KÉK HÍREK
A Rovatból

Már 15 halálos áldozata van az újévi New Orleans-i támadásnak, az amerikai hadsereg veteránja volt a merénylő

A merénylő hajnalban hajtott az ünneplő tömegbe, majd lövöldözni kezdett. Az FBI szerint nem magányos elkövetőről van szó, egy terroristasejt állhat a háttérben.


Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma a New Orleans-ban újév napjának hajnalán elkövetett gázolásos merénylet nyomán, a sebesültek közül pedig többek állapota életveszélyes - közölték a nagyváros tisztségviselői helyi idő szerint szerdán este.

A halottkémi hivatal közlése szerint

15 embert nyilvánítottak halottnak a támadás érintettjei közül.

A sebesültek száma - a korábbi tájékoztatások szerint - meghaladja a 35-öt.

A nyomozóhatóságok közölték, hogy a támadáshoz használt kisteherautóban az Iszlám Állam zászlóját találták meg. A New Orleans történelmi belvárosában, a Bourbon Streeten elkövetett terrorcselekményhez használt járműben fegyvereket, valamint csőbombákat is találtak.

A támadás elkövetőjeként az Egyesült Államokban született, amerikai állampolgárságú, Texasban élő Samszúd din Dzsabbart nevezte meg a hatóság képviselője a szerdán tartott sajtótájékoztatón. Később nyilvánosságra került információk szerint

a 42 éves férfi katona volt az amerikai hadseregben, és 2009 februárjától 2010 januárjáig Afganisztánban is szolgált, ezt követően pedig 2020-ig a hadsereg kötelékében informatikusként dolgozott. Több katonai kitüntetéssel szerelt le.

A vizsgálatot vezető Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) feltételezése szerint nem magányos elkövetőről van szó, hanem terroristasejt állhat a háttérben. Közölték azt is, hogy New Orleans belvárosából videófelvételek vannak három férfiról és egy nőről, aki a jelek szerint robbanóeszközöket próbált elhelyezni. A felvételek elemzése tart,

a feltételezett tettestársak ellen hajtóvadászatot ígértek, és a lakosság segítségét kérték.

New Orleans zenei klubjairól ismert történelmi belvárosában, a Bourbon Streeten a merénylő újév hajnalán, nem sokkal 3 óra után hajtott az emberek közé, megkerülve a felállított akadályokat. A támadó ezt követően fegyverrel tüzet nyitott, a tűzpárbajban két rendőr megsebesült, din Dzsabbar életét vesztette.

Jeff Landry, Louisiana állam kormányzója hangsúlyozta, hogy a támadás helye, a Bourbon Street rendőrségi műveleti helyszín, ezért zárva tartják, és egyben veszélyhelyzetet hirdetett ki New Orleans-ra.

LaToya Cantrell, New Orleans polgármestere közölte, hogy fokozták a biztonsági intézkedéseket, így az emberek védelmére emelt barikádokat.

Anne Kirkpatrick, a Mississippi folyó torkolatában fekvő Louisiana állambeli nagyváros rendőrfőnöke egy korábbi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott,

„ez a férfi megpróbált annyi embert elgázolni, amennyit csak tud”.

Joe Biden elnök közleményben nyilvánított részvétet az áldozatok hozzátartozói felé, és minden szövetségi forrást megígért a nyomozáshoz, valamint azt hangoztatta, hogy az erőszakra nincs igazolás.

Donald Trump leendő elnök közleményében szintén részvétet nyilvánított, és a „puszta gonosz” megjelenésének nevezte a történteket. Hivatalba lépése után intézkedéseket ígért és azt, hogy New Orleans minden támogatást megkap a vizsgálathoz és a következmények felszámolásához.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Megszólított egy ismeretlen férfit, és megkérdezte, megölheti-e, majd hasba szúrta” – Életfogytiglant kaphat a 19 éves lány
A 19 éves lány apját és nagymamáját is megsebesítette, majd az utcán is rátámadt két emberre. A véres ámokfutás végén egy dohányboltban csípték el a kommandósok.


Egy 19 éves mosonmagyaróvári lány tavaly nyáron késsel támadt apjára és nagymamájára, miután összevesztek a drogok miatt. Az ügyészség szerint az apa felhívta a lány dílerét, hogy ne adjon több kábítószert a gyerekének. A lány ezen annyira feldühödött, hogy a konyhában elővett egy 12 centis pengéjű kést, és megszurkálta apját.

A férfi a földre zuhant, erre rohant be a nagymama, akit az unokája szintén megsebesített. A sérültekhez a szomszédok hívták a mentőket. Az apát életveszélyes, a nagymamát súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A lány eközben elhagyta a lakást, és az utcán több emberhez is odament. Egy férfitól megkérdezte, hogy megölheti-e, majd azt mormolta: „megtudjátok, kivel szórakoztok”, és hasba szúrta az ismeretlent.

Ezután bement egy dohányboltba, ahol rátámadt egy vásárlóra, mert az megpróbálta elvenni tőle a kést. Egy másik boltban elbarikádozta magát, és törni-zúzni kezdett. Másfél millió forintos kárt okozott, mire a Terrorelhárítók elfogták.

A vérében metamfetamin, amfetamin és marihuána nyomait találták. A lány letartóztatásban van. Most emeltek vádat ellene, akár életfogytiglant is kaphat.

Az ügyészség szerint az apa hosszú éveken át bántalmazta a lányt, aki emiatt lett drogfüggő. Egy szomszéd az RTL Híradónak korábban azt mondta: „ő kábítószerezett is és gyógyszerfüggősége volt, tehát pszichiátriai beteg volt... és ez miatt nyilván a gyógyszerek hatása alatt... látszódott rajta, hogy padlón van így lelkileg”. A szomszéd azt is elmondta, többször látta a lányt zavartan viselkedni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.

„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.

„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”

– tette hozzá a pórul járt sofőr.

A drámai felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.


Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.

„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.

Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.

A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: