Megszólalt a rendőrgyilkos, döbbenet, mit mondott a kórházban, ahol őrzik
Szóra bírta a Bors Sz. Szilárdot, aki megölt egy rendőrt csütörtökön.
Rendőrautók sorakoznak az egyik fővárosi kórház traumatológiája előtt, a kórházban természetesen hatalmas a rendőrségi készültség - írta a lap.
Itt őrzik azt a férfit, aki halálosan megsebesítette Baumann Péter 29 éves rendőrt. A gyilkost az egyik első emeleti kórteremben tartják őrizetben.
Megkérdezte tőle azt is, hogy a gyilkosság után tiszta-e a lelkiismerete. Ez volt a válasz:
Ekkor kérték meg a lap munkatársait, hogy hagyják el a helyszínt.
A rendőrség közleményt adott ki:
"Az újbudai rendőrök ellen 2023. január 12-én éjszaka elkövetett támadás gyanúsítottját a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának munkatársai kórházban őrzik. A gyanúsítotthoz egy újságíró megpróbált bemenni, ezt a rendőrök megakadályozták. Az újságíró a kórház folyosójáról kiabált be a férfinak, mire a rendőrök igazoltatták, és elküldték a helyszínről. A gyanúsítottal továbbra sem beszélhetnek a média képviselői."
Sz. Szilárd egyébként büntetett előéletű. Az ügyészség azt közölte, hogy erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el, a mostani gyilkosságot garázdaság és testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, és jelenleg más büntetőeljárás hatálya alatt is áll.