hirdetés

KÉK HÍREK

Otthonszülés közben halt meg egy újszülött Budaörsön, a rendőrség nyomoz

Hiába hívták ki a mentőket, a kisfiú életét már ők sem tudták megmenteni.

Link másolása

hirdetés

Meghalt egy újszülött Budaörsön, akit édesanyja egy otthonszülésre kibérelt ingatlanban hozott világra, az ügyben rendőrségi vizsgálat indult - írja a Bors.

A lap értesülései szerint a 35 éves nő Miskolcról utazott fel Budaörsig, hogy ott az otthonszülésre kibérelt ingatlanban hozhassa világra gyermekét. A nő még Miskolcon kezdett vajúdni második gyermekével, és azonnal hívta a két bábát, akik megnyugtatták, hogy minden rendben lesz. Ezt követően autóba ült, és kétszáz kilométert utazott, hogy odaérjen a budaörsi lakásba.

A lap által megszólaltatott forrás szerint

az autóút közben még érezte a baba mozgását, a szülést követően azonban már nem sírt fel a gyermek.

A bábák megtettek mindent, amit tudtak, ám amikor a kisfiú továbbra sem mutatta az élet jeleit, értesítettek egy, a koraszülöttek mentésére szakosodott céget, azonban ők is csak a halál beálltát tudták megállapítani. Az édesanyához az OMSZ mentőszolgálatát riasztották, akit sokkos állapottal vittek kórházba, egy nappal később azonban már ki is engedték.

A lap megkereste a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályát, ahol megtudták, hogy a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben:

hirdetés
ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt.

Többek közt arra is keresik a választ, mi okozta pontosan a gyermek halálát, és elkerülhető lett volna-e a tragédia, ha kórházban születik a baba.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Villamosmegálló korlátjai közé szorult egy autó a Margit hídon

A baleset miatt megbénult a forgalom, személyi sérülésről nem érkezett hír.
Címkép: BalesetInfo - szmo.hu
2021. június 14.


Link másolása

hirdetés

Szokatlan baleset történt hétfőn kora este a fővárosban: Pest felől érkezve a Margitszigeti villamosmegálló Buda felőli korlátjai közé repült egy autó - írja a Baleset-info.hu.

Egyelőre nem tudni, hogy a Renault hogy került a korlátok közé.

A helyszínelés és a műszaki mentés idején a 4-es és a 6-os villamos a Széll Kálmán tér M és a Jászai Mari tér között nem közlekedik, a kimaradt szakaszon pótlóbusszal lehet utazni.

Személyi sérülésről eddig nem érkezett jelentés.

Fotók: Meleg Emese/BalesetInfo

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

Megtalálták a Londonban eltűnt 20 éves magyar nő holttestét – a gyanú szerint meggyilkolták

Az angol rendőrség szerint egy 63 éves férfi végezhetett vele, akit már bíróság elé is állítottak.

Link másolása

hirdetés

Május végén írtuk meg, hogy a londoni rendőrség letartóztatott egy 63 éves férfit, akit egy 20 éves magyar lány fogvatartásával és meggyilkolásával gyanúsítanak.

A rendőrség szerint az áldozat Akom Ágnes ismerte a férfit. A tájékoztatás szerint május 9-én hagyta el cricklewoodi otthonát, és 11-én jelentették az eltűnését.

A Sky News arról számolt be, hogy

megtalálták a magyar lány holttestét, méghozzá a Neasden Recreation Parkban. Bár maradványai hivatalos, törvényszéki azonosítása még nem történt meg, de az áldozat családját már értesítették. Akom Ágnes az angol hírportálok beszámolói szerint már több éve (egyes információk szerint öt, mások szerint három éve) élt az Egyesült Királyságban, Dóraként is ismerték, és úgy tudni, prostituáltként dolgozott. Egyelőre nem tudni, miért és hogyan ölték meg.

A lány eltűnésével és meggyilkolásával összefüggésbe hozott Neculai Paizant május 18-án tartóztatták le. A férfit május 23-án vádolták meg Akom meggyilkolásával, és egy nappal később állt bíróság elé.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Egy padon ülő nőt és két gyermeket sodort el egy autós Budapesten

A jármű áthajtott az elválasztó szegélyen, majd egy padon ülő nőt és gyerekeit elgázolva egy kerítésbe csapódott. A balesetben négy embert láttak el a mentők.

Link másolása

hirdetés

Egy nőt és két gyermeket sodort el egy autós Budapesten, a II. kerületi Pusztaszeri úton szerdán kora este.

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese az MTI-nek elmondta: egy személyautó a Pusztaszeri út és a Törökvészi út találkozása közelében egy kerítésnek ütközött, ekkor sodorta el az embereket.

Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyelete azt közölte: a helyszínre két mentőegységet riasztottak. Összesen négy embert láttak el: két nőt - akik közül egyikőjüknél felmerült a csonttörés gyanúja -, továbbá két gyermeket, akiket megfigyelésre kórházba vittek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Taxik ütköztek Budapesten, az egyik fejreállt

A látványos balesetben szerencsére senki nem sérült meg, ám a két autóban jelentős kár keletkezett.

Link másolása

hirdetés

Összeütközött két gépkocsi Budapest I. kerületében, az Attila úton. Az ütközés következtében az egyik jármű felborult. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, valamint a fővárosi tűzoltó doktorszolgálat is a helyszínre vonult - írja a Baleset-info oldal.

Egy Skoda Octavia személyautó a rakpart felől az Apród utcán érkezett a külső sávban. Vele párhuzamosan a belső sávban egy furgon közlekedett. Az Attila úti kereszteződésében a Szarvas térnél lévő jelzőlámpa sárga jelzésén mindketten áthaladtak.

A furgon vélhetően látta az oldalról érkező másik taxit, ezért fékezett. Az Octavia ezzel szemben nem vette észre az érkező Toyota Prius taxit, majd a kereszteződésben ütköztek.

Az ütközés következtében a Prius felborult. Az eset során senki sem sérült meg.

A felborult autót a Katasztrófafeldelem daruja borította kerekeire. Szerencsére egy utasa sem volt a taxiknak, illetve a járdán sem tartózkodott senki, ahova a Prius felborult.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: