Matuska Szilveszter tette híressé a biatorbágyi viaduktot, de építészeti szempontból is különleges
Ha szeretnél a szabadban eltölteni pár órát, szívesen sétálnál, nézelődnél és közben egy régi történettel is megismerkednél, akkor irány Biatorbágy.
A híd a korábbi hegyeshalmi vasútvonalat szolgálta, manapság pedig turisztikai látványosság, sétány és kilátó lett az építészeti emlék. Tervezésekor két település volt itt, Bia és Torbágy, a híd pedig a Füzes-patak völgyének két oldalát kötötte össze.
A két híd közül az első 1883-84-ben készült el. A szakszerű leírás szerint: 2x40,6 méteres támaszközzel, acélszerkezettel, "egyetlen középpillére és a két hídfő cölöpalapozással, beton felmenőfalakkal, terméskő burkolattal készült". Mivel nem volt megfelelő a teherbírása, ezért 1903-ban megerősítették.
A második híd 1898-ban készült, mert igény volt a kétvágányos megoldásra. Ez 2x10 méteres lett. A leírás szerint: "az áthidaló szerkezet diósgyőri folytacél anyagú, kétszer kéttámaszú párhuzamos övű, oszlopos rácsozatú, süllyesztettpályás szerkezet".
Ezt követően, erre hivatkozva kezdődött el az illegális kommunistákkal szembeni leszámolás az 1930-es években.
A híd szerkezete ugyan megrongálódott, de nem volt súlyos állapotban, ezért húsz nap alatt sikerült kijavítani. 1931. október 3-án újraindult a forgalom a viadukton. Pár évvel később pedig egy felújításon esett át.
Mikor a villamosítás ezt a szakaszt is elérte, a vonatok sebességének megnövekedése indokolttá tette az acélszerkezet újabb megerősítését 1941-ben.
A 2. világháborúban a visszavonuló németek már előkészítették a híd felrobbantását 1944 végén. Ám egy – a hidat ismerő és szerető – bátor tiszt cselhez folyamodott. Mikor Wiesner Lajos hídőrségparancsnok december 23-án utasítást kapott a viadukt megsemmisítésére, félrevezetésből nem a völgyhidat, hanem a közelben egy másik helyszínt robbantott fel.
A híd szerepe a későbbiekben megszűnt, mikor a vasúti vonalat áthelyezték 1975-ben. 1979-ig még járt erre pár vonat, de a szerkezet egyre rosszabb állapotba került. Úgy tervezték, hogy lebontják, de mikor műemlékké nyilvánították, kapott pénzt a felújításra, állagmegóvásra.
A vizsgálat szerint a merénylethez Matuska már a robbantás előtt a helyszínre vitte a 1,5–2 kg robbanóanyagot, amely a nemzetközi gyorsvonat második és harmadik kocsijának áthaladása között robbant fel. A mozdony, az utána lévő poggyászkocsi, négy személy- és egy hálókocsi kisiklott és a mélybe zuhant. A szétszakadt vonat többi kocsija a vágányon maradt. A halottak között volt a vonat tíz emberből álló személyzetének négy tagja - a mozdony vezetője, fűtője, a vonat főkalauza és kalauza. Később kiderült, hogy a mozdonyvezetőt úgy találták meg, hogy keze a fék fogantyúját szorította. Ennek volt köszönhető, hogy a szerelvény hátsó kocsijai a vágányon maradtak. Az is kiderült, hogy a merénylő nem tudta, milyen vonatot robbant fel, mert a menetrend szerint egy tehervonatot várt, ami 15 perccel korábban érkezett volna a személyvonat előtt, ám késése miatt előre engedték a Bécsbe tartó gyorsvonatot. A rendőrség a helyszínen egy levelet talált, amely így kezdődött: "Munkások, nincsen jogotok, hát majd mi kieszközöljük a kapitalistákkal szemben…"
A merényletet egy Bécsben élő magyar kereskedő, Matuska Szilveszter vállalta magára. Október 7-én letartóztatták, bíróság elé állították és hat év börtönre ítélték. Magyarországon távollétében halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanra változtatták. A férfi a váci fegyházban töltötte börtönbüntetését, ám 1944-ben, a Vörös Hadsereg bevonulásakor a zűrzavart kihasználva megszökött, eltűnt.
A robbantás után elterjedt egy nézet, hogy a merényletet valójában Gömbös Gyula honvédelmi miniszter szervezte Horthy Miklós kormányzó jóváhagyásával. Ennek kapcsán ugyanis szükségállapot hirdethettek, így akarták hatalmi pozícióikat megerősíteni Károlyi Gyula miniszterelnökkel szemben. Matuskáról azt gondolták, hogy a merénylet egyik résztvevője lehetett, aki később hajlandó volt magára vállalni az egészet. Konkrét bizonyítékok nincsenek erre a feltevésre, de a vizsgálatok több furcsaságot is találtak – írja a Wikipédia.
A régi merényletre ma egy tábla emlékeztet. Az esetről több film is készült, többek között Várkonyi Zoltán 1959-ben bemutatott Merénylet című alkotása.
Biatorbágyon járva érdemes még felfedezni, megnézni a Nyakaskő és környékét, kívülről megszemlélni a ma iskolaként működő Sándor-Metternich-kastélyt és Szily-kastélyt, felkeresni az Iharost, amelyről azt mesélik, hogy Árpád vezér a honfoglalás idejében itt vadászott, vagy sétálni az Ürge-hegyen, amely természetvédelmi terület.
