hirdetés

KÉK HÍREK

Megölték az anyóst, de ki se derült volna talán, ha az egyik tettes nem jelenti fel zsarolásért a másikat

Az elkövetők már korábban megegyeztek abban, hogy megölik a 86 éves nőt, ezért rendszeresen ismeretlen eredetű és hatóanyagú tablettát adtak neki, amelyektől az áldozat csütörtökön meghalt.

Link másolása

hirdetés

A rendőrök 2021. október 23-án eljárást indítottak egy 57 éves komlói és egy 43 éves sásdi nő ellen, akik közösen ápolták az idősebb nő anyósát. A megalapozott gyanú szerint korábban megállapodtak abban, hogy megölik a 86 éves nőt – írja a police.hu.

A közleményben megemlítik, hogy az 57 éves nő október 22-én feljelentést tett társa ellen zsarolás miatt, mert a 43 éves nő azt mondta a feljelentőnek, hogy kompromittáló hangfelvételeket hoz nyilvánosságra az anyósa halálával kapcsolatban, amennyiben nem fizet neki 3 millió forintot.

Az eljárás során a rendőrök meghallgatták a hangfelvételeket, amelyek alapján gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a két nőnek köze lehet az idős hölgy halálához. A beszerzett adatok alapján a két gyanúsított rendszeresen egy ismeretlen eredetű és hatóanyagú tablettát adott az áldozatnak, amelyektől október 21-én elhunyt.

A rendőrök mindkét nőt elfogták és előállították a főkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, majd kezdeményezték letartóztatásukat.

Ellenük emberölés miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A zsarolás miatt pedig a Komlói Rendőrkapitányság nyomoz a 43 éves nő ellen.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Megtalálták a 4 éves belga kisfiú holttestét, aki a múlt héten tűnt el Hollandiában
Dean Verberckmoes eltűnését azután jelentették a szülei, hogy a bébiszitter nem vitte el a gyereket a nagyszülőkhöz. A kicsi holttestét Hollandia Zeeland tartományában találták meg.

Link másolása

hirdetés

Megtalálták annak a négyéves belga kisfiúnak a holttestét, aki még a múlt héten tűnt el – írja a BBC.

Dean Verberckmoes eltűnését azután jelentették a szülei, hogy a bébiszitter nem vitte el a gyereket a nagyszülőkhöz. És bár a kicsi édesanyja bízott benne, hogy előkerül, a keddi jelentések szerint megtalálták a holttestét Hollandia Zeeland tartományában.

Az ügyben már őrizetbe is vettek egy gyanúsítottat, a Dave De K-ként azonosított férfit, akit a holttesttől 120 kilométerre találtak. A 34 éves belga állampolgárt korábban már 10 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték egy kétéves kisfiú bántalmazásáért, aki később belehalt a sérüléseibe. A férfi 2018-ban szabadult.

Dean Verberckmoes édesanyja elmondta, hogy Dave De K. korábban többször is vigyázott a gyermekeire, akikkel nagyon jól bánt. A gyanúsítottat és a kisfiút együtt is látták még szerdán, Antwerpen közelében, Sint-Niklaas városában.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Más autóját akarta védeni, ezért szúrhatták szíven
A felesége szerint férje azért ment le az utcára, mert egy gyanús alak a parkoló autóknál matatott. A gyilkos elmenekült, hajtóvadászat indult ellene.

Link másolása

hirdetés

"Más autóját akarta védeni, ezért szúrták szíven" - mondta a tegnap este fővárosban megkéselt férfi felesége. Az asszony szerint férje azért ment le az utcára, mert egy gyanús alak a parkoló autóknál matatott. A gyilkos elmenekült, hajtóvadászat indult ellene. Az áldozat életéért a kórházban hiába küzdöttek, nem tudták megmenteni.

"Reggelre homokot szórtak a vértócsára, a telefonfülke mellett vasárnap este sokáig küzdöttek a megkéselt férfi életéért a mentők. Amikor elindultak vele a kórházba, még élt" - ezt mondta ma felesége az RTL híradójának.

Az asszony szerint este kilenc óra lehetett, amikor a 39 éves férje kilépett az erkélyre.

"A férjem dohányzott az erkélyen, és észrevette, hogy itt az autók mögött ólálkodik valaki. És hát ő persze, jót tett... lejött, mert a mi autónk is itt szokott állni. És ő rászólt innen, hogy mit akar ott. És ez az alak eljött ide előrefele, és a férjem jött utána ide"

Ekkor ő még az erkélyről nézte, hogy mi történik.

"Én láttam a tettest. Magát az arcát nem, mert maszk volt rajta, sapka tehát eltakarta teljes mértékben, lesütött fejjel… zsebre dugott kézzel így itt elment. Szó nélkül, nem szólt egy szót sem a páromhoz. És a párom csak felkiabált nekem ide az erkélyre, hogy hívjad a rendőrséget"

hirdetés

Mire leért az utcára, már mindketten eltűntek. Elindult megkeresni a férjét.

"Ott van egy telefonfülke és ott jött a férjem velem szembe, de már akkor meg volt görnyedve. A lábam előtt összeesett és ott kiabáltam neki, hogy Sanyi ne menj el, gyere vissza ...de már szólni nem tudott ..csak megszorította a kezem."

Egy járókelő hívott segítséget. Amikor a mentő elindult a férje még élt.

"A Honvéd Kórháztól úgy 40 méterre megállt a mentő, ott a nyílt ég alatt feltárták, összevarrták a szívét, mert szíven szúrta, rengeteg vért vesztett, még bevitték a kórházba. A kórházban másfél órát küzdöttek érte az orvosok, voltak kint kétszer is, mondták, hogy jó lesz minden, látszik, hogy küzd, élni akar, de sajnos nem sikerült."

A rendőrök forró nyomon indultak a gyilkos után.

A Budapesti Rendőr-Főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettessel szemben. A késelő után hajtóvadászat indult, a lakótelepen még délben is több, mint 20 nyomozó dolgozott. A környékbeli házakba becsengettek, és aki otthon volt, kikérdezték. A rendőrök a környék térfigyelő kameráinak felvételeit is bekérték, ezeket most vizsgálják.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
10 éve körözött magyar bűnözőt fogtak el Thaiföldön
A férfi közel 4300 nappal lépte túl a legális tartózkodási idejét.

Link másolása

hirdetés

A thaiföldi bevándorlásügyekkel foglalkozó rendőrség letartóztatott egy 48 éves magyar férfit, akit itthon egy állítólagos biztosítási csalás miatt köröznek. Az illető több mint 10 éve illegálisan tartózkodik Thaiföldön - írja a Thaiger.

A rendőrség szerint a férfi 4254 nappal túllépte a tartózkodási időt, miután 2010-ben 60 napos turistavízummal lépett be Thaiföldre.

A rendőrök a férfit a bangkoki Phetchaburi Road egyik társasházában tartóztatták le. Felfedezték, hogy szerepel a magyar rendőrség honlapján található körözési listán.

A férfi ellen túlutazás miatt indult eljárás, így visszatoloncolják. Magyarországon dokumentumok meghamisításával is vádolják, ennek révén több mint 401 394 145 forintot igényelt a biztosításából. Thaiföldön pedig súlyos pénzbüntetést kell kifizetnie a vízum nélküli tartózkodása miatt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Porig égett egy öttagú család háza Dunaföldváron, semmijük nem maradt
Szerencsére senki sem sérült meg, de a két gyereket nevelő család minden használati tárgya, bútorai, ruhái és iratai a tűz martalékává váltak.

Link másolása

hirdetés

Teljes terjedelmében égett egy ötven négyzetméteres lakóépület Dunaföldváron, Vilmos pusztán, a solti, a dunaújvárosi és a paksi hivatásos, valamint a dunaföldvári önkéntes tűzoltók öt vízsugárral oltották el a lángokat - szólt a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos közleménye.

Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgármestere elmondta, hogy

egy kétgyermekes, ötfős család háza égett porig. A tűz nemcsak a család házát, de teljes ingóságukat, minden használati tárgyukat, ruhaneműiket, irataikat megsemmisítette.

- írja a teol.hu.

A városvezető tájékoztatása szerint

Dunaföldvár önkormányzata azonnal egy szükséglakást biztosított a szerencsétlenül járt család számára, amelyet a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével már berendeztek, be is fűtöttek, így hétfőn már ott tudott éjszakázni a család.

Kedden felveszik a kapcsolatot az általános iskolával, hogy egyeztessenek a nagyobbik gyermek taneszközeinek pótlásáról, a két segélyszervezet pedig a legfontosabb felszerelések: ruházat, konyhai eszközök, ágyneműk beszerzésében segíti a családot.

hirdetés

Horváth Zsolt a lapnak elmondta, az önkormányzat elsőként egy egyszeri gyorssegéllyel támogatja a nehéz helyzetbe került családot a kedden. Mint mondta, egyelőre nem tudja, hogy családon belül van-e aki segítsen, még fel kell dolgozniuk, ami történt, ezt követően a továbbiakról egyeztetnek velük. Amiben tud, segít a város - jelezte a polgármester. Ezt a helyszínen dr. Süveges Árpád Róbertné alpolgármester is megerősítette.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: