KÉK HÍREK

Megkezdte az elterelést a drogos énekesnő

Egy évre felfüggesztették az ellene folyó eljárást. Ez idő alatt rendszeres pszichoterápián és prevenciós előadásokon is részt kell vennie.

Link másolása

Megkezdte az elterelést az az ismert énekesnő, akit tavaly októberben kábult állapotban, vágásokkal a karján szállítottak a rendőrök kórházba, a vizsgálatok pedig drogot mutattak ki a szervezetében.

A Fővárosi Főügyészség az üggyel kapcsolatban a Blikk érdeklődésére azt írta, hogy a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség erre tekintettel – a törvény kötelező rendelkezése alapján – a gyanúsított vonatkozásában egy évre feltételesen felfüggesztette az eljárást, egyúttal elrendelte a pártfogó felügyeletét.

„Ezen időtartam alatt a gyanúsítottnak legalább hat hónapig tartó folyamatos, a kábítószer-használatot kezelő ellátáson vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson kell részt vennie, amely feltétel teljesítése a büntethetőség megszűnését eredményezi”

- derül ki a válaszból. Az ismert előadónak ez idő alatt rendszeres pszichoterápián, és prevenciós előadásokon is részt kell vennie, a teljes terápiát pedig a kijelölt pártfogó ellenőrzi.

Funk Sándor addiktológus szerint az illető – mivel közismert személyről van szó – kérvényezhet speciális bánásmódot.

„A felvilágosító szintű pszichoterápia a legfontosabb része az elterelésnek, itt arra igyekeznek rávilágítani, hogy miért jobb a drogmentes élet. Ez akkor a leghatékonyabb, ha csoportosan zajlik, ám mivel ez esetben ismert személyről beszélünk, erre hivatkozva kérvényezheti az egyéni terápiát. Ugyancsak emiatt a felvilágosító szolgálat alól is – amely drogprevenciós előadásokon való szereplést jelent – kérhet olyan módon mentességet, hogy csak hallgatóként kelljen ezen alkalmakon részt vennie” - mondta a szakember.

Az elterelés során azonban drogteszten csak akkor kell részt vennie, ha a terapeuta ezt nyomós indokkal kéri.

Az elterelésnek ugyanis nem feltétele a leszokás, a lényeg, hogy felhívják az illető figyelmét a kábítószer-használat veszélyeire.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
„A kislányának a sikítozását hallottuk, hogy apa, apa” – Megszólalt egy szemtanú a Richter Cirkusz balesetéről
Richter Flórián, a cirkusz igazgatója szerint a háló sérülhetett meg, az okozta a vasoszlop kidölését. A baleset után vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban, Sopronban. Egy produkció közben egy védőhálót tartó oszlop eldőlt, és ráesett az egyik nézőre. A 45 éves családapa súlyos fejsérülést szenvedett, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Egy szemtanú az RTL Híradónak elmondta, hogy a gyerekével ők is ott voltak az előadáson. A történtek moiatt mindketten még mindig sokkos állapotban vannak.

Az asszony elmondása szerint közelről látták az esetet: egy súlyos vasoszlop dőlt rá a férfi fejére. Ők a kislányának a sikítozását hallották, hogy apa, apa. Szerinte akár tragédia is történhetett volna. A gyerek ugyanis szeretett volna helyet cserélni az apjával, de a férfi nem engedte. Ezt követően dőlt el a rúd.

Egy másik szemtanú szerint

védekezni sem lehetett volna, az oszlop azonnal rácsapódott az apára, ő pedig abban pillanatban lecsúszott a székről és vérzett az arca.

A cirkusz igazgatója, Richter Flórián elmondta, hogy a háló megsérült, ez okozta az oszlop kidölését. Az okokat egy vizsgálat fogja kideríteni - tette hozzá. A cirkuszban vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Döbbenetes részletek derültek ki a Richter cirkuszban történt balesetről
Egy két és fél méteres fémoszlop csapódott a közönség soraiba. Egy emberhez mentőt kellett hívni.

Link másolása

Drámai közleményt tett közzé a Richter Cirkusz a Facebookon szombaton: délutáni előadásukon, a lengőtrapéz produkció közben olyan súlyosan megsérült egy néző, hogy mentőt kellett hívni hozzá.

A Telexnek most egy olvasójuk számolt be, hogy mi is történt pontosan:

„Először a cirkusz négy pontjára 2,5 méteres fémrudakat feszítettek ki, erre tették rá a védőhálót. Az utolsó artista tripla szaltót ugrott, a vele szembeni légtornász viszont nem tudta őt elkapni, lezuhant a hálóba. A cölöp ekkor elengedett és erőből a közönségbe csapódott”

– írta.

„Sikítás, sírás hallatszott, mi kimentünk azonnal, felnőttek, gyerekek elindultak kifelé” – tette hozzá.

Elmondása szerint több furcsaságra is figyelmes lett az előadás alatt, például arra, hogy az előadás első részében védőháló sem volt a légtornászok alatt, akik közül ketten a szünetben még büfésként is dolgoztak.

A cirkusz a baleset után nem tartotta meg az esti előadását, viszont másnap már újra kinyitottak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Horrorbaleset történt Ceglédnél: két gyerek életveszélyes sérülést szenvedett
Két autó ütközött össze a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében, az egyik jármű az árokba borult. A nyolc utasból többen is megsérültek.

Link másolása

Összeütközött két autó Cegléd térségében, a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében. Az ütközés erejétől az egyik jármű az árokba borult. A ceglédi tűzoltók áramtalanították mindkét kocsit.

A két autóban összesen nyolc utas volt. A balesethez egy mentőhelikopter is érkezett - írja a katasztrófavédelem a honlapján.

Két gyermek életveszélyesen megsérült

- írta az MTI az Országos Mentőszolgálat közlése alapján. A két gyereket és egyikük súlyosan megsérült édesapját mentőhelikopterrel vitték kórházba, egy felnőtt könnyebben sérült meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET: