hirdetés

KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Megszólalt a Balatonba fulladt testvérpár apja: szerinte a fiúk tudtak úszni, rendszeresen ugráltak a mély vízbe

Az apa szerint felhevülhetett a fiúk teste, amikor belecsúsztak vagy beleugrottak a vízbe, ez okozhatta a bajt.

Link másolása

hirdetés

Megtörten nyilatkozott a Blikknek az az édesapa, akinek két fia vasárnap belefulladt a Balatonba Fonyódon.

Mint azt mi is megírtuk, a 13 és 17 éves gyerekek gumimatraccal mentek be a tóba az alsóbélatelepi strandnál, de később eltűntek a vízben. A kisebbik fiú testét egy SUP-os férfi találta meg, azonnal kivitte a partra, de a vízimentők és a légimentők sajnos már nem tudták megmenteni az életét. A nagyobb testvért pedig órákkal később, sajnos már holtan találták meg szonárral felszerelt mentőhajók segítségével.

A jászberényi Pongrácz család már hetek óta várta a balatoni nyaralást, amely végül tragikus véget ért. Még ezen a héten is élvezték volna a pihenést, de a történtek után a szülők és kislányuk hétfőn már hazament. A családfő a Blikknek idézte fel a megrázó pillanatokat.

"Együtt mentünk be a vízbe, én a húgukkal vízipisztolyoztam, a srácok pedig odébb úsztak a matraccal. Aztán kimentünk a vízből a lányommal. Alig fél óra telt el, amikor megláttam, hogy néhány fiatalember hoz ki egy ájult gyereket. Egyből odasiettem, de akkor még nem is tudtam, hogy az én fiamról van szó. Csak a fürdőnadrágjáról ismertem fel szegényt."

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke korábban azt nyilatkozta, hogy a két fiú úszástudása nem volt megfelelő ahhoz, hogy a mély vízben legyenek. Az apuka viszont most azt mondta, hogy

hirdetés
ugyan nem versenyszerűen, de tudtak úszni a gyerekei, és akárhová mentek nyaralni, rendszeresen ugráltak a mély vízbe.

"Mindketten jó fizikumúak voltak, csak arra tudok gondolni, hogy felhevülhetett a testük, amikor belecsúsztak vagy beleugrottak a vízbe" - mondta a férfi.

Azt is megemlítette, hogy a tragédia másnapján az a három bója, amelyek azt jelezték honnan mélyül a víz, szemmel láthatóan beljebb volt hozva a tóban.

"Hétfőn hazafelé bementünk a krematóriumba. Ott még el tudtunk tőlük búcsúzni. Előtte még gyújtottunk egy-egy mécsest a parton, ahol a tragédia történt" - mondta a gyászoló apa.

A szülőknek egyébként négy gyerekük volt, a legkisebb egy kislány, aki a Balaton partjáról nézte végig a vasárnapi kálváriát. A legidősebb gyerek egy 20 éves fiú, aki már külön él a családjától, nem is tartott velük a nyaralásra.

A szülők elmondása szerint elhunyt gyermekeik gyógyíthatatlan betegségben szenvedtek. A 17 éves Tamás nyitott gyomorszájjal született, alig hallott és gyengén látó is volt. 13 éves öccse, Zoltán pedig autoimmun betegséggel és lisztérzékenységgel küszködött.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

A horvát tengerparton találtak rá egy nőre, akinek fogalma sincs róla, hogy ki ő, és hogy került oda

Telefon és iratok sem voltak nála, ráadásul semmire sem emlékszik, még a saját nevére sem. Egyelőre rejtély, mi történhetett vele.

Link másolása

hirdetés

Semmit nem tud magáról az a külföldi nő, akire Horvátországban, a tengerparton üldögélve találtak rá - számolt be róla a The Sun horvát sajtóbeszámolók alapján.

A 60-as éveiben járó nőt egy halász vette észre még szeptember 12-én a Krk sziget északi részén található Soline egyik öblében. Mivel egy olyan sziklás részen üldölgélt egyedül, ahová a halász a csónakkal nem tudott közel merészkedni, segítséget hívott. Végül egy 14 fős csapat ment az asszonyért, akiknek több mint három kilométert kellett sétálni, mire odaértek hozzá.

A nőnél sem telefon, sem iratok nem voltak, és annyira le volt gyengülve és ki volt száradva, hogy magától még inni sem tudott.

A rendőrség szerint az idegen több éjszakát is a szabad ég alatt tölthetett egy olyan környéken, ahol gyakoriak a medvék és a vaddisznók. A helyiek nagyon csodálkoznak azon, hogy juthatott a nő arra a partszakaszra, hiszen nagyon éles sziklák és kövek övezik az utat, amelyek akár az ember cipőjét is kiszúrhatják. Egy ilyen korú nő pedig biztosan nem tudott odaúszni, mert ahhoz rendkívüli erő kell - mondták el a 24Sata horvát portálnak.

A szőke hajú, kék szemű nő arcán horzsolások és sebek voltak, de ő sem tudja, mi történt vele, sőt azt sem, hogy kicsoda ő, és hogy került a veszélyes partszakaszra.

Mivel semmilyen személyes irata nincsen, a rendőrségnek egyelőre fogalma sincs, ki lehet ez a nő. Megosztották a fotóját az interneten, hátha valaki felismeri és tud róla valamit mondani.

A nőt jelenleg kórházban ápolják, valószínűleg a fejét ért ütéstől felejtett el mindent magáról. Egyébként tökéletesen beszél angolul, és tudnak is vele kommunikálni a nyomozók és a kórházi személyzet, csak éppen arról nem tud mondani semmit, hogy ki ő, honnan jött, és mi történt vele.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

Lassan teljesen szétlopják a Hableány hajó roncsait

A 2019-es májusi, 27 áldozatot követelő balesetben súlyosan megsérült hajót nem őrzik megfelelően.

Link másolása

hirdetés

Kedden a dél-koreai túlélők meghallgatásával folytatódott volna a Hableány-baleset tárgyalása, de mivel Dél-Koreában nemzeti ünnep van, amiről a bíróság túl későn értesült, így a tanúkat majd csak november 10-én hallgatják meg – írja a Telex.

A tárgyalás első részében így azt próbálták tisztázni, kinek a felelőssége a bűnjelként lefoglalt hajó megóvása. Az ugyanis továbbra is bűnjelként lefoglalva, a Népszigeten,

bárki felmászhat rá, sőt bármit elvihet, a Hableányt ugyanis gyakorlatilag senki nem őrzi, és kordonnal sincs elkerítve.

Ezzel szembesült a bíróság idén május 20-án, amikor a védelem által felkért magánszakértővel szemlét tartottak a hajónál.

[...] a kormánylapát tengelyéről például eltűnt a perlonkötél, a hajót folyamatosan rongálják, 2021. május 29-én pedig kikerült egy olyan felvétel, amin az látszik, hogy a hajótestre felmászva hosszabb videót készítettek a hajó belsejéről

– sorolta Tóth M. Gábor, a vádlott védője. Hozzátette, az nyilvánvalóan nem elvárható, hogy a bíróság éjjel-nappal „ellenőrizze a tárgyi bizonyíték sértetlenségét, az viszont igen, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ilyen dolgok ne történhessenek meg”, hiszen a bizonyításban mindennek jelentősége van.

Az ügyet tárgyaló bíró szerint azonban a bűnjel kezelése nem az eljáró bíró hatásköre, „erre külön csoport van, a bűnjelkezelési csoport, amely a Fővárosi Törvényszék hatásköre alá tartozik”, mondta Németh Leona.

hirdetés

A keddi tárgyaláson tanúként hallgattak meg több, a baleset idején a Dunán dolgozó hajóskapitányt, így a Pest-Buda nevű városnéző hajó kapitányát is.

Láttam a Hableányt elhaladni, és néztem, ki milyen sebességgel halad. A Hableány a maximális sebességgel közeledett a Margit híd felé, a Viking még tartotta magát. Amikor a Hableány majdnem elérte a hidat, a szállodahajó elindult, és jelentősen gyorsuló sebességgel érte be a városnéző hajót

– emlékezett vissza a szemtanú, aki kb. 200-250 méterre hegymenetben hajózott a Viking Sigyntől. Hozzátette: „Ami furcsa volt, hogy öt percig néma csend volt”. A férfi szerint a Viking kapitánya nem megfelelően „hajózta be” a hidat. „Pontosan középen kellett volna tartania a hajót a híd előtt néhány méterrel. Ő viszont inkább beesett a hídba, nem az utat tartotta. Ez olyan, mintha az autópályán a saját sávomból elkezdenék egy másik sávba elcsúszni. Egyenesen kellett volna behajóznia a híd nyílásba, ehhez képest elmozdította a hajótestet, és ezt kellett aztán korrigálnia” – magyarázta a kapitány.

A keddi tárgyalásra is csak magyar nyelven kapta meg az idézéseket a Viking Sigyn ukrán kapitánya, de a bíróság több tárgyalás jegyzőkönyvét sem fordíttatta le neki. „Az áprilisi tárgyaláson a bíróság úgy fogalmazott, hogy költséghatékonysági szempontok miatt is mellőzi a tárgyalási jegyzőkönyvek anyanyelvi lefordíttatását. A bíróságnak azonban öt hónap alatt sem sikerült a védelemmel közölni azt a határozatot, mely alapján így döntött” – mondta Tóth M. Gábor.

A védelem szerint a védekezéshez való jog alapvetően sérül akkor, ha a bíróság a tárgyalás jegyzőkönyveit nem fordíttatja le a vádlott számára.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Amerikában már elítélt szexuális ragadozó a pedofíliával gyanúsított balassagyarmati háziorvos

Több ügyben is folyt ellene vizsgálat külföldön, majd Magyarországra visszatérése után idehaza is büntetőeljárás indult ellene.

Link másolása

hirdetés

Mi is írtunk róla, hogy letartóztatott a rendőrség egy 74 éves férfit Nógrád megyében, aki az otthonában és munkahelyén használt számítógépén és mobiltelefonján gyerekekről készült, részben általa készített pornográf felvételeket tartott. A nyomozó hatóság gyermekpornográfiával gyanúsította meg a férfit. Néhány napja, a letartóztatása előtt még a rendelőjében dolgozott Balassagyarmaton.

A hvg.hu azt írja, hogy az orvos már évtizedekkel ezelőtt szerepelt a szexuális bűnelkövetők amerikai listáján.

A portál által megkérdezettek szerint halkszavú, magának való emberként ismerték. Évtizedekig élt Amerikában, hazatértekor már akcentussal beszélt magyarul. A lap egyik informátora úgy tudja, hogy Mexikóból települt haza, de az okot nem ismerik. Azt a városban már állítólag évek óta tudták, hogy voltak zűrös ügyei.

A portál amerikai és hazai internetes oldalakon is a nyomára bukkant. Ezek szerint

hirdetés
Amerikában több helyen is megfordult. A gondok az 1990-es években kezdődtek, ekkor - egy jegyzőkönyv szerint - először három-, majd tízrendbeli szexuális zaklatással vádolták meg.

Egy esetben felmentették, majd két betege ügyében végül bűnösnek vallotta magát. Utólag ezt azzal magyarázta, hogy nem volt pénze az eljárás folytatásához. Azzal is védekezett, hogy a páciensek és a családtagjaik továbbra is jártak a rendelésére. Az Illinois állami helyettes-ügyész szerint az orvos az irodájában követte el a bűncselekményeket, visszaélve a betegek bizalmával.

Később egy lap azt írta, hogy két betegének molesztálása miatt orvosi engedélyét is visszavonták. De arról is cikkeztek, hogy felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést is kapott, és regisztrálnia kellett a szexuális bűnelkövetők nyilvános listájára. Az orvos ekkor Mexikóban élt, ahonnan később hazatért, egyes iratok szerint 2008-ban már biztosan Magyarországon dolgozott.

2012 óta volt szerződése Balassagyarmattal.

2018-ban "közfeladati helyzettel visszaélés és több rendbeli közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a 72 éves S. Rezső ellen”

– írta a rendőrség akkor a közleményében. Azzal gyanúsították, hogy bódító szereket írt fel egy pszichoaktív szerekkel kereskedő társaság egyik tagjának, vizsgálat nélkül, más nevére.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Verseny közben elütötték Szőnyi Ferenc ultratriatlon-versenyzőt

De kiderült: ennél több kell azért, hogy az Ironman-triatlonista feladja a viadalt.

Link másolása

hirdetés

A Racemachine néven is ismert sportolót, Szőnyi Ferenc triatlonistát a mexikói Leonban, verseny közben sodorták el. Zúzódásokat szenvedett, és nemrég műtött térdén is sérülést szenvedett, de még a versenyt sem adta fel – írja a 24.hu.

A most 57 éves triatlonlegenda 2019-ben a világon először második alkalommal is teljesítette az eszelős Double Deca Classicot, azaz a húszszoros Ironmant. A szintén Mexikóban zajló métán 76 kilométert úszott, 3600-at kerékpározott és 844 kilométert futott és akkor második helyen ért célba.

A szombattól, Manuel Dobladóban 19 km úszás, 900 km kerékpározás és kicsit több mint 210 km futás várt a sportolóra, aki ráadásul nehezített feltételek mellett teljesíti a távot. Vasárnap pedig még egy baleset is hátráltatta:

„délután 5 órakor cserbenhagyásos baleset érte a lezárt pályán. Elütötte egy autó, és továbbhajtott. Szerencsére pont arra járt egy másik, aki látta az ütközést és mentőt hívott.

Kisebb zúzódásokkal megúszta, de a jobb műtött térde nagy ütést kapott. Most Feri úgy döntött, hogy versenyt nem adunk fel! Visszaállt a pályára, annak ellenére, hogy fájdalmai vannak. A sokkról nem beszélve, ami érte. Hátra van még 330 km bicó. A futás nagy kérdés még. Ha tudja, mindenképp befejezi a versenyt”

hirdetés

– írják a sportoló Facebook-oldalán.

Nemrég egy másik ultrasportolót, a többszörös Spartathlon-győztes Lubics Szilviát ütötte el egy autó a PreVital Szőlőskör 50 kilométeres verseny 35. kilométerében.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: