Letartóztatták azt a mexikói pilótát, aki még szombaton ugrott ki egy lángra kapó hőlégballonból, magára hagyva a kosárban tartózkodó háromtagú családot, írja a Daily Mail.
Victor Guzmán nagyjából 5 méteres magasságból ugrott ki a kigyulladt kosárból, majd elfutott a tragédia helyszínéről. A férfi testének 90 százalékát így is égési sérülések borítják.
A szombat reggeli baleset másik túlélője a család 13 éves lánya, aki körülbelül 40 méteres magasságból ugrott ki a lángolva emelkedő ballon kosarából. A kislány kéztöréssel és másodfokú égési sérülésekkel került kórházba.
Ezzel szemben halálra égett 50 éves apukája és 39 éves anyukája.
A családi ballonozást apa és lánya szervezte az asszony születésnapja alkalmából.
A hőlégballon-pilóta letartóztatása után elmondta, hogy azért menekült el a helyszínről, mert fogalma sem volt, hogyan reagáljon a vészhelyzetre. Szemtanúk szerint a férfi ahogy földet ért, azonnal kereket oldott.
A kislány azt mondta, hogy a hőlégballon üzemanyagtartálya kapott lángra. A gyereket szülei megölelték, amikor felcsaptak a lángok, majd rögtön ezután kiugrott a kosárból.
A mexikói Szövetségi Légiközlekedési Ügynökség vizsgálatot indított a hőlégballont üzemeltető céggel szemben. A helyi hőlégballon szövetség szerint az Autocinema Retroviso nem tartozik azon nyolc cég közé, aminek működési engedélyt adtak. Ezzel azonban nincsenek egyedül: sokan működtetnek hasonló vállalkozást fű alatt a környéken, a turistákat vonzó Teotihuacán romváros közelében.
Letartóztatták azt a mexikói pilótát, aki még szombaton ugrott ki egy lángra kapó hőlégballonból, magára hagyva a kosárban tartózkodó háromtagú családot, írja a Daily Mail.
Victor Guzmán nagyjából 5 méteres magasságból ugrott ki a kigyulladt kosárból, majd elfutott a tragédia helyszínéről. A férfi testének 90 százalékát így is égési sérülések borítják.
A szombat reggeli baleset másik túlélője a család 13 éves lánya, aki körülbelül 40 méteres magasságból ugrott ki a lángolva emelkedő ballon kosarából. A kislány kéztöréssel és másodfokú égési sérülésekkel került kórházba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.
A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

Tragédia Bugyinál: vízbe csúszott az autó, egy férfi és egy kutya nem élte túl a balesetet
A sofőr túlélte a balesetet, de 69 éves utasa a helyszínen meghalt, és egy kutya is elpusztult. A mentést a dabasi tűzoltók és a fővárosi búvárok végezték a sodrásos csatornában.
Meghalt egy vízelvezető csatornába csúszott autó utasa Bugyi nagyközség közelében – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya vasárnap az MTI-t.
A közlemény szerint a délutáni órákban Bugyi közigazgatási területén
egy autó sofőrje a vízelvezető csatorna mellett próbált megfordulni, ám a manőver során abba belecsúszott és a jármű elsüllyedt.
Az autó vezetője még időben ki tudott mászni, azonban 69 éves utasa a helyszínen életét vesztette.
Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a balesetről elmondta: a dabasi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának munkatársai Bugyi és Áporka község között drótkötél segítségével húzták partra a 6-8 méter széles és mintegy 2-2,5 méter mély, erős sodrású Ürbőpusztai csatornába csúszott gépkocsit, amelyben az elhunyt férfi mellett egy kutya élettelen testét is megtalálták.
Meghalt egy vízelvezető csatornába csúszott autó utasa Bugyi nagyközség közelében – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya vasárnap az MTI-t.
A közlemény szerint a délutáni órákban Bugyi közigazgatási területén
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint
mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.
Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.
A taxis a kispesti Templom térnél állt meg. Mikor fizetésre került volna sor, a férfi hirtelen rátámadt a sofőrre.
Pénzt követelt tőle, majd ököllel arcul csapta. Társa a hátsó ülésről még biztatta is a támadót.
A férfi a taxis pénztárcájából 40 ezer forintot vett ki, majd a nővel együtt elmenekült.
A nyomozók a bejelentést követően rövid időn belül azonosították az elkövetőket. A férfi ellen körözést adtak ki, majd még aznap délelőtt a XIX. kerületben egy igazoltatás során elfogták. Társát a rendőrök alig egy órával később szintén a kerületben fogták el.
A rendőrök a 41 éves L. R-t és a 28 éves F. A-t rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.