KÉK HÍREK
A Rovatból

Meghalt az autóban hagyott kislány, mert apja nem engedte a rendőröknek betörni az ablakokat

Az amerikai férfi azzal érvelt, hogy nem tudná kifizetni a javítás költségeit.


Kislánya életébe került annak az amerikai férfinak a döntése, aki bent felejtette a kulcsot a bezárt autóban egyéves gyerekével együtt, a kiérkező rendőröknek viszont azért nem engedte meg a kocsi feltörését, mert állítása szerint nem lett volna aztán pénze megjavíttatni a járművet - írja a Las Vegas Sun.

A 27 éves Sidney Deal véletlenül zárta be egyéves kislányát az autóba a kulcsával együtt. Mikor felhívta partnerét,

az a biztosító céggel egyeztetve küldeni akart egy vontatókocsit, ám a férfi nem egyezett bele a költségek miatt.

Ekkor leintett egy arra haladó rendőrautót, akik szintén a vontatóautót vagy egy lakatost javasolták, de azonnali megoldásként felvetették azt is, hogy törjék be az üveget. Az apa ezt sem engedte, szintén az anyagiakra hivatkozva. Inkább elkérte a rendőr telefonját, hogy felhívja saját bátyját, aki szintén az üveg betörését ajánlotta, ám Deal továbbra sem akart hallani erről, mondván, hogy az autóban be van kapcsolva a légkondicionálás, nem lehet olyan nagy a baj.

A rendőrök néhány perccel később azonban mégis betörték az ablakot, a kislány addigra ugyanis már eszméletlen volt.

Mikor kihúzták az autóból, már nem volt életben, a halál pontos okát boncolás fogja megállapítani, ám a rendőrség alapján legalább egy órát volt a tűző napon hagyott autóban. Apját azonnal letartóztatták kiskorú veszélyeztetése és gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. Jelenleg rács mögött várja a tárgyalását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy napig élvezhette rekord lottónyereményét egy amerikai férfi, másnap sokkolóval vették őrizetbe a rendőrök
A több mint 167 millió dolláros lottónyereményt megnyerő férfit hatósági személy elleni erőszak miatt tartóztatták le. Korábbi bűnügyei miatt szeptemberben újra bíróság elé állítják.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 16.



James Farthing Floridában, egy szállodában keveredett balhéba a barátnőjével, írja a Fox News alapján az Index. A nő a bárban veszekedni kezdett, Farthing pedig megütött egy másik vendéget. A helyszínre érkező seriffhelyettes próbálta szétválasztani őket, ekkor a rendőrök sokkolóval földre vitték, és őrizetbe vették a férfit. A nőt garázdaság, Farthingot pedig hatósági személy elleni erőszak miatt állították elő.

A barátnő vallomásában elmondta, hogy előzőleg együtt vették fel a több mint 167 millió dolláros lottónyereményt. Farthing azonban feltételes szabadlábra helyezése alatt követte el a bűncselekményt, ezért Kentucky állam elfogatóparancsot adott ki ellene. A nőt később szabadon engedték, a férfi június 22-én szabadult a Scott megyei börtönből.

Farthing bűnügyi múltja egészen 1994-ig nyúlik vissza, korábban többek között betörés, kábítószer-kereskedelem és szökés miatt is felelősségre akarták vonni.

Április 28-án azonban még Kentucky történetének legnagyobb lottónyertese volt, amikor

a Powerball sorsolásán 167,3 millió dollárt nyert. A szelvényt Georgetownban vásárolta meg egy nappal a húzás előtt, a főnyereményt pedig édesanyjával együtt vihette haza.

A győzelem után exkluzív interjú készült vele, amelyben azt mondta, hogy ez az összeg megváltoztatja az életüket, és Írországba készülnek. Néhány órával később azonban már egy floridai börtöncellában ült. Farthingot szeptemberben újra bíróság elé állítják.

A rendőrség időközben közzétett egy testkamerás felvételt is, amelyen látható, hogyan fogták el a férfit:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nem bocsátották el, csak áthelyezték a karbantartót, aki a rendőrök szerint két mentálisan sérült nőt is megerőszakolhatott egy gacsályi otthonban
A gyanúsított tagadja a vádakat, panaszát elutasították. A fenntartó szerint csak az eljárás lezárása után hoznak további döntést a munkaviszonyáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 15.



Nemi erőszak gyanúja miatt nyomoznak a gacsályi fogyatékkal élők bentlakásos otthonában, tudta meg az RTL Híradó. Az ügyészség szerint egy ott dolgozó karbantartó két gondnokság alatt álló nő sérelmére követhetett el szexuális bűncselekményt. A férfi tagadja a vádakat.

A fenntartó, a Máltai Szeretetszolgálat azt közölte, hogy a férfi továbbra is náluk dolgozik, de más beosztásban, olyan munkakörben, ahol nem találkozhat a lakókkal.

Az intézmény neve korábban is szerepelt a hírekben. 2023 végén egy főnővér bántalmazott egy gondozottat, az esetről felvétel is készült. A nő ellen vádat emeltek, felfüggesztett börtönt indítványoztak, és nem dolgozhat többé szakápolóként.

A mostani ügyben a karbantartót márciusban vitték el a rendőrök. Toronicza Gyula, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője elmondta: „A megalapozott gyanú szerint az egyik szatmári kistelepülésen működő, fogyatékkal élők bentlakásos intézményben két sértett sérelmére követett el szexuális erőszakot.” A gyanúsított panaszt tett a nyomozóhatóság intézkedése ellen, de ezt elutasították.

Egy korábbi dolgozó úgy tudja, a molesztálások egy zárható helyiségben történhettek. „A foglalkoztató, van egy ilyen helyiség, ahol a mindennapos társasjáték, ilyenekkel vannak elfoglalva a bentlakók. És akkor abban az épületben, valamelyik zárható helyiségben.”

Az egyik áldozat csak többszöri bántalmazás után beszélt a történtekről.

„Nem egyszeri esetről beszélünk. Többszöri esemény után nyílt meg, tett panaszt”

- tette hozzá az informátor.

A Máltai Szeretetszolgálat belső vizsgálatot indított, és értesítette a rendőrséget. Közölték: a gyanú felmerülése után a férfit egy külső telephelyre helyezték át, ahol nem találkozhat a bentlakókkal. A gyanúsítás ellenére továbbra is náluk dolgozik. További intézkedéseket csak a nyomozás lezárása után terveznek.

Az RTL Híradó beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtély Dunabogdánynál – horgászok húzták ki a vízből a nőt
Katasztrófavédők és speciális mentők drónokkal is kutattak, hátha vannak társai is a vízben. Senkit nem találtak, de a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a történteket.


Rejtélyes körülmények között került egy nő a Dunába. Horgászok vették észre a sodródó testet Dunabogdánynál, szerda éjszaka. Azonnal bementek érte és kihúzták a sokkos állapotban lévő nőt. Katasztrófavédők és speciális mentők drónokkal is kutattak, hátha vannak társai is a vízben. Senkit nem találtak, de a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a történteket. Hogy miért, azt egyelőre nem árulják el - hangzott el az RTL híradójában.

A 60 év körüli nőt bénult, sokkos állapotban, kihűlve emelték ki a vízből, felmelegítették, és úgy szállították a mentők kórházba. Ott a sürgősségi osztályon látták el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Féltek a gyerekei, ezért agyonütötte a denevért, fel is jelentették az állatvédők
Csonka Miklós zenész a denevérpusztítást videóra vette és megosztotta a közösségi oldalán. Azóta leszedte a videót és bocsánatot kért.


A családját védte - erről beszélt az RTL híradójának a zenész, aki elpusztított egy a lakásukban repkedő denevért. Csonka Miklós ezt videóra vette és megosztotta a közösségi oldalán. Állatvédők feljelentést tettek. A denevérek fokozottan védett állatok.

A zenész azóta leszedte a videót és bocsánatot kért. Egy koncertjét is lemondták az eset miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: