HÍREK
A Rovatból

Megmagyarázta a Püspöki Kar, miért feleződött meg 20 év alatt a katolikusok száma Magyarországon

Szerintük a 2022-es népszámlálás adataiban is megfigyelhetőek a nemzetközi tendenciák.


Kedden tette közzé a KSH a tavalyi népszámlálás adatait, amiből többek között az is kiderült, hogy 20 év alatt megfeleződött a római katolikus száma.

2001-ben még 5,3 millió ember, 2011-ben 3,7 millió, 2022-ben azonban már csak 2,6 millióan vallották magukat római katolikusnak.

A tavalyi népszámláláson az emberek 40 százaléka nem is válaszolt a vallásosságát firtató kérdésre, de aki válaszolt, azoknak a negyede azt mondta, nem vallásos. Az eredmények ismertetése után a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia egy rövid közleményben reagált azokra.

„Örömünkre szolgál, hogy bár a lakosság negyven százaléka nem válaszolt a vallási, felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésre, mégis a vallásosságukat kimondottan kinyilvánító honfitársaink több mint kétharmada a Katolikus Egyházhoz tartozónak vallotta magát” - írták.

Külön köszönetüket fejezték ki azoknak, akik a vallási, felekezeti hovatartozásukat tudatosan is megvallották annak ellenére, hogy a kérdésre nem volt kötelező a válaszadás.

„A népszámlálás adataiban is megfigyelhetőek a nemzetközi tendenciák, amelyek alól Magyarország és ezen belül a katolikus közösségek sem képeznek kivételt”

- írta a a püspöki konferencia, hozzátéve: ez feladatot jelent a Magyar Katolikus Egyháznak is.

„Ferenc pápa magyarországi látogatása során elhangzott szavai erősítenek bennünket küldetésünkben; a katolikus egyházfő arra buzdított, hogy a keresztény közösség jelen legyen és tanúságot tegyen” - írták.

(Forrás: 24.hu, MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Erről szakmai egyeztetések döntsenek” - Hegedűs Zsolt reagált arra, hogy Kapitány István szerint a Tisza visszaállítja a szabad szülészorvos-választást
Kapitány István a szülészorvos-választás visszaállítását ígérte, amire Hegedűs Zsolt egészségügyminiszter-jelölt egy komplexebb reform szükségességével válaszolt. Hegedűs szerint a döntést széles körű szakmai egyeztetésnek kell megelőznie, és nem a választott orvos, hanem a garantált minőség a valódi cél.


Kapitány István bejelentése után Hegedűs Zsolt óvatosabb, szakmai egyeztetést sürgető álláspontot tett közzé pénteken a szülészorvos-választásról.

Mint írtuk, Kapitány István, a Tisza Párt leendő gazdasági és energetikai minisztere azt ígérte, visszaállítanák a szülészorvos-választást, amire órákon belül reagált Hegedűs Zsolt, a párt egészségügyminiszter-jelöltje.

Hegedűs jelezte, a kérdés jóval összetettebb annál, mint hogy egy egyszerű ígérettel elintézzék, és a valódi cél egy átlátható, biztonságos és hálapénzmentes állami szülészeti rendszer kiépítése.

Szerinte a valódi fejlődés nem a választott orvos rendszerének puszta visszaállítása lenne. Véleménye szerint inkább azt kell elérni, hogy „minden nő pénztől, kapcsolattól és lakóhelytől függetlenül biztonságos, emberséges és kiszámítható szülészeti ellátást kapjon”. Szerinte a szülés minősége nem függhet attól, hogy a kismama kihez járt magánrendelésre vagy mennyi pénzt tud fizetni. Kiemeli, hogy a rendszer megújításához „nyilvános adatokra, egységes protokollokra, erős szülésznői–orvosi csapatokra és tiszta állami–magán határokra van szükség.”

Azt is hangsúlyozta,

a döntést széles körű szakmai egyeztetésnek kell megelőznie az önálló egészségügyi minisztériumban.

„Olyan állami szülészetre van szükségünk, ahol a bizalom magából a rendszerből fakad” – fogalmazott.

E tekintetben fontosnak tartja, hogy mindenki számára hozzáférhetőek legyenek az intézményi adatok, például a császármetszési arány, a gátmetszések száma, a szülésindítások gyakorisága, az epidurális érzéstelenítéshez való hozzáférés vagy a panaszok kezelésének módja. Hegedűs Zsolt egy olyan állami szülészetet tartana ideálisnak, „ahol a bizalom magából a rendszerből fakad.”

Úgy látja, a valódi előrelépés az lenne, ha az állami ellátásban minden nő előre tudná, milyen eljárásrend szerint látják el, milyen jogai vannak, és hová fordulhat, ha ezeket megsértik. A fejlett egészségügyi rendszerek szerinte nem a fogadott orvosra épülő modellt, hanem a kiszámítható és biztonságos állami ellátást erősítik.

Ennek lényege, „hogy minden nőnek legyen felelős ellátója, ismert csapata, átlátható betegútja és garantált joga a méltó bánásmódhoz — függetlenül attól, hogy tud-e magánrendelésre járni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tarr Zoltán: A teljes NKA-hálózatot átvilágítjuk, azonnali és átfogó vizsgálatot indítok
A leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a kulturális támogatások rendszere a politikai hűbérrendszer eszközévé züllött. A politikus azt mondta, hogy garantálja az NKA-hálózat teljes átvilágítását és a gyanús pénzek útjának feltárását, valamint a függetlenség visszaállítását.


Tarr Zoltán szerint a leköszönő kulturális vezetés és Hankó Balázs tevékenységéről a közelmúltban megjelent információk csak rontanak az amúgy is borús helyzeten. A napokban robbant egy súlyos botrány a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körül, ugyanis kormánypárti előadók kaptak többmilliós támogatást. A botrány hatására Bús Balázs NKA-alelnök lemondott pozíciójáról.

A TISZA Párt alelnöke úgy látja, „itt már régen nem csupán arról van szó, hogy a miniszter az – egyébként jórészt a Fidesz-KDNP képére átalakított – NKA szakmai kuratóriumait megkerülve, a saját asztalánál, egyszemélyben osztogatott százmilliókat az állampárt kiszolgálóinak és a kiválasztottaknak”.

Tarr állítja, egyre biztosabbak abban, hogy a támogatási rendszer a politikai vazallusok jutalmazására és rejtett kampányköltésekre szolgált, főleg a választások előtt.

Majd hozzátette: „Közpénzből vásároltak politikai lojalitást.”

„A következő időszak feladata lesz, hogy ezt a romlott rendszert gyökerestől megváltoztassuk” – írta, majd konkrét terveket sorolt fel. Elsőként az NKA teljes hálózatának átvilágítását ígéri.

Kijelentette: „Azonnali és átfogó vizsgálatot indítok az elmúlt időszak összes gyanús, szakmai kontroll nélkül kiosztott támogatásának ügyében.” Céljuk, hogy kiderítsék, hová kerültek a pénzek és milyen politikai vagy kampányérdekeket szolgáltak.

Az átvilágítást szerinte elszámoltatásnak kell követnie. „A felelősségre vonás elkerülhetetlen” – szögezte le.

Úgy véli, felelniük kell azoknak, akik a kulturális pénzeket saját vagy pártjuk politikai hasznára fordították, és amennyiben a vizsgálatok bűncselekményt tárnak fel, a jogi lépések sem maradnak el.

Majd hangsúlyozta: „Vége a következmények nélküli Magyarországnak.”

Tarr Zoltán szerint a TISZA-kormány kerülve szétválasztja a pártot és az államot a kulturális szférában. „Ennek a gátlástalan összefonódásnak a TISZA-kormány felállásával véget vetünk.”

„A magyar kultúra autonóm, a művészet pedig nem a mindenkori hatalom PR-osztálya.”

Ígérete szerint visszaadnák a szakmai szervezetek, köztük az NKA önállóságát és döntési jogát. Posztját azzal zárta: „Elég volt abból, hogy a minisztériumok pártkasszaként és kifizetőhelyként működjenek. Rendet teszünk, a kultúrát pedig visszaadjuk azoknak, akiket illet: az alkotóknak és a magyar embereknek”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Népszava: Nem is szavaztak Orbán Viktor lemondásáról a Fideszben
A lap forrásai szerint a Fidesz választmányi ülésén nem került sor szavazásra Orbán Viktor pártelnöki lemondásáról. A nyilvános kommunikáció ezzel szemben arról szólt, hogy a testület nem fogadta el a felajánlást.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 02.



Miközben kedden azt közölték, hogy Orbán Viktor felajánlotta a pártelnöki lemondását, amit a választmány nem fogadott el, a Népszava belső forrásokra hivatkozva azt írta, a pártelnök távozásáról valójában semmilyen formában nem szavaztak. Az értesülés szerint a „lemondás elutasítása” alatt leginkább azt kell érteni, hogy

a Fidesz elnöksége nem szeretné Orbán távozását, de a végső döntést a június 13-i tisztújító kongresszusra tolták.

A bizonytalanság közepette a párton belülről is érkeznek kritikus hangok. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, akinek neve fideszes körökben a párt lehetséges megújítójaként forgott, a lapnak megerősítette, hogy nem pályázik a pártelnöki székre. A városvezető szerint a választási kudarc okai mélyebben keresendők, mint azt egy rossz kampány indokolná. „Szerintem nem csupán a stílusában és tartalmi értelemben is rossz kampány eredményezte a választási kudarcot, meggyőződésem, hogy ennek mélyebb okai vannak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a meglátásait személyesen is elmondta Orbán Viktornak egy négyszemközti beszélgetésen.

Nem Cser-Palkovics az egyetlen, aki szerint érdemi változásokra van szükség. Ferencz Orsolya, a Fidesz választmányának tagja és űrkutatásért felelős miniszteri biztos is elégedetlenségének adott hangot. „Egyelőre egyáltalán nem tartom ezt érdeminek és teljesnek. A jelenleginél sokkal őszintébb szembenézésre, és változtatásokra lesz szükség. További lépéseket várnék, remélem ezek minél hamarabb meg fognak születni” – közölte.

Szerinte a pártvezetésből nem mindenki értette meg a kialakult politikai helyzet súlyát, pedig a Fidesz-közösség elvárja a megtisztulást.

A most vitatott keddi választmányi ülést követően a Fidesz hivatalosan azt kommunikálta, hogy Orbán Viktor felajánlotta lemondását, de a testület ezt elutasította. Akkor több fideszes politikus, köztük Deutsch Tamás és Fónagy János is arról beszélt, hogy a pártelnök maradására van szükség.

A megújulás módjáról azonban eltérő vélemények látszanak körvonalazódni. Cser-Palkovics András szerint a pártot alulról kell megújítani. „Ha ehhez hozzá tudok tenni a városvezetői, önkormányzati látásmódommal, akkor ahhoz hozzá is fogok tenni. De ahogy elnök úr mondta: a jövő a megújuláson, és kevésbé a megújításon múlik. Remélem, lesz kellő bátorság és bölcsesség ehhez a munkához” – írta. Ferencz Orsolya az új parlamenti frakció tagjairól is kritikusan nyilatkozott. „Nem irigylem őket. Vannak köztük kitűnő emberek, de olyanok is, akiknek volt részük a választási kudarcban. Bízom benne, hogy ennek a felismerése bennük meg fog még érni és a polgári-konzervatív oldal érdekeit helyezik majd előtérbe.” Hangsúlyozta, a megújulás nemcsak személyi, hanem stratégiai kérdés is, amelynek célja, hogy a Fidesz azokat is meg tudja szólítani, akik a Tisza Párthoz pártoltak át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Több mint 400 milliója hiányzik a Kutyapártnak, bejelentkeztek a Tisza százmilliójára
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 686 milliós kampánytartozással küzd, ezért Nagy Dávid bejelentkezett a Tisza Párt által visszautalásra ítélt 100 millió forintra. A párt jelenleg nagyjából 240 millió forinttal számol, a hiányzó összeget adományokból és segélykoncertekből próbálják előteremteni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 02.



Még több mint 400 millió forint hiányzik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kasszájából, hogy rendezni tudják 686 milliós tartozásukat az állam felé, miután nem érték el az egy százalékot a parlamenti választáson.

A párt jelenleg nagyjából 240 millió forinttal számol, a hiányzó összeg így körülbelül 446 millió – írta a Népszava. Nagy Dávid volt listavezető a lapnak elmondta, a meglévő pénz több tételből áll össze. Nagy Dávid szerint a lemondott kampánymegrendelésekből visszaszerzett 40 millióval és az egyéb vagyontárgyakkal együtt a pártnak legfeljebb valamivel több mint 100 millió forintja lehet, ehhez jön még a 135 millió forintnyi adomány, valamint a választás óta a webshopból befolyt 5 milliós profit.

A visszafizetésre a Magyar Államkincstár eljárása után 15 napos határidő nyílhat, de a pártot egyelőre még nem szólították fel.

A pénzügyi gondokat a működési nehézségek is tetézik. Az MKKP-nak május közepén el kell hagynia a zuglói bázisát, mert a terület tulajdonosa, a BVSC indoklás nélkül felmondta a bérleti szerződésüket. A párt új telephelyet keres, elsősorban a webshopos termékek gyártása miatt, és anyagi helyzetükre való tekintettel leginkább egy természetes személy által felajánlott ingatlanban reménykednek.

A hiányzó összeg előteremtésére a párt és szimpatizánsai több akciót is indítottak. Létrejött a Kutyamentő Akciócsoport, amelyben szervezők, zenészek és klubok fognak össze, hogy segélykoncerteket tartsanak a pártnak, ahová adományért lehet bejutni. Emellett a párt megmentése érdekében már jógaórát is lehet vásárolni.

A politikus a helyzetet rendkívül antidemokratikusnak és jogilag tisztázatlannak tartja.

A történet pénteken kapott új politikai színezetet, amikor Magyar Péter bejelentette, a Tisza Párt visszautalja Wáberer György nagyvállalkozó 100 millió forintos támogatását. A Tisza Párt elnöke azzal indokolta a lépést, hogy „még a látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy bármelyik oldalon álló vállalkozót/oligarchát kössenek hozzánk”. Erre reagálva jelentkezett be Nagy Dávid egy Facebook-posztban a visszautalásra ítélt összegre.

Ha a párt nem tud fizetni, a NAV lefoglalhatja a vagyontárgyait. Amennyiben ebből sem jön össze a teljes összeg, a tartozás a tisztségviselőkre, valamint az egyéni és listás jelöltekre szállhat. Nagy Dávid szerint a legfőbb céljuk elkerülni, hogy jelöltjeikre anyagi teher háruljon.

„Nyilván minden jelölt tart tőle, hogy a zsebébe kell nyúlnia” – mondta korábban.

A jelöltek aggodalmát Dankó Dávid, a párt volt képviselőjelöltje is megerősítette. A párt jövője már a választás utáni napokban bizonytalanná vált. Kovács Gergely társelnök már akkor jelezte, hogy a párt vagyona nem fedezi a tartozást, így a felszámolás és a követelés mintegy 90 jelöltre való áthárítása is reális lehetőség.

A kampány során a párt a pénzt többek között közösségi célokra fordította, például 1,2 millió forintból támogattak egy ajkai kocsmafelújítást.

Döme Zsuzsanna társelnök szerint a párt esetleges ellehetetlenülése rossz üzenet lenne, mivel „a Kutyapárt esetében nem kamupártról van szó”.

Az MKKP most a Magyar Államkincstár eljárására vár, ami elindíthatja a 15 napos visszaszámlálást. Addig a párt az adománygyűjtésre, a közösségi eseményekre és egy új telephely felkutatására koncentrál, miközben abban bíznak, hogy a hatóságokkal tárgyalva megóvhatják jelöltjeiket a személyes felelősségre vonástól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk