HÍREK
A Rovatból

Mi történhet valójában a koronavírus-járványt eltitkoló országokban?

Észak-Korea és Türkmenisztán hivatalosan egy esetet sem jelentett, Tanzániában pedig imával gyógyítják a koronavírust.
Fotó: MTI/EPA/KCNA - szmo.hu
2021. március 05.



Az elmúlt évben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) napra pontos tájékoztatást kapott a világ országaitól a koronavírus-járvány alakulásáról. Ezek az információk kulcsfontosságúak a betegség elleni küzdelemben és a hiteles tájékoztatásban. Három ország azonban úgy döntött, hogy fittyet hány az átláthatóságra, de az is lehet, hogy éppen így próbálja leplezni a probléma valós mértékét, írja a CNN.

A kelet-afrikai Tanzánia legutóbb májusban frissítette az országra vonatkozó Covid-19 adatokat. Addig 21 halálos áldozat mellett 509 fertőzöttet azonosítottak. Még ennél is rózsásabb a helyzet Türkmenisztánban, ahonnan az Egészségügyi Világszervezet közleménye szerint "a mai napig nem jelentettek Covid-19-eseteket a WHO-nak".

A leggyanúsabb azonban Észak-Korea, ahol hivatalosan eddig szintén nem bukkant fel a járvány. Ugyanakkor Kim Dzsongun országa lakosainak csak töredékét tesztelte, ráadásul egyik szomszédja éppen az a Kína, ahonnan a koronavírus világhódító útjára indult 2019 végén.

A fenti három helyen kívül további 14 országról nem tudni semmit, de ezek jellemzően olyan apró, szigetvilági területek (pl. Kiribati, Tuvalu, Szent Ilona-sziget stb.), ahol egy korai zárás jó eséllyel tényleg megakadályozta a vírus bejutását.

De vajon mi történhet valójában a három nagyobb országban, ahonnan kevés információ szivárog ki a járvány valós mértékéről?

Tanzánia

Az 58 millió lakosú afrikai ország elnöke többször is nyilvánosan lebecsülte a világjárványt. John Magufuli többek között

arra biztatta a lakosokat, hogy imával űzzék el a koronavírust, egy másik esetben pedig alternatív gyógymódokat javasolt a fertőzötteknek.

Az ország elutasítja a koronavírus elleni vakcinák beszerzését is, mert a vezetők szerint ezek a készítmények "veszélyesek" és "nem tesznek jót" az embereknek.

Könnyen elképzelhető azonban, hogy napokon belül 180 fokos fordulat következik be a tanzániai vezetés álláspontjában, miután az elmúlt hetekben két magas rangú tisztviselő is tisztázatlan körülmények között hunyt el.

Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok nagykövete arra figyelmeztetett, hogy az országban kritikus a tesztelés és a kontaktszemélyek szűrése, ezért sürgette az egészségügyi szakembereknél az oltásokkal kapcsolatos nemzeti álláspont felülvizsgálatát.

A WHO az elmúlt hetekben kétszer is felszólította Tanzániát, hogy mihamarabb kezdjék el az adatszolgáltatást.

Az utóbbi időben ugyanis több külföldre utazó tanzániai állampolgárról derült ki, hogy már fertőzötten ültek repülőgépre.

Legutóbb két, az Egyesült Királyságba repülő tanzániainál azonosították a vírus dél-afrikai mutációját, ami lényegesen fertőzőbbnek számít az eddig terjedőknél, ráadásul a korábbi fertőzés vagy oltás miatt kialakult antitestek sem reagálnak jól a mutánsra.

A WHO felhívása után az ország elnöke egy templomban azt mondta, hogy az emberek készítsenek maguknak maszkokat, mert az importált arcmaszkok nem biztonságosak. Aki elkapta a vírust, próbálja magát gőz belélegzésével vagy egyéb helyi gyógymóddal kúrálni, és továbbra is mindenki bízzon a koronavírus elleni imákban.

Szakértők szerint több kockázata is van annak, ha egy ország nem transzparens egy ilyen krízis esetén. Tanzánia vezetése most könnyen veszélybe sodorhatja a szomszédos Kenyát és Ruandát, ahol már eddig is komoly lépéseket tettek a pandémia visszaszorítására. De annak is fennáll az esélye, hogy egy eddig ismeretlen mutáció alakul ki az országban, ami kontrollálatlan terjedésbe foghat eleinte csak a határokon belül, majd később akár globálisan is.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vályi István Sulyok Tamásnak: Szégyellem magam helyetted is. És lassan elnézést kérhetünk a szatyortól
A népszerű autós újságíró kemény hangon szólt be a köztársasági elnöknek, aki korábban kitörölte az „orosz” jelzőt a munkácsi rakétatámadásról szóló posztjából.


[sz]

Ahogy arról korábban hírt adtunk, törölte az „orosz” szót Sulyok Tamás egy korábbi posztjából. A köztársasági elnök az éjjel a kárpátaljai Munkácsot ért rakétatámadás kapcsán először azt írta: „Mély együttérzésemet fejezem ki a Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek”, majd később törölte a bejegyzésből a támadókra utaló részt.

Az esettel kapcsolatban Török Gábor úgy fogalmazott, hogy „digitális analfabétizmus”. (Az elemző korábban nevezte már az államfőt – és kommunikációs csapatát – politikai analfabétának is.) De Magyar Péter is élesen kritizálta Sulyokot.

Délután az esettel kapcsolatban megszólalt Vályi István autós szakújságíró is, aki az elmúlt időszakban egyre többször ad hangot nemtetszésének közéleti ügyekben – szúrta ki a 24.hu. A népszerű vlogger Facebook-posztjában úgy fogalmazott:

„Ennyire vagy gyáva. Szégyellem magam helyetted is. És lassan elnézést kérhetünk a szatyortól, még arra sem vagy érdemes.”

Ugyan a nap folyamán Szijjártó Péter külügyminiszter is kerülte, hogy orosz támadásról kelljen írnia, Orbán Viktor a délutáni kormányülés után egyértelművé tette a hivatalos álláspontot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Budaházy György inzultálta a tüntető diákokat – Hadházy Ákos szerint a Fidesznek szüksége van „a végletekig hergelhető, erőszakra is hajlandó emberekre”
A független országgyűlési képviselő szerint nem véletlen, hogy – K. Endrével együtt – Novák Katalin kegyelmet adott a terrorizmusért elítélt szélsőjobboldali figurának is.


Kedden folytatódott a Hadházy Ákos által indított keddi tüntetéssorozat, ezúttal is a Ferenciek terén, immár ötödik alkalommal a képviselő távollétében. A demonstrálók nemcsak a „technofasiszta” törvények ellen tiltakoztak, hanem a 14 milliárd forintos augusztus 20-i állami tűzijáték megtartása ellen is – írta korábban az Index.

A civilek által szervezett akción mintegy 100-150 ember vett részt. A szervezők kevesebb beszédet, inkább interaktív programokat – plakátkészítést, újságtépkedést – terveztek. A tiltakozók szerint miközben kórházakban és iskolákban súlyos problémák vannak, az állam milliárdokat költ egyetlen estére látványosságra.

A menet közben a résztvevők forgalmat akadályoztak, énekeltek és skandáltak. „Az elmúlt fél év kormányzásának egyetlen eredménye az volt, hogy több százezren kimentek a Pride-ra” – fogalmazott egy tüntető.

Útjuk során elhaladtak a Budaházy Edda-féle Szkíta kézművesbolt előtt, amelynek tulajdonosa korábban így gúnyolódott róluk, mikor azt írta: „Ezek a szerencsétlenek minden kedden itt mennek el az üzletünk előtt ordibálva: nem hagyjuk abba. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, összesen ennyien vannak, és személyi állományukat tekintve kettes alá.”

Ezúttal azonban testvére, Budaházy György várta a tömeget.

Amikor a tüntetők megálltak, vitába keveredett a szervezővel, elvette az egyik „macskás fadíszt”, megpuszilta, majd a tömeg „mocskos Fidesz” skandálására így reagált: „Mocskos Tisza.” A konfliktus végül tettlegességig fajult, Budaházy lelökte az egyik szervezőt az üzlet előtti lépcsőfokról.

Erről csütörtökön posztolt Hadházy Ákos is, aki két következtetést vont le az eseményekből.

„1) A terrorizmusért jogerősen 6 év börtönre ítélt Budaházynak is Novák Katalin kegyelmezett meg. Ez az aktusa legalább olyan szégyenteli, mint a kegyelmi botrányban játszott szerepe.”

2) Nem véletlenül engedte őt ki a Fidesz. Szükségük van a végletekig hergelhető, erőszakra is hajlandó emberekre a békés ellenzéki polgárok megfélemlítéséhez, különösen egy esetlegesen az eddigieknél is nyíltabban elcsalt választás esetén. Ez ellen egyetlen dolgot tehetünk: minél nagyobb létszámban folytatjuk a békés, de nagyon határozott ellenállást.”

Egyben meghirdette a következő tüntetés időpontját is, ami szeptember 2-án lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter egy kiugrott papot nevezett ki a londoni magyar nagykövet helyettesének
A Válasz Online szerint Németh Norbert püspök szeretett volna lenni, de elöljárói nem támogatták. Ezután a külügyminiszter egy fontos diplomáciai posztra nevezte ki.


Németh Norbert korábban hat éven át vezette a Pápai Magyar Intézetet, majd tavaly lemondott a rektori tisztségről. Ezt követően Székely János megyéspüspök egyéves szabadságot engedélyezett számára olaszországi tanulmányok idejére. A szabadságot azonban végül nem használta ki, hanem arra kérte a püspököt, hogy bocsássa el a papságból.

A korábbi szombathelyi pap teológiai és társadalomtudományi végzettséggel rendelkezik. Diplomáciai tapasztalata annyi, hogy tanácsosi feladatokat látott el a szentszéki magyar nagykövetségen.

A Válasz Online információi szerint

Németh egyházi pályán is folytatni szerette volna a munkáját, és püspök kívánt lenni. A források szerint azonban „esetében magánéleti kockázatok merültek fel, így az elöljárók nem támogatták a püspökké válás felé vezető úton”.

Közben a londoni magyar nagykövetségen betöltetlen maradt a helyettes vezetői poszt, amelyet korábban Palóczi Péter látott el. Ő június végéig dolgozott ezen a poszton, majd kinevezték stockholmi nagykövetnek.

A Válasz Online szerint Szijjártó Péter rövid időn belül Németh Norbertet nevezte ki a londoni magyar nagykövet első beosztottjának.

A lap egyházi körökből származó információi szerint a külügyminiszter és Németh baráti kapcsolatot ápoltak.

A londoni magyar nagykövetség második emberének tisztsége komoly szakmai felkészültséget igényel. A nagykövet, Kumin Ferenc kormányzati, államigazgatási és diplomáciai tapasztalatokkal rendelkezik, a lap szerint azonban ez nem indokolja, hogy a helyettes vezetői posztot diplomáciai tapasztalat nélküli személy kapja meg.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor is megszólalt a munkácsi orosz rakétatámadásról
A miniszterelnök – Sulyok Tamással és Szijjártó Péterrel ellentétben – posztjában le is írta, hogy orosz támadásról volt szó. Ezen kívül beszámolt a kormányülés egyéb döntéseiről is.


Délután 5 óra után nem sokkal Orbán Viktor is posztolt az éjjel Munkácsot ért orosz rakétatámadásról. A miniszterelnök azt írta:

„A mai kormányülésen áttekintettük a Munkácsot ért orosz rakétatámadás következményeit. Utasítottam a belügyminisztert, hogy készítse fel a debreceni és nyíregyházi kórházat a sebesültek fogadására. Hála Istennek nem volt rá szükség.”

Hozzátette: Szijjártó Péter egyeztetett a kárpátaljai magyarok képviselőivel, akiknek szintén felajánlottuk a magyar kormány segítségét.

Orbán szerint a „béke irányába tett erőfeszítéseket, és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell. Csak a béke!”

Orbán Viktor tehát egyértelművé tette, hogy álláspontja szerint a támadás Oroszország részéről érkezett. Mint arról korábban írtunk, Sulyok Tamás köztársasági elnök utólag törölte posztjából az „orosz támadás” szókapcsolat „orosz” jelzőjét, míg Szijjártó Péter csak „Ukrajnából érkező hírekként” utalt a magyarok által is lakott területet ért rakétatámadásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET: