News here
hirdetés

KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Nyitómeccs: esernyő, hátizsák és készpénz ne legyen nálunk, és tömegközlekedéssel menjünk az új Puskás stadionig

Pénteken lezárások lesznek a környéken, és a fesztiválokhoz hasonlóan kártyákkal, esetleg mobillal lehet csak fizetni. Szigorú lesz az ellenőrzés is a beléptetésnél.

Link másolása

hirdetés

Pénteken megnyitja kapuit a Puskás Aréna a 19 órakor kezdődő Magyarország–Uruguay mérkőzéssel.

Október végén arról írtunk, hogy a várt 68 ezer helyett "csak" 40 ezer jegyet sikerült értékesíteni az avatómeccsre, de így is teltház lesz, mivel a maradék jegyet a szponzorok és az építkezésben résztvevők kapják meg.

Az esetleges bonyodalmak elkerülése érdekében az intézmény közzétett egy infópakkot.

Ebből kiderülnek olyan alapinformációk, minthogy a kapukat 16 órakor nyitják meg, és ekkortól fogadja a Szurkolói Falu a szórakozni vágyókat. A stadionavató ceremónia érdemi része pedig 17.30-kor kezdődik, amikor legendás játékosok emlékeznek a hajdani Népstadionra.

hirdetés

Felkérik továbbá a látogatókat, hogy lehetőség szerint tömegközlekedéssel érkezzenek a helyszínre. A környéken kora délutántól lezárások lesznek, nem lehet majd parkolni.

A cikkből kiderül az is, hogy a stadionban nem lehet majd készpénzzel fizetni.

"A gyorsabb kiszolgálás érdekében a helyszínen kiváltható arénakártyával (HelloPay-kártya), érintéses bankkártyával vagy arra alkalmas mobiltelefonnal lehet majd fizetni az aréna teljes területén"

- írják.

Kiemelik azt is, hogy biztonsági okokból (A4-es méretnél nagyobb) táskát, házizsákot nem lehet bevinni.

Mint ahogy esernyőt és profi fényképezőgépet sem.

Esős időre az esőkabátot javasolják.

A Stefánia úthoz és a Dózsa György úthoz közel két-két csomagmegőrző konténer lesz felállítva, amelyek ingyenesen igénybe vehetők.

A szemét minimalizálása érdekében repoharas rendszer működik majd az arénában.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
Beszaladt a metróalagútba, majd elvágta a torkát egy férfi a Blaha Lujza téri megállónál
Az érintett szakaszon egy ideig nem járt a 2-es metró, de már helyreállt a rend.

Link másolása

hirdetés

Hatósági zárás miatt nem jár a 2-es metró a Deák Ferenc tér és az Örs vezér tere között szombat délelőtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán. A közlemény szerint az érintett szakaszon pótlóbuszok viszik az utasokat.

Lados Réka, a Budapesti Rendőr-Főkapitányság sajtóügyeletese az MTI megkeresésére elmondta, hogy

a Blaha Lujza téri metrómegállónál egy férfi beszaladt az alagútba, és ott egy késsel elvágta a torkát.

Az Országos Mentőszolgálat már a helyszínen van, ellátja a sérültet - tette hozzá.

FRISSÍTÉS: Ismét teljes vonalon jár a 2-es metró - közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Akár életfogytiglant is kaphat a horvát nő, aki munka közben szülte meg a babáját, majd magára hagyta
A nőt csütörtökön fogták el a rendőrök, amikor a beremendi határátkelőhelyen át akart jönni Magyarországra.

Link másolása

hirdetés

Letartóztatták azt a 31 éves horvát nőt, aki múlt szerdán a márfai a szőlőhegyen munka közben megszülte gyermekét, majd magára hagyta - számolt be róla az RTL Híradó.

A nő a bíróság szerint titkolta terhességét. Alkalmi mezőgazdasági munkát végzett Baranyában, amikor vérezni kezdett, és elment egy bokros részre megszülni a kislányát, majd visszament dolgozni. Társai látták, hogy vérzik, ezért Horvátországban értesítették a mentőket. Az eszéki kórházba vitték, itt derült ki, hogy nemrég szült. Ezután értesítették a magyar rendőröket, akik egy szederbokorban találták meg az újszülött babát. Egy napig volt a szabad ég alatt. Amikor rátaláltak, még élt, de a kórházban meghalt.

A nőt egy hete engedték ki a kórházból, a magyar rendőrök csütörtökön fogták el, amikor a beremendi határátkelőhelyen át akart jönni Magyarországra. Fogdába vitték, majd letartóztatták.

Az RTL Híradó információi szerint

hirdetés
a nő a tárgyalóteremben egy szót sem szólt, csendben várta a döntést. Szakértők vizsgálják majd, hogy beszámítható-e. Akár életfogytiglant is kaphat.

Az RTL Híradó riportja:

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Könnyebb sérülésekkel megúszta a fiatal férfi, aki megvágta a torkát a metróalagútban a Blaha Lujza téren
A fiatalembert kórházba vitték, a 2-es metró pedig ismét teljes vonalon jár.

Link másolása

hirdetés

Mint megírtuk, szombaton délelőtt egy ideig nem járt a 2-es metró a fővárosi Deák Ferenc tér és az Örs vezér tere között, mert egy férfi a Blaha Lujza téri metrómetrómegállónál beszaladt az alagútba, és ott egy késsel megvágta a torkát. A férfihez mentőt hívtak, az utasokat pedig pótlóbusszal szállították a hatósági zárás ideje alatt.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI megkeresésére úgy tájékoztatott, hogy

a helyszínről egy fiatal férfit vittek könnyebb sérülésekkel kórházba.

A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán kora délután már azt írták, hogy ismét teljes vonalon jár a 2-es metró.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Letartóztatták a katonát, aki egy terhes nőt próbált megerőszakolni Miskolcon
A 35 éves férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését és fellebbezett az intézkedés ellen.

Link másolása

hirdetés

Elrendelte a letartóztatását a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa annak a férfinek, aki hétfőn megtámadott egy várandós nőt Miskolcon.

A megalapozott gyanú szerint

a katona egy 30 év körüli, várandós nőt követett, majd egy lépcsőn mögé lépve lehúzta a földre, és fojtogatta. A férfi behúzta ezután a lépcső melletti erdős részre és "szexuális cselekményt akart vele végezni", de a nőnek sikerült felhívnia a segélyhívó központot, ezért az elkövető elmenekült

- írja pénteki közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.

A nő támadás miatt horzsolásos, könnyű sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a közleményében azt is kiemelte, hogy „a gátlástalan módon elkövetett bűncselekmény tervszerűségére utal, hogy a férfi huzamosabb ideig, a munkahelyétől követte a sértettet, majd a helyszínről futva menekülő, sötét napszemüveget és baseball sapkát viselő elkövető időközben – azonosításának megnehezítése érdekében – ruházatot cserélt”.

hirdetés

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét és szexuális erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a büntetlen előéletű 35 éves férfit, aki

tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Az önkéntes területvédelmi tartalékos katona jogviszonyát csütörtökön megszüntették.

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa pénteken - az ügyészség indítványával egyezően - elrendelte a gyanúsított letartóztatását, az intézkedés ellen a férfi fellebbezett.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: