KÉK HÍREK
A Rovatból

Pénteken kivégzik az Ubert

Két nap múlva hatályba lép a rendelet, amely gyakorlatilag ellehetetleníti az Uber-sofőröket!


A 168ora.hu kiderítette, hogy az eddigi hírekkel ellentétben április-március helyett már február 19-én, azaz pénteken hatályba lép az a rendelet, amely alapján gyakorlatilag ellehetetlenítik az Uber sofőröket.

A rendelet értelmében a hatóságok levehetik a szükséges engedélyek nélkül dolgozó Uber-taxisok rendszámát, és kivonhatják a kocsijukat a forgalomból.

A Magyar Közlönyben február 11-én jelent meg a jogszabálycsomag, mely 8 nap alatt lép hatályba. Ez alapján várható, hogy alkotmányjogi vita robbanjon ki a jogbiztonság egyik alapkövét képező megfelelő felkészülési idő tekintetében

Egy másik rendeletmódosítás pedig március 11-én lép hatályba, amely szerint a diszpécserszolgálat hiánya miatt háromszázezer forint bírság róható ki.

A 168 óra kérdéseire Arzt Gergely, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztályvezetője az alábbiakat válaszolta:

"
A kormány a szolgáltatást legálisan végző, adót fizető taxisok mellett áll. A fejlesztési minisztérium ahogy eddig, a továbbiakban is keresi a versenyt súlyosan torzító, jogellenes gyakorlatok elleni hathatós fellépés jogszabályi eszközeit. A kormány döntése alapján a közeljövőben újabb szigorú szankciók lépnek életbe a feketepiaci taxizás visszaszorítása érdekében.

Bár érthető, hogy a taxisok vs. uberesek vitában a kormány a legálisan működő, adózó szolgáltatót érdekeit képviseli, de érdekes színezetet ad a kérdésnek, hogy a szolgáltatást igénybe vevő választópolgárok érdekeit mennyiben érinti ez a változtatás.

Erre kereste a választ az IPSOS kutatása,amely szerint a budapesti polgárok kétharmada egyetért azzal, hogy továbbra is szükség van a közösségi autómegosztó szolgáltatás működésére a fővárosban.

A válaszadók több mint négyötöde szerint az új digitális technológiák új gazdasági lehetőséget teremtenek Budapesten, és adóbevételeket biztosítanak az államnak. A lakosság háromnegyede úgy látja, hogy a jelenleg hatályos törvények módosítására van szükség annak érdekében, hogy megfeleljenek a közösségi gazdaság és az új digitális technológiák teremtette feltételeknek, és így lehetővé tegyék az innovatív szolgáltatások terjedését.

Az UBER támogatottsága kiemelkedően magas a fiatalabb, 18-39 év közöttiek körében, de minden második ötven évnél idősebb válaszadó is egyetértett azzal, hogy továbbra is szükség van az UBER szolgáltatásaira Budapesten.

Ezeknek a feltételeknek kell megfelelni

Taxiengedély kiváltása (5 évre)

- engedélykivonat kiváltása járművenként

Sárga alapszínű rendszám

Drosztengedély(ek) kiváltása (engedélykiterjesztés)

Szakmai irányító

- személyes megbízhatóság (korábbi szakmai irányítói és személyszállító vállalkozói

tevékenységét szabályosan végezte, nem áll eltiltás hatálya alatt, erkölcsi

bizonyítvány)

- szakmai alkalmasság (személytaxis vállalkozói képesítés)

Pénzügyi teljesítőképesség (köztartozásmentes adózó, vagyoni biztosíték)

- taxinként, szállítható utasonként 50 ezer forint vagyoni biztosíték, vagy

- felelősségbiztosítás

Jármű

- műszaki alkalmassági vizsgálat (műszaki vizsgálattal összevontan)

- 10 évnél nem idősebb

- környezetvédelmi osztályba sorolása legalább EURO IV.

- gumiabroncskopás (minimum 3 mm a mintázat magassága)

- elöl, mindkét oldalon légzsák

- ABS

- légkondicionáló berendezés

- viteldíjkijelző készülék (taxaméter)

- 2 évenkénti hitelesítés

- viteldíjtáblázat

- „taxi szabadjelző” berendezés

Járművezető

- 21. életév

- legalább kétéves, „B” kategóriás vezetői engedély

- személytaxi-vezetői igazolvány (legfeljebb 5 évre)

- pályaalkalmassági minősítés (PÁV II.)

- 2. egészségi alkalmassági csoportba sorolás

- Taxirendeletben meghatározott szaktanfolyam és vizsga

- alapképesítés (elméleti és gyakorlati vizsga)

- továbbképzés 5 évente (elméleti vizsga)

Budapesten teljesítendő többletfeltételek

- BKK taxiállomás-használati hozzájárulás (évente meg kell újítani)

- Speciális „taxi szabadjelző”

- Fix hatósági ár alkalmazása

- Járműre vonatkozó előírások

- legalább 55 kW teljesítményű és EURO 4 környezetvédelmi besorolás

- tengelytáv minimum 2550 mm

- öt személy szállítása esetén a csomagtér űrtartalma minimum 430 liter, kivéve

- kombi és egyterű jármű: 390 l

- gyárilag elektromos és hibrid autó: 300 liter

- Autó külső és belső megjelenése

- sárga alapszín

- utastájékoztatók (hatósági ár, tarifatáblák, panaszbejelentés fórumai,

”Dohányozni tilos”, Utasinformáció)

- bankkártya terminál


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: