KÉK HÍREK
A Rovatból

Megszólalt a portugál apa, akit korábban a lánya elrablásával vádolt az anya – szerinte túszként tartotta lányát a magyar nő

Az édesapa állítása szerint volt párja nem tartja be bíróság döntését a lányukkal kapcsolatban. Jelenleg Luxemburgban vannak, így a rendőrség már nem körözi Lilyt.


Korábban beszámoltunk arról, hogy a Rendőrség körözést adott ki Fonseca Lilyre. A hároméves kislányt édesanyja karjaiból erőszakkal vitt el apja, majd ismeretlen helyre ment vele. Azóta a körözést visszavonták, mert kiderült, Lily portugál édesapjával van Luxemburgban. A férfi egészen máshogy mesélte el családjuk történetét, mint a magyar anya.

A Blikk szerkesztősége egy levelet kapott az apától, melyben saját szemszögéből mesélte el a történetet, és több magyar bírósági döntés kivonatát is mellékelte. Ezek szerint hivatalosan az apa luxemburgi lakcíme lett Lily tartózkodási helye, tehát a bíróság az apának ítélte a gyereket.

„Ildikóval Luxemburgban ismerkedtünk meg, majd néhány évig együtt is éltünk. 2020 nyarán született meg a gyönyörű Lily, ám az édesanyjával megromlott a kapcsolatunk, mivel egyre irányítóbb és birtoklóbb lett Lilyvel szemben. 2021-ben együtt adtuk be a válókeresetet, amikor Lily még csak egyéves volt” – áll a levélben.

Az apa idézte a bíróság 2022-es döntését is, amely szerint Lily lakhelyét Luxemburgban vagy annak közelében kell fenntartani, hogy az apa rendszeresen találkozhasson a lányával. Fonseca szerint az édesanya már akkor kijelentette, hogy ezt nem fogja betartani.

„Az édesanya a határozat napjától fogva gyakorlatilag túszként tartja Lilyt, nem lehetett elérni, az ügyvédei sem válaszoltak semmilyen megkeresésre”

– állítja Fonseca. „2023 novembere óta minden időmet azzal töltöm, hogy kapcsolatban álljak a hatóságokkal, bíróságokkal, és több mint 100 ezer kilométert autóztam az elmúlt hónapban, hogy megtaláljam a lányomat.”

A kislány édesanyja sosem tagadta, hogy a bíróság nem kizárólag neki ítélte Lily felügyeletét, ám azt továbbra sem hajlandó elfogadni, hogy egy olyan férfinél legyen a lánya, akitől – állítása szerint – retteg a gyerek. „Amíg velem volt, nem tudtunk úgy kimenni az utcára, hogy ne mondta volna: anya, ne engedd el a kezem!” – mesélte Ildikó. „Itt jár óvodába, itt hordtam védőnőhöz, minden Magyarországhoz köti. És el tudják képzelni, mit élhetett át, amikor az apja erőszakkal elhurcolta? Nekünk itt mindenünk megvolt, csak a békénk nem...”

Fonseca azzal zárta sorait, hogy elárulta: a magyar rendőrség június 3-án, miután megismerték a tényeket, felhagyott a körözéssel. „Május 24-én, 7 hónapnyi fogság után megmentettem Lilyt. Bármelyik szülő így cselekedett volna. Azonnal felismert és azóta boldogan élünk” – közölte Fonseca.

A BRFK sajtóosztályától a lap megtudta, hogy a kerületi kapitányságot a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon keresztül a luxemburgi rendőrség értesítette, miszerint a keresett kislány apja 2024. június 3-án a gyermekkel együtt személyesen megjelent náluk, majd bírósági iratokkal igazolta, hogy a kislány – a jogerős luxemburgi bírósági ítéletnek megfelelően – jogszerűen van nála.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy mi okozhatta a balesetet az M1-esen, amiben egy 10 éves gyerek és három felnőtt halt meg
A roncsba szorult utasokat tűzoltók szabadították ki, a helyszínre mentőhelikopterek is érkeztek. A tragédia körülményeit még vizsgálják.


Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Biatorbágynál. Egy angol rendszámú Seat egyterű hátulról belerohant egy bolgár kamionba a Budapest felé vezető oldalon, a Sasfészek pihenő közelében, a 22-es kilométernél.

Az autóban összesen heten utaztak. Négyen, köztük három felnőtt és egy 10 éves kisgyermek, a helyszínen életüket vesztették. A másik három gyerek súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.

A Tények információi szerint

a kamion a külső sávban haladt, amikor a mögötte érkező jármű nagy sebességgel nekiütközött. A Seat sofőrje vélhetően nem tudott időben fékezni.

A helyszínre több mentőegység is érkezett, köztük mentőhelikopterek és gyermekrohamkocsik. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt közölte: „A három túlélő – mind gyermek – állapota kritikus, az ő életükért ezekben a percekben is küzdenek.” A mentők a helyszínen életmentő beavatkozásokat hajtottak végre, majd a sérülteket kórházba szállították.

„A baleset következtében öt ember az autóba szorult, őket az érdi, tatabányai, fővárosi és bajnai hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével a roncsból kiszabadították, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak” – mondta el Némethy Zita Gabriella, a vármegyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője a Tények riportjában.

A mentés több órán át tartott. A tragédia idején az M1-es autópályán jelentős torlódás alakult ki. A Budapest felé vezető oldalt teljesen lezárták, a Hegyeshalom felé haladó sávban pedig a belsőt zárták le a mentés idejére. Az Útinform tájékoztatása szerint a torlódás Budapest felé 4-5 kilométeres, míg az ellenkező irányban 2-3 kilométeres volt.

A baleset pontos körülményeinek vizsgálata jelenleg is tart.

A Tények riportját a tragikus balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.


Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.

„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.

Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.

A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.

„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.

„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”

– tette hozzá a pórul járt sofőr.

A drámai felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: