Pórul járt a 14 éves tolvaj: a buszajtóba szorult akció közben
Április 16-án, hajnalban érkezett egy bejelentés a rendőrségre, mert Tolnán, a helyi buszmegállóban parkoló busz ajtai közé szorult egy fiú.
A rendőrség adati szerint, a 14 éves fiú három autóbuszt is feltört, és azokból kulcsokat, diákigazolványt, és bérleteket lopott el.
Ezen kívül a fiú az egyik busz jegykiadó automatáját is megrongálta,
az okozott kár így összesen több mint 3 millió forint.
A fiú ruháját átvizsgálták: minden eltulajdonított holmi hiánytalanul előkerült, azonban nem tudta magát igazolni semmilyen hivatalos igazolvánnyal, és hamis adatokat diktált be. Később a rendőrök megállapították a paksi fiatalember valódi adatait, majd előállították és kihallgatták:
a fiú a bűncselekmény elkövetését beismerte.
Mivel hamis személyi adatokat adott meg, a rendőrök szabálysértési eljárást is kezdeményeztek.
Ha hasznos volt, oszd meg!