KÉK HÍREK
A Rovatból

Megdöbbentő fotók: embertelen körülmények között lakhattak a hulladékfeldolgozóban munkára kényszerített emberek

Több tucat embert szabadítottak ki a román és magyar hatóságok egy romániai bűnszervezet áldozatai közül, akik megdöbbentő körülmények között dolgoztak és éltek.
Fotók: Police.hu - szmo.hu
2024. november 16.



November 12-én több mint 70 rendőr csapott le Budapesten és környékén, hogy elfogjon egy családokból álló román bűnözői kört, amely hosszú évek óta kizsákmányolta a magyarországi munkavégzésre hozott férfiakat és nőket - írja a Police.hu.

A hatóságok az akció során több mint 30 sértettet azonosítottak, akik emberkereskedelem és kényszermunka áldozatai lettek. A nyomozás során több ingatlant, gépkocsikat, és több mint 40 millió forintot foglaltak le, valamint több millió forint értékű arany ékszereket és egyéb tárgyi bizonyítékokat is találtak.

A bűnügyi akciót a román Legfőbb Ügyészség és a magyar Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) közösen koordinálta, miután a két ország hatóságai szoros együttműködésben dolgoztak egy közös nyomozócsoport (JIT) keretében. Az akció célja a bűnözői hálózat teljes felgöngyölítése és az érintett személyek igazságszolgáltatás elé állítása volt.

A gyanú szerint a román bűnözők egy szoros családi kapcsolatrendszeren belül toborozták áldozataikat, jellemzően Kovászna megyében, ahol a munkát kereső embereket vonzó ajánlatokkal csábították Magyarországra.

Az ígéretek között többek között magas fizetés és jó lakhatás szerepelt, azonban a valóság sokkal sötétebb volt. A munkavállalókat napi 12-18 órás, embertelen körülmények között dolgoztatták egy budapesti hulladékválogató üzemben, ahol nem biztosították számukra a megfelelő védőfelszerelést, és a munkaszünetekben is kizsákmányolták őket.

A szállások is kényelmetlenek és egészségtelenek voltak: a sértettek gyakran olyan ingatlanokban laktak, ahol sem víz, sem fűtés nem volt. A rendőrség által megtalált házakban, lakásokban olyan hideg volt, mint a szabadban. A munkásoknak nemcsak fizikai, hanem pszichológiai megpróbáltatásokkal is szembe kellett nézniük.

A gyanúsítottak nemcsak munkájukat, hanem az egész életüket kontrollálták. Az áldozatok okmányait elvették, így nem tudtak elszabadulni. A munkások között voltak olyanok, akik végül megszöktek, és feljelentést tettek a hatóságoknál, így derült fény a bűnszervezetre.

Az elkövetők családi összefonódásban működtek: apák, fiúk, házaspárok és testvérek dolgoztak együtt, miközben folyamatosan fenyegették áldozataikat, akik közül többek is erőszakos cselekedetekről számoltak be.

A hatóságok szerint az elkövetők fegyvereket is tartottak, sőt, az egyik gyanúsítottnál lőfegyvert is találtak. A bűnszervezet tagjai gépkocsikkal szállították a munkásokat a gyárba, és egyeseknek a munkanap után még házkörüli feladatokat is kellett ellátniuk.

A közös akció során a magyar rendőrség több mint 30 tanút hallgatott ki. Az akciót követően a román rendőrök is házkutatásokat tartottak, ahol pénz és ékszerek mellett további bizonyítékokat foglaltak le.

Az elfogott személyek közül nyolcan már bűnügyi őrizetbe kerültek, és a bíróság hat gyanúsítottat letartóztatott. A hatóságok továbbra is együttműködnek, hogy még több sértettet azonosítsanak és további vagyontárgyakat kutassanak fel. A közlemények szerint a nyomozás folytatódik, és a bűnszervezet teljes felszámolása érdekében a román és magyar hatóságok tovább dolgoznak együtt.

Az elfogásról és a helyszínekről videók Police.hu cikkében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Megszólított egy ismeretlen férfit, és megkérdezte, megölheti-e, majd hasba szúrta” – Életfogytiglant kaphat a 19 éves lány
A 19 éves lány apját és nagymamáját is megsebesítette, majd az utcán is rátámadt két emberre. A véres ámokfutás végén egy dohányboltban csípték el a kommandósok.


Egy 19 éves mosonmagyaróvári lány tavaly nyáron késsel támadt apjára és nagymamájára, miután összevesztek a drogok miatt. Az ügyészség szerint az apa felhívta a lány dílerét, hogy ne adjon több kábítószert a gyerekének. A lány ezen annyira feldühödött, hogy a konyhában elővett egy 12 centis pengéjű kést, és megszurkálta apját.

A férfi a földre zuhant, erre rohant be a nagymama, akit az unokája szintén megsebesített. A sérültekhez a szomszédok hívták a mentőket. Az apát életveszélyes, a nagymamát súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A lány eközben elhagyta a lakást, és az utcán több emberhez is odament. Egy férfitól megkérdezte, hogy megölheti-e, majd azt mormolta: „megtudjátok, kivel szórakoztok”, és hasba szúrta az ismeretlent.

Ezután bement egy dohányboltba, ahol rátámadt egy vásárlóra, mert az megpróbálta elvenni tőle a kést. Egy másik boltban elbarikádozta magát, és törni-zúzni kezdett. Másfél millió forintos kárt okozott, mire a Terrorelhárítók elfogták.

A vérében metamfetamin, amfetamin és marihuána nyomait találták. A lány letartóztatásban van. Most emeltek vádat ellene, akár életfogytiglant is kaphat.

Az ügyészség szerint az apa hosszú éveken át bántalmazta a lányt, aki emiatt lett drogfüggő. Egy szomszéd az RTL Híradónak korábban azt mondta: „ő kábítószerezett is és gyógyszerfüggősége volt, tehát pszichiátriai beteg volt... és ez miatt nyilván a gyógyszerek hatása alatt... látszódott rajta, hogy padlón van így lelkileg”. A szomszéd azt is elmondta, többször látta a lányt zavartan viselkedni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: Ilyen gyorsan öntött el mindent az árvíz Texasban – Továbbra is eltűnt lányok után kutatnak
Több mint 20 táborozó lány tűnt el, ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak. Az eddigi adatok szerint legalább 51 ember életét vesztette a hirtelen áradásban, köztük 15 gyermek is.


Egy friss videofelvétel mutatja be, milyen gyorsan emelkedett meg a vízszint a texasi Guadalupe folyónál, és hogyan öntötte el teljesen a Camp Mystic nevű lánytábort Kerr megyében, írja az Unilad.com.

A timelapse-videón jól látszik, ahogy a part menti épületeket percek alatt elárasztja az ár, és egy csónakot is elsodor a folyó.

Egy másik videón egy csoport ember látható, akik egy mélyedés felé sétálnak az úton, amikor hirtelen megérkezik az árvíz, és a szabad utat halálos területté változtatja.

A villámárvíz következtében legalább 51 ember életét vesztette, köztük 15 gyermek.

Több mint 20 táborozó lány jelenleg is eltűntként szerepel a nyilvántartásban.

Ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak.

A videót a @texaslens nevű felhasználó osztotta meg az Instagramon. A felvétel tanúsága szerint az áradás szinte pillanatok alatt söpört végig a területen.

A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek, miután az áradás elérte a tábort. A hatóságok tájékoztatása szerint legalább 20 személyt továbbra is keresnek. Greg Abbott, Texas kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett, és szövetségi segítséget kért a FEMA-tól.

A Camp Mystic honlapján az olvasható, hogy a tábor „egy keresztény nyári tábor fiatal nők számára, akik 13 és 17 év közöttiek”. A leírás szerint a program célja, hogy „a lányok erősebbé váljanak keresztény hitükben, és közben új barátokat szerezzenek, sokat játsszanak és jól szórakozzanak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos buszbaleset: egy 17 éves lány karját amputálni kellett
A Kunszentmárton közelében történt balesetnek 19 sérültje van. Az ukrán nagykövetség megerősítette, hogy ukrán gyerekek voltak a buszon.


Mi is írtunk róla, hogy súlyos buszbaleset történt vasárnap reggel Kungyalu külterületén, Kunszentmárton irányába. Az autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az árokba hajtott, majd a vasúti töltésnél az oldalára borult. A balesetben 19-en megsérültek, közül 11 gyerek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Napközben Ukrajna magyarországi nagykövetsége a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben megerősítette, hogy a buszon ukrán gyerekek utaztak. Az utastérben 77-en voltak. Ők 19 sérültről tudnak, és tudomásuk szerint 4 súlyos sérült van - írja a 24.hu.

A sérülteket a helyszíni ellátás után a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték. Akik nem sérültek meg, a kunszentmártoni művelődési központban tartózkodnak. Róluk a helyi önkormányzattal közösen gondoskodnak, ideiglenes szállást és étkezést biztosítanak.

A Telex információja szerint a buszon utazó Polunicska (Szamóca) táncegyüttes egy táncdalfesztiválra indult Lvivből az észak-macedóniai Ohridba. A lap értesülése szerint a 17 éves lánynak a karját amputálni kellett. A sérültek közül két másik gyereket is meg kellett műteni.

VIDEÓ: A helyszínről


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Magyar diákokat szállító turistabusz szenvedett balesetet Szabadkánál, nyolc utas kórházba került
Vasárnap koradélután történt a baleset, a várost elkerülő úton. A busz egy teharautóval ütközött össze. A végzős diákok épp nyaralásból tértek haza.
MTI - szmo.hu
2025. július 06.



Magyar turistákat szállító autóbusz szenvedett balesetet Szabadkánál egy útelágazásban vasárnap. Nyolcan megsérültek - erősítette meg a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) értesülését a szabadkai rendőrség.

Az RTS beszámolója szerint az autóbusz 82 utasával 13 óra 30 perc körül ütközött össze egy teherautó pótkocsijával a Szabadkát elkerülő úton, amikor a Kelebia-Tompa határátkelő felé tartott.

A balesetben nyolcan sérültek meg, őket a szabadkai kórházba szállították, az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint egyikük sincs életveszélyes állapotban.

A tévés beszámoló szerint egy kaposvári gimnázkium végzős hallgatói voltak a buszon. Az iskola hagyománya szerint az elballagó diákok minden évben Görögországba mennek nyaralni. A gyerekek épp a nyaralásból tértek haza, mikor a baleset történt.

A helyszínelés még folyik, a határátkelőre vezető út egyik sávját lezárták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk