KÉK HÍREK
A Rovatból

Meghalt a két kicsi, akit 19 éves anyjuk 15 órán át a forró kocsiban hagyott

Amanda Hawkins korábban családi házra gyűjtött adományokat.
Dailymail - szmo.hu
2017. június 11.


Link másolása

A 19 éves Amanda Hawkins több, mint 15 órán át a forró kocsiban hagyta 1 és 2 éves kislányait Texasban, akik meghaltak a hőségben.

Korábban az anya a GoFundMe honlapján gyűjtött pénzt arra, hogy házat tudjon venni és otthont adhasson családjának, ami 1500 dollárba került volna.19 eves anya 4

A Daily Mail beszámolója szerint az 1 éves Brynnt és a 2 éves Addysont este 9 körül hagyta magára édesanyjuk a kocsiban, amíg ő a barátaival szórakozott egy közeli házban Texasban. A gyerekek addig sírtak a felforrósodott kocsiban, amíg eszméletüket nem vesztették. A barátai többször is kérdezték a gyerekek felől, de őt nem érdekelte. Hawkins csak másnap dél körül szedte ki őket a kocsiból, amikor már közel 33 fokos volt a kinti hőmérséklet.

Először nem akarta bevinni őket a kórházba, nehogy bajba kerüljön, de aztán egy barátja meggyőzte.

A gyerekeket csak 24 órával később szállították be. Az állapotuk olyan rossz volt, hogy az orvosok nem tudtak rajtuk segíteni, pár órával később meghaltak.19 eves anya2

Az anya először nem akarta bevallani, hogy a kocsiban hagyta őket. Először azt mondta az orvosoknak, hogy a helyi parkban szagolgattak virágokat, amikor eszméletüket vesztették. Később a rendőrség nyomására bevallotta, hogy a gyerekeket a felforrósodott kocsiban hagyta.

A két gyerek két különböző apától született, akik nem kommentálták az esetet. Amanda egyik középiskolai barátnője, Miriam Davis korábban megszakította vele a kapcsolatot, mert látta, hogy milyen rosszul bánik a gyerekeivel. Még azt is fontolgatta, hogy hívja a gyermeksegítő szolgálatot.

"
Sokáig hezitáltam, mert nem akartam, hogy a gyerekek bekerüljenek a rendszerbe. De azt nem gondoltam volna, hogy meg is halhatnak

- mondta Davis, aki ma már bánja, hogy nem szólt a gyermekvédelemnek.

Amennyiben bűnösnek találják a tinédzser anyukát, 2 év börtönbüntetésre is ítélhetik. Ami a történtek fényében több mint felháborító.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.

Link másolása
KÖVESS MINKET: