HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor Lévai Anikóról: „Intellektuálisan jobb képességű ember, mint én”

A miniszterelnök egy interjúban beszélt arról, hogy szerinte nem politikai okai vannak a megosztottságnak, hanem ez „fajtajelleg”. Beszélt még Varga Juditról, Szoboszlairól és a saját feleségéről is.


Orbán Viktor szerint Magyarország válogatottjának világbajnoki döntőt kell játszania, és úgy gondolja, ez még az ő életében meg is történhet – még ha sokan ki is nevetik ezért. A miniszterelnök hozzátette, hogy Szoboszlai Dominikban bízik, és vannak saját, titkos elképzelései egy magyar csapat-összeállításra, szemlézte a Hotel Lentulai című műsort a Telex.

Az interjúban Orbán Kapu Tibor űrutazásáról is beszélt. Elmondta, 62 évesen már kevés új élmény éri, de az, hogy beszélhetett valakivel, aki a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodik, különleges élmény volt. Azt is megjegyezte, hogy kicsit meg is hatódott, de ezt politikusként általában próbálja leplezni, mert szerinte az emberek nem erre kíváncsiak. Kapu Tibort hősnek nevezte, mivel az űrben elsőként azt kereste, hol van Magyarország. Mint fogalmazott: „Mondhatta volna azt is, hogy kiszabadultam, nézem az egész világot. (…) Ezek nagyon fontos kulturális mintázatok. Nekem személyesen is ezért hős.”

A műsorban szóba került az is, hogy sokféle reakció érkezett Kapu Tibor útjára. Orbán szerint ez nem politikai, hanem mélyebb kérdés. „Azt értem, hogy vita, lökdösődés, de valóban pártalapú-e (…). A politika tehet-e róla vagy ilyenek vagyunk.

Magyarok vagyunk. Egybehangzóan egyet gondolni az nekünk nagyon nehezen megy.” Úgy fogalmazott, hogy ez „nem politika, hanem fajtajelleg”.

Diogo Jota portugál labdarúgó halála is szóba került. Orbán Viktor azt mondta, érdekes, hogy ezt személyes veszteségként élte meg. „A szobámba be szoktam engedni a képernyőn keresztül, és személyes veszteségként élem meg. Nagyon érdekes. Elég hozzá egy magyar, Szoboszlai csapattársa.”

A migrációval kapcsolatban elmondta, hogy sok energiát fordított arra, hogy megértse a folyamatokat.

„Nem kristálygömböm van, hanem ez a radikális szellemi hozzáállásom a világ megértéséhez”

– mondta. Felesége, Lévai Anikó is szerepet játszott abban, hogy politikai döntéseket hozzon ezzel kapcsolatban. Mint fogalmazott: „Hazajött, és azt mondta, menjél, tegyél rendet.” Orbán hozzátette: „Intellektuálisan jobb képességű ember, mint én, jobb jogász is volt, mint én, érdemes figyelni rá.”

A beszélgetés során Lentulai Krisztián Magyar Pétert „elmebetegnek” nevezte. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban azt mondta, a demokrácia természetes velejárója, hogy mindig vannak emberek, akik mást akarnak, mint te. Ennek oka lehet személyes sérelem is. Hozzátette:

„Az én gazdám a magyar nép. Akik szemben állnak velem, azok sose. Azoknak a gazdái mindig valahol máshol voltak.

A nyugati civilizáció, a NATO, Brüsszel, Isten tudja.”

A miniszterelnök szerint a kampány előtti felkészülés szakaszában nem szabad az ellenfelekkel 10–15 százaléknál több energiát foglalkozni. Úgy látja, hogy a politikában egyre inkább a benyomások és a hangulat számítanak, és nem a megértés képessége. Ez szerinte a politikának rossz, de lehet, hogy a kommunikációnak jót tesz. Úgy véli, a fiatalok képeken keresztül fogadják be az információkat, ezért így kell kommunikálni. Aki nem tud gyorsan és jól reagálni, háttérmunkára szorul majd.

Varga Judit is szóba került a beszélgetésben. Lentulai szerint az igazságügyi miniszter „pacekba helyre tette az ellenzéki újságírókat”, ugyanakkor veszteségérzet is kapcsolódik a távozásához. Orbán Viktor elmondta, hogy az utolsó másfél évben végigkísérte a miniszter nehézségeit, aki legalább háromszor akart lemondani.

„Kitartott, ameddig kitarthatott. Ez egy személyes fájdalom is, és óriási pazarlás, mert nagyon ritkán bukkan fel a magyar politikában olyan született tehetség, amilyen Varga Judit miniszter-asszony volt.

A Juditban miniszterelnöki képességek voltak. Kellett volna még hozzá 4-8 év, de megvolt hozzá minden, ami kellett volna hozzá, hogy egy országot képviseljen. A Judit briliáns.”

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy vannak olyan népek, akiknek szükségük van a kormányra, különben megbénul a közösség. Szerinte a magyarok is ilyenek.

Hozzátette, szeretné, ha egyszer azt mondanák, hogy „ez egy jó kormány, itt rendben mennek a dolgok.” Azt mondta, nem fogyott ki a munkából, és továbbra is azon dolgozik, hogy jobbá tegye a világot. A magyar politikát a rögbihez hasonlította: „Nem lehet elkényelmesedni, mert futás közben leteperik akkor az embert.”

A miniszterelnök azt mondta, gondolkodásban radikális, de cselekvésben mértéktartó. Úgy jellemezte magát, hogy „a végiggondolás embere vagyok, és ebben talán versenyképes vagyok, talán még nemzetközi szinten is.”

Példaként Lázár Jánost említette, akit szerinte ki lehet küldeni a „Lázárinfóra.” Úgy fogalmazott: „A nemzetközileg kiemelkedő mestere ennek Lázár János.” Hozzátette, nemcsak az fontos, hogy elkerültek egy verekedést, hanem az is, hogy válaszoltak az ellenfélre. „106 ilyen képességű választókerületi jelöltre lenne szükség.”

Egy asszociációs játék során Orbánnak egy-egy szót kellett mondania a műsorvezető által felsorolt nevekre. Gyurcsányra azt mondta, „Jézus Mária”, Dobrevre pedig azt, hogy „nem ismeri, de nem lehetett könnyű”.

Azahriah neve hallatán a miniszterelnök úgy fogalmazott: inkább nem mondana semmit, mert a népnyelv erőteljesebb kifejezései jutnának eszembe, de egy fiatal és nagyon tehetséges fiatalemberről van szó, ezért inkább nem teszi.

Arra, hogy kivel tudna egy jót beszélgetni a másik oldalról, hosszas gondolkodás után azt válaszolta, Hiller Istvánnal, mert „bár ő nagyon balos, míg ő nagyon jobbos, de vannak olyan pontok, amikről kiindulva tudnának egymással érdemi, érdekes párbeszédet folytatni”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

A felvételt itt lehet megnézni:

A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


Link másolása
KÖVESS MINKET: