról olvasni a közösségi médiában, hogy másokat is megtámadtak már a varjak.

Egy helyi lakó elmondta: "Kőbánya csoportba írták, hogy most vigyázzunk, mert támadnak, mert hogy most a fiókákat védik. Úgyhogy úgy védekezzünk, hogy vagy kalapba járjunk, vagy a kezünkkel így hadonásszunk, mert akkor elkerülnek minket".

Orbán Zoltán, a Madártani Egyesület szóvivője szerint a varjak most tanítják repülni a fiókáikat, és előfordul, hogy a kicsik a földre kerülnek. "Ilyenkor a dolmányos varjú pár, egyéni érzékenységtől függően néhány 10 méter sugarú körön belül mindent elzavar, ami nagyobb mondjuk mint egy egér".

A szakértő szerint nem veszélyes a támadás, de nem is kellemes. Ugyanakkor Nikolett szerint olyan volt, mintha egy focilabdát rúgtak volna a tarkójának. "Eléggé erős volt, mert még így kettőt léptem előre és még előre is borultam".

A szakértő azt tanácsolja, hogy ha ránk támad egy varjú, semmiképp ne kezdjünk futva menekülni. "A konkrét veszélyt az jelenti, ha az ijedt emberek futni kezdenek, elesnek, ne adj isten kiszaladnak az úttestre, és ez gondot is jelenthet". Inkáb forduljunk szembe a madárral, kiabáljunk rá és üldözzük el.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Végignézte a feleség, ahogy kalapáccsal megverik, majd halálra gázolják a 76 éves férjét egy miskolci parkolóban
A 36 éves támadót a helyszínen elfogták, pszichiátriára került. Az áldozat civil környezetvédő volt, aki a lánya szerint egész életében az igazság harcosa volt.


A kocsiban ülve nézte végig a felesége, ahogy a 76 éves férjét kalapáccsal bántalmazza, majd autójával elgázolja egy 36 éves férfi a miskolci Aldi parkolóban kedden - értesült az RTL Híradó. Az idős férfi azonnal meghalt.

A bíróság csütörtökön elrendelte a támadó előzetes kényszergyógykezelését fél évre. A Híradó úgy tudja: vizsgálják, hogy kábítószer hatása alatt követte el a gyilkosságot.

Az elhunyt férfi civil környezetvédő volt, tíz éve Szikszó díszpolgárának választották.

A rendőrség a támadást követően azt közölte, egy régóta húzódó vita miatt történt a gyilkosság. Az ügyészség szerint támadó és áldozata korábbról ismerte egymást.

„A sértett a gyanúsított szülőjének tulajdonában lévő gépjárműjavító műhelybe hordta az autóját szervízeltetni. A gyanúsított és a sértett között jó viszony alakult ki, ez később megváltozott” - mondta a csatornának Jogg Zsolt, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szóvivője.

A Híradó szerint, a férfi a feleségével ment bevásárolni, az asszony épp beült a kocsiba, amikor a férjére támadtak - ő is megsérült. Az asszony próbált közbeavatkozni, de nem tudta megakadályozni a gyilkosságot.

Az áldozat civil környezetvédő volt, aki korábban a Híradónknak is nyilatkozott, amikor Szikszón egy illegális hulladéklerakót találtak.

A lánya azt írta a Híradónak, hogy az édesapja „egész életében az igazság harcosa volt”. Ahogy elmondta

a fiatal férfi „hátulról támadta meg, és egyetlen szó elhangzása nélkül vitte véghez kegyetlen tettét”.

Az édesapja valószínűleg már az első ütés után elvesztette az eszméletét.

A 36 éves férfit a helyszínen elfogták, pszichiátriára került. A bíróság csütörtökön hat hónapra elrendelte előzetes kényszergyógykezelését. A Híradó megkereste a támadó apját is, aki nem akart nyilatkozni. Annyit mondott, hogy nagyon megviselték a történtek, és őszinte részvétét fejezte ki az áldozat családjának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, kik a felelősek a Nemzeti Színházban történt balesetért
Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia csaknem három méter magasról zuhantak le a Rómeó és Júlia egyik előadása közben a díszlet vasszerkezetéről. Elkészült az ügyben a hivatalos szakvélemény.


Tavaly november 10-én történt a Nemzeti Színház történetének legsúlyosabb baleset: a Rómeó és Júlia előadása közben a takarásban a díszletről a mélybe zuhant két színész. Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyosan megsérült, még egyikük sem tudott visszatérni a színpadra.

Az Index korábbanúgy értesült, hogy gyanúsítottként a rendőrség kihallgatta Horváth Lajos Ottó ügyelőjét.

A Blikk információ szerint azonban elkészült az ügyben a hivatalos szakvélemény, amelyet a nyomozás során a jogi képviselők és a hatóságok is kérvényeztek. Úgy tudják, hogy az ügyben több foglalkozási szabályszegést is elkövettek. Ennél fogva nem a színészek és nem is csak egyetlen személy a felelős, hanem sokan egyszerre.

A fejleményekkel kapcsolatban megszólalt a színész jogi képviselője, Dr. Borbély Zoltán, aki nem cáfolta a portál értesüléseit.

„Nem kérdés, hogy a büntetőeljárásban a színészek nem vonhatók felelősségre, evidens, hogy ők sértettként vannak jelen. Másként fel sem merülhetnek, hiszen Horváth Lajos Ottónak sérülései súlyos egészségromlást és maradandó fogyatékosságot idéztek elő.

Itt nem megoldás a vizsgálóbizottság, több ember felelőssége megállapítható és erre egyértelmű jelek utalnak, nincs helye az áldozathibáztatásnak”

– mondta az ügyvéd, aki továbbra is azon dolgozik, hogy békés és korrekt, peren kívüli megállapodás születhessen az általa képviselt sértett és a Nemzeti Színház között.

„Mi még mindig bízunk a békés megegyezésben és ezt is szorgalmazzuk. Jelen esetben két eljárás zajlik, a büntető, illetve a polgári, és mind a két ügyben a megoldás felé hajlunk. Nagy reményeink vannak, hogy a jog asztalánál ezt korrekten le tudjuk zárni, ez mindenkinek jobb lenne, és erre még mindig látok esélyt.

A Nemzeti Színház és a jogászuk részéről eddig minden felmerülő kérdésünkre korrekt választ kaptunk és együttműködő hozzáállást tapasztaltunk. Nem ellenségként tekintünk rájuk.”

Az egyeztetés elvileg békében zajlik a felek között, ami nem jelenti azt, hogy a két színész a jövőben is a társulat tagjai maradnának. A Blikk értesülése szerint sem Ottó, sem Júlia nem tér vissza a teátrumba dolgozni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Ilyen nem gyakran történik: filmbe illő jelenet zajlott le Siófokon, leintett egy autót, és azzal kezdte üldözni a saját ellopott furgonját – videó
Tíz percig tartott a hajsza, miután a tolvaj kicsúszott az útról, és többször megpördült az autó. A balesetet könnyebb sérülésekkel megúszta.


A RTL Híradó számolt be arról az esetről, ahol egy tolvaj Siófokon ellopta egy házaspár furgonját. A házaspár éppen az út melletti plakátokat szedte le, amikor a férfi beugrott a járműbe, amiben benne volt a slusszkulcs, és elhajtott.

A férj rögtön üldözőbe vette a tolvajt és a segítségére sietett egy közeli telephelyen dolgozó autómentős is.

„Kétszer-háromszor lelassított az autós és azért nem volt gyanús, csak azt hittem, hogy a kollégájuk szívatja őket. Utána vettem észre, hogy a tulajdonos ordibálja, hogy lopják az autómat és leintett egy arra járó autót, abba bepattant és utána mentek”

– mondta el az autómentős az RTL Híradónak.

Az üldözés körülbelül 10 percig tartott, mert a tolvaj 110 kilométer/órás sebességgel hajtott, amikor elvesztette az uralmát a furgon felett. Nekicsúszott szalagkorlátnak és többet pördülve beborult az árokba. A férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, végül a furgon tulajdonosa szedte ki a lopott járműből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Ilyen az, amikor szembejön egy kamion az M0-áson és az autósok kétségbeesve próbálják elkerülni
Vasárnap délután Ecser környékén történt az eset. A kamionos mutatványát többen is videóra vették.


Vasárnap délután az M0-son egy kamion szembehajtott a forgalommal, sokkolva ezzel a többi autóst. Három sofőr is felvette az esetet, a videókat pedig a Bp-i Autósok Közössége osztotta meg a YouTube-on.

A felvételeken jól látszik, hogy a szabályosan közlekedő autósoknak nehézséget okozott kikerülni a kamiont, amely szerencsére lassan haladt, így nem történt baleset.

Egyelőre nem világos, hol hajtott fel és hol tért le a kamionos, vélhetően több kilométeren át haladt így. A videón az látható, hogy egy kilométeren keresztül szemben haladt a forgalommal, a 44-es kilométertől a 45-ös, ecseri lehajtóig.

A felvétel itt tekinthető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET: