Még szelfizett feleségével a sziklán, majd lelökte a biztosítási pénzért
Harminc év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki terhes feleségének meggyilkolásával akart szert tenni a balesetbiztosításból és a nevére felvett kölcsönökből származó pénzre.
A 40 éves Hakan Aysal és hét hónapos terhes felesége, Semra Aysal (32) a délkelet-törökországi Mugla tartományban nyaraltak 2018-ban, amikor a férje lelökte őt egy szikláról - írja a Mirror.
A rendőrség sokáig csak gyanúsítottként kezelte Hakan Aysalt, most azonban bűnösnek is találták. A gyanú azután merült fel, hogy a szikla tetején lévő házaspár fotóit közzétették a hírekben, és kiderült, hogy egy másik turista levideózta őket a helyszínen, mert szerinte a férfi furcsán viselkedett.
Recep Sahin, aki a felvételt készítette, azt mondta a bíróságon, hogy családjával megálltak, hogy megnézzék a kilátást a Kabak-öbölből:
"A lányom a telefonommal filmezte a kilátást, amikor az Aysal házaspár lejött a lejtőn. Még viccelődtünk is, hogy a férfi dobja le a nőt, vagy a nő dobja le a férfit, de nem volt köztük interakció."
Egy másik szemtanú szerint a vádlott nyugodtnak tűnt az eset után.
"Arrafelé autóztam, amikor láttam, hogy valaki integet nekem, ezért megálltam. Hakan volt az, azt mondta, hogy a felesége leesett a szikláról. Azonnal kiszálltunk a kocsiból, és keresni kezdtük, de nem láttuk, hogy hová esett"
– mondta a tanú. Majd hozzátette:
„Ott maradtunk a csendőrség megérkezéséig. Hakan cseppet sem volt gondterhelt, kifejezetten nyugodt volt. Nem úgy viselkedett, mint akinek a felesége most esett le egy szikláról."
A férj ellen előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság miatt indult eljárás, ugyanis, mint kiderült, előre eltervezte a felesége meggyilkolását.
Felesége nevében hét kölcsönt vett fel és balesetbiztosítást is kötött 400.000 török líra (kb. 9.200.000 Ft) értékben, ahol az egyetlen kedvezményezett ő maga volt.
A vádiratban az is szerepel, hogy Hakan nem sokkal az eset után követelte a teljes biztosítás kifizetését, a vizsgálat bejelentésekor azonban kérelmét elutasították.
Az áldozat bátyja, Naim Yolcu az egyik meghallgatáson azt mondta:
"Amikor az Igazságügyi Orvostani Intézetbe mentünk, hogy elhozzuk a holttestet, Hakan az autóban ült. A családom és én megsemmisültünk, de Hakan még csak nem is tűnt szomorúnak. "
Hakan több képet is feltöltött közösségimédia-profiljára arról, hogy beutazta az országot, és a legjobb külföldi szállodákban szállt meg a pénzből.
A 40 éves Hakan Aysal és hét hónapos terhes felesége, Semra Aysal (32) a délkelet-törökországi Mugla tartományban nyaraltak 2018-ban, amikor a férje lelökte őt egy szikláról - írja a Mirror.
A rendőrség sokáig csak gyanúsítottként kezelte Hakan Aysalt, most azonban bűnösnek is találták. A gyanú azután merült fel, hogy a szikla tetején lévő házaspár fotóit közzétették a hírekben, és kiderült, hogy egy másik turista levideózta őket a helyszínen, mert szerinte a férfi furcsán viselkedett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Biatorbágynál. Egy angol rendszámú Seat egyterű hátulról belerohant egy bolgár kamionba a Budapest felé vezető oldalon, a Sasfészek pihenő közelében, a 22-es kilométernél.
Az autóban összesen heten utaztak. Négyen, köztük három felnőtt és egy 10 éves kisgyermek, a helyszínen életüket vesztették. A másik három gyerek súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.
a kamion a külső sávban haladt, amikor a mögötte érkező jármű nagy sebességgel nekiütközött. A Seat sofőrje vélhetően nem tudott időben fékezni.
A helyszínre több mentőegység is érkezett, köztük mentőhelikopterek és gyermekrohamkocsik. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt közölte: „A három túlélő – mind gyermek – állapota kritikus, az ő életükért ezekben a percekben is küzdenek.” A mentők a helyszínen életmentő beavatkozásokat hajtottak végre, majd a sérülteket kórházba szállították.
„A baleset következtében öt ember az autóba szorult, őket az érdi, tatabányai, fővárosi és bajnai hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével a roncsból kiszabadították, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak” – mondta el Némethy Zita Gabriella, a vármegyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője a Tények riportjában.
A mentés több órán át tartott. A tragédia idején az M1-es autópályán jelentős torlódás alakult ki. A Budapest felé vezető oldalt teljesen lezárták, a Hegyeshalom felé haladó sávban pedig a belsőt zárták le a mentés idejére. Az Útinform tájékoztatása szerint a torlódás Budapest felé 4-5 kilométeres, míg az ellenkező irányban 2-3 kilométeres volt.
A baleset pontos körülményeinek vizsgálata jelenleg is tart.
A Tények riportját a tragikus balesetről itt lehet megnézni:
Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Biatorbágynál. Egy angol rendszámú Seat egyterű hátulról belerohant egy bolgár kamionba a Budapest felé vezető oldalon, a Sasfészek pihenő közelében, a 22-es kilométernél.
Az autóban összesen heten utaztak. Négyen, köztük három felnőtt és egy 10 éves kisgyermek, a helyszínen életüket vesztették. A másik három gyerek súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.
Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.
„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.
Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.
A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.
Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.
Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.
A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.
A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.
A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.
A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.
Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.
Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
RTL: Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt a CATL egyik kínai középvezetője Debrecenben
A kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg. Többször találkoztak. A férfi akkor válhatott erőszakossá, amikor áldozata szakítani akart.
Megerőszakolhatott egy kínai férfi egy 16 éves lányt Debrecenben. Az RTL Híradó úgy tudja,
június közepén tartóztatták le a 35 év körüli gyanúsítottat, aki információik szerint a CATL-nél középvezető beosztásban dolgozott.
A Híradó úgy tudja: a kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg még a nyár elején. Többször találkoztak, aztán a lány szakítani akart. Információik szerint az utolsó találkozót a férfi lakásához beszélték meg.
Az RTL Híradó úgy tudja, ekkor történhetett az erőszak.
A mérnököt információik szerint azzal gyanúsítják, hogy a lányt erőszakkal fogva tartotta, majd akarata ellenére közösült vele, csak utána engedte el.
A férfit júniusban tartóztatták le, miután az áldozat családja feljelentést tett.
A Hajdú-Bihar vármegyei főügyészség szóvivője elmondta: a rendőrség súlyosabban minősülő szexuális erőszak miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy kínai állampolgárt. Ha bebizonyosodik róla, hogy bűnös, akár 10 évre is börtönbe csukhatják.
Az RTL Híradó megkeresésére a debreceni CATL azt közölte: tudnak az ügyről, amit úgy kommentáltak: elítélik az erőszak minden formáját.