Megfogod gyorshajtás miatt, másnap te viszed ki neki a pizzát

A különféle közvéleménykutatási adatokról és a várható választási eredményekről Závetsz Tibor közvéleménykutató beszélt a Népszava Törésvonal című műsorában.

A legfrissebb kutatási adataikról szólva elmondta, hogy a biztos pártválasztók körében a TISZA Pártnak „10 pluszos előnye van”, ami más kutatóintézetek méréseivel is összhangban van. A teljes népességen belül ez 6 százalékpontos különbséget jelent, és a TISZA szimpatizánsainak száma meghaladta a hárommilliót, míg a Fideszé két és fél millió körül van.

A kutatásaik szerint a TISZA és a Fidesz szavazói rendkívül elkötelezettek, míg a kisebb pártok, különösen a DK és a Kutyapárt szavazóinak egy része még bizonytalan.

„A DK szavazóinak kétharmada biztos abban, hogy leadja a voksát április 12-én a DK-ra, a kutyapárt szavazóinak pedig nagyjából a fele biztos abban” – állította Závecz. „Van félmillió olyan szavazó, aki hagyományos értelemben vett aktív bizonytalan: el akar menni, de nem döntött a pártok között.”

A Mi Hazánknál nem számít nagy változásra. „A Mi Hazánk szavazótábor talán a legerősebben kötődő szavazótábor, tehát onnan a lemorzsolódás az nagyon pici lesz, ha lesz egyáltalán, az viszont, ha lesz, az a Fideszé lehet.”

A rejtőzködő szavazókkal kapcsolatban elmondta, elterjedt vélekedés, hogy aki eltitkolja a preferenciáját, az biztosan fideszes. „Én ezt nem gondolom. Nem jelzik ezt az adatok. Kis településeken pont hogy ellenzékiek” – jelentette ki. Érvelése szerint egy fideszes többségű kis faluban egy kormánypárti szavazó bátran vállalja a hovatartozását, míg egy ellenzéki nem biztos.

Závecz Tibor szerint a TISZA Párt támogatói egyértelműen többen vannak, mint a 2022-es hatpárti ellenzéki összefogás szavazói.

A Fidesz kampányával kapcsolatban úgy látja, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentései és a közel-keleti háború felerősítették a kormány kommunikációját, ami a biztonságra és a háborús veszélyre épül. „Ez szinte biztos” – mondta arra a felvetésre, hogy ez mozgósítja a Fidesz táborát.

Szerinte a Fidesz ezzel a témával képes lesz maximalizálni a saját táborának részvételét. „Nem csak két és fél millió szimpatizánsról fogunk nemsokára beszélni szerintem a Fidesznél, hanem két és fél millió szavazóról. Tehát tulajdonképpen ez egy nagyon erős aduász Orbán Viktor kezében, hogy ezt a háborús pszichózist még fenntartja, és erre a biztonság válaszát adja a saját táborának” – elemezte a helyzetet.

„Lehet, hogy nem 10 pluszos, 10-15 százalék közötti előnye lesz a TISZA pártnak, hanem lehet, hogy bemegy 10 százalék alá, de nem látom azt, hogy ez abban a tartományba menne, hogy a TISZA ne nyerhetné meg a listás választást” - fogalmazott.

Állítása szerint a kormánypárt a teljes mozgósítással is csak felzárkózni tud a TISZA Párt szintjére, de megelőzni nem. Ugyanakkor felhívta a figyelmet egy fontos tényezőre: ha a TISZA listás előnye 5 százalékpont alá csökken, „akkor nagyon könnyen előállhat egy olyan mandátummegoszlás, ami azt jelenti, hogy nem lesz meg a Tiszának a mandátumtöbbsége a parlamentben”.

A közvéleménykutató szerint a választás rendkívül izgalmasnak és kiszámíthatatlannak ígérkezik. Számos bizonytalansági faktor van, mint a külföldön élő magyarok szavazatai vagy a levélszavazatok, és szerinte sok szoros eredmény várható, ami miatt nem biztos, hogy április 12-én este már ismert lesz a végeredmény. „Én még abban sem vagyok biztos, hogy 12-én majd úgy térünk nyugovóra, tudjuk a mandátumszámokat, sőt, inkább azt gondolom, hogy nem fogjuk tudni a mandátumszámokat.”

Závecz Tibor hozzátette, hogy a jelenlegi politikai helyzet a szakmája számára is teljesen új. „Én már elég régóta közvéleménykutatok, de az, hogy egy párt ennyivel vezessen, mint ellenzéki párt, hát ez már azért nagyon régen volt” – mondta.

Szemünk se rebben: egy ideje minden tömeggyűlés történelmi, minden felvonulás soha nem látott méretű. És, ahogy fél éve, október 23-án már megszokhattuk, a március 15-i Békemenet és a Tisza-párti Nemzeti Menet létszámának összehasonlítása is rögtön megkezdődött. A fényképek, légifelvételek alapján mindenki eldöntheti, kinek hisz. Ami azonban váratlan volt: a Tisza Párt rendezvényén a semmiből előkerült egy hatalmas ukrán zászló, közvetlenül a kormánymédia által kibérelt Deák-téri erkély alatt. El is kattant pár fotó. A fiatalemberek pechére olyan fényképek is készültek, melyeken ketten közülük korábban is láthatóak azon a bizonyos erkélyen. Sőt, az is kiderült, hogy a zászlóvivők egyike épp a Fidelitas helyi elnökével posztolt közös képet.

Március 15. után elindult Orbán Viktor nyilvános országjárása is, a kampánygépezet érezhetően már teljes fordulatszámmal pörög. Ranschburg Zoltán politikai elemzővel az elmúlt napok eseményeit értékeltük.

— Orbán Viktor 24 perces március 15-i beszédét szinte össze lehetett volna rakni a korábbi megszólalásaiból. Hozta a kötelezőt?

— Össze is rakták már korábban, hiszen ezeket Orbán már elmondta. Ha szó szerint ezt a beszédet nem is hallottuk még tőle, pontosan ugyanarról szólókat már töméntelen mennyiségben tőle is, és más fideszes politikusoktól is. Annyival színezte a dolgot, hogy kiszervezte a beszéd különböző elemeit: Szijjártó Péter kezdte a külpolitikával, elsősorban Ukrajnával, Lázár János folytatta egy kicsit a belpolitikai résszel, és Orbán beszéde, ami éppen ezért lett rövidebb, mintha a saját idejéből engedett volna nekik, ennek a kettőnek a szintézise volt, de egyértelműen ukrajnai fókusszal. Ez nem változott, és nem is számítottunk rá, hogy a Fidesz kampányának középpontjában ne Ukrajna állna. Ha a Fidesznek lett volna jobb ötlete, azzal már előjött volna korábban.

Az, hogy Orbán nem jött elő semmi újjal, azt mutatja, hogy a maradék négy hét a Fidesz részéről Ukrajnáról fog szólni.

— Az a fajta nagyotmondás, „bonmot”, ami szinte minden évben volt, tavaly például a hírhedt poloskázás, most elmaradt.

— Valóban nem volt. Azt gondolom, a Fidesz egy kicsit gondban van, mert a kampányoknak van egy dinamikájuk, hullámoznak. Nem lehet a közönséget mindig ugyanazon a felfűtöttségi szinten tartani. A kampánytechnikusok dolga, hogy úgy időzítsenek, hogy a hullámhegy a választás napjára, április 12-re essen, és akkor legyenek a leginkább mozgósított állapotban a szavazók. A Fidesz fő kampányüzenete, hogy Magyarország veszélyben van, és Orbán Viktor tudja megvédeni; a veszélyforrás pedig egyértelműen Ukrajna lett.

Komolyan féltem attól, hogy március 15-ét Orbán arra használja, hogy rátegyen még egy lapáttal, és bejelent valamit, vagy történik valami olyan esemény, ami tovább fokozza a már most is pattanásig feszült magyar–ukrán viszonyt. De ez nem történt meg.

— Miért nem?

— Szerintem a Fidesznél végiggondolták, hogy vajon nem lehet-e ezt az ijesztgetést túltolni. Előfordulhat-e, hogy visszaüt, és a választók már nem azt érzékelik, hogy Orbán Viktor a megoldás, hanem hogy ő maga a probléma része. Mert a helyzet az, hogy a konfliktus Ukrajnával az Orbán-kormány alatt eszkalálódik, Orbán Viktor a miniszterelnök, miközben fokozódik a helyzet. Így nagyon nehéz azt mondani, hogy az ő kormánya a nyugalom és a béke szigete.

Ezt pedig Magyar Péter is meglátta, nem véletlenül kezdte el kommunikálni, már a Zelenszkij-féle fenyegetés óta, hogy a Tisza Párt van a béke és a nyugalom pártján, a Fidesz pedig a káosz, a felfordulás és a nemzetközi konfliktus oldalán. Ez az az üzenet, amit a Fidesz a háta közepére sem kíván. Szerintem ezért nem fokozta tovább Orbán a helyzetet. A kampánystábban talán úgy látják, rizikós lenne tovább tolni ezt a szekeret. Ez viszont komoly probléma nekik, mert azt jelenti, hogy nem tudják tovább emelni a tétet. A sztori elérte a maximumát, ami nem jó, mert egyrészt a Fidesz nem vezet, másrészt egy hónap van a választásokig. Mit fognak csinálni addig, ha nem tudják ezt tovább fokozni anélkül, hogy saját maguknak okoznának problémát? Ebben látom az okát, hogy Orbán beszéde nem volt kifejezetten jó. Szerintem Lázáré jobb volt kampányszempontból. Ugyanis Orbán nem tudott újat mondani, mert az egyetlen témában, amiről beszélni akar, rizikós lenne még nagyobbat emelni.

— Ez volt az utolsó kiemelkedő alkalom a választásokig, hogy megpróbálják megfordítani a trendeket, vagy legalább horgonyt vetni. Sikerült?

— Én nem látom. Nem látom, hogy a március 15. valami újat hozott volna. Nem látom, hogy történt volna olyasmi tegnap, ami trendfordulót jelentene.

— A tömeg fellelkesítésének hatása sem lesz meg? Amikor a résztvevők hazamennek, és a saját köreikben terjesztik a győzelmi bizonyosságot?

— Hát, ezek apró nüanszok. Aki részese egy hatalmas tömegnek, az óriási lökést kap, még akkor is, ha falubusszal hozták fel Pestre. A szubjektív megítélésem a képek alapján az, hogy a Tiszánál határozottan többen voltak, de a Békemeneten résztvevő is azt érezte, hogy egy hegyeket megmozgatni képes közösség tagja. Ennek a jelentőségét nem becsülném le. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a Tiszának óriási hátrányt jelent, hogy a

Ezt a hátrányt legyőzve sikerült ekkora tömeget mozgósítani, ami nagyszerű. De ugyanez az előny a Fidesznél április 12-én is ott lesz: a polgármesterek, az adatbázisok, a korlátlan pénzből való buszoztatás. Ez komoly előnyt fog jelenteni, még akkor is, ha a március 15-e a Tiszának sikeresebb volt.

— Magyar Péter erre reagálva azt mondta, minden szavazókörhöz három aktivistát küldenek. Térjünk is át az ő beszédére: voltak itt újdonságok. Például a „Ruszkik haza!” skandálása.

— Alapvetően ez egy hosszú beszéd volt, a túlnyomó többségében nem volt sok újdonság. De három dolgot vettem észre, ami kilóg a sorból. Az egyik az orosz téma. Magyar eddig a belpolitikai témáknál maradt, ami a sikerének kulcsa volt. De most, ahogy mondtam, megpróbálja visszafordítani a „ki van a béke pártján” kérdést, és a „külföldi zsoldban álló” témát is. Kifejezetten azt húzza alá, amiről az utóbbi héten több cikk is megjelent, hogy valójában Orbán az, aki a Kreml érdekeit szolgálja a magyarok helyett. Többször célzott arra, hogy Orbán azokat az oroszokat hívja be, akik a ’48-as és ’56-os forradalmak leverésében is jeleskedtek. Ennek van egy szimbolikus ereje, és egy érdekes fordítási kísérlet: ugyanazzal vádolja Orbánt, amivel Orbán őt.

— Ki is mondta, hogy Orbán hazaáruló.

— Én ezt inkább egy retorikai többletnek gondolom.

— Ami viszont a nap eseménye volt, az a szó szerinti hamis zászlós művelet a tiszások közé vitt ukrán zászlóval, amire aztán miniszterek sora hivatkozott. Később kiderült, mennyire megrendezett volt az egész, Fidelitas-közeli szereplőkkel. Ez azért egy elég durva provokáció volt.

— Engem lenyűgöz ez az egész történet. Először azt gondoltam, ez egy sima provokáció. Aztán láttam, hogy a kormányközeli médiumok, mit ad isten, pont ott voltak, és lekapták az ukrán zászlót. Még akkor is azt gondoltam, oké, valahonnan sejthették, hogy ott kell lenni. De arra nem számítottam, amit másnap láttam: miniszterektől látom viszont mindezt a Facebookon. Majd kiderült, hogy ez nyilvánvalóan nem igaz. Ez annak a végletes kihasználása, hogy mennyire elszigetelődnek egymástól a politikai oldalak valóságai. Így büntetlenül lehet hazugsággal kampányolni anélkül, hogy a választók megvonnák a bizalmukat. Más szint lenne, ha ezt Bohár Dániel osztaná meg, és nem Lázár Jánostól látom, hogy „tessék, itt a magyar zászlós békemenet és az ukrán zászlós Nemzeti menet, ezek közül kell választani”. Miközben ennél nemzetibb érzelmű rendezvény, mint a vasárnapi, talán nem is volt a világon.

Ugyanakkor két, talán soha nem látott méretű politikai rendezvény zajlott le mindenféle erőszak nélkül Budapesten, egy hónappal a választások előtt. Ez nagy szó. Én optimista vagyok, hogy nem lesz komolyabb fizikai erőszak, mert a Fidesz és a Tisza is tudja, hogy a magyarok egy nagyon rendpárti nép. Fontos nekik a biztonság. Ezért a két párt között van egy állandó „higgadtsági verseny”, mindketten a nyugalom erőiként lépnek fel. Persze a rizikó benne volt a vasárnapi napban.

— Ön azt mondta, az emberek buborékokban élnek. Ehhez képest Magyar Péter azt nyilatkozta, szerinte ezek a buborékok már elpattantak, és mindenki tájékozódhat.

— Magyar Péter egy kampányoló politikus, neki azt kell mondania, hogy „nálam van az igazság, és mindenkit el fog érni”. A valóság árnyaltabb. Abban igaza van, hogy aki aktívan, kritikusan keresi a valóságot, az elérheti. De a választók többségénél ez nincs meg. Sokan a saját, politikailag ihletett forrásaikból tájékozódnak. A Fidesz médiatúlsúlyának igazi előnye pedig nem az, hogy ne létezne független sajtó, hanem az, hogy elérik a passzív közönséget is. Azokat, akik nem keresik aktívan a politikai híreket, de hallgatnak rádiót ingázás közben, vagy megszokásból nézik a híradót.

Tehát teoretikusan igaza van Magyarnak, de a Fidesznek elég, ha azokhoz jut el, akik nem néznek utána.

— Hétfőn elkezdődött Orbán Viktor országjárása is, Kaposváron járt. Ott is a háborús nagyképet vázolta fel, szerintem fogyaszthatóbban, mint a Kossuth téren.

— Ez egy bensőségesebb közeg. A március 15-i beszéde szerintem nem sikerült jól, elszalasztott lehetőség volt. Az, hogy ebben a közegben jobban teljesített, nem lep meg. Több különbség is van. Magyar Péter is nagypolitikai fókusszal beszélt Kaposváron, de azért felkérdezte Gelencsér Attilát, hol volt a Völner–Schadl-ügy idején. Viszont a legjelentősebb különbség, hogy a beszéde után Orbán le is lépett a helyszínről.

— Nincs kérdezési lehetőség, nincs szelfizés?

— Így van. Magyar Péter utána „beugrik” a közönségbe, fotózkodik, kezet ráz, gyerekeket puszil. Ez, mióta politika létezik, fontos gesztus. Amit Orbán csinál, az egy félmegoldás. Azt gondoltam, ha már lúd, legyen kövér, és tényleg beleáll, de ez így felemás.

— Egy pozícióban lévő miniszterelnöknek talán a biztonsági előírások sem engedik ezt.

— Nem feltétlenül erre gondolok. Ha akarná, megtehetné. De legalább kérdésekre válaszolhatna.

— A kérdés az, hogy mindez és a hátralévő 28 nap elég lesz-e Orbánnak a fordításhoz? Nyilván nem tud napi öt helyszínt lenyomni, mint Magyar, de mögötte ott az apparátus, a sajtó. Kiegyenlítheti ez a kettő egymást?

— Orbán hátrányban van, mert ő egy gyakorló miniszterelnök, van egy főállása. És, nem akarok ageista lenni, de van egy életkori különbség is, ami ebben a tempóban számít. Amit Magyar Péter csinál, az döbbenetes munka. Viszont Orbán mellett szól, hogy a miniszterelnöki jelenlét sokakat megmozgat. Ha Orbán Viktor közelébe lehet kerülni, az ritkaságszámba menő, izgalmas dolog, és egy-egy eseményre többeket vonzhat egy választókerületből.

— Elzúgott március 15-e. Lesz még ilyen alkalom, ahol a táborok összemérhetik erejüket, vagy már a célegyenesben vagyunk, és a napi apró munka, illetve a kampányzáró van csak hátra?

— Én azt gondolom, hogy a hajrában vagyunk. Nem zárom ki, hogy egy eget rengető eseményre még össze lehet rántani a tömeget, de kicsi az esélye.

Még ha ki is jön egy kompromittáló anyag, idő kell, hogy eljusson a választókhoz. Minél közelebb vagyunk a szavazáshoz, annál kevesebb idő van erre. Tehát nem mondom, hogy nem fordulhat elő, de egyre nehezebb lesz egy ilyen anyagot hatékonyan kommunikálni. Ennek egyre kevesebb esélyét látom, de nyilván nem zárom ki.

16 év, egy korszak. Akik a NER első napján születtek, maholnap nagykorú középiskolások. Ma induló új sorozatunkban különböző területek elismert szakértőivel vesszük sorra, hogyan teljesített Orbán Viktor rendszere ebben a 16 évben az oktásban, az egészségügyben, a gazdaságban, a szegénység kezelésében, a korrupció felszámolásában, a helyi ügyekben, a környezetvédelemben, a közlekedés fejlesztésében vagy például a hétköznapi biztonság területén.

Elsőként Farkas András nyugdíjszakértővel azt mutatjuk be, hová jutottak a nyugdíjasok 2010 óta, mi minden változott, és ez milyen következményekkel járt.

— 2010-ben milyen helyzetből indult a nyugdíjrendszer?

— A 2010-ben hivatalba lépő kormány azzal szembesült, hogy gyorsan nagy összegű forrást kell találnia. Először megpróbálta elérni, hogy a hiánycélt a korábbi elképzeléseknél magasabbra emelhessék, de ez nem sikerült. Emiatt 2010-ben visszaállamosították a magánnyugdíjpénztárakat, ahol mintegy 3000–3300 milliárd forint halmozódott fel. A kötelező nyugdíjjárulékok teljes összege így visszakerült az állami nyugdíjkasszába, ami stabilizálta a rendszert.

A visszaállamosítás közvetlen, azonnali veszteséget a legtöbb ember számára nem okozott, mert a magánpénztári kifizetések akkor még messze voltak. Az állami nyugdíjjogosultságok helyreálltak, az állami kassza megerősödött. Ugyanakkor a politikai kommunikáció nagyon rosszul sikerült, és hosszú távon erős bizalmatlanság maradt az emberekben a hosszú távú megtakarításokkal szemben. Összességében ez volt az első nagy lépés: a magánnyugdíjpénztári pillér megszüntetése és visszaterelése az állami rendszerbe. A második nagy irány az volt, hogy csökkentsék a nyugdíjkassza terheit. Ennek részeként

2012. január 1-jétől már nem rokkantsági nyugdíj, hanem más feltételekkel igényelhető rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás maradt. Ez nagyon sok embernek okozott problémát, még akkor is, ha a korábbi rendszerben valóban irreálisan magas volt a rokkantsági nyugdíjasok száma. De ne feledjük azt sem, hogy a ’88–’89-es rendszerváltozás idején Magyarországon azért nem lett nagyon sok munkanélküli, és ez nem keltett nagy társadalmi feszültséget, mert viszonylag könnyen el tudtak menni az emberek rokkantsági nyugdíjba. Ez egy menekülőútvonal volt, és ezt a menekülőútvonalat a kormányzat 2011. december végén gyakorlatilag lezárta.

Eltűnt a korkedvezményes, korengedményes, előrehozott, csökkentett összegű előrehozott, szolgálati és bányásznyugdíj is, vagyis minden olyan forma, amely lehetővé tette, hogy valaki a hivatalos korhatár előtt menjen nyugdíjba. Összességében tehát négy alapvető változás történt 2010 és 2012 között: a magánnyugdíjpénztárak visszaállamosítása, a nyugdíjkorhatár emelése, a rokkantsági nyugdíj megszüntetése és a korhatár előtti nyugdíjak eltörlése. Ezek együtt csökkentették a nyugdíjkassza terhelését, és a GDP-arányos nyugdíjkiadásokat is jelentősen visszafogták.

— Csak elvonások és megszüntetések jellemezték a korszak elejét? Vagy voltak, akik jól jártak?

— 2011. január 1-jétől bevezették a nők kedvezményes nyugdíját, a Nők40-et. Ez nagyon gyorsan a rendszer egyik legnépszerűbb elemévé vált. Kezdetben az adott évben nyugdíjba vonuló nők fele, mára több mint kétharmada ezt választja. A rendszer lényege, hogy a jogosultsági idő teljesítése után a nők korhatár előtt is teljes öregségi nyugdíjat kaphatnak, és ez később automatikusan öregségi nyugdíjjá alakul.

Közben a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre emelkedett, de a jogosultsági idő változatlanul 40 év maradt. Emiatt a rendszer egyre kedvezőbbé vált az érintettek számára. Ma évente körülbelül 140–160 ezer nő van kedvezményes nyugdíjban, és ez 550–560 milliárd forintos plusz terhet jelent a nyugdíjkasszának. Azonban, a Nők40 abszolút hungarikumként rendkívül előnyös a nők számára. Hosszú idősoron nézve ez rendkívül kedvező a nőknek; nem is szabad támadni, legfeljebb finomítani, úgy, hogy a modern nyugdíjrendszerek logikájához jobban illeszkedjen.

— Sokan a svájci indexálás megszüntetését tartják az ősbűnnek. Mi is volt ez pontosan, mikor szűnt meg, és valóban ezzel veszítettek sokat a nyugdíjasok?

— A svájci indexálást 2012-ben, tehát már az Orbán-kormány idején szüntették meg. Maga a konstrukció azt jelentette, hogy a nyugdíjemelésnél 50 százalékban az inflációt, 50 százalékban a nettó keresetek növekedését kellett figyelembe venni. Ezt váltotta fel a kizárólag inflációhoz kötött emelés. Ennek az akkori indoka az volt, hogy bizonytalan gazdasági helyzetben legalább a nyugdíjak értékét meg lehessen őrizni. Ez az akkori logika szerint érthető volt, mert legalább azt biztosította, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke ne csökkenjen. Csakhogy az inflációkövető emelés valójában nem növeli a nyugdíjakat, hanem csak szinten tartja az értéküket. Ha a bérek gyorsabban nőnek, mint az infláció, akkor a nyugdíjasok elkerülhetetlenül lemaradnak az aktív keresőkhöz képest. Ez az úgynevezett relatív elszegényedés.

Ez azért különösen fontos, mert a frissen megállapított nyugdíjak még követik a kereseteket, de amint valaki nyugdíjba vonul, a következő évtől már csak az inflációs emelés számít. Vagyis minél régebben állapították meg valakinek a nyugdíját, annál inkább ki van téve ennek a lecsúszásnak. Ma nagyjából 700 ezer öregségi nyugdíjas él a relatív szegénységi küszöb alatt, és több mint 300 ezren a mélyszegénységi kockázati sávban vannak. A probléma tartós megoldása csak az emelési rendszer átalakításával lenne lehetséges, például úgy, hogy az infláció mellé a keresetnövekedés egy részét is figyelembe vegyék.

— Hogyan változott a nyugdíj és a keresetek viszonya?

— A 2010 körüli állapot és a mai helyzet összevetése félrevezető lehet. Akkor a nyugdíj valóban az átlagkereset nagyobb részét tette ki, de maga az átlagkereset is nagyon alacsony volt. Ma a havi nyugdíj a nettó átlagkereset nagyjából 49–51 százaléka körül van, de ezt módosítja a 13. havi nyugdíj, illetve a 14. havi nyugdíj terve. Ha éves szinten nézzük a bevételt, a 13. havi nyugdíj már 55–58 százalék körüli arányra emeli a nyugdíjat a 12 havi nettó átlagkeresethez képest, a 14. havi pedig ezt 60 százalék fölé is viheti. A fontosabb kérdés azonban nem ez, hanem az, hogy Magyarország mennyit költ a nyugdíjrendszerre.

Ez nagyjából 3000 milliárd forintos különbséget jelentene ahhoz képest, ami az uniós átlag eléréséhez kellene. Vagyis a rendszer egyik alapvető problémája az, hogy az összes politikai vita ellenére nagyon kevés pénz jut a nyugdíjasokra.

— Mit mutat a szegénységi küszöbhöz viszonyított kép?

— A hosszú idősoros összehasonlítás itt is nehéz, mert 2010-ben sokkal többféle ellátotti csoport tartozott bele a nyugdíjas társadalomba: rokkantnyugdíjasok, korhatár előtti nyugdíjasok, szolgálati nyugdíjasok és mások is. Akkor közel hárommillió ember kapott valamilyen nyugdíjszerű ellátást, ma viszont nagyjából kétmillió öregségi nyugdíjasról beszélünk. Emiatt nagyon óvatosan lehet csak közvetlen összehasonlítást tenni.

A KSH ezt rendszeresen méri, és két év kivételével minden évben kimutatható volt ez a romlás. Ez nem azt jelenti, hogy minden nyugdíjas abszolút értelemben rosszabbul él, mint korábban, hanem azt, hogy az aktív keresők világához képest folyamatosan csúszik lefelé. Ezért van az, hogy miközben az átlagnyugdíjas helyzete önmagában nézve nem feltétlenül drámai, a nyugdíjas társadalom egésze társadalmi értelemben mégis veszít a pozíciójából.

— Miért nem volt érdemi javulás az elmúlt években?

— Azért, mert 1997 óta nem volt átfogó, valódi nyugdíjreform Magyarországon. Azóta vagy ad hoc beavatkozások történtek, vagy a 2010–2011-es nagy kiadáscsökkentő intézkedések. Közben politikai okokból új, jelentős terhek épültek be a rendszerbe. Ilyen a 13. havi nyugdíj, a tervezett 14. havi nyugdíj és a Nők40.

Vagyis a korábbi kiadáscsökkentő lépések hatását időközben részben semmissé tették ezek a plusz vállalások. Ráadásul ezek mögött nincs teljes járulékfedezet. A rendszer így úgy vállal egyre több kötelezettséget, hogy közben a hosszú távú finanszírozás alapkérdéseit nem rendezi. Tehát a 2010-es nagy áldozatok után mára a finanszírozási kockázatok ismét visszatértek.

— Mitől annyira nehéz a nyugdíjrendszer reformja?

— Minden változtatás azonnal nagy költségvetési következményekkel jár. Ha például az infláció fölött még a keresetnövekedés egy részét is hozzáadnák a nyugdíjemeléshez, az évente plusz 1–2–3 százalékpontot is jelenthetne. Egyetlen plusz 1 százaléknyi emelés 60–80 milliárd forintos többletet jelentene évente. Ez gyorsan növelné a nyugdíjkassza súlyát a GDP-n belül. Vagyis a jelenlegi rendszernek van egy világos politikai előnye: költségvetési szempontból féken tartja a nyugdíjkiadásokat.

A költségvetésért versenyez a nyugdíjrendszer az egészségüggyel, az oktatással és más nagy állami rendszerekkel, miközben a választási ciklusok logikája inkább egyszeri vagy politikailag látványos döntéseknek kedvez, nem pedig hosszú távú szerkezeti átalakításoknak.

— Ez azt is jelenti, hogy amennyiben egy új kormány rászánja magát a nyugdíjreformra, akkor lesz idő tisztességesen felkészülni?

— Igen, de nem túl sok. A következő két év akár elég is lehetne arra, hogy szakmai és társadalmi vita induljon egy új nyugdíjreformról. Az OECD már készített javaslatokat, a magyar nyugdíjszakértők körében is vannak vitaanyagok. Ezek alapján el lehetne indítani egy olyan egyeztetést, amelynek eredményeként a politika elé már társadalmilag megvitatott reformjavaslatok kerülnének. Csakhogy a mindenkori kormányok valószínűleg nem ezzel kezdik majd, mert rövid távon más problémáik lesznek.

— Mikor jöhetnek az igazán súlyos gondok a rendszerben?

— 2037-től, amikor nagy tömegben kezd nyugdíjba vonulni az utolsó nagy létszámú korosztály, a Ratkó-unokák, vagyis az 1973 és 1977 között születettek generációja.

Ezt tovább súlyosbítja a társadalom öregedése, a kevés gyerek és az a tény, hogy sok aktív korú magyar külföldön dolgozik, így nem vesz részt a hazai finanszírozásban.

— Lehet-e olyan jövő, ahol a „nyugdíjas” szó nem a szegénység egyfajta szinonimája lesz?

— Egy kiegyensúlyozott nyugdíjrendszerhez nem elegendő az állami nyugdíj. A nyugat-európai rendszerekben a nyugdíjas jövedelem több pillérből áll: van állami nyugdíj, emellett működik foglalkoztatói nyugdíjpillér és erős önkéntes megtakarítási rendszer is. Magyarország ebből a szempontból pillérhiányos: a nyugdíjasok megélhetése döntően az állami nyugdíjtól függ, miközben a többi elem gyenge.

Ha az a rendszer megmarad és finomhangolják, akkor ma egy egészen más szerkezet felé tartanánk. A jövőben azonban nem feltétlenül ugyanazt kellene visszaépíteni, hanem inkább egy erős foglalkoztatói nyugdíjpillért kellene létrehozni, amelyben a munkavállaló befizetését a munkáltató is kiegészíti, és az állam is támogatja.

— Van-e ennek a korszaknak tanulsága?

— Az, hogy a magyar nyugdíjrendszer fő problémája nem egyetlen döntésből fakad, hanem több, egymásra rakódó tényezőből. A 2010 utáni időszakban egyszerre történt nagy kiadáscsökkentés és bevételnövelés, majd később új, jelentős terhek épültek be a rendszerbe. Közben a nyugdíjemelés módja a relatív elszegényedés irányába tolta a nyugdíjasokat, miközben a GDP-arányos nyugdíjkiadás alacsony maradt európai összevetésben. A rendszer rövid távon még működőképes, de a nagy finanszírozási kihívások igazán 2037 után jönnek. Ezért a reform előkészítését már most el kellene kezdeni, még ha a megvalósítás rövid távon nem is látszik valószínűnek.

Forrtak az indulatok Molnár Áronék reggeli műsorában, ahol a friss állami díjas művészek felelősségét firtatták. A vita középpontjában az állt, hogy a Kossuth- és Jászai Mari-díjjal frissen kitüntetett színészeknek kötelességük-e véleményt mondani a jelenlegi politikai rendszerről, alig 26 nappal az április 12-i országgyűlési választás előtt.

A Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora keddi adásában a házigazda Molnár Áron mellett Rainer-Micsinyei Nóra és a maga is Jászai-díjas Lengyel Tamás beszélgetett. A diskurzus során név szerint is előkerült a frissen elismert Ember Márk, Törőcsik Franciska és Gubik Petra, akiknek a hallgatását többen is nehezményezték. Rainer-Micsinyei Nóra egyenesen fogalmazott, szerinte a díjazottaknak fel kellett volna szólalniuk.

– jelentette ki.

Molnár Áron ehhez csatlakozva hangsúlyozta a példamutatás fontosságát.

– tette fel a kérdést a színész-aktivista. A szintén Jászai Mari-díjas Lengyel Tamás árnyaltabban látta a helyzetet. Úgy vélte, nem lehet általánosítani, és nem gondolja, hogy a díjazottak politikailag elkötelezettek lennének. Bár elismerte, hogy a hallgatás nem feltétlenül helyes, kiemelte, hogy az emberek különbözőek, és nem mindenki képes vagy akar nyíltan politikai véleményt formálni.

Molnár azonban nem tágított, és a közelgő választásra utalva fogalmazta meg kemény kritikáját.

(...) Magára hagyjátok azokat a követőiteket, akik bizonytalanok, mert azt mondjátok, nincs részetek ebben. Ezt a narratívát veszik majd át. Ha viszont azt mondjátok: menjetek el szavazni, az már ügy. Amikor üggyé válik a közügy, onnantól veszed ki a részed a társadalom alakításából. Ez művészként irdatlan nagy felelősség" – szögezte le.

A vita különösen Ember Márk esetét emelte ki, akit Rainer-Micsinyei társadalmilag érzékeny művésznek tart, mégis hiányolta tőle a határozottabb kiállást. Érdekesség, hogy a megnevezett művészek a közelmúltban más elismerésekben is részesültek: Törőcsik Franciska és Ember Márk tavaly Arany Medál-díjat kapott, Gubik Petra pedig A Dal című műsor zsűritagjaként szerzett országos ismertséget. "Itt van egy ennyire fontos helyzet, és nem beleállni, helyezkedni, óvatoskodni nagyon szomorú" – zárta a gondolatmenetet Rainer-Micsinyei.

Via Blikk