Gulyás Gergely a vereség után: Ennek az országnak, még ha most nem is divat ezt hangsúlyozni, de nagyon jó 16 éve volt
Gulyás Gergely, a Fidesz új frakcióvezetője a Köztér vendége volt, ahol a választási vereség okairól, a párt jövőjéről és a TISZA Párthoz fűződő viszonyáról beszélt. A politikus szerint új pozíciója nem előrelépés, hiszen nem biztos, hogy jobb ellenzéki frakcióvezetőnek lenni, mint kancelláriaminiszternek. Elmondta, hogy
A választási eredményről szólva Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a végeredmény nem szerepelt a reálisnak tartott forgatókönyveik között. Bár a szoros küzdelmet és a vereség lehetőségét is elképzelhetőnek tartották, az arány mindenkit meglepett.
A vereség okait firtató kérdésre azt mondta, hiba lenne azt csupán a kampányra fogni. „Azok közé sem tartozom, akik úgy gondolják, hogy a vereség oka az a kampány volt. Tehát szerintem egy tévedés lenne ezt a kampányra fogni” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a mélyebb okokat a párton belül egy kibeszélés során kell megtalálni.
Gulyás Gergely szerint önmagában az, hogy 16 évről beszélünk, azt jelenti, hogy a Fidesz háromszor is kiérdemelte a választók bizalmát. Úgy véli, erre a 16 évre összességében büszkének kell lenni.
A vereség egyik okát abban látja, hogy egy demokráciában 16 év rendkívül hosszú idő. „Nem tudok a nyugati politikai példák közül olyat említeni, hogy ugyanaz a személy, ugyanaz a politikai erő még lehet, de ugyanaz a személy 16 év után újra választást nyert volna” – mondta. Második okként a gazdasági helyzetet jelölte meg: szerinte az utolsó három évben a háború miatti stagnálás szemben állt az azt megelőző 12 év erős növekedésével, és az emberek a Fidesz-kormányzás alatt a gazdasági fellendülést szokták meg. Harmadrészt pedig úgy látja, hogy egy növekedés nélküli környezetben a korrupciós vádak másként hatnak, itt pedig kiemelte a jegybank körüli ügyeket.
Hozzátette, örül annak, hogy az elmúlt 16 évben sokan gyarapodtak, és ha ez jogszerű volt, arra büszkék lehetünk. „Nekem például ugyanaz a két ingatonom van, amivel beléptem a politikába, én nekem nem sikerült olyan jól a gyarapodás, mint a Tisza Párt jó néhány politikusának” – jegyezte meg. Állítása szerint, ha a vagyonvisszaszerzés nem egy önkényes boszorkányüldözés, hanem jogállami keretek között zajlik, ahhoz sok sikert kíván.
A választási kampány fő témájáról, a háborúról azt mondta,
Ugyanakkor szerinte nem mondtak olyat, ami ne lenne reális. Azt is vitatta, hogy 2022-ben a háborús tematikával nyertek volna kétharmadot. Gulyás szerint a Fidesz a kampányban beszélt az eredményeiről, mint például a rezsicsökkentésről, az adócsökkentésekről vagy a családtámogatásokról, amelyekről szerinte ma már szinte közmegegyezés van. „Most már, hogy a választópolgárok így döntöttek, tartsuk meg, hogy akkor hátha az új kormány mindezeket a vitathatatlan vívmányokat, hiszen ezeket ők is jónak tartják, tovább viszik” – tette hozzá.
„Amikor az ember ezt a hatalmat elveszti, akkor hálásnak kell lenni azért, hogy ezt a lehetőséget megkapta” – mondta. A Fidesz jövőjével kapcsolatban úgy véli, a visszatérésük a választópolgárok döntésétől függ, és egy párt nem tekinthet a szavazókra a saját hitbizományaként. Arra a kérdésre, hogy 2030-ban ő lehetne-e a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, egyértelmű nemmel válaszolt. „Sok mindent el tudok képzelni, de ezt pont nem” – mondta, azzal indokolva, hogy sosem gondolta magáról, hogy első számú vezetőnek kellene lennie.
A Fidesz ellenzéki szerepvállalásáról kifejtette, hogy konstruktívak kívánnak lenni, vagy ahogy ő fogalmazott, a „normális ellenzék” útját szeretnék járni.
A hírhedtté vált mondatáról – „Ami most történik, ahhoz nekem semmi közöm. Ha mégis, akkor még nagyon hálások lesznek nekem” – azt mondta, a szándéka akkor is világos volt, és továbbra is úgy gondolja, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt nem alkalmas az ország kormányzására, de a választók döntését a demokráciában el kell fogadni.
Orbán Viktor azért nem ül be a parlamentbe, mert Gulyás szerint úgy gondolta, hogy a kialakult parlamenti arányok mellett a saját tevékenységével nem az Országház falain belül tud a leghasznosabb lenni. Ezzel a döntéssel ő is egyetértett. Arra a felvetésre, hogy Magyar Péter alkotmánymódosítással zárná ki Orbán Viktort a miniszterelnökség lehetőségéből, azt mondta, ez egy, az európai jogi civilizáción kívülálló megoldás lenne. „Ez az alkotmánymódosítás, hogyha a többség elfogadja, semmivel nem szalonképesebb annál, mint hogyha mi másfél éve elfogadtunk volna egy olyat, hogy aki az egyik választáson még fideszes tag, az a következő választáson nem lehet egy másik pártnak a miniszterelnök-jelöltje” – húzta alá.
Cáfolta, hogy Király Nóra vagy Ferencz Orsolya a választás utáni nyilatkozataik miatt maradtak volna ki. A Varga Juditot ért „árulás” vádját visszautasította, mondván, a kegyelmi ügy után éppen a most Magyar Pétert támogató oldal követelte a leginkább a közéleti tisztségektől való visszavonulást.
A személyes viszonyáról Magyar Péterrel – akinek egyik gyermekének a keresztapja – Gulyás Gergely kijelentette, hogy a magánéleti részét lezárta, és nem is szándékozik felvenni vele a régi beszélgetések fonalát.
Ugyanakkor hozzátette, a hivatali, hivatalos találkozókat felnőttként fogja kezelni.
Az új Tisza-kormány tagjairól szólva elmondta, nem érte nagy meglepetés. Vitézy Dávidról azt mondta, senki nem vitatja, hogy ért a közlekedéspolitikához, és lojális munkatárs volt, amikor együtt dolgoztak. Ugyanakkor megjegyezte: „Amit ő Budapestről gondolt, főleg a tömegközlekedésről és a közlekedés egészéről, mondhatnám azt is, az autók szerepéről a városban, annál távolabb senkinek a gondolatai nem állnak az enyémektől”.
A Tisza Párt jövőjével kapcsolatban úgy látja, a kormányzás alapvetően más, mint az ellenzéki szerep. Szerinte nem annak kell drukkolni, hogy az új kormány sikertelen legyen, hanem annak, hogy az ország sikeres legyen. Úgy véli, a Tisza Párt most a „politikai mézesheteit” éli, és az igazi kérdés az lesz, hogy a kormányzati teljesítményük milyen lesz.
Megelőlegezi a bizalmat az új kormánynak, és várja a konkrét lépéseket, amelyekhez majd viszonyulni fognak.
A jobboldali média jövőjéről azt mondta, a választási eredményből a vesztesnek kell a legtöbbet tanulnia. Elismerte, hogy az online világban való jelenlétet erősíteni kell. „Egy jobb teljesítményre képes, versenyképes, az emberek figyelmét jobban felkeltő, érdekfeszítőbb, de ugyanakkor színvonalas és elemeiben azért a polgári kultúrát megtartó jobboldali médiára van szükség” – zárta gondolatait.