News here
hirdetés

KÉK HÍREK

Pótlóbusznak hitte magát a carsharinges VW – buszsávot használva taxival ütközött a Nyugati téren

Ráhajtott a buszsávra, majd a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére behajtott a kereszteződésbe. Ahol összeütközött az Oktogon felől szabályosan érkező Suzuki S-Cross taxival.
Forrás: Baleset-info.hu - szmo.hu
2022. június 25.


Link másolása

hirdetés

Összeütközött két gépkocsi a VI. kerületi Nyugati téren. A fővárosi hivatásos tűzoltók már kiérkeztek a balesethez, a mentőket várják a helyszínre.

A Baleset-info.hu helyszíni információk szerint az egyik legnagyobb autómegosztós cég tulajdonában és üzemeltetésében lévő Volkswagen e-up a Bajcsy-Zsilinszky úton haladt a Szent István Bazilika irányából.

A Nyugati térhez érve a gépkocsi vezetője arra gondolt, hogy a 3-as metró pótlására kialakított buszsávot használva keresztül hajt a téren, és úgy folytatja útját.

Kattints ide a képek megtekintéséhez

Rá is hajtott a buszsávra, és a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére behajtott a kereszteződésbe, és ütközött az Oktogon felől szabályosan érkező Suzuki S-Cross taxival.

Az ütközés hatására mindkét gépkocsi felhajtott az elválasztó járdaszigetre, az e-up pedig kidöntötte a jelzőlámpát is, jelzőtáblákkal együtt.

hirdetés

Az autómegosztós járműben három külföldi (egy férfi és két nő) utazott. Ők saját erejükből ki tudtak szállni az autóból.

A taxiban a vezetőn kívül egy utas is tartózkodott. A gépkocsi vezetője segítséggel tudott kiszállni, ugyanis a lábát nagyon fájlalta, bár a mentőbe nem szeretett volna átülni. Az utasról annyit tudni, hogy egy másik taxival folytatta útját.

Információink szerint a taxi vezetője nem használta a biztonsági övét a baleset pillanatában.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Szexbotrány Liverpoolban: százak szeme láttára, nyilvános helyeken esett egymásnak egy pár
Nyílt utcán, egy vonaton és egy csordultig telt belváros tér mellett is szexelt a 23 éves férfi és a 35 éves nő.

Link másolása

hirdetés

Közszeméremsértés miatt indított eljárást a liverpooli rendőrség egy pár ellen, akiket az angol város több pontján levideóztak szex közben, írja a Mirror.

A 23 éves férfi és a 35 éves nő többek között Liverpool egyik legforgalmasabb terén és egy vonaton esett egymásnak, miközben egyáltalán nem zavarta őket, hogy a légyottoknak több száz szemtanúja volt, akik közül sokan le is videózták az aktust.

A rendőrség azután kezdett nyomozni a város nyilvános helyeit végigszeretkező pár után, amikor a Concert Square-en készült felvételek augusztus első napjaiban szélsebesen terjedni kezdtek a közösségi médiában.

A felvételen az látszik, hogy miközben a csordultig telt tér asztalainál vacsoráznak az emberek, néhány méterre tőlük háttal a falnak támaszkodik a férfi, miközben a nő előtte térdelve kényezteti.

A pár tagjait néhány nappal később állították elő, majd rögtön vádat is emeltek velük szemben. Az első tárgyalás szeptember 20-án lesz.

Az egész várost felforgató videók kapcsán még a polgármester is megszólalt a Twitteren. Joanne Anderson megdöbbenését fejezte ki az interneten keringő felvételek miatt, melyek szerinte egyáltalán „nem viccesek”, sokkal inkább „zavarók, károsak”, ráadásul bűncselekményt mutatnak be. Mindez „veszélyes precedenst teremt” a fiatal liverpooliak számára, ezért a polgármester haladéktalanul a rendőrség erélyes fellépését kérte az ügyben.

Diane Pownall felügyelő a lakosság segítségét kérte az eset kivizsgálása kapcsán. Egyben azt is kérte, hogy senki ne ossza meg az így is rohamsebességgel terjedő videókat, melyeket néhány kulcsszó beírásával bárki könnyen megtalálhat a közösségi felületen.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Meghalt egy ötéves kisfiú, miután ráborult egy munkagép Zalaegerszegen
Agyagrakodás közben történt a baleset.

Link másolása

hirdetés

Munkagép borult egy ötéves kisfiúra Zalaegerszegen, a gyermek nem élte túl a balesetet – írja a Zaol.

A megyei lap információi szerint csütörtök negyed nyolc körül, agyagrakodás közben borult rá a targoncát kezelő férfi kisfiára a munkagép.

A tűzoltók a mentőkkel közösen kiemelték a kisfiút a jármű alól, és kórházba szállították, de olyan súlyos sérülései voltak, hogy már nem tudták megmenteni az életét.

A lap azt írja, a férfi ellen foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés miatt indulhat eljárás. Ennek büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyről a rendőrség még nem adott ki tájékoztatást.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Kábítószer hatása alatt rohanhatott bele a BKV-buszba a sofőr, 16-an sérültek meg a balesetben
A piros jelzés ellenére hajtott bele a nagy sebességgel a kereszteződésbe, ahol összeütközött a villamospótló busszal.

Link másolása

hirdetés

Kábítószerezhetett az a sofőr, aki szerdán egy busszal ütközött össze Budapesten az Üllői út és a Szarvas csárda tér kereszteződésében - tudta meg az RTL Klub Híradója.

A csatorna úgy értesült, hogy

a baleset előtt a terepjárónak piros jelzése volt, ennek ellenére hajtott be a kereszteződésbe nagy sebességgel, éppen akkor, amikor a villamospótló odaért.

Miután nekiment a busznak, többször megpördült, végül egy várakozó autónak csapódott. A busz a villamossínekre sodródott, végül egy oszlop állította meg.

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelem helyettes szóvivője azt mondta, hogy egy embert találtak az autóban, aki nem tudott kiszállni, körülbelül fél órás munkával feszítővágóval szabadították ki a roncsból.

A 47 éves férfi eszméletlen volt, lélegeztetni kellett, életveszélyes állapotban szállították kórházba a mentők. A buszvezető szintén kórházba került, kollégáitól a Híradó úgy értesült, nem emlékszik a balesetre, csak arra, hogy már mentik ki a fülkéből. Naszályi Gábor az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke a sofőr állapotáról azt mondta, hogy több bordája eltört, műteni kellett, úgy néz ki, hogy a tüdeje is sérült, de jól van.

hirdetés

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-Főkapitányság (BRFK) szóvivője az ügyel kapcsolatban azt mondta, hogy

„az egyik gépjárművezetővel szemben a helyszínen felmerült a kábítószerfogyasztás gyanúja, ezért vele szemben intézkedtek a mintavételre”.

A balesetet a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja.

Az RTL Klub úgy tudja, hogy a drogfogyasztás gyanúja a terepjáró sofőrjével szemben merült fel. Ráadásul a kocsija, amivel a balesetet okozta, nem is közlekedhetett volna, mert már korábban kivonták a forgalomból.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Videó: a M4-es autópályán átszaladva és az átereszben átmászva mentek strandolni a fiatalok
Az egyik fiatalember ráadásul még hosszában is futott egy kicsit a pályán.

Link másolása

hirdetés

Újabb hajmeresztő videót tett közzé a Magyar Közút: a forgalomfigyelő kamerák ezúttal azt vették fel, ahogy néhány fiatal az autópályán át ment strandolni.

Két srác a vadvédő kerítésen átugorva, majd a szalagkorlát alatt átbújva és a főpályán átszaladva jutott át a túloldalra, két másik fiú pedig a pálya alatti átereszben mászott át.

Vélhetőleg Tiszapüspökiből mentek át a szajoli Holt-Tiszára fürdeni - írják a Magyar Közút Instagram-bejegyzésében. Megjegyezték, hogy ugyanezen a helyen volt már kétszer vadvédő háló kivágásuk is, ezért a veszélyhelyzetre figyelmeztető tájékoztatókat helyeztek több helyre ezen a szakaszon. A mostani esetről hatósági bejelentést tettek, hogy elejét tudják venni az ilyen veszélyes és meggondolatlan cselekedeteknek.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: