KÉK HÍREK
A Rovatból

Megölte saját újszülött fiát egy férfi, az anya 16 éven át nem beszélt a szörnyű gyilkosságról

A rendőrség tavaly vette elő újra az ügyet, így derült fény a gyilkos kilétére és a súlyos titokra.


Közel tizenhét éve történt brutális csecsemőgyilkossági ügy végére tettek pontot Pest megyei nyomozók - közli a Police.hu.

2004 szeptemberében egy Péteri külterületén felhalmozott, lomtalanítás utáni szemétkupac között találták meg egy csecsemő holttestét. Guberálók a zsákban véres rongyokat is találtak, azonnal rendőrt hívtak.

Az igazságügyi orvosszakértő megállapítása szerint érett, életképesen világra jött kisfiú volt az áldozat.

Halála erőszakos módon történt, közrejátszott benne az elhanyagolt szülés, a kihűlés és az ellátatlanság is. Ezen kívül a zsákba csomagolás miatt az újszülött egyszerűen megfulladt.

A rendőrség hónapokon keresztül nagy erőkkel nyomozott az ügyben, de nem találták meg az anyát, és más nyomra sem bukkantak.

A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya 2020-ban vette elő az aktát. Tavaly júniusra 55 főre szűkítették a lehetséges nők számát, akik életet adhattak a kisfiúnak. Az anyák közül végül egy akkor 48 éves nő sétált be a Gyömrői Rendőrőrsre vallomást tenni.

Kiderült, hogy 2004 őszén akkori férjével, S. Józseffel élt, közösen nevelték egy éves ikerfiaikat, valamint a nő előző házasságából született három gyermekét. Kapcsolatuk azonban megromlott, a férj többször bántalmazta a nőt lelkileg és fizikailag is.

Egy őszi hajnalon az anya hasfájásra ébredt, egy órával később egy kisfiúnak adott életet, terhességével nem volt tisztában. A hangokat hallva férje belépett a szobába, meglátta a gyermeket és kiabálni kezdett, felesége hiába kérte, hívjanak mentőt. Amikor az anya a fürdőszobából visszatért sem újszülöttjét, sem férjét nem találta. Később S. József visszaérkezett és megfenyegette, ha bárkinek szólni mer a szülésről, megöli.

A harmadnap kérdezősködő rendőröknek azt hazudta, nem tud senkiről, aki a közelmúltban szülhetett – bár sejtette, hogy a megtalált halott csecsemő az ő fia lehetett.

Nem sokkal később S. Józseffel elváltak útjaik, azóta újból férjhez ment, de a történtekről 16 esztendőn át hallgatott.

S. Józsefet 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett gyilkosság megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

VIDEÓ: A férfi elfogása

Az őrizetbe vett és letartóztatott gyanúsított mindent tagadott, állítása szerint fogalma nem volt a terhességről és a szülésről, sőt az akkoriban a környéken nagy port kavart halott csecsemő ügye őt is sokkolta. Feleségét sosem bántotta, apró vitáik voltak, de állítása szerint kezet sosem emelt rá.

A most 58 éves, monori illetőségű S. Józseffel szemben folytatott nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
23 évre ítélték Jožkót, a szakácsot, aki kivágta kedvese szívét
Brutális gyilkosság történt év elején Pozsonyban. A nő szerveit a holttest mellett egy vödörben találták meg.


Jozef Hanuska, vagyis „Jožko, a szakács” elképesztő kegyetlenséggel végzett a párjával idén januárban Pozsonyban – írja az Új Szó. A férfi fojtogatni kezdte a nőt, majd testének egyes részeit felvágta és eltávolította, köztük a szívét is. Bár az áldozat ekkor már eszméletlen volt, de még élt. Egyesek szerint a férfi meg akarta enni a szerveket, de ügyvédje cáfolta ezt.

A 48 éves Patrícia holttestét január 4-én találták meg a rendőrök pozsonyi lakásában. A hír megrázta az országot: a nő szerveit a teste mellett, egy vödörben találták meg.

Hanuska október 2-án állt ismét bíróság elé, ahol a szenátus 23 év börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet még nem jogerős, mivel Hanuska fellebbezett.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szabadlábra kerülhet a szülőgyilkos testvérpár? Új bizonyítékok kerültek napvilágra Lyle és Erik Menendez ügyében
A testvéreket még 1996-ban ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, amiért meggyilkolták szüleiket.


Két hete mutatták be a Netflix felkavaró antológiasorozatának második évadát, amely a modern amerikai történelem egyik legvitatottabb bűnügyét dolgozza fel. A "Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori" azóta is a toplisták élén van, már az első héten 19,5 millióan nézték meg. A sorozat hatása a ma is börtönben ülő testvérpár életére is kiterjed, és most úgy tűnik, akár az egész sorsukat megváltoztathatja.

George Gascón, a Los Angeles-i kerületi ügyész csütörtökön bejelentette, hogy több mint 28 évvel a testvérek elítélése után új bírósági meghallgatást tűztek ki november 29-re. Az ügyész szerint új bizonyítékok kerültek elő, amelyek azt támasztják alá, hogy a Menendez testvéreket molesztálta édesapjuk, Jose Menendez – írja a Variety.

„Bizonyítékot kaptunk. Megkaptuk egy levél fénymásolatát, amelyet állítólag az egyik testvér küldött egy másik családtagnak, és amelyben arról beszélt, hogy molesztálás áldozata lett. Kaptunk egy másik bizonyítékot is, amit a védelem, az ügyvédek adtak át, miszerint a Menudo együttes egyik tagja azt állította, hogy az apa molesztálta őt”

– mondta Gascón.

Az új meghallgatás Erik és Lyle Menendez ügyének újratárgyalásához vagy akár újbóli elítéléséhez vezethet, de erről még nincs döntés – jelentette be George Gascón Los Angeles-i kerületi ügyész.

„Jelenleg nem állunk készen arra, hogy azt mondjuk, hogy hiszünk vagy nem hiszünk ezeknek az információknak, de azért vagyunk itt, hogy elmondjuk, hogy erkölcsi és etikai kötelességünk felülvizsgálni, amit elénk tárnak, és ezek alapján dönteni arról, hogy megérdemlik-e az újraítélést – még akkor is, ha egyértelműen ők voltak a gyilkosok –, mert évek óta börtönben vannak, és visszafizették a társadalomnak a tartozásukat. Ha voltak olyan bizonyítékok, amelyeket annak idején nem mutattak be a bíróságnak, és ha ezeket bemutatták volna, talán az esküdtszék más következtetésre jutott volna”

– tette hozzá az ügyész.

A testvéreket 1996-ban ítélték életfogytiglani börtönre szüleik, Jose és Kitty Menendez brutális meggyilkolásáért. A vád szerint anyagi haszonszerzés állt a háttérben, míg a testvérek azt vallották, hogy hosszú éveken át tartó fizikai, érzelmi és szexuális bántalmazás áldozatai voltak.

Az ügyben két tárgyalás is zajlott, mert az esküdtszék először nem tudott dönteni a bántalmazás vádjáról. Végül 1996-ban mindkét testvért bűnösnek találták. Sokáig külön börtönökben tartották őket, és csak 2018-ban kerültek ismét egy intézetbe.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Vallomást sem tett a Dudás Miklós apját kómába verő férfi, a hatfős csoport egyik tagja szerint a kajakozó apja fenyegetőzött
Állítólag egy pletyka miatt robbant ki a verekedés, ami során az egyik támadó félholtra verte a Dudás Miklós apját. Ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt folyik az eljárás.


Nem igazán érzik magukat felelősnek a benzinkúti balhé miatt annak a hatfős társaságnak a tagjai, akik néhány hete félholtra verték Dudás Miklós világbajnok kajakozó édesapját – írta meg a 24.hu. Az 56 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azóta is kómában van.

A gyanúsítottak egyike, akit életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak, megtagadta a vallomást a kihallgatása során. Egy másik tag csak annyit ismert be, hogy ő ütötte meg először Dudás apját.

A négy további gyanúsított közül volt, aki azt állította, hogy a férfi szentségelve és fenyegetőzve ment oda hozzájuk. Olyan is akadt, aki szintén nem tett vallomást.

Dudás korábban elmondta, hogy augusztus 30-án egy benzinkúton hat bokszoló támadta meg édesapját.

„Kiszálltak a kocsikból, és elkezdték rugdosni a rokkantnyugdíjas édesapámat"

– mesélte, hozzátéve, hogy őt is megütötték, amikor odarohant.

„Hallottam, ahogy apukám feje a betonba csapódva széttörik”

– idézte fel a történteket.

A verekedés állítólag egy pletyka miatt robbant ki. Dudás szerint egy nő azt terjesztette a piacon, hogy az édesapja megcsalja az édesanyját. Az apa végül megelégelte a dolgot, és felszólította a nőt, hogy hagyja abba a hazugság terjesztését. A nő erre rászabadította a testvéreit.

A budapesti rendőrök másfél napon belül elfogták a támadókat. Az egyikük ellen életveszélyt okozó testi sértés, az öt további férfi ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt folyik az eljárás. Jelenleg mind a hat férfi szabadlábon védekezik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Volt, hogy egy balta nyelét eltörte rajtam” – hónapokig nem engedte el és kínozta párja Anettet
Alig pár hónapja tartott a kapcsolatuk, amikor a férfi gyakorlatilag elzárta a külvilágtól a nőt: beszögelte az ajtókat, elvette a telefonját, és naponta kényszerítette, hogy nyugtatókat vegyen be.


„Mintha az ördög nézett volna rám” – mondta Anett üres tekintettel, miközben mesél az elmúlt hónapok borzalmairól, számolt be róla a Blikk. Arcán a lila folt és testén a zúzódások a megélt rémségekről árulkodnak. Mindezt a kedvese tette vele, aki először elbűvölő modorával hódította meg, majd módszeresen tette tönkre a 27 éves nő lelkét.

„Tavaly év végén jöttünk össze, de már jó ideje ismertük egymást, csak nekem közben volt egy párkapcsolatom. Miután annak vége lett, egyik nap rám írt a Facebookon és januárban össze is költöztünk”

– kezd a történetbe Anett.

A rendőrök nemrég fogták el a férfit, aki hónapokon át börtönben tartotta Anettet:

beszögelte az ajtókat, elvette a telefonját, és naponta kényszerítette, hogy nyugtatókat vegyen be.

A külvilág halk szavú, kedves embernek ismerte, de a valóság idén nyáron vált rémálommá, amikor a férfi azzal vádolta Anettet, hogy a képeit látta egy szexoldalon.

„Fogalmam sincs róla, hogyan kerülhettek oda a képek, már az is eszembe jutott, hogy mindent előre eltervezett és ő maga töltötte fel azokat az oldalra. Addigra már elvette a telefonomat, minden adatomhoz hozzáférhetett. Onnantól kezdve elszabadult a pokol”

– meséli a nő.

Nyáron a kínzások mindennapossá váltak: szinte nem telt el úgy nap, hogy a férfi ne verte volna meg Anettet. A fiatal nő eleinte próbált erős maradni, de mint mondja, a folyamatos terror alatt a lélek hamar megtörik. Amikor a férfi újra és újra számon kérte, hogy vallja be, ő van a képeken, Anett végül kétségbeesésében beismerte.

„Már bármit beismertem volna, csak hogy ne bántson”

– emlékezett a megkínzott nő, de a gyötrelmek ezek után sem maradtak abba. A férfi nemhogy a házból, de a szobából sem engedte ki Anettet. Ha ki szeretett volna menni a mellékhelyiségbe, azt sem tehette meg, volt az ágya alatt egy vödör, azt kellett erre a célra használnia. Ha pedig nagy ritkán mégis kiléphetett a szobából, a férfi ott volt a sarkában, közben pedig bármikor dönthetett úgy, hogy eljár a keze. Vagy még rosszabb.

„Az utolsó időkben már a telefon töltőzsinórjával fojtogatott, de olyan sokáig, hogy volt, hogy elveszítettem az eszméletem. Azt is szerette, hogy láng felett felforrósított egy kanalat és azt nyomta a testemnek. Volt, hogy egy balta nyelét eltörte rajtam, amikor azzal ütött”

– eleveníti fel a rettenetet a megkínzott áldozat.

Anett lelke és akarata apránként felmorzsolódott. Először még próbálta elhitetni magával, hogy a verés egyszeri eset volt. Hiszen a párja bocsánatot kért és megígérte, hogy nem fordul elő többet – sokkal egyszerűbb volt ebben hinni, mint megpróbálni kilépni a kapcsolatból. A férfi pontosan tudta, hogyan manipulálja: nem tiltotta el teljesen a családjától, néha engedte, hogy felhívja az édesanyját, de persze egyetlen rossz szót sem szólhatott.

Utólag már látja, hogy voltak figyelmeztető jelek, de a férfi olyan lassan és apránként építette fel a terror légkörét, hogy szinte észre sem vette, milyen pokolban él. Most már maga sem érti, de valahogy függőséget alakított ki közte és kínzója között.

„Amikor bántott, megváltozott a tekintete is, mintha kiürült volna. Olyan volt ilyenkor, mintha az ördög nézett volna vissza rám.”

Anett végül szökési tervet kezdett szőni. Tudta, hogy a férfit hamarosan kórházi felülvizsgálatra várják, és abban is biztos volt, hogy nem hagyja majd egyedül otthon – magával viszi az orvoshoz. Úgy érezte, ennél jobb alkalom talán sosem lesz, hogy megszökjön. Amíg a férfi a vizsgálóban volt, ő a recepciósnál próbált segítséget kérni.

„Erre ő azt mondta, hogy rejtőzzek el a vécében, aminek zárható az ajtaja. Bezárkóztam, abban bíztam, hogy a párom majd az utcán fog keresni, de amikor kinyitottam az ajtót, ott állt előttem.”

A recepciós közben már értesítette a rendőröket, akik hamarosan őrizetbe vették a férfit. Anett most azt mondja, nem akar rosszat neki. Csak annyit kíván, hogy érezze át azt, amit vele tett.

Link másolása
KÖVESS MINKET: