HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor az EU-ról: Egyszerűen nem előnyösebb kinn lenni, mint benn

A miniszterelnök szerint a bevándorlás kezelése, a rezsiemelés és a nyugdíjak megszüntetése is veszélybe kerülhet, ha nem ők maradnak hatalmon.


Orbán Viktor váratlanul megjelent Pilisvörösváron, Szijjártó Péter és Menczer Tamás lakossági fórumán, vette észre a Telex. A miniszterelnök felszólalását a Facebook-oldalán élőben is közvetítették. Beszédét a nemzeti szuverenitás fontosságával kezdte, és hangsúlyozta, hogy a Fidesz és a KDNP célja ennek megvédése. Mint mondta, ha ez az ország, ez a nemzet eltűnik, akkor soha nem jön létre újra.

A kormányfő szerint ellenfeleik nem gondolják úgy, hogy a nemzeti szuverenitáson múlik mindannyiunk közös sorsa. Azt mondta: „Vannak ellenfeleink, akikre nem mondom, hogy nem magyarok (…), mert a magyar nemzetnek azok is részei, akik nem gondolkodnak úgy, mint mi.” Ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy „néha megtévesztésül magyarnak hívják magukat, de ők a brüsszeliek”. Ezt a közönség tapssal fogadta.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy szerinte az ellenzék azt vallja: „a magyarok önmagukban kevesek, mindig kell nekik egy külső viszonyítási pont”. Egyenlőségjelet próbált tenni a DK és a Tisza Párt közé, és azt mondta: „a DK-sok bátrabban fogalmaznak, mint a tiszások”, mert nyíltan kimondják, hogy „az Európai Egyesült Államokban kellene feloldódni”.

A korábbi ellenzéki időszakot felidézve kiemelte: akkor is tartották magukat ahhoz az elvhez, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”, mert ellenzékből is a hazáért dolgoztak. Szerinte a mai ellenzékiek nem így gondolkodnak.

A fórumon kétszer is megkérdezte a közönséget, hogy mi Kollár Kinga vezetékneve, mintha nem emlékezne rá.

A kormánypárt az utóbbi hetekben országos kampányt folytatott Kollár Kinga uniós forrásokról szóló kijelentései miatt. Orbán ezzel kapcsolatban azt mondta: Kollár Kinga és társai „azért dolgoznak, hogy nekünk rossz legyen, hogy nekünk ne sikerüljön”.

A miniszterelnök felsorolta, milyen következményei lennének annak, ha nem ők kormányoznának. Szerinte ilyen lenne Ukrajna uniós csatlakozása, a rezsicsökkentés megszüntetése, a 13. havi nyugdíj eltörlése, a bankok és nagyvállalatok adómentessége, valamint a bevándorlók beengedése. Többször kijelentette: „bár ezt nem szabad így mondani”, de „Magyarország migránsmentes ország”. Úgy fogalmazott, hogy ha nem nemzeti kormány vezetné az országot, olyan lenne a helyzet, mint Bécsben vagy Franciaországban. Hozzátette: Brüsszelben is sokan mondják neki, hogy a fél karjukat odaadnák, ha országuk újra migránsmentes lehetne.

Menczer Tamás a fórumon azt is megjegyezte, hogy „állítólag Kollár Kinga madeirai luxusházában piheni ki a fáradalmait”.

Orbán Viktor az Európai Unióval kapcsolatban is kapott kérdést. Azt mondta, ha az EU 2004-ben is olyan lett volna, mint most, akkor az sem biztos, hogy csatlakoztunk volna.

Jelenleg azonban szerinte nem érné meg kilépni, mert egyszerűen nem előnyösebb kinn lenni, mint benn.

Elmondta azt is, hogy Donald Trump rendszeresen kérdezi tőle, mikor lépünk ki az unióból, de ő mindig azt válaszolja: a magyar termékek 85 százalékát az EU-n belül értékesítik, ezért ez nem érné meg. Talán akkor, ha lenne valamilyen ellenajánlat.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban mérsékeltebben fogalmazott. Úgy nyilatkozott, hogy az ukránok hősiesen harcoltak, sokan meghaltak, de „egy dolog biztos, Európának sosem lesz érdeke, hogy Ukrajna mellett Oroszországgal szembeni háborúban részt vegyen”. Szerinte nem szabad beugrani a háborúba, nyitottnak kell maradni a tárgyalásra, és a konfliktust a lehető legkisebb térre kell korlátozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Trump megüzente Zelenszkijnek, hogyan vethet véget szinte azonnal az Oroszországgal vívott háborúnak
Az amerikai és az ukrán elnök hétfőn találkozik a Fehér Házban, miután Trump pénteken Putyinnal tárgyalt Alaszkában. Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a találkozóra.


„Ukrajna elnöke, Zelenszkij szinte azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, ha akarja, vagy folytathatja a harcot” – üzente a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a hétfői találkozójuk előestéjén

„Ne felejtsük el, hogyan kezdődött. Nem lehet visszaszerezni a Krím-félszigetet, amit Obama adott el (12 évvel ezelőtt, egy lövés nélkül!), és UKRAJNA NEM LÉPHET BE A NATO-BA. Néhány dolog soha nem változik!!!”

- tette hozzá Trump.

Mint azt mi is megírtuk: az amerikai elnök pénteken Alaszkában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljanak. A két elnöknek azonban nem sikerült megállapodásra jutni. Trump nem sokkal később bejelentette: hétfőn találkozik az ukrán elnökkel Washingtonban.

Később kiderült, hogy Zelenszkijt több európai vezető is elkíséri a Fehér Házba. Friedrich Merz német kancellár, Alexander Stubb finn elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Keir Starmer brit miniszterelnök, és Mark Rutte NATO-főtitkár is részt vesz a találkozón.

Azért csatlakoznak Zelenszkijhez, mert attól tartanak, hogy Trump nyomást gyakorol az ukrán elnökre, hogy fogadja el azokat a feltételeket, amelyeket Putyin múlt heti, alaszkai csúcstalálkozójukon előterjesztett. Emellett pedig abban reménykednek, hogy Trumptól több információt tudnak meg arról, mit engedhetne Oroszország egy békemegállapodás részeként.

„Nagy nap lesz holnap a Fehér Házban. Soha nem volt még itt egyszerre ennyi európai vezető. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy vendégül láthatom őket!!!” – írta Trump Zelenszkijnek szóló üzenete után.

Az ukrán elnök eközben a Facebook-oldalán jelezte, hogy már megérkezett Washingtonba. Ismét közölte, hogy mennyire hálás a meghívásért Trumpnak, ugyanakkor leszögezte, hogy a békének „tartósnak” kell lennie, nem úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor Ukrajna kénytelen volt feladni a Krím-félszigetet és a Donbasz egy részét, hiszen szerinte Putyin ezt használta ugródeszkának egy újabb támadáshoz.

(via CNN)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: kihúzták a nyerőszámokat, valaki hatalmasat kaszált
Elvitték a csaknem 1,4 milliárd forintos főnyereményt a Hatoslottón! Mutatjuk a komoly összeget érő számokat.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.

A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:

• 5 (öt)

• 15 (tizenöt)

• 29 (huszonkilenc)

• 33 (harminchárom)

• 37 (harmincöt)

• 44 (negyvennégy)

Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: