KÉK HÍREK
A Rovatból

Megpróbált megszabadulni a vagyonától a lúgos orvos, hogy megússza a kártérítést

Évek óta, módszeresen vált meg a vagyonától, ami áldozatának és ügyvédjének is szemet szúrt.


2016 óta folyamatosan, módszeresen szabadult meg a vagyonától a lúgos orvosként emlegetett volt kórházigazgató, vélhetően azért, hogy megússza a kártérítés fizetését áldozatának - írja a Telex.

Pedig minden esély megvan erre. Ugyanis csaknem négy év pereskedés után a Fővárosi Törvényszék tavaly novemberben első fokon ítéletet hozott az ügyben, és kimondta, hogy Bene Krisztiánnak 25 millió forint kártérítést kell fizetnie Renner Erikának, amiért megsértette a női testi épségéhez és egészségéhez fűzödő jogát. Mivel a férfi fellebbezett az ítélet ellen, ezért az ügy még nem ért véget, másodfokon, a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik tovább, de az április 8-ra kitűzött tárgyalást a benyújtott újabb indítványok és a járványhelyzet miatt is elnapolták.

Eközben Bene tehermentesítette azt a Budapest-környéki családi házat, ami még a nevén szerepel, ezzel pedig megnyílt a lehetősége arra, hogy azt az utolsó nagyobb értékű ingatlant is kijátssza, amihez még részben köze van.

Áldozata és jogi képviselője már többször jelezték a bíróságnak, hogy szerintük a lúgos orvos a vagyona kimentésére törekszik. Tavaly év elején nyújtottak be először ideiglenes intézkedés iránti kérelmet, de a bíróság elutasította azt, mondván „az ideiglenes intézkedés elrendeléséhez nem volt elegendő a felperesnek általánosságban arra hivatkozni, hogy tudomása szerint az alperes megkísérli elvonni a fedezetet a kártérítési követelés elől” - közölte a Fővárosi Törvényszék a Telex érdeklődésére.

Mint írták, „az ideiglenes intézkedés elrendelésének célja nem a pénzbeli követelés biztosítása, hanem azonnali jogvédelem nyújtása valamely rendkívüli, azonnali beavatkozást igénylő helyzetben. Ezt megalapozó tényt azonban a felperes nem jelölt meg és nem is valószínűsített”.

A döntés ellen Renner Erikáék nem fellebbeztek, viszont amikor tavaly meglett az elsőfokú ítélet, ismét beadták a biztosítási intézkedés iránti kérelmüket. De akkor sem kaptak jó hírt.

„Akkor azzal hívtak fel a bíróságról, hogy amennyiben nem vonjuk vissza a kérelmünket, akkor azt vissza fogják utasítani. Szerintük ugyanis az, hogy Bene a büntető eljárásban jogerősen megítélt 750 ezer forintot nem fizette meg, nem jelenti azt, hogy a polgári eljárásban a 25 milliót ne akarná kifizetni”

- állítja a nő.

Ügyvédjével múlt héten ismét benyújtották a kérelmet, akkor vált ugyanis nyilvánvalóvá, hogy a Bene tulajdonába tartozó ingatlanról az összes terhet levetették. Ezúttal pedig el is rendelte a bíróság a "a pénzkövetés biztosítását". Ennek köszönhetően Renner Erikának sokkal nagyobb esélye van arra, hogy tényleg kapjon is valamit a neki megítélt kártérítési összegből.

Innentől az ügy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar Hivatalához kerül. Miután pedig az illetékes végrehajtó megkapja a végzést, és bejegyzi a biztosítás tényét, pórázon tarthatja az adóst. Vagyis „az alperesnek nem lesz lehetősége arra, hogy adott esetben értékesítse, esetleg elajándékozza az ingatlant”, mondta a Telexnek Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: