Motoros rendőröknek hajtott egy menekülő autós a budai Várnegyedben
A sofőr egy buszsávos szabálytankodás után fogta menekülőre: az autósüldözés az Andrássy útról indult, végül a Csónak utcában ért véget. A két elgázolt motoros nem sérült meg, egy másik rendőr viszont könnyű sérüléseket szenvedett.
Perceken át tartó hajszába torkollt egy buszsávos szabálytalanság szerdán délelőtt Budapesten: a menekülő sofőr a Lánchídon át az I. kerületig száguldott, ahol két motoros rendőrnek hajtott, majd rendőrautónak tolatott. Végül elfogták – adta hírül a police.hu.
Az egész akció egy közlekedési szabálysértéssel indult. A rendőrök az Andrássy úton akarták megállítani az autóst a buszsáv szabálytalan használata miatt, ő azonban a jelzésre gázt adott és menekülni kezdett.
Az autósüldözés a budai Várnegyedben, a Csónak utcában ért véget, miután a sofőr nekiment a motoros rendőröknek, majd hátramenetbe kapcsolva egy szolgálati autónak is nekiütközött.
Az elsődleges információk szerint a motorosok nem sérültek meg, a rendőrautóban ülő egyik egyenruhás viszont könnyű sérülést szenvedett.
A sofőrt a helyszínen elfogták. A teljes hajsza alig tíz percig tartott: 10 óra 40 perckor indult az Andrássy útról, és 10 óra 50 perckor ért véget a Csónak utcai ütközéssel.
Perceken át tartó hajszába torkollt egy buszsávos szabálytalanság szerdán délelőtt Budapesten: a menekülő sofőr a Lánchídon át az I. kerületig száguldott, ahol két motoros rendőrnek hajtott, majd rendőrautónak tolatott. Végül elfogták – adta hírül a police.hu.
Az egész akció egy közlekedési szabálysértéssel indult. A rendőrök az Andrássy úton akarták megállítani az autóst a buszsáv szabálytalan használata miatt, ő azonban a jelzésre gázt adott és menekülni kezdett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Eltűnt egy 19 éves fiú, a táskáját a dunaföldvári hídnál találták meg
Nagy erőkkel keresik a 19 éves Fülöp Istvánt, akinek a holmiját a dunaföldvári hídnál hagyták. A fiú testvére a közösségi médiában kért kétségbeesetten segítséget.
Nagy erőkkel keresi a rendőrség és a civil mentőcsapatok is azt a 19 éves fiatalembert, Fülöp Istvánt, akinek a személyes holmiját tartalmazó táskáját csütörtökön hajnalban találták meg a dunaföldvári Beszédes József hídnál. Más információk szerint a dunaújvárosi hídnál volt a táska.
A férfi testvére, Fülöp Dóra a közösségi médiában kért segítséget, megerősítve, hogy a táska az összes irattal együtt előkerült, de testvérének nyoma veszett. A rendőrség a bejelentést követően elrendelte a fiatalember körözését és közzétette a fotóját – írja a Blikk.
A hatóságok mellett civil eltűntkereső csapatok is azonnal megkezdték a terület átfésülését. A keresést azonban beárnyékolta, hogy a közösségi oldalakon többen a fiú külsején és feltételezett nemi identitásán kezdtek vitatkozni. Nagy László, az egyik keresőcsoport vezetője egy határozott posztban tette egyértelművé, hogy a keresésben részt vevők számára egyedül az emberélet számít.
Nagy László a fiú személyes hátterét is kiemelte, hangsúlyozva, hogy a keresés egy emberről szól. „Eltűntkereső vagyok, arra esküdtem, hogy segítsek megtalálni embertársaimat. Számomra ő egy 19 éves ember, egy szorgalmas, jóravaló férfi egy szerető családból, akit hazavárnak a szülei” – fogalmazott.
A csapatvezető világossá tette, mi a keresők egyetlen célja: „Mi életeket mentünk, ennyi. Ha tudsz, segíts, ha nem, akkor menj tovább.”
Azt is megerősítette, hogy minden erejükkel a család mellett állnak a legnehezebb órákban.
Nagy erőkkel keresi a rendőrség és a civil mentőcsapatok is azt a 19 éves fiatalembert, Fülöp Istvánt, akinek a személyes holmiját tartalmazó táskáját csütörtökön hajnalban találták meg a dunaföldvári Beszédes József hídnál. Más információk szerint a dunaújvárosi hídnál volt a táska.
A férfi testvére, Fülöp Dóra a közösségi médiában kért segítséget, megerősítve, hogy a táska az összes irattal együtt előkerült, de testvérének nyoma veszett. A rendőrség a bejelentést követően elrendelte a fiatalember körözését és közzétette a fotóját – írja a Blikk.
A hatóságok mellett civil eltűntkereső csapatok is azonnal megkezdték a terület átfésülését. A keresést azonban beárnyékolta, hogy a közösségi oldalakon többen a fiú külsején és feltételezett nemi identitásán kezdtek vitatkozni. Nagy László, az egyik keresőcsoport vezetője egy határozott posztban tette egyértelművé, hogy a keresésben részt vevők számára egyedül az emberélet számít.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető cégháló ügyében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága megerősítette, hogy nem állt le az a nyolc éve tartó eljárás, amely Rogán Antal és üzlettársai elektronikus aláírást hitelesítő szoftverének előzményeit is vizsgálja – írta a 444.hu. A hatóság közlése szerint a nyomozás jelenleg is aktívan folyik, tanúkihallgatások zajlanak.
A NAV szerint a „rendkívül széles körű” eljárás körülbelül 30 nagy, európai uniós támogatású kutatás-fejlesztési projektet érint.
A nyomozók eddig mintegy 500 tanút hallgattak ki, és több tízezer oldalnyi irat mellett 1 terabájtnyi elektronikus adatot is lefoglaltak.
Az ügy Rogán Antal találmányát érintő részében egy kulcsfontosságú új információ, hogy a Magyar Telekom nem lehet a Rogán Antalnak tíz éve folyamatosan érkező, százmilliós nagyságrendű díjak forrása. Bár a politikus korábban a távközlési óriásra hivatkozott mint a találmány vevőjére, a cég közölte a lappal:
a szoftvert még 2015-ben, egy egyszeri díjért vásárolták meg, méghozzá nem a Rogánnak fizető Mobilsign Kft.-től, hanem annak jogelődjétől, a Profitrade 90 Kft.-től. A Telekom azóta csak egy alacsony összegű havidíjat fizet előbbi cégnek hibajavításra, amelynek mértéke szerintük „informatikai projektekhez mérten elenyésző nagyságú”.
Rogán legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint a találmányhasznosítási díj továbbra is havi 25 millió forintot, vagyis évi 300 milliót hoz neki. Eközben az összeget fizető Mobilsign Kft. a 2025-ös üzleti évben 900 milliós forgalom mellett mindössze 174 millió forint nyereséget ért el. A politikusnak kifizetett díj tehát meghaladta a cég profitját.
A kifizetések tíz év alatt összesen már meghaladták a 2,1 milliárd forintot.
A NAV nyomozása az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF jelzése alapján indult költségvetési csalás gyanúja miatt. Az OLAF szerint a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázatainál rendszerszintű visszaélések történhettek: a gyanú szerint magyar cégek valós teljesítmény nélkül számoltak el komoly összegeket, előfordult túlárazás és fiktív számlák használata is.
A vizsgálat által érintett cégek egyike pont a Profitrade 90 Kft., amely 2013-ban 256 millió forint uniós támogatást nyert egy „MobileSign” nevű rendszer kifejlesztésére, amely neve hasonlít a Rogán Antal és üzlettársai által később szabadalmaztatott megoldásra, amelynek karbantartását, mint a Telekom közleményéből kiderült, a Profitrade 90 Kft. jogutódja, a Mobilsign Kft. - a volt miniszternek utaló cég - végzi.
Rogán Antal találmányának díja nemrég a parlamentben is előkerült. Magyar Péter megkérdezte Gulyás Gergelyt, hogy ő elhiszi-e, hogy Rogán Antal egy feltaláló.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága megerősítette, hogy nem állt le az a nyolc éve tartó eljárás, amely Rogán Antal és üzlettársai elektronikus aláírást hitelesítő szoftverének előzményeit is vizsgálja – írta a 444.hu. A hatóság közlése szerint a nyomozás jelenleg is aktívan folyik, tanúkihallgatások zajlanak.
A NAV szerint a „rendkívül széles körű” eljárás körülbelül 30 nagy, európai uniós támogatású kutatás-fejlesztési projektet érint.
A nyomozók eddig mintegy 500 tanút hallgattak ki, és több tízezer oldalnyi irat mellett 1 terabájtnyi elektronikus adatot is lefoglaltak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nyolcan haltak meg az M1-esen, miután egy kisbusz teherautóba rohant Győrnél
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
Nyolc halott, két ütközés, teljes pályazár: percek alatt vált halálos csapdává az M1-es autópálya Győr közelében péntek hajnalban.
Nem sokkal öt óra után egy kisbusz rohant bele egy, a forgalom torlódása miatt álló teherautóba az autópálya 113-as kilométerszelvényénél.
A kisbuszban kilencen utaztak, közülük heten a helyszínen életüket vesztették, két embert pedig sérülésekkel szállítottak kórházba.
A torlódást egy korábbi baleset okozta: fél öt körül, a 114-es kilométerszelvénynél egy tehergépkocsi egy munkagépnek ütközött. A jármű a karambol után kigyulladt, a teherautó sofőrje a helyszínen meghalt.
Az esetről a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott tájékoztatást, a részleteket a rendőrség honlapján közölték. A hatóságok a balesetek miatt a Hegyeshalom felé vezető oldalt teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik.
Újabb részletek az M1-esen történt tragédiáról: egy török rendszámú kamion és egy moldáv kisbusz érintett, mind a nyolc halálos áldozat férfi
Az M1-es autópályán először egy kamion ütközött neki egy munkagépnek, amitől kigyulladt, majd egy kisbusz rohant bele egy, az előző baleset miatt álló teherautónak. A két balesetben összesen nyolcan haltak meg.
Újabb részletek derültek ki a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt balesetről. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt közölte,
török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz volt érintett a két ütközésben.
Az is kiderült, hogy
a két baleset nyolc halálos áldozata férfi.
A két baleset a Hegyeshalom felé vezető oldalon történt. Hajnali 4 óra 30 perc körül a kamion munkagépnek ütközött, majd kigyulladt, a sofőr a helyszínen életét vesztette.
Nem sokkal később egy kisbusz ütközött neki egy, az előző baleset miatt álló teherautónak.
A kisbuszban kilencen utaztak, közülük hét ember a helyszínen meghalt,
ketten megsérültek.
Magyar Péter miniszterelnök péntek reggel közölte a Facebook-oldalán, hogy a „baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kér az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”.