KÉK HÍREK
A Rovatból

Megszólalt Jeszenszky Géza: Biztos, hogy célszemély voltam

A megtámadott és súlyos sérülést szenvedett volt külügyminiszter a jövő héten megtartja előadását arról, hogy barátként vagy ellenségként kell-e Ukrajnára tekinteni.


Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap támadták meg saját házuk előtt, a volt külügyminiszter életveszélyes koponyasérülést szenvedett. A támadó egy kalapáccsal ütött rájuk. A Reggeli gyors című műsorban Jeszenszky elmondta, szerencsére gyorsan megállapították a sérülést, megoperálták, és van remény arra, hogy teljesen felépül.

Elmondása szerint először nem tűnt súlyosnak az eset:

„Először azt hittem nem olyan komoly a sérülés, mert csak vérzett, de aztán kiderült, hogy koponyasérülés, amit szerencsére gyorsan megállapítottak. Megoperáltak, megvan a remény, hogy teljesen rendbe jövök és még a sízésemet sem fogja befolyásolni.”

Felesége kisebb sérülésekkel megúszta, a kialakult dudor azóta már visszahúzódott.

A bántalmazásnak egy közeli vendéglő pincére vetett véget, aki észrevette, mi történik, közbelépett, és segített elfogni a férfit.

Jeszenszky Géza biztos benne, hogy nem véletlenszerűen választották ki: „Hiába mondta az elkövető, hogy el volt keseredve és csak azt ütötte le, aki az útjába került, ugyanez az ember, ugyanígy az udvarunkon megtámadott két éve.” Azt is hozzátette: „Remélhetőleg, a börtönből egy ideig nem jön ki és nem kell hasonló támadástól tartanom.”

A volt külügyminiszter szerint a támadásnak köze lehet ahhoz a kampányhoz, amely azt állítja, ő korábban lemondott volna Kárpátaljáról. A rádióműsorban úgy fogalmazott:

„Egyrészt, ma is létezik egy kampány, ami teljes blődség, hogy az Antall-kormány lemondott Kárpátaljáról. Az akkori szerződésben egyébként komoly kisebbségvédelmi eredmények voltak és azt az akkori kormánykoalíció és az ellenzék is támogatta.”

Hangsúlyozta, hogy nem rejti véka alá a véleményét közéleti kérdésekben, és úgy látja, „ma pedig bátorítást kap, hogy a poloskákat el kell tiporni.” Hozzátette, a trianoni békeszerződés aláírásáért nem őket kell felelőssé tenni: „A Teleki Pál és Bethlen István-kormány, és Horthy Miklós írta alá a trianoni békeszerződést. Úgyhogy rajtuk kell számon kérni, nem rajtunk. Ami persze egy elkerülhetetlen dolog volt, és hát nem lehetett nem aláírni a Trianont, mert akkor esetleg az országot felosztják és nem marad semmi belőle.”

Jeszenszky szerint

méltatlan az Ukrajna elleni hangulatkeltés. Úgy fogalmazott: „Gondoljunk a magyar '56-ra, ami egy csodálatos dolog volt. Az 13 napig tartott, az ukránok ehhez képest három éve harcolnak, ugyanazzal az erővel szemben.”

A volt miniszter beszélt arról is, hogy 2023 decemberében Ukrajna visszavonta azt az iskolatörvényt, amely a magyar kisebbség jogait is sértette. Szerinte ez jó alap lett volna a tárgyalások folytatásához, de a magyar kormány ezt néhány hete visszamondta, amikor a kémügy kirobbant. Jeszenszky szerint, ha valakinek fontos a határon túli magyarok helyzete, akkor a tárgyalás az elsődleges út.

Úgy véli, Ukrajna érdeke is az, hogy minden szomszédjával jó viszonyt ápoljon, és biztosítsa a kisebbségek politikai és kulturális jogait. Beszélt arról is, hogy sok magyar elhagyta Kárpátalját a háború miatt. Mint mondta:

„Ez csak mélyíti a trianoni sebet, de ezt megint csak az Európai Unió tudja oldani és gyógyítani, és már csak ezért is nagyon fontos, hogy Magyarország az Unió tagja, és hogy az is maradjon. A Kárpát-medencei magyarság határmódosítás nélküli egyesítése maga az Európai Unió, nekünk ez ezt is jelenti.”

Jeszenszky Géza arról is beszélt, hogy

a történtek ellenére a jövő héten megtartja előadását, amelynek témája az lesz, barátként vagy ellenségként kell-e tekinteni Ukrajnára. Elmondása szerint sokan küldtek neki jókívánságokat, köztük régi barátok és politikai ellenfelek is. Többen tanácsolták, hogy ne keressen politikai indítékot, de ő úgy látja: „Én nem keresnék, de az biztos, hogy célszemély voltam.”

Forrás: Klubrádió


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő fordulat: szakértők szerint a pilóta öngyilkossága miatt zuhanhatott le az Air India gépe
A feketedoboz szerint valaki szándékosan kapcsolta le a hajtóműveket közvetlenül felszállás után. A gépen tartózkodó 242 ember közül csak egyvalaki élte túl a zuhanást.


Egy hónappal az Air India 171-es járatának katasztrófája után nyilvánosságra hozták az indiai légihatóságok az előzetes vizsgálati jelentést. A repülőgép június 12-én zuhant le nem sokkal a felszállás után, és egy orvosi kollégium épületébe csapódott. A járat az indiai Ahmedabadból tartott volna Londonba. A fedélzeten tartózkodó 242 ember közül csak egyetlen utas élte túl a tragédiát, a földön pedig további 19 ember vesztette életét, írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A vizsgálat megállapította, hogy a felszállást követően néhány másodpercen belül mindkét hajtómű üzemanyag-ellátását leállították. A pilóták között elhangzott beszélgetés alapján az egyikük megkérdezte a másikat, hogy miért történt ez, aki azonban tagadta, hogy ő állította volna át a kapcsolót.

Ezután ugyan megpróbálták visszakapcsolni az üzemanyag-ellátást, de csak az egyik hajtómű tudott részlegesen újraindulni, és annak teljesítménye nem volt elegendő a zuhanás megállításához.

Az NDTV nevű indiai televíziócsatorna szombaton arról számolt be, hogy a jelentés alapján egyértelmű következtetés vonható le: az egyik pilóta öngyilkosságot követhetett el, és ezzel 258 ember halálát okozhatta.

A jelentés szerint a hajtóművek üzemanyag-ellátó karjait egymás után, egy másodperc különbséggel kapcsolták „off” állásba.

A csatorna megszólaltatott egy volt Boeing-kiképző pilótát is. Mohan Ranganathan szerint a karok működtetése nem történhet véletlenül, mert speciális védelemmel vannak ellátva, és egy biztonsági kar meghúzásával lehet csak használni őket. „Manuálisan kell elvégezni” – mondta az üzemanyag-elzárásról. Arra a kérdésre, hogy a kapcsolók szándékos működtetése lehetséges volt-e, úgy válaszolt: „abszolút.”

A szakértő szerint a pilóták közötti párbeszédből nyilvánosságra hozott részlet is az öngyilkosság lehetőségét vetíti előre. Emellett azt is megjegyezte, hogy szerinte gyanús, amiért a repülőgép hangrögzítőjéből csupán két mondatot tettek közzé.

Állítása szerint több Air India pilóta elmondta neki, hogy a járat kapitányának ismert kórtörténete volt, és a katasztrófa előtt hosszabb ideig betegszabadságon volt.

A riportból azonban nem derült ki, pontosan milyen betegségről volt szó.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Tapolcán: nagymamájához akart bemászni a 20 éves lány, a szögesdrót elvágta az ütőerét és elvérzett
Egy szerencsétlen mozdulat miatt halt meg. A lány csak le akarta rövidíteni az utat, amikor egy kiálló fémdarab súlyosan megsebezte.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 14.



Tapolcai nagymamájához akart bemászni a kerítésen át egy 20 éves lány, de a szögesdrót olyan mélyen felvágta a combját, hogy elvérzett. A Tények megtudta: még volt annyi ereje, hogy mentőt hívjon, ám a szomszédok úgy tudják, véletlenül rossz címet adott meg, ezért nem találtak rá időben.

A lány holttestét néhány órával később a család találta meg a fűben. Újból mentőt hívtak, ám már nem tudták megmenteni az életét.

A fiatal nő külföldön élt a családjával, és a nagyanyja lakik Tapolcán; hozzá érkezett látogatóba. A környéken élők azt nyilatkozták a tévéseknek, hogy a lány a tragédia napján még elment a helyi vasútállomásra, hogy előre jegyet váltson, majd gyalog indult a családi ház felé.

Valószínűleg le akarta rövidíteni az utat, ezért lépett át a kerítésen, de az óvatlan mozdulat végzetessé vált: a szögesdrótból kiálló egyik fémdarab elvágta az ütőeret a combjában, és elvérzett.

„Az a szörnyű, hogy itt volt az út mellett, és senki nem látta, senki hallotta, nem is tűnt fel senkinek, csak amikor már a mentők itt voltak – nyilatkozta egy helyi lakos.”

Úgy tudni, a család azóta is sokkos állapotban van: a nagymamát például annyira megviselték a történtek, hogy folyamatosan rokonok vigyáznak rá. A rendőrök több órán át helyszíneltek, és eljárást is indítottak az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: magyar apa és lánya sodródott be a tengerbe Görögországban, sportolók mentették ki őket
Egy kiteszörfös segített nekik a vízben, amíg megérkeztek a hatóságok. A görög sajtó szerint az erős szél okozta a balesetet.
F. O. - szmo.hu
2025. július 13.



A görög sajtó beszámolója szerint Epanominál egy magyar apa és lánya került veszélybe, miután a tengeri áramlat elsodorta őket. A közösségi médiában terjedő videókon hallható, hogy a turisták magyarul beszélnek.

A vízben sodródó embereket két vitorlás sportoló vette észre elsőként. Egyikük, egy kiteszörfös, azonnal a segítségükre sietett.

Az apa és lánya láthatóan sokkos állapotban volt, de meg tudtak kapaszkodni a sportoló deszkájába, amíg a hatóságok a helyszínre értek.

A riasztást követően a helyi vadászklub egy csónakkal indult el a turistákhoz, majd rövidesen megérkezett a parti őrség, a mentők és a rendőrség is. A görög sajtó arról ír, hogy a part felől fújó erős szél sodorhatta be őket a nyílt vízre.

(via Telex)

@protothema.gr Αθλητές ιστιοπλοΐας που έκαναν kite surf σώζουν έναν τουρίστα και τη 10χρονη κόρη του #protothema #greektiktok #tiktokgreece #news ♬ πρωτότυπος ήχος - protothema.gr


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Összekötözték a lábait, és a Tiszába dobtak egy huskyt, kenusok mentették meg
Nagyar mellett vette észre a kutyát egy horgász, és szólt az ott evező turistáknak. A huskyt végül a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány fogadta be, ahol azóta is lábadozik.


Egy horgász vette észre a Tisza túlpartjáról azt a kutyát, amely mozdulatlanul feküdt a parton, alig fél méterre a víztől. A látvány annyira megrázó volt, hogy azonnal segítséget kért az épp arra evező turistáktól Nagyarnál.

A fiatal husky mellső és hátsó lábait bálamadzaggal kötötték össze, teljesen mozgásképtelen állapotban hevert a földön. A turisták megpróbálták kiszabadítani, de a hátsó lábára olyan erősen tekeredett a kötél, hogy csak állatorvos tudta eltávolítani. A kutya mancsa addigra már vészesen bedagadt.

Az állatot katonák és egy rendőr segítségével emelték fel a töltés aljáról. Mint kiderült, napok óta étlen-szomjan feküdt ott, teljesen legyengülve.

A huskyt végül a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány fogadta be, ahol azóta is lábadozik. Főnixnek nevezték el. Bár a kennelen kívülről elfogadja a simogatást, ha valaki belép hozzá, támadóan viselkedik – vélhetően a korábban elszenvedett traumák miatt.

Az RTL Híradó szerint „az állatot vélhetően azért gurították le ismeretlen tettesek a töltésről a folyóhoz, hogy elpusztuljon”. A kutya végül nem ért el a vízig, mert a meredek partoldal lelassította. Ennek köszönheti, hogy túlélte.

A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az esetet. Egyelőre nem tudni, hogy ki vagy kik bántották így az állatot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: