KÉK HÍREK
A Rovatból

„Nem fogom magam hagyni, jogász vagyok, egészséges, épelméjű vagyok” – feladta magát Szabó Bálint

A szegedi képviselő ellen körözést adott ki a rendőrség. Szabó péntek este azt mondta, hogy a barátaitól értesült körözésről, pedig hetek óta nyomkövetőt visel, és tudják a telefonszámát is.


Szabó Bálint régi ismerőse a rendőrségnek, több esetben már vádat is emeltek ellene. Ki van tiltva a fővárosból, nyomkövetőt kell viselnie, most pedig a rendőrség körözést adott ki ellene.

Pénteken este a Facebook-élőjében erről Szabó azt mondta, hogy a barátaitól értesült körözésről, pedig hetek óta nyomkövetőt visel a lábán más eljárások miatt, tudják a telefonszámát is.

Szabó utána azt is közvetítette, ahogy feladja magát, felhívott több kapitányságot is, végül Gödöllőre szállították, mert Szabó Kistarcsán volt éppen. Az élő közvetítésben nem értek még oda a rendőrök, egy posztot írt erről este 11 óra körül - írta a hvg.hu.

A botrányt botrányra halmozó ellen a körözést közérdekű üzem megzavarása miatt adták ki, Szabó még 2020-ban Szeged egyik forgalmi csomópontjában keresztbe állt az autójával, mert szerinte a tömegközlekedés leállításával lehet megállítani a járványt. Ezért tavaly áprilisban vádat emeltek a politikus ellen. Egy hónappal ezelőtt pedig a hatóságok félrevezetése miatt is vádat emeltek ellene, mert még 2021 februárjában azt állította, hogy elrabolták, de erre nincs semmilyen bizonyíték.

Pénteken azt is közölte Szabó, hogy hivatalos személy elleni erőszak és közlekedési bűncselekmény miatt is eljárás indult ellene, meg is kapta az idézést. Az ügyészség a képviselő 30 napos megfigyelését indítványozta az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben.

„Nem fogom magam hagyni, jogász vagyok, egészséges, épelméjű vagyok”

– közölte Szabó.

„Nem fogom hagyni, hogy Orbán Viktor legádázabb ellenségét elmegyógyintézetbe, vagy börtönbe küldje” – mondta még. Hülyének akarják beállítani az ország előtt szerinte, mert nem tudnak bűncselekményt rábizonyítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elmondták a szentmártonkátai tragédia egyetlen túlélőjének, hogy öccse és négy barátja meghalt a vonatbalesetben
A vonat 400 méteren át tolta maga előtt a felismerhetetlenségig összeroncsolódott autót. A hat fiatalból öten azonnal szörnyethaltak, csak egy 18 éves lány élte túl a borzalmat.


Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra a rendőrség a múlt keddi szentmártonkátai tragédiáról. A MÁV biztonsági kamerájának felvételén tisztán látszik, ahogy egy autó a leengedett félsorompót kikerülve a sínekre hajt, egyenesen a 100 km/órával közeledő Tokaj InterCity elé.

A vonat mintegy 400 méteren keresztül tolta maga előtt a felismerhetetlenségig összeroncsolódott kocsit.

Az autóban egy hatfős baráti társaság utazott, öten – egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 24 és egy 30 éves férfi – azonnal szörnyethaltak. A kocsit a 24 éves fiatal vezette, akinek nem volt jogosítványa. A tragédiát egyedül egy 18 éves lány élte túl, akinek 17 éves öccse is az áldozatok között van.

A baleset óta mécsesek és koszorúk borítják a vasúti átjárót. A helyieket megrázta a tragédia.

„Most, hogy kiderült, mi történt, nagyon sajnálom őket: öt fiatal, köztük egy lány és négy fiú; a hatodik kórházban van. Hát, tragédia” – mondta egy környékbeli. Egy másik helyi lakos szerint megoszlanak a vélemények a felelősségről: „Van, aki a fiatalokat hibáztatja, van, aki a szülőket; változó.”

A baleset egyetlen túlélőjét napokig mélyaltatásban tartották, de már felébredt és egyre jobban van – számolt be róla az RTL Híradó.

A család csak most merte elmondani neki, hogy öccse és a barátai meghaltak a balesetben. A lány a közösségi oldalán egy közös fotóval és szívszorító sorokkal gyászolta testvérét:

„Öccsének is ott kellene lennie vele” – írta posztjában.

A balesetnek van egy másik áldozata is: a vonatot vezető mozdonyvezető, akit annyira megviseltek a történtek, hogy azóta táppénzen van.

„A mozdonyvezető több mint 30 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik; sajnos nem ez volt az első rendkívüli esemény, ahol tragédiával szembesült. Nyilvánvalóan megrázta az eset, azóta sem dolgozik mozdonyvezetőként” – nyilatkozta Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének képviselője. A MÁV szerint ilyen esetekben a mozdonyvezetők rehabilitációs szabadságot vehetnek ki, és pszichológus segítségét is igénybe vehetik. A vasúttársaság és a rendőrség is hangsúlyozta, hogy a baleset idején a jelzőberendezés hibátlanul működött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy anya és két gyermeke, az apa életéért még küzdenek – mindannyian egy utcai árusnál ettek Isztambulban
A Németországból érkező család az Ortakoy negyedben kóstolt helyi finomságokat, többek között kagylót és töltött burgonyát. A hatóságok mintákat vettek a helyszínen.


Tragédiával ért véget egy Németországban élő török család isztambuli nyaralása, miután a gyanú szerint ételmérgezést szenvedtek. Két gyermek és édesanyjuk meghalt, az apa életéért még küzdenek, miután utcai árusnál ettek egy népszerű isztambuli turistalátványosságnál – írta a CBS News. A család szerdán lett rosszul, miután több népszerű streetfoodot megkóstoltak az Ortakoy vízparti negyedben, a Boszporuszon átívelő híd lábánál.

A Fatih negyedben tartózkodó családot nem sokkal az étkezés után kórházba szállították, ahol a 6 és 3 éves gyermek meghalt.

Abdullah Emre Guner isztambuli regionális egészségügyi vezető csütörtökön közölte: „Az anyát és az apát az intenzív osztályon kezelték, és vizsgálatot indítottak az ügyben.” Az anya nem sokkal később, pénteken szintén meghalt.

Yilmaz Tunc igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a hatóságok komoly lépéseket tettek az ügyben.

„Mintákat vettek azokról a helyekről, ahol a család étkezett, és négy embert őrizetbe vettek”

– írta a miniszter.

Egyes médiajelentések szerint a család kagylót evett rizzsel, ami egy népszerű, utcai árusok által gyakran kínált fogás, valamint kumpirt is fogyasztottak, ami egy helyi töltött sült burgonya. Más jelentések szerint kokorecet ettek, amely egy grillezett báránybelsőségekből álló étel, és a Turkish Delightot is megemlítették.

A törökországi incidens körülbelül öt hónappal azután történt, hogy Észak-Franciaországban két hentesüzlet ideiglenesen bezárt, miután egy lány súlyos ételmérgezésben meghalt. Hazánkban a Nébih 2023-as jelentése alapján az élelmiszer-eredetű járványok száma nőtt, a bejelentett esetek között a szalmonella továbbra is az egyik leggyakoribb kórokozó. Nemrég több mint 600 ételmérgezés-gyanús esetet jelentettek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnak Budapest XIII. kerületéből, ahol nagyrészt gyerekek betegedtek meg.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Letartóztatták a szolnoki gyilkost: az erkélyen lévő padba rejtette volt barátnője holttestét, majd a nevében írt üzeneteket
A 22 éves férfi a bíróságon beismerte a gyilkosságot. A vita egy bankkártya miatt robbant ki, ami a fiatal lány életébe került.


Letartóztatta a Szolnoki Járásbíróság pénteken azt a 22 éves férfit, akit volt barátnője meggyilkolásával gyanúsítanak. Beismerte tettét, a bíróság döntése jogerős. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője, Lánczi Rajmund a 24.hu-nak is eljuttatott közleményében számolt be a nyomozás új részleteiről.

November 12-én reggel a fiatal nő megjelent a volt párja által használt, de még közösen bérelt szolnoki lakásban. Azzal szembesítette, hogy az engedélye nélkül vásárolt a bankkártyájával az interneten. A pénzügyi vita hamar veszekedéssé fajult, amelyben a kapcsolatuk múltbéli konfliktusai is előkerültek.

Amikor a nő megpróbált elmenni a lakásból, a férfi rátámadt.

„Ekkor az ajtóból visszarántotta, a száját befogta, és egy konyhakéssel több alkalommal a nyakát hátulról a gégéjénél megvágta, majd egy másik késsel a még ellenálló nőt több alkalommal fej- és nyaktájékon megszúrta.”

Az ügyészség közlése szerint az áldozat a helyszínen életét vesztette. „Az áldozat vérvesztés, valamint légzési és keringési elégtelenség miatt a helyszínen elhunyt.”

A gyilkosság után a férfi a nő holttestét egy felnyitható tetejű padba tette.

Ezt követően feltakarította a vérnyomokat a lakásban, a takarításhoz használt eszközöket pedig kidobta. Hogy magának alibit gyártson, a nő telefonjáról üzeneteket küldözgetett, a gyilkos fegyverek egyikét pedig a közeli erdőnél egy csatornába hajította. A holttestet végül csütörtökön hajnalban, a Széchenyi lakótelepen találták meg, a rendőrség még aznap elfogta és őrizetbe vette a gyanúsítottat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia: fogászati mélyaltatás közben halt meg egy 2 éves kislány Bukarestben
A beavatkozás közben állt le a gyermek szíve és légzése. Az orvosok és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.


Egy rutinbeavatkozásnak induló fogászati kezelés végződött tragédiával csütörtökön Bukarestben, ahol egy kétéves kislány életét vesztette, miután két szuvas fogának ellátásához mélyaltatásba helyezték.

A beavatkozás megkezdése után nagyjából 20 perccel a gyermeknél szív- és légzésleállás lépett fel. A klinika orvosai és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták újraéleszteni.

A szülők szerint a tragédiának voltak előjelei: állítják, hogy a friss leletek súlyos májérték-eltérést mutattak, ezért kérték a beavatkozás elhalasztását, amit az orvos elutasított. Azt is mondják, hogy sem az altatás, sem az újraélesztés idejére nem engedték be őket a rendelőbe.

Az édesapa összetörten nyilatkozott: „Megölték őt.”

Az eset miatt több vizsgálat is indult: az ügyet a bukaresti törvényszéki ügyészség vette át, miközben az Állami Egészségügyi Felügyelet és a Fogorvosi Kamara is vizsgálódik – számolt be róla a Maszol. Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szerint a klinika engedélyezése nem volt megfelelő, és felmerült a gyanú, hogy késlekedhettek a mentők értesítésével is. Az előzetes boncolási jegyzőkönyv komplex, krónikus alapbetegséget állapított meg a kislánynál.

A fogászati klinika közleményben reagált, amelyben teljes együttműködést ígértek a hatóságoknak.

Kiemelték, hogy több mint 1700 hasonló altatást végeztek már el komplikáció nélkül. Hozzátették, hogy a kislány idén januárban már átesett náluk egy sikeres altatáson, amelyet ugyanaz az orvosi csapat végzett.

via 24.hu

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk