Megvadult kutyafalka támadt a lányra, 40 helyen sérült meg – vádat emeltek az ebek gazdája ellen
Egy iskoláskorú lányt támadtak meg kutyák, még 2023. februárjában, miközben az édesapjával telefonált és a vádlott házának közelében sétált Zsámbék külső részén – írja a Blikk. A Pest vármegyei főügyészség tájékoztatása szerint a nyolc kutya az utcán kószált, majd falkába verődve rontott rá a sértettre.
Az apa a telefonban hallotta a gyereke segélykiáltásait, ezért autóval a helyszínre sietett, és elkergette az állatokat. A lányt részben megvédte a vastag téli ruházata, de így is közel negyven sérülést szenvedett el, amelyek közül több nyolc napon túl gyógyult, és néhánynak látható nyoma maradt.
A vádirat szerint a kerítés több helyen is lyukas volt, ezért az állatok rendszeresen kiszöktek, és korábban is előfordult, hogy megtámadtak járókelőket. A vádlottat ezért az önkormányzat jegyzője állatvédelmi bírsággal sújtotta, de a kerítést ennek ellenére sem javíttatta meg.
A Budaörsi Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat ellene.