Egyre mélyebbre csúszik Fehér Tibor, vagyis Beat, a Fekete Vonat rappere, írja a Blikk. A zenész egyik ismerőse mondta el a lapnak, hogyan él manapság Beat:
„...a Blahán csövezik, nincs mit ennie, villamosozik és buszozik, hogy ne fagyjon meg éjszaka, és ötezreket kéreget kölcsön. Azt mondja, majd tízet ad vissza. Várja a nagy pénzt, amit állítólag azért nem kap meg, mert nincs számlaszáma, mert hajléktalan, de aztán azt kérte, utaljak neki. Mondom, mire, tesó? Az előbb azt mondtad, nincs bankszámlád...”
– árulta el Zsebeházi Zoltán.
A Zsebe művésznevű rapper szerint Beat a kaszinókban kis tétekkel játszik, nyolcadik kerületi kapualjakban ácsorog és a kabátját sem lopták el tőle, ahogy a médiában állította, hanem nem adja vissza neki a felesége.
„Próbál mindenkit lehúzni pénzzel. Még mindig elhiszi magáról, hogy sztár, pedig sosem volt, maximum a mellette álló emberek”
– tette hozzá Zsebe.
A lap kereste a Blaha Lujza téren a Fekete Vonat zenészét, de nem találta. A környéken dolgozók azonban megerősítették, hogy a rapper „hol jobb, hol rosszabb állapotban” felbukkan a téren. Beat csütörtök este élőben jelentkezett be közösségi oldalán, és papírokat lóbálva kiabált a járókelők között:
„Megkattantam. 300 forintom van két napja, és hajléktalan vagyok. Persze, igyekszem nem elkövetni bűncselekményeket, meg ilyenek. Hiába voltam fent 10 ezer ember előtt, hiába mondták, hogy enyém a pénz, itt járkálok 300 forinttal, de a Juniornak több száz milliója van... Állj elém, öcsém! (...) Feljelenthetsz, tesó. Én bent is Beat leszek. Ha van pénz a zsebemben, akkor is az vagyok, ha egy forintom nincs, akkor is”
– üzent egykori zenésztársának, L.L. Juniornak.
Beat állítása szerint nem jut hozzá a neki járó jogdíjhoz az Artisjustól, ráadásul a Fekete Vonat januári nagykoncertje is balul sült el, miközben egyre több ismerőse fordul el tőle.
Egyre mélyebbre csúszik Fehér Tibor, vagyis Beat, a Fekete Vonat rappere, írja a Blikk. A zenész egyik ismerőse mondta el a lapnak, hogyan él manapság Beat:
„...a Blahán csövezik, nincs mit ennie, villamosozik és buszozik, hogy ne fagyjon meg éjszaka, és ötezreket kéreget kölcsön. Azt mondja, majd tízet ad vissza. Várja a nagy pénzt, amit állítólag azért nem kap meg, mert nincs számlaszáma, mert hajléktalan, de aztán azt kérte, utaljak neki. Mondom, mire, tesó? Az előbb azt mondtad, nincs bankszámlád...”
– árulta el Zsebeházi Zoltán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
T. Danny megtörte a csendet: először beszélt rejtélyes maszkjáról, és hogy mi van most vele
A rapper a tavalyi drogügye után testileg megerősödve tért vissza a nyilvánosság elé. Most elárulta, min dolgozik éppen, és mi lesz a fekete maszkkal, ami már hónapok óta takarja az arcát.
Hónapokig tartó csend után az RTL Fókusz című műsorában beszélt a tavalyi botrányáról és a jövőbeli terveiről T. Danny, aki ellen tavaly ősszel kábítószer-birtoklás gyanúja miatt indult eljárás.
Tavaly novemberben derült ki, hogy a rendőrség nyomoz a rapper ellen, aki már hónapokkal ezelőtt eltűnt a nyilvánosság elől. Ha mégis megjelent valahol, akkor egy fekete maszkkal rejtette el a fél arcát – állítólag egy bokszsérülés miatt.
Nyár óta nem koncertezett, látványosan le is fogyott, így mindenki azt találgatta, mi lehet vele. T. Danny aztán év végén előállt egy vallomással, amelyben elismerte, hogy többször is hibázott, amikből tanulnia kell. Úgy fogalmazott, épp itt volt az ideje, hogy észbe kapjon, mert a botlásoknak következménye van, amiért vállalja a felelősséget.
Januártól azonban újult erővel tért vissza. Sok izmot szedett fel, edzőterembe jár és kosarazik.
„Úgy érzem, hogy kirobbanó formában vagyok. Volt honnan visszajönni, valljuk be. De folyamatosan azon vagyok minden egyes nap, hogy újra és újra figyelmeztessem magamat, illetve arra fókuszáljak, hogy rendbe rakjam magamat, hogy minél jobban visszajöjjek abba a formába, amiben voltam. Sőt, szerintem lassan meg is fogom azt haladni, úgyhogy könnyen mondhatom azt, hogy életem legjobb formájában leszek hamarosan”
– mondta a Fókusznak.
Azt is elárulta, hogy a maszkot egyelőre nem veszi le, de talán már nem sokáig lesz rá szüksége.
„Nem kényelmes, nyilván, maszkban játszani, de eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül, és hogy ezt az időszakot is magam mögött hagyom. Addig még ki kell bírnom ebben egy kicsit.”
Utolsó klipje nem sokkal a drogbotránya előtt jelent meg. Most elmondta, hogy önkéntes visszavonulása alatt sem hagyta abba a dalszerzést, jelenleg két albumon dolgozik egyszerre. Azt ígéri, hamarosan sok új számot hallhatnak tőle a rajongói.
A Fókusz riportja:
Hónapokig tartó csend után az RTL Fókusz című műsorában beszélt a tavalyi botrányáról és a jövőbeli terveiről T. Danny, aki ellen tavaly ősszel kábítószer-birtoklás gyanúja miatt indult eljárás.
Tavaly novemberben derült ki, hogy a rendőrség nyomoz a rapper ellen, aki már hónapokkal ezelőtt eltűnt a nyilvánosság elől. Ha mégis megjelent valahol, akkor egy fekete maszkkal rejtette el a fél arcát – állítólag egy bokszsérülés miatt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Makranczi Zalán rögtön a telefonhoz nyúlt, miután Borbély Alexandrára cserélték Gáspár Katát A renitensben
A népszerű bűnügyi vígjátéksorozat új évada február 19-én indult az RTL+ Prémium felületén. A színész nemcsak tanácsokkal látta el kolléganőjét, de a művészi szabadságát is tiszteletben tartotta. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a két főszereplő közötti kémia.
Hatalmas változás rázta meg A renitens című sorozatot: a harmadik évadban Gáspár Kata helyett az Európai Filmdíjas Borbély Alexandra játssza a női főszereplőt, Somos Renátát. A váratlan váltás kulisszatitkairól most a Dobler századost alakító Makranczi Zalán rántotta le a leplet, aki mentorként segítette az új kolléganő beilleszkedését - írta a Blikk.
A népszerű bűnügyi vígjátéksorozat új évada február 19-én indult az RTL+ Prémium felületén. A színész, amint megtudta a hírt, azonnal felhívta Alexandrát, hogy találkozzanak. Zalán ugyanis pontosan tudja, milyen egy már összeszokott csapatba érkezni, hiszen korábban a Mintaapák című sorozatban ő vette át Klem Viktor szerepét.
„Amikor megtudtam, hogy Alexandra veszi át a szerepet, rögtön felhívtam, hogy találkozzunk, és beszélgessünk. Már csak azért is, mert én is voltam hasonló helyzetben, mondjuk a Mintaapákban, és pontosan tudom, milyen egy ilyen felbolydult helyzetbe belelépni. Ilyenkor mindig az a nagy kérdés, hogy mi az, amit az ember megőriz az előtte levő dologból, és milyen újat rak hozzá.”
Makranczi Zalán nemcsak tanácsokkal látta el kolléganőjét, de a művészi szabadságát is tiszteletben tartotta. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a két főszereplő közötti kémia.
„Persze, hozzátettem, hogy ebből semmit ne érezzen kötelező érvényűnek. Csak elmondtam, hogy ezek a lehetőségek, és hogy majd ő fogja kiválasztani, amelyiket akarja, vagy mindegyiket, vagy egyiket sem. Mert azt gondolom, a sorozat szempontjából a legfontosabb, hogy ez a két szereplő működik-e egymással, vagy sem. Csomót beszélgettünk, szerintem nagyon jót tett a dolognak.”
Borbély Alexandra nem tagadta, hogy eleinte szorongással vette át a stafétát, és felkészült a kritikus hangokra is. „Nyilván akkor is van az emberben izgalom, ha egy új szerepben tűnik fel, nemhogy egy ilyen helyzetben, amikor valakitől átvesz egy karaktert. Ez nehezített pálya. Biztos vagyok benne, hogy lesz kíváncsiság a nézőkben, de kapok majd bántásokat is, hiszen lesznek, akik azt mondják: ők ezt Katával szerették nézni, számukra ő volt Reni. Eleinte én is sokat agyaltam ezen, de mostanra sikerült elengednem a szorongást.”
A szereplőcserét a gyártó egyeztetési nehézségekkel indokolta Gáspár Kata oldalán. A harmadik évadban nem csak a főszereplő személye új, a rendőrségi csapathoz Hrisztov Toma is csatlakozott Gál őrmester szerepében. A sorozat egyébként a sikeres francia HPI (Haut Potentiel Intellectuel) című formátum magyar adaptációja.
Hatalmas változás rázta meg A renitens című sorozatot: a harmadik évadban Gáspár Kata helyett az Európai Filmdíjas Borbély Alexandra játssza a női főszereplőt, Somos Renátát. A váratlan váltás kulisszatitkairól most a Dobler századost alakító Makranczi Zalán rántotta le a leplet, aki mentorként segítette az új kolléganő beilleszkedését - írta a Blikk.
A népszerű bűnügyi vígjátéksorozat új évada február 19-én indult az RTL+ Prémium felületén. A színész, amint megtudta a hírt, azonnal felhívta Alexandrát, hogy találkozzanak. Zalán ugyanis pontosan tudja, milyen egy már összeszokott csapatba érkezni, hiszen korábban a Mintaapák című sorozatban ő vette át Klem Viktor szerepét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Inkább a gyros, mint a Nagy Feró-koncert – paródiavideóban figurázták ki a Beatrice frontemberének fellépését.
Molnár Áron, Földes Eszter és Mohai Tamás egy friss videóban mutatták meg, mi történik, ha valaki a Kossuth-díjas zenész fellépésére siet, de a helyszínen szembesül a valósággal.
A Nemzeti Maximumért Alapítvány és a PestiSrácok tartott szabadtéri emlékműsort február 24-én este a pesti Vértanúk terén, a kommunizmus áldozatai emléknapjának előestéjén.
Az esemény sztárfellépője Nagy Feró volt, aki amellett hogy beszédet tartott, amelyben hevesen kritizálta a kommunizmust,
elénekelte a „8 óra munka” című örökzöldjét is. Egyesek viszont nem voltak megelégedve Feró előadásának minőségével.
Sokan azzal vádolták a 80 éves énekest, hogy ittas, viszont a felvételen jól látható, hogy fülmonitor hiányában nem hallja jól a zenei alapot, sem magát, ezért gyakran késik/siet.
Erre a fellépésre reagált Molnár Áron színész-aktivista, Földes Eszter és Mohai Tamás egy Instagramra feltöltött videóval. A jelenet szerint a három színész az utcán rohan, hogy le ne késsék a koncertet, ám amikor odaérnek, csalódottan veszik tudomásul, amit látnak, és inkább elindulnak gyroszozni.
Inkább a gyros, mint a Nagy Feró-koncert – paródiavideóban figurázták ki a Beatrice frontemberének fellépését.
Molnár Áron, Földes Eszter és Mohai Tamás egy friss videóban mutatták meg, mi történik, ha valaki a Kossuth-díjas zenész fellépésére siet, de a helyszínen szembesül a valósággal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hónapokkal a titkos esküvő után robbant a hír: Szabados Ági kisbabát vár
A műsorvezető és férje, Péter alig fél évvel a házasságkötés után jelentették be a csodás hírt. Ági azt is elmondta, miért vártak eddig a nagy bejelentéssel.
„Hamarosan hárman leszünk!” – ezzel az örömteli mondattal jelentette beSzabados Ági szerdán, hogy első gyermekét várja. Az RTL műsorvezetője azt is elárulta, hogy kisfia lesz, aki júliusra érkezik. A bejelentés egy olyan szerelmi történet újabb fejezete, amely már az egyetemi évek alatt elkezdődött, majd tíz év szünet után lángolt fel újra Szabados Ági és fodrász kedvese, Péter között.
A pár tavaly januárban jegyezte el egymást, majd szeptember 6-án, az első szeptemberi hétvégén, teljes titokban házasodtak össze a zombai Szent Gaál Kastélyban.
Az esküvőről a műsorvezető korábban úgy fogalmazott: „minden túlzás nélkül, ez volt életük legszebb hétvégéje”.
A házasságkötés után nem is kellett sokat várni az újabb örömhírre:
Ági már az első próbálkozás után pozitív terhességi tesztet tartott a kezében.
„Az elején nem is hittük el, többször is megcsináltuk a tesztet, mert nem akartuk elhinni a szemünknek” – mesélte. A hírt a szűk családnak karácsonykor mondták el, de a nyilvánosság elől egészen mostanáig titokban tartották. A műsorvezető szerencsésnek érzi magát, mert a várandósság első hónapjaiban a fáradtságon kívül semmilyen kellemetlen tünettel nem kellett szembenéznie, elkerülte a sok kismamát kínzó hányinger és rosszullét. A genetikai és egyéb fontos vizsgálatok január végére megnyugtató eredményt hoztak, és mivel a pocakja nemrég kezdett gömbölyödni, úgy döntöttek, megosztják a boldogságukat.
A baba nemének bejelentése köré nem szerettek volna nagy felhajtást. Áginak különös megérzése volt az ultrahangvizsgálat előtt.
„Furcsa volt, mert nagyon kislányt éreztem, és amikor az ultrahangra mentünk, egy nagyon erős intuícióm volt: kisfiú lesz. Most is kiráz a hideg, ha visszagondolok, egyszerűen tudtam, hogy fiú.
Megvolt a lánynevünk is, azt egy picit sajnálom, hogy el kellett engednünk” – mondta el. A várandósság az életmódjára is hatással volt. „A teniszt és a futást sajnos azonnal abba kellett hagynom, de tervezem, hogy a baba megszületése után visszatérek. Az első trimeszterben azt tanácsolták, hogy hagyjam abba az intenzív sportot, maximum jógázni tudtam a télen” – tette hozzá. Tavasszal kíméletes mozgásformákkal, jógával és kismamatornával tervez visszatérni.
Ági sokat gondolkodik azon, milyen anya lesz. Magát szigorúbbnak, párját kevésbé szabálykövetőnek írta le, és tudja, hogy a türelmét fejlesztenie kell majd.
„Meg szeretném próbálni lazábban csinálni, figyelembe véve a baba személyiségét”
– fogalmazott. A pár most abban bízik, hogy a következő öt hónap eseménytelenül telik majd, és hamarosan a kezükben tarthatják kisfiukat.