Megvan, mit nézünk a karácsonyi vacsora után! A Stranger Things továbbra is annyira jó, hogy nem csoda, hogy a Netflixet is lefagyasztotta
Az ötödik évad érkezése előtt hetek óta izzott a levegő, a premier napján pedig szó szerint „elszállt” a Netflix: hajnali kettőkor 5-10 percre még elérhetetlenné is vált az oldal. Nem véletlenül. A streamingóriás minden eddiginél nagyobb összeget pumpált a Stranger Things fináléjába.
Ekkora összeg már önmagában is magasra teszi a lécet, és szerencsére az évadnyitó részek alapján úgy tűnik, nem hiába kockáztattak.
A széria mindig is mestere volt a lassú, atmoszférateremtő építkezésnek, és ez most sincs másként. A kezdés megfontolt, szinte komótos tempóban bontakozik ki, mintha az alkotópáros, Duffer testvérek direkt időt adnának a nézőnek, hogy visszazökkenjen Hawkins különös világába. A történet szerint nagyjából másfél esztendő telt el a legutóbbi események óta.
Hawkinst pedig elkülönítették és vesztegzár alá vonták. A központot Dr. Kay, vagyis Linda Hamilton karaktere vezeti, aki kitartóan és rejtélyes indokkal kutat Eleven (Millie Bobby Brown) után. Hogy miért, arról egyelőre csak találgatni lehet, de a sejtelmesség jól működik: új feszültséggócot ad a cselekménynek.
Eközben a jól ismert csapat is teljes létszámban visszatér és szerencsére egyikük sem válik olyan idegesítő mellékalakká, mint korábban egy-kettő újonnan érkező… rád gondolok kedves Argyle a negyedik évadból.
Most először érezni igazán, mennyire egységesen működnek együtt, mintha végre összeért volna az a hosszú karakterépítés, amelyet a sorozat éveken át gondosan építgetett.
A kritikusabb hangok szerint a cselekmény lassú, de ez a vád alighanem a negyedik évad grandiózus fináléjának árnyékából fakad. Nem szabad elfelejteni: a Stranger Things kezdő epizódjai mindig óvatosabban haladtak előre.
A forgatókönyv tökéletesen adagolja az információkat, eközben pedig ügyesen tereli a néző figyelmét a felszín és az árnyék között. Hőseink ugyan elszántan kutatják Vecnát az alvilág sötét bugyraiban, de lehet, hogy jobban kellett volna a fenti világukra figyelniük? Bárhogyan is lesz, ez a kettősség jó eséllyel a szezon egyik fő konfliktusává nő majd.
Ami a látványvilágot illeti, minden porcikáján látszik a gigászi költségvetés. A produkciós design olyan részletességű, mintha minden epizód önálló mozifilm lenne. A díszletek, az effektek és az Upside Down baljós atmoszférája most még mocskosabb, még sötétebb árnyalatokat kapott. A technikai megvalósítás nemcsak hibátlan, hanem lélegzetelállító sok esetben. A zenék gondosan válogatott ’80-as évekbeli nosztalgiabombák.
Nehéz nem elismerően bólintani, amikor a sorozat újra és újra bizonyítja, miért vált az elmúlt évtized egyik kultikus produkciójává. Nem véletlenül szereti ezt ennyi ember. Itt mindenkinek valami, amihez tud kapcsolódni: humor, nosztalgia, horror, kis Stephen King még egy kis H.P. Lovecraft is.
Összefoglalva, a szezon első fele hatásos és látványos, amit egy érzelmileg is megrázó fináléval koronáz meg, mely tökéletesen előkészíti a karácsonyra ígért három részt (december 25). Bár egyelőre nem teljesen világos, merre tart majd a történet, mégis erős a bizalmam, a Duffer testvérek eddig sosem tértek le a helyes útról.
Ott akadt egy gyengébb történetszál, ami sajnos megmaradt az emberek emlékezetében. Egy érdekesség az új szezonról, hogy a harmadik részt nem más, mint Frank Darabont rendezte. Neki köszönhetjük A remény rabjait, A zöld mérföldet és a 2007-es A ködöt is. Itt is megmutatja a veterán Stephen King-rendező, hogy mit tud!
Ha a folytatás tartja ezt a szintet, akkor valóban méltó lezárást kaphat a Stranger Things. Én, bevallom, aggódtam egy kicsit, a Trónok harcából tanulva próbáltam kerülni a hype vonatot, de itt úgy érzem, pozitívan fogok csalódni. Csak a szinkront ne használjátok, ha egy negatívumot ki lehet emelnem, az a szinkron minősége, az eredeti hangokhoz viszonyítva gyalázatos.
Én pontosan tudom, hogy mit fogok nézni karácsony másnapján, míg mások töltött káposztát falatoznak. A válasz aligha kérdéses. Ti mit fogtok?
