KÉK HÍREK
A Rovatból

Megszólalt az édesanya, akinek a volt párja kinyomta a szemeit: „Elvette az életem értelmét, hogy lássam felnőni a kislányom”

Gabriellán súlyos műtéteket hajtottak végre, az élete is veszélyben forgott. Végül műszemeket fog kapni, így kénytelen élni ezentúl.


Mi is megírtuk, hogy kegyetlenül megkínozta volt párját egy férfi Kemecsén. A férfi először puszta kézzel nyomta ki a nő mindkét szemét, majd egy árokba dobta és otthagyta áldozatát.

Gabriella tegnap a nyíregyházi rendőrségen járt, és a Blikknek nyilatkozott. A járásban segítségre szorul, de a napszemüveg alatt alig látszik, hogy a szemeit többé nem tudja kinyitni - írja a lap.

"Amikor felébredtem, Istentől kaptam egy új életet, a régit pedig már nem akarom. Teljesen más ember lettem. Az életem értelmét vette el tőlem, hogy láthassam felnőni a négyéves kislányom. Korábban minden este sírva aludtam el a boldogságtól, amikor Mirában gyönyörködtem. Minden nap elmondja a kincsem, hogy azt álmodta, újra látok" – mondta a nő.

"Néha szépeket álmodom, néha azt álmodom, hogy még látok, és ekkor élek igazán. Többnyire azonban csak nyugtatókkal tudok elaludni, és rémálmok gyötörnek. Múlt éjjel rohantam, sikoltozva menekültem a volt párom elől és szabadulni próbáltam" – beszélt az azóta eltelt napokról.

Gabriellán súlyos műtéteket hajtottak végre, az élete is veszélyben forgott. Még néhány esztétikai műtét következik, és műszemeket is fog kapni. A történtek ellenére visszatért a falujába, valamint a tett helyszínére és abba a házba is visszament, ahol korábban élt.

A kérésére az összes ruhát, emléket elégették, ami a történtekre emlékezteti, így azt az ágyat is felgyújtották, amin a férfi többször megerőszakolta őt.

A csonkítás ügyében még zajlik a nyomozás, egyelőre Gy. Attilára több mint tíz év fegyházat kért az ügyészség, de ő a távmeghallgatáson nem ismert el semmit, illetve nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. A lap szerint a távmeghallgatáson jelét sem mutatta a megbánásnak, sőt, kínosan mentegetőzött, mondván, hogy miután tavaly bekerült a börtönbe, meglátogatta Gabriella, aki könyörgött, hogy bocsásson meg neki, mivel „a terhelő vallomását a családja hatására tette”.

A Blikknek erre Gabriella a következőket reagálta: "Egy gyilkost melengettem a keblemen. Sokan udvaroltak a Facebookon, főleg a szemeimet dicsérték, de nem volt előtte semmi titkom. Sosem felejtem el, amikor azt mondta, 'egyszer kiveszem a szemeidet, hogy rajtam kívül más ne lássa. Én foglak téged vezetni'. Nem hittem, hogy beváltja az ígéretét..."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Szent Imre Kórházban: angolaknában találtak rá a 78 éves beteg holttestére
A zavartan viselkedő férfi éjjel tűnt el a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházából. Az intézmény megerősítette a halálesetet, a rendőrség vizsgálatot indított.


Holtan találtak egy 78 éves beteget a Szent Imre Kórház egyik angolaknájában január 26-án, hétfőn. Az aknát fedő biztonsági fémrács súlyosan megrongálódott. A rendkívüli halálesetről a 24.hu számolt be.

Úgy tudni, az áldozat éjjel tűnt el a kórházból, ami után családja és a rendőrség is keresni kezdte.

A kórház megerősítette az értesülést, és annyit közölt, hogy a beteg korábban zavartan viselkedett, nem volt betegségbelátása, és önkényesen távozni akart, amit az állapota nem tett lehetővé. Az intézmény közleményében hangsúlyozta: „Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja, a vizsgálat lezárultáig további tájékoztatást nem adhatunk.” Hozzátették, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal, és részvétüket fejezik ki az elhunyt családjának.

A hírportál megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is, de cikkük megjelenéséig nem kaptak választ. Új információk esetén cikkünket mi is frissítjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Hónapokig is a jeges Dunában maradhat Egressy Mátyás holtteste – a kutatáshoz szonárt és éjjellátó készüléket is bevetnek
A szakértő szerint a sodrás miatt szinte lehetetlen megtalálni a fiút. A Lánchídon közben mécsesek és egy szívszorító vers emlékeztet a 18 éves sportolóra.


A Duna jeges, alig pár fokos vizében hetekig, akár hónapokig is eltarthat, míg egy holttest a felszínre kerül – erről egy, a vízi mentésekben jártas szakértő beszélt az RTL Híradónak. A Lánchídon mécsesek és egy vers emlékeztetnek a 18 éves Egressy Mátyásra, akit január 17-e óta keresnek. A tragédia nyomán Vitézy Dávid a budapesti hidak teljes bekamerázását javasolja, a vitatott rendszerről szerdán dönthet a Fővárosi Közgyűlés.

„Meleg vízben akár 24 órán belül a felszínre kerül a test. Ilyen hőmérsékletű vízben ez hetekig, hónapokig is eltarthat”

– magyarázta Tóth István, a Pest Megyei Kutató-Mentőszolgálat önkéntese. A szakértő szerint a keresést az is nehezíti, hogy a víz sodrása folyamatosan viszi a testet, a kutatóhajónak pedig pontosan ezen a vonalon kellene haladnia a sikerhez.

A gimnazista fiú január 17-én hajnalban tűnt el, miután egy belvárosi szórakozóhelyről indult haza. Egy térfigyelő kamera rögzítette, amint felsétált a Lánchídra, nem sokkal később pedig egy hajó kamerája vette fel, hogy valaki a folyóba zuhan. A rendőrség eltűnt személyként keresi, a vízirendészet járőrhajói folyamatosan pásztázzák a Dunát, a kutatáshoz szonárt és éjjellátó készüléket is bevetnek. A hídon azóta gyászolók helyeztek el mécseseket, egy teniszlabdát és egy verset: „Tizennyolc év és már elmentél, csendben a híd alatt véget értél.”

A tragédia ismét ráirányította a figyelmet a hidak biztonságára. Vitézy Dávid fővárosi képviselő szerint a jelenlegi kamerarendszerek nem látnak rá hézagmentesen a járdákra, ezen változtatna. „A sokadik olyan eset ez, amikor a hatóságok csak azt tudják megállapítani, hogy valaki felment a hídra; hogy pontosan mi történt a hídon, azt a közvényemény – és sokszor a hatóságok – sem tudják megállapítani” – mondta a politikus. Javaslata szerint egy mesterséges intelligenciával támogatott rendszer a megelőzésben is segíthetne. „Ma már adott a technológia, hogy a kamerák mögé olyan intelligenciát tegyünk, amely figyelmeztet a gyanús esetekre, és ha lehet, a hatóságok így gyorsabban be tudnak avatkozni” – tette hozzá.

A Lánchíd 2023-as felújítása után a Fővárosi Közgyűlés már döntött 16 kamera felszereléséről a közbiztonság erősítése érdekében.

Az RTL Híradó úgy tudja, ezek a kamerák jelenleg is működnek. Vitézy Dávid javaslatát, amely az összes budapesti hídra kiterjesztené a megfigyelést, a közgyűlés szerdán, január 28-án vitatja meg. A közterületi kamerarendszerek kiterjesztése ugyanakkor rendszeresen felvet adatvédelmi aggályokat is, civil szervezetek többször hívták fel a figyelmet a megfigyelés és a magánszféra védelme közötti egyensúly fontosságára.

A rendőrség továbbra is kéri, hogy aki érdemi információval rendelkezik Egressy Mátyásról, az ne a közösségi médiában tegye közzé, hanem a 112-es segélyhívón vagy a Telefontanú zöldszámán jelentkezzen. A fiú családja a sajtón keresztül arra kérte a nyilvánosságot, hogy tartsák tiszteletben a gyászukat és ne keressék őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Félmilliót loptak tőlük az esküvőjükön, a rendőrség leírta őket – Anita és Balázs nem hagyta annyiban
A megalázott pár a rendőrségen kezdte a nászéjszakáját, de a nyomozást bizonyíték híján megszüntették. Ekkor olyan lépésre szánták el magukat, amire senki sem számított.


A gyertyafénykeringő meghitt pillanataiban, a násznép szeme láttára bukott le egy felszolgáló, aki félmillió forintot lopott el az ifjú pártól egy zalacsányi esküvőn. Anita és Balázs nagy napja valóban felejthetetlen lett, de nem egészen úgy, ahogyan tervezték: házaséletük első óráit a rendőrségen töltötték. A nyomozást kezdetben bizonyíték hiányában megszüntették, de pár nem adta fel, és pótmagánvádas eljárásban bizonyította igazát – megséli a történetet a Blikk.

„Amikor Balázzsal az esküvőnket és az utána következő lakodalmat terveztük, azt szerettük volna, hogy emlékezetes legyen, és hogy sokáig tartson. Be is jött mind a kettő” – nyilatkozta Anita.

A pár 2022. október 1-jén tartotta a lakodalmát Zalacsányban, ahol a vendégek a főasztal mögötti ládikába dobhatták a nászajándéknak szánt borítékokat. A vacsora után, a gyertyafénykeringőre készülődve az egyik felszolgáló elvitte a ládikát, amivel a készülődés közben senki nem foglalkozott. A menyasszony öccsének feltűnt, hogy valami mozog az ablaknál lévő függöny mögött. „Azt látta, hogy a ládikánál matató felszolgáló hölgy borítékokat tett el. A testvérem azonnal riasztotta a családot, és mindenki összefutott, az édesapám pedig félbeszakította a táncot” – folytatta az ara.

A pár a menyecsketánc után átszámolta a borítékokat, és kiderült, hogy hat darab hiányzik.

Az étterem vezetője nem akarta elhinni a történteket, a felszolgáló pedig kikérte magának a gyanúsítást - hiába szembesítették azzal, hogy az unokatestvér és barátnője észrevették, amint a női mosdóban összegyűrt papírokat (vélhetően borítékokat) dob a szemetesbe. A helyszínre érkező rendőröknek a nő azt állította, hogy a nála lévő mintegy 400 ezer forint egy délelőtti bolti bevételből, gyerektartásból és a gyermeke rollerére szánt összegből származik.

A rendőrségi nyomozás nem vezetett eredményre, mert a felszolgáló tagadott, és az ajándékkártyákról vett ujjlenyomatok sem vezettek egyezéshez.

„A legjobb az volt, hogy még az én ujjlenyomataimat sem tudták beazonosítani, pedig minden borítékot a kezünkbe adtak, és mi azokat – felbontás nélkül – azonnal betettük a ládába, ahogy azt a videófelvétel is megörökítette” – mondta Anita. Mivel a nyomozás során nem derült ki, mi lett az ellopott 480 ezer forinttal, a pár pótmagánváddal vitte bíróságra az ügyet.

A tárgyalásokon a felszolgáló tanúi ellentmondásokba keveredtek, és kiderült, hogy a rollert, amire a nő a pénzt gyűjtötte, már korábban megvette a gyerekének. A Keszthelyi Járásbíróság első fokon bűnösnek mondta ki a nőt, amit a Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon helybenhagyott. A jogerős ítélet szerint a felszolgálót 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, emellett meg kell térítenie a 480 ezer forintos kárt a kamatokkal együtt, ami így körülbelül 700 ezer forintra rúg. Mindezen felül ki kell fizetnie az 52 750 forintos bűnügyi költséget és a 28 800 forintos eljárási illetéket is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Elképesztőnek tartom, hogy egy beteg simán kisétálhat éjszaka az intenzívről” – megszólalt a Szent Imre Kórház udvarán holtan talált idős férfi fia
A Szent Imre Kórház neurológiai intenzív osztályáról tűnt el egy 78 éves beteg, akinek holttestét órákkal később találták meg. A rendőrség vizsgál, a család pedig a kórház felelősségét firtatja.


Ahogy már írtunk róla,megdöbbentő körülmények között vesztette életét egy idős férfi a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház területén. A 78 éve beteget hétfőn holtan találták egy úgynevezett angolaknában. A nyugdíjas villamosmérnök a neurológiai osztály intenzív részlegén feküdt. Családja szerint január 26-án, éjfél és hajnal négy óra között tűnhetett el.

A kórház reggel ötkor az elhunyt feleségénél érdeklődött, hogy a férfi nem ment-e haza, nem sokkal később, 5 óra 12 perckor pedig a rendőrséget is értesítették az eltűnésről. A férfi holttestét végül délelőtt, 11 óra 45 perckor a kórház dolgozói találták meg az egyik épület mögötti aknában.

Az elhunyt fia a 24.hu-nak elmondta, hogy

a családtagok még előző nap délután bent jártak az édesapjuknál, aki akkor teljesen rendben volt.

„Tegnap beszéltünk édesapámmal utoljára személyesen, amikor bementünk hozzá a kórházba a testvéreimmel. A öcsém volt bent nála, és akkor még minden teljesen rendben volt vele. Utána pedig már

arról értesültünk, hogy éjfél és hajnal négy óra között eltűnt. De hogy miként, hogyan és milyen körülmények között került oda, ahol rátaláltak, arról semmit sem tudunk”

– nyilatkozta. Hozzátette, a helyszínt sem nézhették meg, mert nem engedték ki őket az udvarnak arra a részére, ahol a holttestet megtalálták.

A család egyelőre nem ismeri a halál pontos okát, felmerült a kihűlés lehetősége is. „Kaptunk elérhetősségeket, egészen a kórházigazgatóig. Ha lezárulnak a vizsgálatok, és megvannak a hivatalos jelentések, akkor meg fognak bennünket keresni, és megbeszéljük a további részleteket. Nyilván ők is érzik a felelősségüket” – mondta a férfi fia. Az elhunytat önjáró, életvidám embernek írta le, aki a koránál mindig fiatalosabban viselkedett.

„Elképesztőnek tartom, hogy egy beteg simán kisétálhat úgy az intenzív osztályról, hogy az bárkinek fel ne tűnt volna”

– tette hozzá.

A tragédia után olyan hírek is napvilágot láttak, melyek szerint az angolaknát fedő biztonsági fémháló súlyosan megrongálódott.

A kórház a sajtó megkeresésére közölte, hogy a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, és annak lezárultáig nem adnak további tájékoztatást, ugyanakkor mindenben együttműködnek a hatóságokkal és részvétüket fejezték ki a családnak. A rendőrség közleményében 7arról írt, hogy a helyszíni szemle során idegenkezűség gyanúja nem merült fel, az eset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk