HÍREK
A Rovatból

Négynapos munkahetet javasol Új-Zéland miniszterelnöke a járvány utáni időkre

Jacinda Ardern szerint ezzel a megoldással fel lehetne lendíteni a belföldi turizmust, amire most nagy szükség van.


A négynapos munkahét és a rugalmasabb munkavégzés segíthet helyreállítani a gazdaságot és a turizmust a koronavírus-járvány utáni időkben Új Zélandon - mondta az ország miniszterelnöke egy, a Facebookon közzétett élő videójában.

Jacinda Ardern szerint ösztönözni kellene a lakosságot arra, hogy többet utazzanak belföldön, így fellendülhetne az ottani turizmus. Ehhez azonban az kellene, hogy az embereknek több szabadideje legyen, és rugalmasabban végezhessék a munkájukat.

Erre jó megoldás lehet a négynapos munkahét bevezetése, amit szerinte már most is sokan kérnek a kormánytól. Ardern azonban úgy gondolja, hogy erről a munkáltatóknak és a munkavállalóknak kell megegyezniük, ezért azt javasolta a munkaadóknak, hogy fontolják meg ezt a lehetőséget.

Új-Zéland gazdasága számára rendkívül fontos a turizmus, ami a világ legtöbb országához hasonlóan nagy veszteségeket szenvedett a koronavírus miatt. Bár Ausztrália felé már megnyitották a határaikat, de a világ többi részéből még sokáig nem fogadnak majd turistákat a miniszterelnök korábbi kijelentése szerint. Ezért az idegenforgalom helyett most a belföldi turizmust szeretnék erősíteni.

A négynapos munkahét támogatói szerint ez a megoldás sokat segíthetne ezen, mert amellett, hogy a munkavállalók produktívabban tudnának dolgozni, és mind a testi, mind a mentális egészségüknek jót tenne a kevesebb munkanap, több idejük lenne pihenni és utazgatni.

Korábban egy új-zélandi cég kipróbálta a négynapos munkahetet, és óriási sikere lett:

Új-Zéland egyébként elég sikeresen kezelte a járványt, ahol csupán öt hét karantén kellett ahhoz, hogy megfékezzék a vírus terjedését a szigorú korlátozásoknak és az emberek felelősségteljes viselkedésének köszönhetően. Csupán 1500 igazolt beteget regisztráltak, és 21-en haltak meg összesen a járványban. Külföldön is elismerik a miniszterelnök járványkezelő politikáját, és úgy tűnik, a lakosság is elégedett vele, ugyanis Jacinda Ardern lett az elmúlt 100 év legnépszerűbb kormányfője Új-Zélandon.

Forrás: Business Insider


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Radnai Márk: Azzal altatnak mindenkit, hogy épp újraszervezik a Fideszt, miközben menekülnek az országból?
A Tisza Párt alelnöke szerint a NER-elit tagjai menekítik a vagyonukat az országból, de jelezte, hogy ezzel nem kerülhetik el a felelősségre vonást. Kijelentette, hogy a „maffia-államnak vége” és az elszámoltatás elkerülhetetlen.


„Az Orbán-körhöz tartozó strómanok elkezdték kimenekíteni a vagyonukat” – írta Radnai Márk a Facebook-oldalán a The Guardian cikkére reagálva. Mi is beszámoltunk róla, hogy a brit lap szerint Bécsből olyan magánrepülőgépek szállnak fel folyamatosan, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják külföldre. Azt írták, Orbán Viktor belső körének legalább három tagja már megkezdte a vagyonkimentést. Célpontjaik között Szaúd-Arábia, Omán és az Egyesült Arab Emírségek szerepelnek, míg mások Ausztrália és Szingapúr felé kacsintgatnak.

A Tisza Párt alelnöke a G7 hétfői cikkét is megemlíti, mely szerint 2024 végén 29 NER-es milliárdoshoz köthető vállalat pénztárában és bankszámláin összesen több mint 1000 milliárd forintnyi azonnal mozdítható vagyon pihent.

Radnai Márk szerint a közelmúltban is történtek gyanús pénzmozgások, és állítása szerint „a napokban tízmilliárdos utalások indultak el, majd a NAV több, Rogán Antal köréhez köthető tranzakciót pénzmosás gyanújával felfüggesztett, amit a NAV sem tagadott, és a hírek szerint Mészáros Lőrinc családja is Dubajba készül.” Mindezekről hétvégén Magyar Péter, a Tisza elnöke is beszélt.

„És közben Orbán Viktor visszaadja a mandátumát... Azzal altatnak mindenkit, hogy épp újraszervezik a Fideszt, miközben menekülnek az országból?

A Tisza alelnöke szerint a felelősségre vonás elkerülhetetlen. Úgy véli, az érintettek is tudatában vannak a helyzetnek:

„Nem leszünk többet következmények nélküli ország. Most, hogy a maffia-államnak vége, ők is tudják, hogy mi következik. És bizony be fog következni. Az igazságszolgáltatás nem áll meg a határnál.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Mészáros Lőrinc leveléről: A helyében felkészülnék a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Védelmi Hivatalnál sorra kerülő meghallgatásokra
A Tisza Párt elnöke szerint a milliárdos vállalkozó a levelében beismerte, hogy ő áll a TV2 mögött, azt viszont nem hiszi el neki, hogy nem árulják. Azt üzente Mészárosnak, hogy a helyében nem leveleket íratna ügyvédekkel.


Ahogy megírtuk, Mészáros Lőrinc hétfőn levélben kereste meg Magyar Pétert, ami a Mészáros Csoport közleményéből derült ki. Ebben azt is cáfolták, hogy a cégcsoport a TV2 eladását tervezi.

A közleményben azt írták, a levél tartalmát nem kívánják nyilvánosságra hozni. Magyar Péter azonban most a Facebook-oldalán elárulta, milyen jellegű levelet kapott.

„Levelet kaptam Mészáros Lőrinctől. Vagyis Várkonyi Andreától. Vagyis inkább ügyvédektől. A levél egyszerre könyörgés és fenyegetőzés. Egyikre sincs szükség”

– közölte a Tisza Párt elnöke.

Szerinte a milliárdos vállalkozó beismerte, hogy „ő áll a TV2 nevű göbbelsi stílusú propagandagyár mögött”, azt azonban nem hiszi el neki, hogy nem árulják áron alul. Magyar szerint ugyanis mindenki tudja, hogy a Mészáros-csoport vagyonának nem Mészáros Lőrinc a végső birtokosa, ezért azt írta:

„Árulják, csak legfeljebb neki elfelejtettek szólni.”

A politikus szerint hasonló a helyzet egy másik kommunikációs céggel kapcsolatban is. „Ugyanezt tudom elmondani Balásy Gyula és a Lounge Event Kft. nevű propagandagyár kapcsán is, amely kapcsán nem véletlenül Rogán Antal tárgyal az eladásról és nem a hivatalos tulajdonos…”.

A leendő kormányfő végül nyilvánosan üzent az ország leggazdagabb emberének.

„Mészáros Lőrincnek azt tudom továbbá üzenni, hogy a helyében nem leveleket íratnék ügyvédekkel, hanem felkészülnék a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Védelmi Hivatalnál sorra kerülő meghallgatásokra. Remélem, tudtam segíteni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktort elkapta az RTL a frakcióülés előtt: „Úgy látom, hogy máshol van rám szükség”
A leköszönő miniszterelnök a Fidesz frakcióülésére érkezve szűkszavúan nyilatkozott az RTL-nek. Azt mondta, még nincs döntés arról, hogy újra indulna a pártelnökségért, és arról sem, hogy lemondana a posztról.


Az RTL Híradó riporterének sikerült néhány szóra elcsípnie Orbán Viktort a Fidesz frakciójának hétfői ülése előtt.

Az autóból kiszálló kormányfőtől rögtön azt akarta megtudni, miért nem mondott le a pártelnökségről. Korábban ugyanis Orbán azt mondta, ha nagy vereséget szenved a Fidesz a választáson, akkor lemondana.

A leköszönő miniszterelnök úgy reagált, hogy az országos választmány a héten ülésezik, ott fog megszületni minden döntés.

A kérdésre, hogy miért indul újra, azt felelte, még nincs ilyen döntés, majd megismételte az előző válaszát.

Arra, hogy miért nem veszi át a parlamenti mandátumát, szűkszavúan azt mondta: „Úgy látom, hogy máshol van rám szükség”.

Orbán szombaton egy Facebook-oldalán megosztott videóban jelentette be, hogy visszaadja a mandátumát. Döntését akkor is azzal indokolta, hogy szerinte rá most nem a parlamentben, hanem „a nemzeti oldal újjászervezésében” van szükség. Azt is közölte, hogy maradna a Fidesz elnöke:

„Az elnökség azt javasolja, hogy a munkámat a Fidesz elnökeként folytassam, és ha a kongresszus megtisztel bizalmával, készen állok a feladatra.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lázár János beül a parlamentbe, de csak egy évre, Kövér nem lesz képviselő, Németh Balázs viszont igen
A távozó építési és közlekedési miniszter felveszi mandátumát. Döntését azzal indokolta, hogy egy évig a Fidesz belső megújulását akarja segíteni.


Lázár János felveszi a mandátumát és beül a parlamentbe, de a 444.hu-nak arról beszélt, csak egy évre vállalja az ottani munkát.

A távozó építési és közlekedési miniszter azt is mondta, a Fidesz belső megújulását is segítené a továbbiakban.

Lázár az április 12-i választás óta nemigen szerepelt a nyilvánosság előtt.

Legutóbb április 13-án posztolt, amiben elismerte a vereséget, és Churchillt idézve azt írta: „A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: a folytatás bátorsága az, ami számít.”

Orbán Viktor a választási vereség után arról beszélt, hogy újra kell tervezni a Fidesz-frakciót, és másfajta képviselőkre van szükség. A párt hétfőn tart frakcióülést, ahol eldől, ki ülhet be a parlamentbe. Azt továbbra sem tudni, hogy pontosan kikből fog állni a Fidesz parlamenti frakciója.

A lap úgy értesült, hogy Lezsák Anna, Bóka János és Németh Balázs is beül a parlamentbe. Viszont információik szerint az Országgyűlés korábbi elnöke, Kövér László nem veszi fel mandátumát, ahogy Hoppál Péter sem.

A Fidesz 52 képviselője jutott be a következő Országgyűlésbe, ebből 42-en listáról és 10-en egyéni választókerületből.

A listás bejutók bármikor lemondhatnak a mandátumukról, egy megkötés van: csak a március elején bejelentett 279 fős listáról lehet mást küldeni helyettük a parlamentbe. A sorrend ilyenkor már nem számít, ami tág mozgásteret ad a pártnak.

A múlt héten több fideszes politikusról is kiderült, hogy a következő parlamenti ciklusban nem veszik fel a mandátumukat. A leköszönő miniszterelnök, Orbán Viktor szombaton jelentette be, hogy nem ül be a parlamentbe.

Döntését így indokolta: „A Fidesz–KDNP listavezetőjeként elnyert mandátumom valójában a Fidesz parlamenti mandátuma, ezért úgy döntöttem, hogy azt vissza is adom. Rám most nem a Parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében lesz szükségünk.”

Orbán bejelentése előtt nem sokkal derült ki, hogy a Fidesz listáján második helyen bejutó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes sem veszi fel a parlamenti mandátumát.

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke mellett ugyanígy jár el további két tapasztalt politikus, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Soltész Miklós államtitkár is. Semjén egy nappal korábban a pártelnöki pozíciójáról is lemondott, de azt az Országos Elnökség nem fogadta el.


Link másolása
KÖVESS MINKET: