KÉK HÍREK
A Rovatból

"Mentsen fel, bűncselekményt nem követtem el!" – mondta a lúgos csonkítással vádolt orvos az utolsó szó jogán

Kitartóan tagadja, hogy köze lenne a szörnyű bűncselekményhez.
Forrás: Index - szmo.hu
2018. február 16.



Jövő héten hozhatnak ítéletet az egykori kórházigazgató, B. Krisztián ügyében, aki a vád szerint lúggal leöntötte barátnője, Renner Erika nemi szervét.

A 2013 óta húzódó ügy röviden: az áldozat otthonába egy maszkos férfi tört be, majd miután elkábította a nőt, lúggal leöntötte nemi szervét, ami miatt borzalmas sérüléseket szenvedett. Erikát ezek után egy szőnyegbe csavarva otthagyta támadója és távozott a lakásból. A bíróság első és másodfokon is Erika korábbi párját, B. Krisztián orvost találta bűnösnek, itt azonban még nincs vége a történetnek.

Tavaly november végén elkezdődött a megismételt másodfokú eljárás, mert a Kúria június 13-án hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla korábbi, másodfokú határozatát. Ebben akkor a táblabíróság kilenc évre súlyosbította a férfi első fokon kiszabott, négyéves büntetését, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés helyett életveszélyt okozó testi sértésnek minősítve tettét.

A perben most pénteken elhangzott a védőbeszéd és B. Krisztián is felszólalhatott az utolsó szó jogán. Ezt mondta:

"Azt kérem a bíróságtól, hogy mentsen fel, mert a bűncselekményt nem követtem el. Más a személyiségem, más a morálom, más a konfliktuskezelési rendszerem."

Továbbá kitartóan tagadja, hogy bármi köze lenne az Erikával történtekhez.

Szerinte az asszonynak "fel kellett volna ismernie" őt, ha valóban ő lenne a tettes, hiszen már gyerekkoruk óta ismerték egymást és hat éven át szerelmi kapcsolat is volt köztük.

"Az, hogy nem ismerte fel a támadóját, csak azt jelentheti, hogy nem ismerte a támadóját" – idézi a férfit az Index.

Ügyvédje kétórás védőbeszédében a férfi felmentését kérte. Amint mondta, szerinte nincs bizonyíték arra, hogy ő követte el a szörnyű támadást. Az is elhangzott, hogy

szerinte sem égési sokk, sem egyéb fertőzés nem alakult ki, ami életveszélyes állapotot okozhatott volna az áldozatnak. Kifejtette azt is, hogy az orvosi ellátás is okozhatott további sérüléseket.

A védő új vizsgálatokat és másik bírói tanácsot kért, a nyomozást hanyagnak nevezte, és külön kiemelte ő is, hogy Erika nem ismerte fel támadójában a vádlottat. Azt is mondta, hogy

Erika egy pszichológus szerint téves eszmék kitalálására hajlamos, üldözési mániája van. Szerinte a zaklató üzenetek és találkozások csak az ő fejében léteznek.

Igazolt ténynek nevezte, hogy a támadás idején védence kórházi bejáráson volt, ezzel kapcsolatban azonban ellentmondó tanúvallomások születtek. Végül azt mondta,

szerinte ismeretlen tettes az elkövető, akinek közeledését korábban Erika elutasította, a nő pedig valójában csak volt párjára akarta terelni a gyanút.

A védőbeszédre az ügyész válaszolt. A védő több állítását is csúsztatásnak nevezte. Hosszan érvelt amellett, hogy egy fontos szemtanú már az elejétől kezdve következetesen állítja, hogy a támadás idején találkozott Renner Erika lépcsőházában B. Krisztiánnal. Ez a tanú többször is beazonosította B. Krisztiánt, több személy közül is kiválasztotta a férfit a „tekintete alapján”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: