KÉK HÍREK
A Rovatból

„Nem tudom, hogy valaha is újraépítem-e magam” – Vallomást tett a francia nő, akit a férje rendszeresen bedrogozott és más férfiakkal megerőszakoltatott

Az évek során 72 férfi több mint százszor erőszakolta meg eszméletlenül a férje buzdítására. A bűncselekményekről felvételeket készített, így a legtöbb elkövetőt bíróság elé tudták állítani.


Gisèle Pélicot esete megrázta Franciaországot és a világot is:

a nő ötven év házasság után tudta meg, hogy férje, három gyermekének apja, tíz éven keresztül rendszeresen bedrogozta, majd más férfiaknak kínálta fel, hogy megerőszakolják.

Az asszony most a bíróság előtt tett részletes vallomást az őt ért szörnyűségekről, ahol arról beszélt, hogyan használták ki testileg és lelkileg – mintha csak egy eszköz lett volna, írja a Daily Mail.

A rendőrség 2020 novemberében kezdett nyomozni Dominique Pélicot után, miután egy biztonsági őr rajtakapta, hogy női szoknyák alá filmezett. A számítógépén, illetve egy USB-meghajtón talált „abuse” mappa azonban ennél is sokkolóbb bizonyítékokat rejtett:

több mint 20 ezer kép és videó volt rajta, melyeken Pélicot eszméletlen feleségét erőszakolják meg.

Az áldozat ekkor szembesült először a felvételekkel, és csak a második képen ismerte fel magát, amikor a rendőrség megmutatta neki azokat.

„A világom darabjaira hullott. Számomra minden összeomlott. Minden, amit ötven év alatt felépítettem”

– számolt be az asszony, aki a felvételeken mozdulatlan volt, mert férje altatóval elkábította.

„Ezek a férfiak pontosan tudták, hogy mit csinálnak, és milyen állapotban vagyok. Lehet, hogy nem tartottak pisztolyt vagy kést a fejemhez, de a tetteik teljes tudatában erőszakoltak meg. Úgy bántak velem, mint egy mosogatóronggyal”

– vallotta a nő.

„Feláldoztak a bűn oltárán”

– fogalmazott Pélicot, aki elmondása szerint visszafogott szexuális életet élt, mindössze két férfival feküdt le. Legalábbis saját tudtával, ugyanis a nyomozati anyag szerint 72 férfi erőszakolta meg, összesen százszor. mindegyiküket a férje toborozta az interneten.

Miután kiderültek a történtek, két bőrönddel hagyta el a házát, „ez volt minden, ami az ötvenévnyi közös életből megmaradt” neki.

Egészségügyi vizsgálatokból később kiderült, hogy az erőszak során több nemi betegséggel is megfertőzték.

„Azóta már nincs identitásom... nem tudom, hogy valaha is újraépítem-e magam”

– mondta.

A férjével együtt vádlott ötven 26 és 73 év közötti férfi soraiban van helyi tanácsos, újságíró, rendőr, börtönőr, katona, tűzoltó, köztisztviselő, és ápoló is.

Közülük többen tagadták a vádakat, azt állítva, nem tudták, hogy Gisèle Pélicot nem egyezett bele. Szerintük a férja őket is átverte.

Az áldozat csak az egyik állítólagos erőszaktevőjét ismerte fel.

„Néha-néha láttam őt a pékségben, köszöntem neki. Soha nem gondoltam, hogy eljön és megerőszakol”

– mondta.

A tárgyalás várhatóan négy hónapig tart majd. A 71 éves Dominique Pélicot beismerte bűnösségét és húsz év börtönbüntetésre számíthat az 50 másik vádlottal együtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mélyaltatásban tartják azt a 17 éves lányt, aki egy soproni iskola lépcsőjén esett le kedden
A tanárok azonnal intézkedtek, a mentők pedig a helyszínen kezdték stabilizálni a sérültet. A lányt az idegsebészeten mélyaltatásban tartották, de hamarosan felébresztik.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 22.



Kedd délután drámai pillanatok játszódtak le egy soproni iskolában: egy 17 éves diáklány megszédült, lezuhant a lépcsőn, majd helikopter vitte a győri idegsebészetre – számolt be róla az RTL Híradó. A tanárok azonnal intézkedtek, a mentők pedig a helyszínen kezdték stabilizálni a sérültet.

„Innentől kezdve a fejsérüléseknél szokásos protokollt követtük. Azt mondta, fáj a gerince és a lába, ezért nem mozdítottuk, mentőt hívtunk” – mondta lapunknak Horváth Lászlóné, az intézmény igazgatója.

Az egész iskola néma csendben szorított a diáklányért:

"Mindannyiunkat megérintette. Minden tanár és minden diák ismeri egymást, az aggodalom volt a meghatározó. Még a hangadók is elcsendesedtek, és vártuk, mi történik. A mentők végül súlyos, életveszélyes állapotot feltételeztek, mert mire ideértek, a tanuló nem kommunikált velük, ezért mentőhelikoptert hívtak” – tette hozzá az igazgató.

A helyszíni állapot-stabilizálás nagyjából fél órán át tartott.

„Súlyos koponyasérülést szenvedett. A helyszínre riasztott esetkocsi személyzete stabilizálta az állapotát, emelt szinten légutat biztosított, a teljes testét rögzítette, majd az időközben megérkező légi mentőknek adta át, akik az idegsebészeti centrumba szállították”

– közölte Csillag Zoltán, az OMSZ kommunikációs munkatársa.

A lányt az idegsebészeten mélyaltatásban tartották, de hamarosan felébresztik. A helikopter a soproni Széchenyi téren szállt le, a teret az akció idejére lezárták.

A rendőrség közölte: az ügyben nem indítottak eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
A Fradi-szurkolók megrongálták a vonatot az osztrák belügyminisztérium szerint - ezért nem mehettek tovább Ausztriába
A osztrákok szerint a vonatvezető döntött a megállásról. Nem világos, milyen bizonyítékokra alapozta Szijjártó Péter külügyminiszter azt az állítását, miszerint az osztrák hatóságok állították meg a különvonatot. Nem is voltak jelen a helyszínen a rendőreik.


Reagált az osztrák belügyminisztérium arra a hírre, miszerint csütörtökön nem léphettek be Ausztriába a Ferencváros szurkolói, akik különvonattal utaztak a csapat Európa-liga-mérkőzésére.

A minisztérium péntek reggel a Telex kérdésére azt közölte, hogy

az osztrák rendőrség nem avatkozott közbe. Tájékoztatásuk szerint a vonat azért nem ment tovább, mert a szurkolók megrongálták azt. Hozzátették: nem ők tagadták meg a belépést, hanem a vonat vezetője döntött úgy, hogy nem folytatja az utat.

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) jelezte, hogy nem felelős a járműért, mivel azt a MÁV üzemeltette. Az osztrák belügyi tárca azt is megjegyezte, hogy

nem világos, milyen bizonyítékokra alapozta Szijjártó Péter külügyminiszter azt az állítását, miszerint az osztrák hatóságok állították meg a különvonatot.

A közlés szerint a vonat megállása után minden hivatalos intézkedést a magyar rendőrség végzett el, többek között a szurkolók visszaszállítását Budapestre.

Szijjártó Péter csütörtök délután a közösségi oldalán írt arról, hogy szerinte az osztrák rendőrség tartóztatta fel a Ferencváros szurkolóinak különvonatát. A külügyminiszter a mérkőzés után ezt írta: „Nem tudtak annyi magyart feltartóztatni, hogy ne kapjanak ki….”

Kubatov Gábor, a klub elnöke szintén megszólalt az ügyben. Először azt írta: „a szurkolókat mondvacsinált indokokkal nem engedték át a határon”, majd a Fradi győzelme után így fogalmazott: „Ezt a győzelmet azoknak a Fradi-szurkolóknak ajánlom, akiket ma nem engedtek a lelátóra – akiknek a vonatát visszafordították!”

A Kronen Zeitung megkeresésére az osztrák belügyminisztérium ismét megerősítette, hogy nem történt semmilyen rendőri intézkedés az osztrák fél részéről, és rendőreik nem is voltak jelen a helyszínen. A lap szerint a magyar vasúttársaság döntött úgy, hogy az incidensek után két kocsit lekapcsol, és Hegyeshalomban hagy, írja a Magyar Nemzet.

Az osztrák belügy hangsúlyozta, hogy más nemzetközi futballmérkőzések alkalmával mindig felkészültek a vendégszurkolók fogadására, és eddig minden esetben biztosították a biztonságos érkezést és távozást.

A Ferencváros végül 3–2-re győzött Salzburgban. A Kurier sportrovata szerint az osztrák csapat elvesztette az előnyét, pedig közel állt ahhoz, hogy megszerezze első győzelmét az Európa-ligában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kábítópisztoly és bezárt autó: rejtélyes körülmények között halt meg egy fiatal pár a Hargita megyei víztározónál
A hozzátartozók több biztonsági kamerát is átnéztek, így jutottak el a gátig, ahol a kocsit megtalálták. A boncolás eredménye döntő lehet a körülmények tisztázásában.


A rendőrség vizsgálja, mi történt a Hargita megyében elhunyt fiatal párral, írja a Maszol. Az egyik feltételezés gyilkosságot, majd öngyilkosságot említ, a család szerint azonban nem volt köztük vita. Pénteken együtt indultak volna Hollandiába dolgozni. A lány testvére a Digi24-nek azt mondta: „Nem hiszem, hogy bármilyen vitájuk lett volna, nagyon nyugodtak voltak, rendes fiatalok. Soha nem láttam, hogy akár egy rossz szót is szóltak volna egymáshoz.”

A két fiatalt négy napig keresték eltűntként, majd lövésnyomokkal találták meg őket a Szépvíz közelében lévő víztározó gátjánál. A kocsit a lány családja találta meg, az anya korábban bejelentette az eltűnésüket a rendőrségen. A nyomozók most a körülményeket próbálják tisztázni.

A hozzátartozók és barátok nem láttak előjelet. Toni és Bianka nemrég egész éjjel a fiú bátyjának esküvőjén ünnepeltek. „A fiú jól volt, nyugodt volt, mindenkinek segített. Depresszió? Nem. Jól kijöttek egymással” – mondta a fiatalember nagynénje az ObservatorNews-nak.

A 19 éves lány rokonai a közösségi médiában kértek segítséget, mert nem érték el. A fiatal nő régóta együtt volt a 20 éves fiúval, aki szintén Bákó megyéből származott. Pénteken közösen indultak volna Hollandiába dolgozni.

Az anya a lány eltűnésének idején nem tartózkodott otthon, és csak kedden jelezte a hatóságoknak, amikor visszatért. A rendőrség szerint a bejelentés másnap érkezett meg. A lány testvére így fogalmazott:

„A telefonjaik ki voltak kapcsolva, egyáltalán nem csörögtek, nem volt bekapcsolva az internetük, nem kapták meg az üzeneteket sem. Vasárnap éjjel, 12.35-kor mentek el otthonról, és egyetlen biztonsági kamera sem rögzítette, merre indultak. Ezután jelentettük az eltűnésüket a rendőrségen. Nem kaptunk róluk semmilyen információt, így anya, a sógornőm és a lánya elindultak keresni őket.”

Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főfelügyelőség szóvivője közölte: „A két fiatalt a Bákó megyei rendőrség október 22-én nyilvánította eltűntnek.”

A családtagok szerint helyiek is csatlakoztak a kereséshez. Több biztonsági kamerát átnéztek, végül a Szépvíz melletti víztározónál rátaláltak az autóra. „Addig mentünk, amíg a tóhoz értünk, és ott találtunk egy autót. Odamentünk, hogy megnézzük – és mindketten halottak voltak” – idézi őket a Digi24.

A helyszínelők a járműben egy kábítópisztolyt találtak, amelyet általában vágóhidakon használnak. Bár ez nem igazi lőfegyver, súlyos vagy halálos sebeket is okozhat, ha ember ellen használják. „Az autó belülről volt bezárva, és az erdő felé nézett” – mondták a rokonok.

A hatóságok gyilkosság miatt indítottak eljárást. A fiatalok holttestét boncolásra vitték kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy fiatal magyar fiú Ausztriában, a köd miatt nem tudott leszállni a mentőhelikopter
A Vöröskereszt szerint a kommunikációs hibák is hozzájárultak a tragédiához. A régió sürgősségi rendszerének hiányosságait már korábban is jelezték.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 24.



Egy 19 éves magyar fiú egy autóban utazott Ausztriában, amikor rosszul lett. Hányingerre panaszkodott, ezért mentőt hívtak hozzá. Az állapota súlyos volt, a stájerországi mentők helikoptert riasztottak, de a köd miatt a gép nem tudott leszállni.

A Kronen Zeitung cikke szerint

a mentőautó csak 40 perc múlva érkezett meg. Addigra már nem tudtak segíteni a fiatalon, aki szív- és érrendszeri problémák miatt vesztette életét.

A helyi mentőszolgálat úgy nyilatkozott: „Ha Graz vagy egy másik nagyváros vonzáskörzetében lettek volna, akkor megmenthették volna az életét.” Otto Marl, Liezen város Vöröskeresztjének vezetője azonban azt mondta, ő nem tudja megítélni, valóban segíthetett-e volna a gyorsabb beavatkozás.

A tragédia után Marl arra hívta fel a figyelmet, hogy

az intézkedés a kommunikáció elhúzódása miatt tartott sokáig.

Állítása szerint évek óta jelezték, hogy ilyen helyzetek előfordulhatnak, de szerinte eddig nem vették komolyan a kritikákat. Úgy fogalmazott: hiába vannak jó orvosaik, ha sokszor nem tud leszállni a helikopter, a mentőautó pedig lassabban ér ki.

A Liezen régió Vöröskeresztje a közelmúltban egyeztetett az összes vezető mentőssel és orvossal, és abban állapodtak meg, hogy sürgős lépésekre van szükség. Marl hozzátette: „Mi csak javaslatokat tudunk megfogalmazni, a döntéseket pedig a politikának kell meghoznia.”

via Telex

 


Link másolása
KÖVESS MINKET: