KULT
A Rovatból

Nicolas Cage őrült, sátánista sorozatgyilkos a Longlegs, a Rémben, ami a nyár horrorja

Művészieskedő horror, vagy horrorművészet? Ez lenne a legjobb horror 2024-ben, ahogy az internet is hirdeti, vagy csak egy jól eladott közepes thriller? Szerintünk az előbbi.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. augusztus 02.



Először ismerjük meg az alkotót magát, az író-rendező Oz Perkinst. Vagyis mostanában, amióta a kamera kevésbé látványos oldalán is áll, Osgood Perkinst, aki nem más, mint Anthony Perkins fia.

Akik véletlenül nem ismerik ezt a nevet, annak tudok egy klasszikus horrorfilmet ajánlani. Ugyanis Anthony Perkins volt az 1960-as Pszicho főszereplője, melyet Alfred Hitchcock rendezett.

Ő alakította Norman Batest, akinek zseniális játéka szinte bebetonozta Perkinst a horrorfilmek kultikus gyilkosai közé. A Pszicho-sorozat megélt két folytatást is, aminek az utolsó darabját maga Anthony Perkins rendezte. Talán innen jöhetett a vágy a kis Osgoodban, hogy ne csak a megvilágított oldalon szerepeljen.

Osgood olyan „klasszikusokban” szerepelt színészként, mint a Doktor Szöszi két része, ahol a magas, fura, kicsit belassult Davidet alakította. Illetve főszerepet játszott minden idők egyik legjobb „rosszfilmjében”, a Kutyául vagyok, de gyógyíttatom magamban, amiben ő volt Gary Busey védőangyala. Gary karaktere ebben a filmben meghalt, és kutyatestben tért vissza a földre, hogy kijavítsa hibáit. A történet eddig nem is annyira furcsa, de az, hogy nem igazán használtak kutyát a forgatáson, hanem az akkor közel 60 éves Busey mászkált az egész film alatt négykézláb, ugatott és pisilt, mint egy valós kutya, az valami fantasztikusan bizarr volt.

De tegyük félre Oz impozáns színészi munkáit, és térjünk vissza a kamera másik oldalához.

2015-ben rendezőként és íróként jegyzett egy kis költségvetésű horrort, a Februaryt (sok néven futott, láttam The Blackcoats Daughter címen is) az akkor még ismeretlenebb Emma Roberts-szel és Kiernan Shipka-val. Nekem már ebben a filmben feltűnt, hogy mennyire jól kezeli a beszéd nélküli, atmoszférikus jeleneteket a rendező. Ezután egy gyengébb filmet csinált a Netflixnek, az I Am the Pretty Things That Lives in the House-t. Majd készített egy Juliska és Jancsi című feldolgozást, a klasszikus Grimm-mese alapján, aminek középpontjába Juliskát helyezte.

Egy igazán lassú, folk-horror volt, amire, ha a néző ráhangolódott, akkor minden pillanata arany volt.

Talán a Robert Edggers nevével fémjelzett A boszorkányhoz, vagy az Ari Aster-féle Örökséghez tudnám hasonlítani, csak sokkal visszafogottabb előadásban.

Rendezőnk összes filmje eltúlzottan lassú, melankolikus, atmoszférikus és sok minden igazából nem történik bennük. Oz igazi művész-horror rendező, amit a Longlegs nézői nem biztos, hogy jó néven fognak venni.

Filmjeiben gyakran az ördög, az emberi gonoszság, vagy a tényleges sátán a téma, és szinte sosincs feloldozás a lezárásaiban.

A hatalmas hype ellenére azonban a nézői vélemények teljesen megoszlanak, bár a kritikusok imádják a Longlegs-t. Szinte 50-50% azoknak az aránya, akik azt mondják, hogy ez az utóbbi évek legjobb horrorfilmje, és akik szerint egy unalmas, öncélú, nem félelmetes, értelmetlen nyomozás története. Azt kell, hogy mondjam, mindkét nézetet megértem, és van igazság mindkét véleményben.

A legnagyobb probléma: túl nagy volt a felhajtás. Nagyon ügyes marketinggel elérték, hogy sokan meg akarják nézni a filmet, szájról szájra terjedt az interneten a hype. Nem láttuk egy trailerben sem Nicolas Cage Longlegs karakterét, és hatásos módon vágták össze Andres Arochi operatőr bámulatosan szép képeit, melyekből zavarba ejtő előzeteseket készíthettek. Tényleg emelem a kalapom, hogy egy kis költségvetésű művészfilmet sikerült így nagy volumenben eladni.

A kb. 10 millió dollárból (hollywoodi szinten hihetetlenül kis pénz), már világszerte 66 millió dollárt termelt a film, amivel ez lett Oz Perkins legsikeresebb filmje.

Ugyanakkor akik a félrevezető marketing miatt ültek be rá, azok nagyon unták magukat. Én tudtam, mire lehet számítani az író-rendezőtől – misztikum, ízesítve egy csipetnyi sátánizmussal, gyönyörű képek, lassú történetvezetés, és az egész filmet végigkísérő hátborzongató feszültség, rettegés. Nem tipikus horrorfilmes jumpscare-ek, inkább kellemetlen feszültség van itt, amit megtör egy-egy hirtelen erőszakos jelenet. Én nagyon élveztem, de megértem, ha valakinek ez unalmas.

Történetünk szerint valamikor a '90-es években járunk. Egy fiatal FBI-ügynököt, Lee Harkert (Maika Monroe) ráállítanak egy több mint 30 éve ügyködő sorozatgyilkos, Longlegs (Nic Cage) ügyére. Senki sem tudja, hogyan gyilkol, de családokat irt ki, úgy, hogy olyan, mintha ott sem lett volna a gyilkosság helyszínein. Ám minden tetthelyen otthagy egy aláírt, kódolt levelet, illetve még egy összefüggés: mindegyik családban a lánygyermekeknek az adott hónap 14-én van a születésnapja.

Lee nagyon érzékeny a természetfelettire, szinte látnoki képességekkel bír néha, ami felettesének, Carter ügynöknek (Blair Underwood) is feltűnik.

Lee viszonylag hamar összerakja a szálakat, és innen elindul egy teljesen másfajta film. Kicsit úgy lehetne összefoglalni, hogy A bárányok hallgatnak, a Hetedik és egy lassú, atmoszférikus thriller keveréke. Horrornak nem nevezném, mert tényleg nem igazán félelmetes a film, a nyomozós szál is gyengébb, és a főszereplőt is eléggé elidegenítik a nézőtől, így drukkolni sem tudunk igazán neki.

Lee ugyanis olyan, mintha enyhe autizmussal küzdene, ami miatt egyébként jobb nyomozó, mint társai, de mint karakter egyáltalán nem érdekes, robotikus és túlzottan mindentudó.

Pedig Maika Monroe élete alakítását hozná, csak a karaktere fogja vissza – tényleg látszott rajta, hogy nagyon felkészült a szerepére. Nic Cage viszont 100%-on pörög, ezt a szerepet neki írták, alig ismertem meg az amúgy kicsit béna maszk alatt – nem tehetnek róla, kis költségvetésű a film… Ha nem tudnám, hogy Cage az, akkor lehet azt hinném valaki őt próbálja utánozni és nagyon eltúlozza a ripacskodást.

Annyira túltolja ezt az őrületet, talán akik látták A vámpír csókját, azok tudhatják mire lehet számítani. Szinte lubickol a szerepben, ami viszont egyes nézőknek inkább humoros lesz, mint félelmetes

– a vetítésen is, amin voltam sokan nevetgéltek rajta. Szerintem tökéletesen hozta az őrült sátánista sorozatgyilkost, sosem tudtam, mit várhatok, amikor megjelent a vásznon.

Technikailag Cage maszkján kívül hibátlan a film. Nagyon atmoszférikus, sokszor szinte zajok sincsenek, csak csendben várjuk, hogy valami megjelenjen a háttérben, ami nem gyakran történik, ezért amikor látunk ott „valamit”, akkor különösen sokkolóan hat.

A 18-as karika korrekt, bár nem éreztem annyira durvának a filmet, inkább a nyomasztó légkör lehetett az oka, és a folyamatos feszültség, mint a vér mennyisége.

Ne legyen félreértés, azért nem fogja vissza magát Osgood egy pillanatig sem, de a trancsírozás általában kamerán kívül történik, és mi csak az eredményét látjuk, ha látjuk egyáltalán. Az operatőri munkát már említettem: Andres Arochira érdemes odafigyelni, ez az első nagyjátékfilmje.

Akik szeretik a lassú szerzőifilmeket, vagy az atmoszférikus thrillereket, esetleg látták Oz Perkins eddigi munkáit (nem a Doktor Szöszikre gondolok), azok imádni fogják a Longlegset. Akik egy újabb A bárányok hallgatnakra vagy Hetedikre vágynak, amikhez mindenki hasonlítja a filmet (én is egyébként), azok csalódni fognak, mert jóval lassabb, egyszerre egyszerűbb és bonyolultabb is a mozi.

Nem fogok spoilerezni, de a megoldást valaki el fogja fogadni, mások pedig meg fognak tőle őrülni. Mindenesetre szerintem sokan fognak rákeresni a „Longlegs ending explanation” kifejezésekre.

A mozit egyébként eredeti nyelven ajánlom, mert Nic Cage őrült hangját vagy eredetiben, vagy Józsa Imre szinkronjával érdemes csak megnézni, és utóbbi sajnos már lehetetlen a művész korai halála miatt. A Longlegs viszont megtekinthető a magyar mozikban, remélem sokan megnézik majd!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk