Megszólalt Varga Tibor durva balesete után: „Nagyon beütöttem a fejemet, és még át is hajtottak rajtam”
Mi is hírt adtunk róla, hogy a 18 éves Varga Tibor a Balaton Parkban rendezett MotoE-kategória első magyarországi futamának első körben nagyot bukott. A fiatal versenyzőt mentő vitte a pálya orvosi központjába, majd a veszprémi kórházba.
Szombaton délután Varga Tibor a közösségi oldalán írta meg, hogy már jól van:
"Jól vagyok. Veszprémbe szállítottak kivizsgálásra. Apa már úton van értem, remélem visszaérek a második versenyre. Köszönöm az aggódást mindenkinek!"
A versenyző a Balaton Park Circuit 14-es kanyarjában éppen a második helyen haladt, amikor elcsúszott, és a pályán eszméletlenül sodródott tovább. A mögötte érkező olasz Mattia Casadei, aki végül megnyerte a futamot, áthajtott a lábán. A pályán nagy volt a riadalom, a mentősök ponyvával takarták le, majd kórházba vitték a sérült magyar motorost.
A röntgenfelvételek szerencsére nem mutattak ki komoly sérülést. Varga elmondta, hogy szíve szerint már a délutáni futamon is rajthoz állt volna, de ezt az orvosok nem engedték.
„Sajnos, az esés során elvesztettem az eszméletemet. Erre van egy szabály, miszerint ha emiatt bevisznek a kórházba, huszonnégy órán belül nem ülhetek motorra, bármilyen jól is vagyok. Úgyhogy én rajthoz állnék, de nem engedik” – mondta a MotoE második futama előtt az Aréna4-nek.
A baleset következtében a kézfeje és a könyöke összeégett, az alkarját pedig több helyen össze kellett varrni.
– tette hozzá.
A Rivacold Snipers versenyzője arról is beszélt, hogy egyáltalán nem számított arra, hogy pont ezen a szakaszon bukik el. „Ez az a kanyar, ahol nem számítottam rá, hogy valaha is elesem, mivel végig padlógázzal megyünk, és ilyenkor a tapadásszabályozó rendszernek meg kéne védenie minket. Hát, most nem tette... Egész hétvégén bátran mentem, lehet, érdemes lett volna előre gondolkodnom, de az ilyet nem lehet előre látni” – fogalmazott.
Forrás: Blikk