Quaestor-ügy: Tarsoly Csabát 13 év fegyházra ítélték
Elsőfokon 13 év fegyházra ítélte a bíróság Tarsoly Csabát – írja a Telex. A Quaestor-per elsőrendű vádlottját és a cégcsoport korábbi vezérét továbbá eltiltották vezető tisztségviselői pozíció betöltésétől, valamint 10 évre közügyektől is.
– idézik Tarsolyt, aki az utolsó szó jogával élve még mindig ártatlanságát hangsúlyozta. Többek között bűnszervezetben folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és társtettesként bűnszervezetben folytatólagosan elkövetett csalás miatt mondták ki bűnösnek.
A vád szerint Tarsoly Csaba tíz társával együtt összesen 77 milliárd forint kárt okozott ügyfeleiknek. A Fővárosi Törvényszék augusztus végi sajtóközleménye azt írja, a nyomozati iratok meghaladták a 132 ezer oldalt, 2016 júliusa óta a Törvényszék összesen 359 tárgyalási napot tartott, ezekből 193 napon tanúkat, 73 napon pedig szakértőket hallgattak meg. A tárgyalássorozat csaknem nyolc éve tart.
A bíróság elrendelte Tarsoly Csaba első- és M. Zsolt harmadrendű vádlott őrizetbe vételét, legfeljebb 72 órára. A másod- és negyedrendű vádlottakat teljes egészében felmentették, a másik kilenc vádlott esetében büntetést szabott ki.