SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Mel B-t jobban érdekli a szex és a férfiak, mint saját gyerekei - állítja a volt dada

A Spice Girls egykori énekesnője teljesen szétcsúszott válása után. Az exdada már komolyan aggódik a sztár gyerekei miatt.


Meglepő dolgokat árult el Melanie Janine Brown-ról, azaz Mel B-ről a korábban neki dolgozó dada. Rusty Updegraff azt állítja, az énekesnő a férfiakat saját gyerekei elé helyezi, és jobban érdekli a szexuális élete, mint az, hogy a családjával foglalkozzon.

A férfi korábban nyilvánosságra hozta, hogy Mel B gyerekei - a 7 éves Madison, a 11 éves Angel és a 19 éves Phoenix - nem megfelelő körülmények között élnek, mivel anyjuk állandóan bulizik, idegen férfiakat visz haza, sőt iszik és drogozik is. Emiatt az énekesnőt a bíróságon kihallgatták, mert felmerült a gyanú, hogy nem képes megfelelően gondoskodni a gyerekeiről.

A férfi dada elmesélte, hogy

a Spice Girls egykori énekese többször is kokaint kért tőle és számtalanszor látta részegen hazajönni. Még akkor is drogért könyörgött neki, amikor még kórházban volt középső lánya születése után.

Updegraff szerint a sztáranyuka függőségei miatt nagyon erőszakos lett a gyerekeivel is, akiket fizikailag is bántalmazott részegen.

My baby girl @phoenixisphoenix came home #motherdaughterlove

26.8 ezer kedvelés, 145 hozzászólás - Scary Spice Mel b (@officialmelb) Instagram-hozzászólása: "My baby girl @phoenixisphoenix came home #motherdaughterlove"

A volt alkalmazott most azt nyilatkozta a Daily Mail TV-nek, hogy Mel B már többet törődik a jött-ment férfiakkal, mint a lányaival.

"Egy nap három férfi is jött hozzá. Az egyik jött, a másik ment. Volt egy pincérsrác, egy férfi, akivel az autómosóban találkozott, egy zongoratanár, egy francia férfi, és egy művész is. Ezek az idegenek órákig a házban voltak, a gyerekek közelében"

- mesélte Rusty Updegraff.

Azt is elmondta, hogy az énekesnő gyakran durván bánik a gyerekeivel és káromkodik is, miközben velük beszél. A középső lánya, a 11 éves Angel abban a korban van, amikor nem akar szót fogadni, fürdeni sem szeret.

"Egy büdös r.banc akarsz lenni? Mindenki egy büdi r.bancnak fog hívni, csak így tovább"

- mondta a lánynak Mel B.

A dada kérte a 43 éves anyát, hogy ne beszéljen így a gyerekével, mire ő azt válaszolta, hogy: "Miért? Tényleg egy büdös r.banc, hiszen bűzlik!"

Take your kids to work day today at @agt boom #familyfirstalways #work #bosslady

27.4 ezer kedvelés, 198 hozzászólás - Scary Spice Mel b (@officialmelb) Instagram-hozzászólása: "Take your kids to work day today at @agt boom #familyfirstalways #work #bosslady"

Rusty Updegraff azt mondta, azért állt elő az igazsággal, mert aggódik Melanie miatt, a gyerekek pedig szerinte veszélyben vannak nála.

"Muszáj volt tennem valamit. Mel annyit iszik otthon, hogy egyszer ki fog dőlni, és ha vészhelyzet van, bele se merek gondolni, mi fog történni"

- mondta aggodalmaskodva a férfi a Sunday Mirrornak.

Mel B nehéz hónapokon van túl, mivel válása után poszttraumás stressz szindrómát diagnosztizáltak nála. A szakítás miatti fájdalmát alkohollal, kábítószerrel és szexszel akarta enyhíteni, mára már ezek függőjévé vált. Az énekesnő nemrégiben úgy döntött, egy angol klinikára költözik, hogy elvonón kezeltesse magát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meglepő dolgot mondott a Fideszről a nyíltan kormánypárti Németh Kristóf
Németh Kristóf az RTL Reggeliben beszélt a Fideszhez fűződő viszonyáról a választási vereség után. A színész szerint nem értett egyet a párt minden döntésével, és a választás eredményét történelminek nevezte.


A Fidesz támogatói között számon tartott Németh Kristóf a választási vereség után árnyaltan beszélt a korábbi kormánypárthoz fűződő viszonyáról. A színész a tegnapi Reggeli vendége volt – írta a 24.hu az RTL adásrészlete alapján.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogatójaként mindennel egyetértett-e, amit a párt képviselt, a színész egyértelmű választ adott.

„Természetesen nem értettem mindennel egyet, hiszen nem gondolom, hogy akár egy házasságban mindenben egyetértene egy férj meg egy feleség egymással. Ez nem minősíti a kapcsolatot, vagy jelen esetben a kormánypártot, hogy én mindennel egyetértettem-e vagy sem.”

Németh Kristóf a választás eredményét több szempontból is történelminek nevezte, és elmondta, két nagy választói akaratot látott megmutatkozni. „Közülük több mint kétmillió ember azt mondta – nagyon leegyszerűsítve –, hogy ők a »biztos választásra« teszik le a voksukat. A másik fele, több mint hárommillió ember, egy jelentős többség, pedig azt mondta, hogy egy dolog legyen biztos ebben a választásban: az, hogy a jelenlegi kormánypárt és emberei nélkül.”

A színész pozitívumként említette a politikai óriásplakátok eltűnését a kampány után.

A plakátok szerinte „deprimálták [lehangolták - a szerk.] az egész országot, és tematizálták az óvodába menet a hatéves gyerekemmel a beszélgetéseket”.

Németh Kristóf is a hétköznapi ügyek fontosságára helyezte a hangsúlyt.

Szerinte az olyan „nagy ügyeken” túl, mint az „elszámoltatás, vérivás szándéka”, mindenkit érintő kérdés a támogatási és adózási rendszerek helyrehozatala.

((Az általa is említett elszámoltatás igénye a választás óta a közélet egyik központi témája. Ezzel párhuzamosan olyan, a Guardianre és ellenzéki politikusok állításaira épülő hírek is megjelentek, amelyek szerint Orbán Viktor köréhez köthető szereplők külföldre vihetik vagyonuk egy részét.))

Németh Kristóf szerint Magyarország most a Macskafogó végére emlékeztet, amikor „mindenki delíriumban van”.

A beszélgetés végén hozzátette, a politikai nézeteltérésektől függetlenül „egy célja lehet mindenkinek, hogy egy csodálatos országban éljünk”.

A korábbi kormányoldalhoz kötődő művészek közül Tóth Gabi énekesnő is arról beszélt, hogy egy időre kevesebbet szerepelne a nyilvánosság előtt, mert a támadások lelkileg megviselték, de hozzátette, az elvei mellett kitart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Azahriah volt barátnője: elárulta, mikor és miért szakítottak
Luna Joanna Michelle egy YouTube-videóban beszélt az énekessel való kapcsolatáról. Tisztázta, hogy a szakításuk nem egy konkrét esemény miatt történt.


Részletesen beszélt Azahriah-val való kapcsolatáról is Luna Joanna Michelle egy YouTube-videóban, amit a BorsOnline szemlézett.

Az influenszer elmondta, hogy már nincsenek együtt, és a szakítás nem egy konkrét esemény, például egy újabb megcsalás vagy egy nagy veszekedés miatt történt, hanem az élet hozta így.

„Ezt a szakítást a sors hozta, az élet hozta nem egy nagy veszekedés, nem egy megcsalás, semmi ilyen konkrét indok nem volt. Csak kétfele ment az utunk” – fogalmazott.

A három évig tartó kapcsolatuk 2024 végén kezdett megromlani, amikor lejárt a közös albérletük szerződése, és külön költöztek: Luna Törökbálintra.

Elmondása szerint nem voltak konfliktusok, a viszonyuk egyszerűen átalakult.

„Ettől már egy kicsit kezdtünk eltávolodni egymástól, de nem volt semmi veszekedés, semmi rossz érzés, csak így kezdett átmenni baráti kapcsolatba ez az egész” – magyarázta.

A pár kapcsolata már korábban is komoly próbát állt ki, amikor 2022-ben az énekes a Szolnoki Palacsintafesztiválon, egy koncert után félrelépett, de akkor még sikerült megmenteniük a kapcsolatukat. A szakításról korábban egyik kommentje alapján írtunk, amiből kiderült, hogy nincsenek együtt.

Luna számára az eltávolodás időszaka különösen nehéz volt.

„Ebben a depressziós időszakban nekem nagyon sokat segített az, hogy ott van Vili, ott vagyok az állatok közelében, az hogy reggel korán kelek, kitakarítok, csinálom a dolgomat” – mondta az influenszer.

Azt mondta, Vili, az állatok közelsége és a vidéki napi rutin sokat segített neki az önállósodásban is.

A kapcsolatuk formálissá válását jelezte, hogy 2025 januárjára már az újévet sem töltötték együtt. Bár a szerelmük véget ért, baráti viszonyban maradtak, és még egy korábban betervezett, háromhetes ecuadori utazásra is együtt mentek el. Luna szerint ez az út már nem a szerelemről, hanem a barátságról szólt, és lezárta a közös történetüket.

Luna videóját itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Kicsit erősebb lett, mint kellett volna” – Először beszélt kamerák előtt Eckü a botrányáról, elárulta, miért vette elő
Eckü, a Hősök rappere az RTL Reggeliben szólalt meg először kamerák előtt a Rendszerbontó Nagykoncerten történt botrányos fellépéséről. A zenész a választás előtti feszült hangulattal és a benne felgyülemlett elfojtásokkal magyarázta a performansz okát.


„Kicsit erősebb lett, mint kellett volna”

– a Hősök rappere, Eckü először szólalt meg a kamerák előtt is a Rendszerbontó Nagykoncerten történt botrányos fellépéséről. Az RTL Reggeliben elismerte, hogy fél órával a történtek után már tudta, hogy baj van. A Baranyai Dániel néven született zenész elmondta, 25 éves pályafutása alatt még soha nem kapott ekkora médiafigyelmet, mint a Gulyás Gergelynek címzett, obszcén mozdulattal kísért üzenete után.

A rapper szerint a választás előtti feszült hangulat és a benne felgyülemlett indulatok vezettek a megmozdulásához. „Nehéz napok voltak szerintem mindenkinek. Márciusban, áprilisban, a választáshoz közeledve mindenki feszültebb volt, érezhetően pattant mindenhol a szikra. Bennem is volt az elmúlt tizenvalahány év után nagyon sok elfojtás és olyan dolog, aminek, éreztem, hogy ki kell jönnie” – magyarázta. Elmondása szerint a koncerten Puzsér Róbert biztatta őket a „Korsó a kútra Frankóval” című daluk előadására. Végül a fellépés végén spontán döntött úgy, hogy mond valamit húsz másodpercben.

Eckü most tisztázta, hogy valóban elővette-e a nemi szervét: „a leköszönő kormány szóvivőjéhez intéztem pár mondatot, az még a humor szintjén szerintem rendben is lett volna, de akkor elkövettem azt a hibát, amit nem kellett volna, hogy odanyúltam, és az aranycsengő egyik felét, mondjuk úgy, hogy kihelyeztem”.

Az incidens az április 10-i, Hősök terén tartott Rendszerbontó Nagykoncerten történt, két nappal az országgyűlési választás előtt, amelyen a Tisza Párt kétharmados győzelmet aratott. A performansz azonnali és heves reakciókat váltott ki, elmondása szerint később látták, hogy rengeteg helyen megjelent a mozdulat. Úgy véli, hogy miután leginkább a kitakart fotó jelent meg róla, ezzel azt próbálták sugallni, hogy ő az „exhibicionizmusát” akarta mutatni. Erre akarták felépíteni az utolsó nagy támadást, hogy összemossák a rendezvényt "másik politikával".

Az ügynek jogi következménye is lett, a történtek miatt a rendőrségre feljelentés érkezett.

A rapper a történtek után nem sokkal a közösségi oldalán már bocsánatot kért, akkor úgy fogalmazott: „Erős lett, nem gondoltam bele a következményekbe”.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videó: Elütötték az influenszert, miközben élőben közvetítette, ahogy egy autópályán gyalogol
Az Indiana államban elgázolt Isaiah Thomas a kórházból is folytatná jótékonysági útját. A streamer egy olyan szakképző iskola létrehozására gyűjt, amely egyetemet nem végző fiataloknak adna esélyt.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. május 01.



Élő adás közben gázolták el Indiana államban a Philadelphiából Kaliforniába gyalogló Twitch-streamert, a hmblzayy néven ismert Isaiah Thomast kedden. A sérülései nem életveszélyesek, és eltökélte, hogy felépülés után folytatja a 4800 kilométeres jótékonysági utat.

Az eset az Indiana állambeli U.S. 40-es úton történt, Centerville-től nyugatra, miközben a streamer láthatósági mellényben, egy kézikocsit tolva haladt. A baleset egy láncreakció eredménye volt: a Wayne megyei seriff hivatalának előzetes vizsgálata szerint egy 2000-es évjáratú Buick LeSabre hátulról nekiütközött egy 2017-es kék Mazda CX-5-nek – írja a New York Post. A Mazda biztonsági kísérőautóként haladt a streamer mögött, a sofőrje a férfi egyik nézője volt, aki önkéntesként segítette az útját. Az ütközés erejétől a Mazda előrelökődött és elütötte Thomast.

A balesetben Thomas mellett a Mazda sofőrje és a Buick egyik fiatalkorú utasa is megsérült, mindhármukat kórházba szállították, ahol a streamernél bokarándulást, zúzódásokat és agyrázkódást állapítottak meg. A rendőrség vizsgálja az ügyet.

"Isten a legnagyobb, jól vagyok, csak most végeznek rajtam néhány vizsgálatot" – mondta egy Instagram-videóban a kórházi ágyból, nyakmerevítőben bejelentkező streamer.

A helyszínre érkező rendőröknek arról beszélt, hogy szerinte a hátmerevítő viselése mentette meg a súlyosabb sérülésektől. A baleset ellenére eltökélt szándéka, hogy folytatja a küldetést.

A férfi a 4800 kilométeres gyalogtúrával 200 ezer dollárt szeretne összegyűjteni a "HMBL Egyetem" létrehozására. Az intézmény olyan végzős középiskolásoknak kínálna szakmai képzéseket, akik nem tudnak vagy nem szeretnének egyetemen továbbtanulni.

"Befejezzük ezt a versenyt, nem hagyjuk, hogy az ördög nyerjen!" – üzente követőinek.

A tervezett képzések között CNA/ápolási asszisztensi, vízvezeték-szerelői, villanyszerelői, HVAC-, ács- és orvostechnikai tanfolyamok szerepelnek, de pénzügyi tudatosságot és vállalkozói ismereteket is oktatnának. A GoFundMe oldalon indított gyűjtés péntek reggelig nagyjából 55 ezer dollárnál tartott.

A balesetet szenvedett Isaiah Thomas egy philadelphiai streamer, vállalkozó és lelkipásztor, és nem azonos a korábbi profi NBA-kosárlabdázóval, aki szintén ezt a nevet viseli.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk