HÍREK
A Rovatból

Egyre több fideszes szavazó voksolna a TISZA Pártra egy kutatás szerint

2022 óta harmadával fogyott a Fidesz támogatottsága, miközben tényleg árad a TISZA. Itt vannak a 21 Kutatóközpont felmérésének részletei.


A 21 Kutatóközpont júniusi kutatása szerint a Fidesz 2022 óta a szavazótábora mintegy harmadát veszítette el, miközben a TISZA Párt támogatottsága a tavalyi európai parlamenti választások óta a másfélszeresére nőtt.

A felmérés három kérdésre épült: a válaszadók megjelölték, hogy 2022-ben, 2024-ben, valamint jelenleg melyik pártra szavaztak vagy szavaznának. Mivel ezek a válaszok visszaemlékezésen alapulnak, előfordulhat, hogy nem tükrözik pontosan a valós szavazatokat, de a kutatók szerint így is jól mutatják a pártpreferenciák változását, hiszen 2022-ben 1,6-szor, 2024-ben pedig másfélszer annyian szavaztak a Fideszre, mint az ellenzékre, és a kutatásban ez az arány 1,5–1,5 volt.

A Fidesz népszerűsége fokozatosan csökkent az elmúlt két évben. A megkérdezettek 35 százaléka emlékezett úgy, hogy 2022-ben a kormánypártra voksolt, 2024-ben ez az arány 29 százalékra csökkent, jelenleg pedig a válaszadók 25 százaléka mondja, hogy most is a Fideszt választaná.

Ezzel párhuzamosan a TISZA Párt támogatottsága növekedett: a válaszadók 19 százaléka emlékezett úgy, hogy 2024-ben a TISZA Pártra szavazott, jelenleg viszont már 32 százalék tenne így.

A 21 Kutatóközpont kérdéseire adott válaszok alapján kiderült: a TISZA mostani 32 százalékos szavazótáborának 18 százaléka a korábbi ellenzéki összefogás szavazóitól érkezett. A párt az elmúlt évben gyakorlatilag teljesen átvette a Momentum táborát, valamint a DK–MSZP–Párbeszéd szavazóinak körülbelül kétötödét is megszólította.

A Fidesz jelenlegi támogatottsága a kétharmada a 2022-es országgyűlési választáson elért eredménynek. Ezzel a kormánypárt szavazóinak harmada lemorzsolódott, és a tavalyi EP-választáshoz képest is ötödével zsugorodott a tábora. A kutatás szerint a 2022-es Fidesz-szavazók 66 százaléka ma is a pártot támogatná, 9 százalék viszont már a TISZA-ra szavazna, 21 százalék pedig bizonytalan.

A 2024-es EP-választáson a Fideszt választók 78 százaléka továbbra is a kormánypárt híve, 16 százalékuk ugyanakkor bizonytalan, négy százalékuk pedig már Magyar Péter pártját támogatná.

A 21 Kutatóközpont megállapította továbbá, hogy a 2022-es ellenzéki összefogás egykori szavazóinak 76 százaléka jelenleg a TISZA Párt táborához tartozik. A tavalyi EP-választáson a Demokratikus Koalícióra szavazók fele ma is kitart a párt mellett, míg 38 százalékuk átpártolt a TISZA Párthoz. A Kutyapárt 2024-es szavazóinak 35 százaléka szintén Magyar Péter pártját támogatná egy most vasárnapi szavazáson.

A felmérés arra jutott, hogy Magyar Péterék új szavazókat is meg tudtak szólítani azok közül, akik korábban nem vettek részt a választásokon.

A tavalyi EP-választásokon nem szavazók ötöde, a 2022-es országgyűlési választásokon távol maradók negyede már a TISZA Párt támogatója. Az új szavazók körében felülreprezentáltak a nők és a politika iránt kevésbé érdeklődők, szemben azokkal, akik már 2024-ben is a TISZA-ra szavaztak.

A frissen csatlakozott támogatók 70 százaléka biztos abban, hogy a TISZA Pártra szavazna, míg a korábbi TISZA-szavazók körében ez az arány 88 százalék.

A 21 Kutatóközpont adatai szerint összességében az történt, hogy a Fidesz tábora 2022-höz képest harmadával, a tavalyi EP-választás óta pedig ötödével csökkent. A TISZA Párt támogatottsága viszont a másfélszeresére nőtt.

A 21 Kutatóközpont hibrid adatfelvétele 2025. június 24. és 27. között zajlott, ezer fő megkérdezésével. A teljes minta súlyozása a KSH 2022-es népszámlálási adatai szerint történt, lakóhely, nem, kor, iskolai végzettség szerint. A minta reprezentatív a teljes lakosságra nézve, a mintában kapott értékek +/- 3 százalékponttal térnek el attól, amit a teljes lakosság megkérdezése esetén kaptak volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem
A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük. Ismét kilátásba helyezte a kormányváltás utáni felelősségre vonásokat is.


„Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy én a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem, miközben a gyerekeim a kocsiban ültek. Azok a gyerekeim, akikről eddig azt hazudták, hogy nem állnak velem szóba” - írta szerdai posztjában Magyar Péter.

A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük.

„De az igazi megoldás nyilván a rendszerváltás lesz, amikor ezek a propaganda kiadványok azonnal eltűnnek a piacról és a sajtó a valóságról, például az orbáni maffia bűneiről fog írni, vagy éppen a TISZA-kormány döntéseit fogja kritizálni. És nem Rogán Antal, vagy éppen Orbán Viktor nyaralásáról fog hazudni, hanem a politikai tetteiket fogja górcső alá venni”

– zárta posztját Magyar.

Mint azt mi is megírtuk: a Tisza Párt vezetője nemrég Olaszországba ment nyaralni a gyermekeivel és új párjával. A nyaralásáról több paparazzofotó is készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.


Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.

„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán

– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.

„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.

„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”

– fogalmazott Lázár.

Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.

„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!

Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nyomtatott újságot indít a Tisza Párt - kéthetente érkezik majd a Tiszta Hang
A Fidesz vidéki fölényét ellensúlyoznák a kiadvánnyal, amelyet 3155 településre juttatnak el. A lap terjesztését önkéntesek végzik majd.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.

A levélben az áll, hogy

a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyedül a falvakban nem előzik meg a Fideszt, ezért indítják el a „rendszerváltás országos újságját”.

A kiadvány kéthetente jelenik majd meg, egymillió példányban. Az újságot önkéntesek fogják eljuttatni az ország mind a 3155 településére.

A párt támogatók segítségére is számít az elindulásban. Az első rendelést vasárnapig lehet leadni.

A Medián június közepén megjelent legutóbbi kutatása szerint Magyar Péter pártja 15 százalékponttal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt. A teljes szavazókorú népességet nézve pedig a Tisza 10 százalékpontos előnyre tett szert.

A felmérésből a lakóhely szerinti különbségek is kirajzolódnak: a nagyobb városokban és különösen Budapesten erősebb a Tisza, míg a kistelepüléseken a Fidesznek egy százalékpontos előnye van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Még mindig nem szabadulunk teljesen a viharoktól – éjjelre még van piros riasztás, szerdán is lehet szélvihar, jégeső
Kedden délután az ország nagy részén már csak egyes fokozatú a készültség, de bizonyos területeken nem múlt el a zivatarveszély. Helyenként szerdáig kitart az ítéletidő.


Bár az ország jelentős részén elvonulóban az ítéletidő, a HungaroMet összefoglalója alapján egyelőre nem nyugodhatunk meg - különösen azok, akik az ország déli és keleti részein, valamint a Tiszántúlon élnek. Ezekben a régiókban a kedd délutáni órák során még előfordulhatnak komoly zivatarok.

A meteorológusok szerint akár 90–100 km/h-s széllökések, 2 centiméternél nagyobb jégdarabok és 30 milliméternél is több csapadék hullhat egy-egy vihar alkalmával.

A legnagyobb eséllyel délutántól alakulnak ki heves zivatarok a Dél-Dunántúlon, az Alföldön és a Tiszántúlon - írja honlapján a meteorológiai szolgáltató. A HungaroMet szerint nem kizárt, hogy a zivatarok az Alföld térségében összeszerveződnek és zivatarrendszerré alakulnak.

Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb területen is okozhatnak károkat, különösen az erős szél miatt.

Az előrejelzések szerint nem kizárt, hogy a keleti és délkeleti határvidéken a heves zivatarokhoz akár 110 km/h-t meghaladó szélrohamok társulhatnak. Ilyen erősségű szél már élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztethet, és ha romlanak a körülmények, még kiadhatnak piros riasztást ezekre a területekre (jelenleg másodfokú, narancssárga riasztás van rájuk érvényben).

Az esti órákra az ország nagy részén csillapodik a zivatartevékenység, viszont északon és északkeleten még éjszaka is számítani lehet villámlással kísért záporokra, ezért Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére szinte teljes egészében, míg Hajdú-Biharra annak északi részén marad érvényben a piros riasztás.

A szerdai nap sem ígérkezik teljesen nyugodtnak: a reggeli és délelőtti óráktól főleg az északnyugati és középső országrészben lehetnek erős, 60–75 km/h-s széllökések. A meteorológusok azt jósolják, hogy napközben az északkeleti megyékben alakulhatnak ki újabb zivatarok, amelyeket 20–25 mm csapadék és kisebb jég (2 cm-nél kisebb) kísérhet, ezt követően viszont elvonulni látszik az ítéletidő és csütörtök-péntekre már nem adtak ki riasztást.

A HungaroMet szerint a viharok pontos helye és időpontja egyelőre bizonytalan, ezért érdemes rendszeresen figyelni a friss előrejelzéseket és riasztásokat. Ha zivatar közeledik, húzódjunk biztonságos helyre, és ne tartózkodjunk a szabad ég alatt - javasolja a szolgáltató.


Link másolása
KÖVESS MINKET: