KÉK HÍREK
A Rovatból

Rabszolgaként bántak az emberekkel, egyikük bele is halt a vegzálásba – súlyos ítélet született

Egyikük 30 kilogrammot fogyott, havi jövedelmét, táppénzét elvették, és hitel felvételére is rávették. A bántalmazások miatt többször próbált megszökni, de mindig elkapták. A többiekkel is nagyon durván bántak. Megrázó tartalom!


Súlyos fegyházbüntetéseket szabott ki a Pécsi Ítélőtábla jogerősen egy zalai család tagjaira, akik több emberrel éveken át rabszolgaként bántak. Egyik ismerősük az embertelen körülmények miatt halt meg - közölte a bíróság.

Egy Zalaszentgrót közelében fekvő községben egy házaspár, a három lányuk, a fiuk és a vőjük gyenge akaratú embereket környékezett meg, akiket barátság vagy szerelmi kapcsolat ígéretével költöztettek az ingatlanjukba.

Eleinte meggyőzéssel, majd megalázással, fenyegetéssel és bántalmazással kényszerítették őket arra, hogy a család megélhetését biztosítsák, miközben korlátozták a szabadságukat, elvették minden jövedelmüket, és hitelek felvételére kényszerítették az állati sorban tartott áldozataikat.

Az egyik lány még 2015-ben egy asszony és annak elvált férje bizalmába férkőzött. A könnyen befolyásolható, rossz körülmények között, már külön élő házaspárnak jó elhelyezést, a férfinak pedig az egyik lány szerelmet ígért, így költöztették be magukhoz őket.

Kezdetben jól bántak velük, de hamarosan sanyargatni kezdték őket, elvették a keresetüket, éheztették és mozgásukban korlátozták, illetve a ház körül is dolgoztatták mindkettőjüket.

A férfi mintegy 30 kilogrammot fogyott, havi több százezer forintos jövedelmét vagy a táppénzét elvették, és hitel felvételére is rávették. A rendszeres bántalmazások miatt a sértett többször próbált megszökni, de mindig elkapták, 2016-ban végül rendőri segítséggel tudott megszabadulni fogvatartóitól.

A férfi volt feleségét, aki később ugyancsak megszökött, hasonló körülmények között tartották, és prostitúcióra kényszerítették, előbb Hévízen, majd Németországban kellett kiszolgálnia férfiakat, a jövedelmét pedig elvették. A rabszolgaként kezelt nő nem használhatta a fürdőszobát, ételként pedig csak maradékokat kapott ő is, többször leülni sem engedték.

Egy másik férfit is már 2014 óta tartottak a háznál embertelen körülmények között egy udvari, fűtetlen deszkabódéban. Többször és súlyosan bántalmazták, éheztették, az évszaknak, időjárásnak megfelelő ruhája nem volt, munkára kényszerítették és a jövedelmét tőle is elvették. A csontsoványra fogyott férfi csaknem félszáz sérüléssel 2016 februárjában kórházba került, de súlyos tüdőgyulladása és immungyengesége miatt hamarosan meghalt.

Egy nőtől a családtagok 2015-től erőszakkal, fenyegetéssel többször is pénzt szereztek, a több százezer forint mellett arany ékszereket is. A könnyen befolyásolható asszonyt 2016-ban vették rá arra, hogy költözzön hozzájuk, de őt is rabszolga módjára kizsákmányolták, megfosztották a szabadságától, éheztették, kegyetlenül kínozták, pszichésen és fizikailag rendszeresen bántalmazták, ami miatt többször is kórházba kellett vinni. Megfenyegették, hogy nem mondhatja el, mi történt vele, 2019-ben viszont már olyan életveszélyes állapotban vitte a mentő kórházba, hogy néhány órán belül meghalt volna.

A hat családtagot - a hetedrendű vádlott az eljárás idején meghalt - társtettesként elkövetett emberkereskedelem és halált okozó testi sértés, az egyik lányt ezen felül zsarolás miatt is elítélte tavaly februárban a Zalaegerszegi Törvényszék, hat és tizenhárom év közötti letöltendő fegyházbüntetéssel sújtották őket. A legsúlyosabb büntetést az anyára szabták ki, egyedül az egyik, akkor még fiatalkorú fiú kapott két év, de öt évre felfüggesztett szabadságvesztést.

Utóbbi vádlott vonatkozásában az ítélet már korábban jogerőre emelkedett. A többi vádlott fellebbezése folytán eljáró Pécsi Ítélőtábla szerdán a legidősebb lány büntetését 10-ről 7 év fegyházbüntetésre enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta.

Az ítélet jogerős.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó videó: Ököllel ütött egy nőt egy vasúti váróteremben egy tápiószecsői férfi, keresi a rendőrség
A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A támadó a telefonját akarta elvenni. Igaz, azt nem sikerült, de nem távozott üres kézzel.


Megrázó videót tett közzé honlapján a rendőrség. A felvételen azt látni, hogy egy férfi ököllel üt egy vasúti váróteremben ülő nőt.

A férfi október 21-én kora délután ment oda a nőhöz a Sülysáp-Szőlősnyaraló vasúti megállóhely várótermében. A mobilját akarta elvenni. Majd

ököllel kezdte el ütni a nőt, amitől a földre esett.

A telefont ugyan nem tudta megszerezni, de nem távozott üres kézzel, mert kitépte a nő fülében lévő ékszert és azzal futott el a helyszínről.

Az elsődleges adatok szerint a nő súlyosan megsérült, a mentők kórházba vitték.

Az esetet egy biztonsági kamera is rögzítette. A felvétel alapján a rendőrök keresik a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható Ürmös Richárd 34 éves tápiószecsői lakost.

A Nagykátai Rendőrkapitányság nyomozói kérik, hogy aki Ürmös Richárd tartózkodási helyével vagy a rablással kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-97-es telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az volt a szerencséje, hogy valaki jött, látta, hogy vérben fekszik a földön” – a vasúti váróban összevert nő sokkot kapott a férje szerint
A felvételek alapján azonosították és azonnal keresni kezdték, a 34 éves környékbeli férfi végül feladta magát a rendőrségen. Ha bűnösnek találják, akár 11 év börtönbüntetést is kaphat. A nőnek nyílt orrcsonttörése lett.


Biztonsági kamera rögzítette október 21-én a Sülysáp–Szőlősnyaraló megálló várójában, ahogy egy férfi lassan odasétál egy padon ülő nőhöz, majd hirtelen ütni kezdi – számolt be róla az RTL Híradó. Legalább tízszer arcon csapta, a nő telefonját akarta, de nem tudta elvinni, a fülbevalókat viszont kitépte, és egy fehér zacskóval elmenekült. A nő a Budapestre tartó, késő vonatot várta; a földön fekvő sérültre egy utas talált rá.

"A párom a földre került, és elvesztette az eszméletét. Az volt a szerencséje, hogy valaki jött, gondolom megnézni a kijelzőt, hogy mi a késés oka. Látta, hogy vérben fekszik a földön" — mondta Dudás Csaba, az áldozat férje.

"Súlyos arcsérüléseket szenvedett; sebellátás és fedőkötés után további ellátás céljából a traumatológiai osztályra szállítottuk"

— közölte Győrfi, a mentők szóvivője.

"Vissza kell majd mennünk, mert azt mondták, az ödéma miatt, ami az orrán és akörül van, most nem tudnak vele mit kezdeni, három nap múlva tudják helyretenni. Nagyon megviselte, sokkos állapotban volt, nem is nagyon tudott válaszolni a rendőri kérdésekre sem. Igen, ez egy trauma" — tette hozzá Dudás Csaba.

A felvételek alapján azonosították és azonnal keresni kezdték, a 34 éves környékbeli férfi végül feladta magát a rendőrségen

— közölte a híradó.

"A rablást a Btk. két–nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Ha ezzel halmazatban testi sértés is megállapítható, a büntetési tétel értelemszerűen megnövekszik" — mondta Borbély Zoltán, jogász. Ha bűnösnek találják, akár 11 év börtönbüntetést is kaphat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy iskola épületébe csapódott egy busz Szolnokon, rengeteg a sérült
A polgármester posztjában azt írja: meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.


Súlyos buszbaleset történt Szolnokon. A katasztrófavédelem közlése szerint

egy iskola falának hajtott és egy fát is kidöntött egy busz Szolnokon, a Kossuth Lajos és a Damjanich utca kereszteződésénél.

„A szolnoki hivatásos tűzoltók a buszt áramtalanították, a kidőlt fát eltávolították. A helyszínre kiérkezett a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.

Az iskola balesetben megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni. A helyszínre a társhatóságok, valamint egy mentőhelikopter is érkezett”

- közölte a katasztrófavédelem.

Győrfi Mihály polgármester közösségi oldalán azt írja,

meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.

A helyszínről több fotót is megosztott.

A Szoljon.hu ugyanakkor arról ír,

az elsődleges információk szerint a balesetnek 30 könnyű és 4 súlyos sérültje van.

Ugyanakkor hozzátették: a sérültek pontos számát egyelőre nem tudni, hiszen a mentők és a tűzoltók még jelenleg is folyamatosan dolgoznak.

A lap szerint időközben egy második mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mélyaltatásban tartják azt a 17 éves lányt, aki egy soproni iskola lépcsőjén esett le kedden
A tanárok azonnal intézkedtek, a mentők pedig a helyszínen kezdték stabilizálni a sérültet. A lányt az idegsebészeten mélyaltatásban tartották, de hamarosan felébresztik.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 22.



Kedd délután drámai pillanatok játszódtak le egy soproni iskolában: egy 17 éves diáklány megszédült, lezuhant a lépcsőn, majd helikopter vitte a győri idegsebészetre – számolt be róla az RTL Híradó. A tanárok azonnal intézkedtek, a mentők pedig a helyszínen kezdték stabilizálni a sérültet.

„Innentől kezdve a fejsérüléseknél szokásos protokollt követtük. Azt mondta, fáj a gerince és a lába, ezért nem mozdítottuk, mentőt hívtunk” – mondta lapunknak Horváth Lászlóné, az intézmény igazgatója.

Az egész iskola néma csendben szorított a diáklányért:

"Mindannyiunkat megérintette. Minden tanár és minden diák ismeri egymást, az aggodalom volt a meghatározó. Még a hangadók is elcsendesedtek, és vártuk, mi történik. A mentők végül súlyos, életveszélyes állapotot feltételeztek, mert mire ideértek, a tanuló nem kommunikált velük, ezért mentőhelikoptert hívtak” – tette hozzá az igazgató.

A helyszíni állapot-stabilizálás nagyjából fél órán át tartott.

„Súlyos koponyasérülést szenvedett. A helyszínre riasztott esetkocsi személyzete stabilizálta az állapotát, emelt szinten légutat biztosított, a teljes testét rögzítette, majd az időközben megérkező légi mentőknek adta át, akik az idegsebészeti centrumba szállították”

– közölte Csillag Zoltán, az OMSZ kommunikációs munkatársa.

A lányt az idegsebészeten mélyaltatásban tartották, de hamarosan felébresztik. A helikopter a soproni Széchenyi téren szállt le, a teret az akció idejére lezárták.

A rendőrség közölte: az ügyben nem indítottak eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: