hirdetés

KÉK HÍREK

MTI: Gődény Györggyel szemben emelne vádat rémhírterjesztés miatt a rendőrség

Az ORFK szóvivője nem nevezte meg az ügy gyanúsítottját, de Gődényt tavaly decemberben éppen rémhírterjesztés gyanúja miatt hallgatták ki.

Link másolása

hirdetés

Mint megírtuk, az operatív törzs szerdai tájékoztatóján az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője bejelentette, hogy rémhírterjesztés miatt vádemelést javasol a rendőrség egy vírusszkeptikussal szemben.

Gál Kristóf még tavaly decemberben számolt be arról, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztálya rémhírterjesztés miatt indított nyomozást vírusszkeptikusokkal szemben. Hozzátette: az eljárásban megállapították, hogy egyikük nagy nyilvánosság előtt olyan cikket publikált, amelyben a maszkviseléssel és a koronavírus-járvány veszélyességével szemben fogalmazott meg állításokat. A további gyanúsítottak ellen tovább nyomoznak.

Az alezredes úgy fogalmazott: a széles körben terjesztett kijelentések a rendőrség álláspontja szerint alkalmasak voltak arra, hogy a járványügyi védekezést akadályozzák vagy akár meghiúsítsák.

Gál Kristóf sem decemberben, sem a szerdai tájékoztatón nem nevezte meg az ügy gyanúsítottját,

hirdetés
ugyanakkor az MTI az ügyet jól ismerő forrásból úgy tudja: Gődény Györgyről van szó.

Gődény Györgyöt már számos alkalommal bírálták vírusszkeptikus állításai miatt. Tavaly decemberben gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség rémhírterjesztés miatt. Felesége szerint hajnalban vitték el a lakásáról a gyógyszerészt a rendőrök.

Márciusban a Facebook álhírnek jelölte Gődény egyik bejegyzését, amiben egy homeopátiás orvos videóját osztotta meg, aki többek között azt állította, hogy „csak szezonális influenza hullámunk van, ahogy ez lenni szokott ilyenkor mindig, és persze nincsen túlhalálozás sem!”

Áprilisban pedig Laposföld-díjjal "tüntették ki" őt és az "Orvosok a tisztánlátásért" csoport többi tagját, az indoklás szerint „a járvány ideje alatt kifejtett tudományellenes és népbutító tevékenységükért”.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Videó: verekedés volt a magyar-portugál meccs után az Erzsébet téren, biztonsági őrök rugdostak meg egy férfit

A szemtanú szerint a szurkolónak már kékült az arca, de az egyik őr még akkor sem engedett a szorításból.

Link másolása

hirdetés

Verekedés tört ki a keddi Magyarország-Portugália Eb-meccs után - számolt be róla egy olvasói levél és videó alapján a 24.hu.

A mérkőzés vége után nem sokkal azt látták, hogy egy szurkoló berohan a kordonokon keresztül a mosdókhoz, a biztonsági őrök pedig utánaszaladnak.

Már ekkor véres volt az egyik biztonsági őr arca. Érződött, hogy balhé van

- írta a portál olvasója. Hozzátette, ami a képen is látszik, hogy a kordont fellökő szurkoló ittasnak tűnt.

A biztonságiak leteperték a férfit, többször belerúgtak a földön, majd amikor próbálta lekopogni a fojtást, az egyik őr akkor sem engedett a szorításból. A felvétel készítője azt mondta, a szurkolónak már kékült az arca.

Verekedés az Erzsébet téren a magyar-portugál Eb-meccs után

Elég sok időbe telt, mire a rendőrök a helyszínre értek, pedig sok egyenruhás volt az Erzsébet tér környékén. A biztonsági őrök egyike ingerülten reagált a videó készítésére is. A felvételt készítő olvasó azt írta, az egyik biztonsági ember elindult felé a telefonjával, és elkezdte lefényképezni. Olvasónk az arca elé tette a kezét, mire az megfogta karját, és próbálta eltolni a kezét, miközben azt mondta: „Ha neked lehet, akkor nekem is, f.szkalap”.

hirdetés

A rendőrség a 24.hu megkeresésére azt válaszolta:

az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt három biztonsági őrt is előállítottak, szerdán pedig egy férfit gyanúsítottként már kihallgattak a nyomozók - ő feltehetően a szurkoló lehetett.

A verekedésben két férfi könnyű sérüléseket szenvedett.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

Származása miatt vertek meg csoportosan egy marokkói férfit egy villamosmegállóban

Körbevették, majd minden előzmény nélkül belekötöttek, szidalmazták, majd bántalmazták.

Link másolása

hirdetés

Letartóztattak három fiatal férfit, akik a megalapozott gyanú szerint a származása miatt bántalmazott egy marokkói állampolgárt Budapesten - közölték az ügyészség oldalán.

Az eset még tavaly december 20-án történt. A 25, a 24 és 20 éves férfiak, valamint több, eddig ismeretlen társuk aznap a délutáni órákban, a XIII. kerületben, az 1-es villamos Róbert Károly körút és Reitter Ferenc utca megállójában figyeltek fel a marokkói férfire.

Körbevették, majd minden előzmény nélkül, kizárólag a származása miatt belekötöttek. Először szidalmazták, majd bántalmazták is.

A marokkói férfinak az autós forgalom miatt csak második próbálkozásra sikerült elmenekülnie. A bántalmazás következtében testszerte könnyebb sérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói az elkövetés napján elfogták a 25 éves férfit - aki akkor letartóztatásba került -, két társát pedig 2021 júniusára azonosították. A rendőrség mindhármukat bántalmazással, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség szerint a most őrizetbe vett két gyanúsított esetében is csak a legszigorúbb kényszerintézkedés jöhet szóba, ezért a nyomozási bírónál indítványt tett a letartóztatásuk elrendelésére.

hirdetés
Az egyik gyanúsítottat a bíróság korábban, egy ugyanilyen cselekmény miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, a másik terhelttel szemben pedig szintén ugyanilyen cselekmény miatt jelenleg egy másik bűntetőeljárás is folyik.

A bíróság egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és a két férfit letartóztatta.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

100 kilós szovjet légibomba volt a Lánchíd mellett, hatástalanították, de találtak egy másikat is

A helyszín átvizsgálásakor előkerült egy 250 kilogrammos szovjet légibomba maradványa is. Ez azonban nem tartalmazott gyújtószerkezetet.

Link másolása

hirdetés

Egy száz kilogrammos szovjet légibombát hatástalanítottak és egy másik légibombamaradványt is találtak a honvédségi tűzszerészek a Dunában, a Lánchíd közelében vasárnap délelőtt.

Gajdos Milán, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-nek elmondta: a Duna medrében fellelt eszköz kiemelését követően a tűzszerészek egy 100 kilogrammos szovjet légibombát azonosítottak. Az eszköz éles orrgyújtó szerkezetét eltávolították.

A helyszín átvizsgálásakor előkerült egy 250 kilogrammos szovjet légibomba maradványa is. Ez azonban nem tartalmazott gyújtószerkezetet - közölte.

A tűzszerészek mindkét eszközt vízi úton szállítják el a helyszínről, majd a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik későbbi megsemmisítésre

- tette hozzá.

A munkálatok idejére korábban mintegy 300 méter sugarú körben elrendelt - több forgalmas útszakaszt, a közösségi közlekedést is érintő - kiürítést és lezárást feloldották - tájékoztatott a kommunikációs tiszt.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

A zebrán gázoltak el egy fiatal lányt Baján, a sofőr segítségnyújtás nélkül elhúzott

Egy segédmotor-kerékpáros ütötte el a lányt, aki elesett és megsérült. A rendőrség keresi a gázolót.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2021. június 18.


Link másolása

hirdetés

Cserbenhagyásos baleset okozóját keresi a Bajai Rendőrkapitányság - közölték a police.hu oldalon.

Június 15-én, kedden 18 óra 45 perckor Baján, a Czirfusz Ferenc utca, Csermák Mihály tér és Szegedi út kereszteződésében található körforgalomnál egy segédmotor-kerékpáros elütött egy fiatalt, aki a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ment át.

A lány elesett és megsérült. A segédmotor-kerékpáros a balesetet követően megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott tovább a Kolozsvári utca irányába.

A Bajai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a balesettel vagy a motorossal kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, esetleg szemtanúja volt a történteknek, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó számon.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: