News here
hirdetés

KÉK HÍREK

„Ő mondta, hogy innen soha nem fog kijönni” – M. Richárd élettársa szerint párja sorozatos mulasztások miatt halt meg

Horváth Éva szerint a férfi még élhetne, ha nem bánnak vele embertelenül a börtönben.

Link másolása

hirdetés

Vizsgálatot kezdeményez M. Richárd élettársa: választ szeretne kapni arra, hogy párja minden esetben megfelelő orvosi ellátást kapott-e, és ha nem, ki és mikor mulasztott. Erről a Fókusznak adott interjújában beszélt.

"Ő mondta, hogy innen soha nem fog kijönni. Meg fog halni. Beszélt is a haláláról"

- mondta Horváth Éva.

Elmondása szerint a Dózsa György úti halálos baleset okozójának állapota folyamatosan romlott tavaly január óta, miután börtönbe vonult. Amikor decemberben sztrókot kapott, a férfi azt mondta Évának:

"Végig attól félek, hogy itt fogok megdögleni a kórházban, börtönben."

Horváth Éva szerint sorozatos mulasztások történhettek M. Richárd egészségügyi ellátásával kapcsolatban.

"Úgy gondolom, hogy nem kapta meg a kellő ellátást, mert február végéig volt Berettyóújfalun, a bv-kórházban. A bv-kórház neki arról szólt, hogy egy kamerás zárkában tartották, ahol nem kapta meg a kellő segítséget. Tény és való, hogy vitték vizsgálatokra, de nem kapta meg a szükséges ápolást. Állandóan szomjas volt, a sztrókosoknak folyadékot kell kapniuk. És ő ezért fegyelmit is kapott, mert vizet kért. És sokszor órákat várt egy pohár vízre"

- mondta.

hirdetés

A nő jogi segítséget igénybe véve akar válaszokat kapni, "mert ilyet nem lehet csinálni egy emberrel". A Fókusznak azt is elmondta, hogy M. Richárd azt mondta neki, azt szeretné, ha a kutyájával együtt hamvasztanák el.

A Fókusz riportja:

A Dózsa György úti halálos baleset okozója tavaly decemberben, szenteste napján lett rosszul a börtönben, sztrókot kapott. Ügyvédje szerint a férfi csak 24 órán át feküdt a cellájában ellátatlanul, csak másnap este kapott orvosi kezelést. Pedig egy bv-alkalmazott ápolói vizsgálatról szóló jegyzőkönyve szerint még a sztrók napján megvizsgálták, de nem hívtak hozzá mentőt és orvosi ellátásban sem részesült. A jogi képviselő ezért segítségnyújtás elmulasztása és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt feljelentést tett.

M. Richárd áprilisban ismét agyvérzést kapott és kórházba került. Múlt hét közepén már folyamatosan romlani kezdett az állapota, és annyira felszökött a láza, hogy nem tudták levinni az orvosok. A férfi végül múlt csütörtökön meghalt.

A Központi Nyomozó Főügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított nyomozást M. Richárd jogi képviselőjének januári feljelentése alapján.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Videó a Jókai utcai tetőomlásról, térfigyelő kamera rögzítette az esetet
A felvételeken jól látszik, hogy a járókelőknek szabályosan menekülniük kellett a lezúduló törmelékek elől.

Link másolása

hirdetés

Ahogy korábban mi is írtunk róla, három ember könnyebben, egy pedig súlyosan megsérült, amikor leomlott egy társasház tetőszerkezete a budapesti Jókai utca és Aradi utca kereszteződésében. A helyszínen olvasóink megdöbbentő fotókat készítettek, némelyiken jól látszik, hogy egyes autókat teljesen totálkárosra tört a lehulló törmelék.

A Telex értesülése szerint az elmúlt hetekben a tetőteret építették az 1893-ban épült, négyemeletes házban.

Korábban Soproni Tamás polgármester is tájékoztatott arról, hogy ugyanannak az épületnek omlott most le egy része, amelyiknek egy hónappal ezelőtt, május végén kigyulladt a tetőszerkezete.

A Népszava megszerezte a helyszíni térfigyelő kamera felvételét, amin jól látszik az omlás pillanata, ahogy az is, hogy éppen járókelők sétáltak a környéken.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Barátja szerint mindkét lába lebénulhat az Operettszínház táncosának, aki megsérült a belvárosi tetőomlásban
„Felnéztünk, és zuhant a harmadik emelet, konkrétan ránk” – mesélte.

Link másolása

hirdetés

Ahogy korábban írtuk, az utcára omlott a Jókai utca 1. szám alatti épület beépítés alatt álló tetőterének egy része hétfőn.

A Budapesti Operettszínház délután azt közölte, hogy súlyosan megsérült az egyik táncművészük, aki éppen munkahelyére tartott.

Az RTL Híradónak megszólalt a barátja, aki elmondta, hogy akár az is lehet, hogy a táncművész mindkét lába lebénul.

„Azt lehet tudni, hogy fejsérülés, elvileg azt stabilizálták, nyaki csigolya, talán azt is, és sérült a gerincveleje, tehát ha most a 6 órás műtét alatt nem tudják ezt megcsinálni, akkor lebénul mind a két lába” – mondta Babácsi Benjámin, aki szintén az Operettszínház táncosa.

„Felnéztünk, és zuhant a harmadik emelet, konkrétan ránk. Elkezdtünk szaladni, Niki elengedte a kezemet. Mindenhol por, nem láttunk semmit” – idézte fel a délelőtt történteket.

„Ezért valaki felelni fog, de nagyon” – mondta Babácsi Benjamin a Fókusznak.

hirdetés
Videó: Az RTL Híradó riportja


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Részegen szexeltek, a tűzhelyen hagyták az ételt, ezért éghettek le a ferencvárosi sorházak
18 házrész vált lakhatatlanná.

Link másolása

hirdetés

Teljes terjedelmében égett egy 18 lakásos sorház tetőszerkezete Budapesten a IX. kerületi Füleki utcában vasárnap.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a közösségi oldalán azt írta, hogy

18 házrész vált lakhatatlanná, 33 lakó érintett a tűzben,

közülük 13-an kértek elhelyezést az önkormányzattól, a többiek rokonokhoz, ismerősökhöz költöztek.

A Tényeknek az egyik szomszéd azt mondta, hogy

az asszony szex közben otthagyta az ételt a tűzhelyen, ezért keletkezett a tűz.

A lakók azt is elmondták, szerintük a nő részeg volt, ezért feledkezett meg az ebédről, a lángok pedig gyorsan szétterjedtek a konyhából.

hirdetés

A csatornának megszólalt az a férfi is, aki kimentette a párt a házból, szerinte is „kicsit ittas állapotban voltak”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Bányatóba fulladt egy édesanya a hatéves kislányával Győr-Moson-Sopron megyében
Az áldozatok ukrán állampolgárok, akik Mosonmagyaróváron laktak.

Link másolása

hirdetés

Bányatóba fulladt egy fiatal édesanya és hat éves kislánya a Máriakálnokhoz tartozó Malomdűlőben, a Boglárka utcában – közölte a Mosonvármegye Közéleti Lap.

A lap szerint a 27 éves nő holttestére horgászok figyeltek fel vasárnap, később a hatóságok a kisgyermek holttestét is megtalálták. A Mosonvármegye Közéleti Lap információi szerint az áldozatok ukrán állampolgárok, akik Mosonmagyaróváron laktak.

A 24.hu megkeresésére a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya azt válaszolta, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság kizárta az idegenkezűség gyanúját, és közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: