KÉK HÍREK
A Rovatból

Majdnem kétszer annyi IC-kocsi közlekedik majd idén nyáron a Balatonhoz, mint korábban

Egy hét múlva beindul a nyári menetrend a tó felé.


Június 20-án életbe lép a MÁV-START nyári, balatoni menetrendje - írja közleményében a vasúttársaság.

Mint írják, a nyári turisztikai szezonban megszokott utazási igényekhez igazodva június 20. és augusztus 30. között emelt kínálatú és szolgáltatási színvonalú nyári menetrendet vezetnek be.

A tavaly nyári szezonban 1,65 millióan utaztak a balatoni járatokon (a Balatonhoz, Balatontól, illetve a kifejezetten a tóparti települések közötti utazások együttesen), ami 7,5%-kal haladta meg az előző évi teljesítményt (déli parton 9%-kal, az északin 4%-kal nőtt az utasszám). A déli parton zajlott az utazások 70%-a.

A menetrendi kínálatot továbbfejlesztették a korábbi évekhez képest, így még több térségből biztosítanak közvetlen kapcsolatot a Balatonhoz, a menetrendszerűség növelése érdekében pedig módosították a menetrendeket.

Az idei nyáron minden korábbinál több, 51 InterCity-kocsi fog közlekedni a Balatonhoz minden nap. Tavaly ez a szám 29 volt.

A korábban Siófoki Flirt nevű sebesvonatok megállási rendje változik a kisebb dél-balatoni települések kiszolgálásának javítása érdekében, a vonatok Budapesten a Déli helyett a Keleti pályaudvarról indulnak és oda érkeznek, ezáltal Pestről és a keleti agglomeráció felől jobb eljutást biztosít a Balatonhoz. A vonat új neve Jégmadár sebesvonat lesz.

Az északi parti Tekergő gyorsvonatok a Déli pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestről indulnak, ezzel a dél-pesti régiónak jobb balatoni kapcsolatot biztosítanak. Az Ezüstpart expresszvonat Miskolc helyett Sátoraljaújhelyről közlekedik a Balatonra.

A Szolnok és Fonyód közötti hétvégi vonat az idei évtől Napfürdő néven, sűrűbb megállási renddel közlekedik, ezáltal a dél-keleti agglomeráció lakossága is közvetlen juthat Balatonhoz vagy a Velencei-tóhoz.

A Győr és Balatonszentgyörgy között decemberben elindított kétóránként közlekedő InterRégió vonatok a korábbinál gyorsabb, sűrűbb és komfortosabb eljutást biztosítanak Nyugat-Magyarországról.

Ezen kívül a menetrendszerűség várhatóan javulni fog a déli parton, mert Lepsény és Szántód-Kőröshegy között a pályasebességet 2019 őszén egyes szakaszon 100-ról 120 km/h-ra emelték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nem is gondoltunk rá, hogy prioritást élvező terület” - olyan helyen találtak rá Kaszás Nikolett holttestére, ahol eddig nem keresték
A 27 éves nő szeptember 7-én indult egyedül kirándulni, utána nem érték el. A vasárnapi, összehangolt keresés során a csapatok láncban haladtak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 28.



Vasárnap délelőtt a Pilisben megtalálták annak a fiatal nőnek a holttestét, akit húsz napja kerestek, számolt be róla az RTL Híradó. A helyszínen fehér ruhás szakemberek dolgoztak, a területet a nap folyamán kutatómentők is átvizsgálták kvadokon.

A 27 éves nő szeptember 7-én indult egyedül kirándulni. Kaszás Nikolett aznap este még üzenetet írt a barátjának a telefonjáról, másnap viszont nem jelent meg a munkahelyén és elérhetetlenné vált, ezért a rendőrség körözést adott ki. Hosszú napokon át rendőrök, természetjárók és önkéntesek járták a Pilist, a fényképe több helyen is kikerült.

A mai akciót előre egyeztetve szervezték: polgárőrök, kutatóegységek és civilek gyűltek össze a pilisszentlászlói focipályán, közel ötszázan. Lovasok is csatlakoztak, a környéket drónokkal és kutyákkal pásztázták. A csapatok rendőri irányítással több oszlopban indultak, láncban haladva, méterről méterre fésülték át azt a sávot, ahol a mobil utolsó jelét bemérték. Erdős, bokros, füves részek váltották egymást, a mozgásukat egy sátorból monitorokon követték.

A keresők ruhadarabokat, telefonokat és minden olyan tárgyat kerestek, ami útbaigazítást adhat. Ha bármi előkerült, nem nyúltak hozzá, megvárták, amíg egy rendőr megvizsgálja. Néhány ruha ugyan előkerült, de nem kötődött az eltűnt nőhöz. Végül egy gyalogos keresőlánc találta meg a testet.

A Pest megyei kutatómentők tájékoztatása szerint azon a nyomon találtak rá, amely a Spartacus-ösvényről vezet vissza a település felé.

A holttest az úttól 200–220 méterre feküdt a bokrok között, olyan részen, ahol korábban még nem kerestek, és amelyet nem jelöltek ki kiemelt területnek.

A rendőrség közigazgatási eljárást indított. Az eddigi információk szerint nincs olyan körülmény, amely idegenkezűségre utalna, ám ezt véglegesen a szakértői vizsgálatok tisztázzák majd. A hatóságok azt is jelezték, hogy nem volt valóságalapja annak a kommentnek, amelyben egy férfi az eltűnéshez való kapcsolódását állította, és nem igaz az a hír sem, hogy az eltűnés estéjén a nő asztali számítógépről üzent volna a barátjának.

Az RTL teljes riportját a keresésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mit találtak Kaszás Nikolett holtteste mellett a Pilisben
A kutatásban résztvevő egyik polgárőr elmesélte, hogy találtak rá a három hete eltűnt fiatal nőre.


Fagyállót találtak a Pilisben eltűnt Kaszás Nikolett mellett. A 27 éves nő ismerősei szerint a három hete túrázás közben eltűnt nő nem tett volna ilyet. Egyikük szerint nem életszerű, hogy valaki egy bokorban fekve készül végezni magával.

A fiatal nőt vasárnap találták meg, miután több mint 500 civil kereste a hegyen. Az egyik résztvevő, egy polgárőr a Tényeknek mesélte el, hogy zajlott a kutatás.

Több ruhadarabot is találtak, amit jeleztek a rendőröknek. A keresők között volt egy jó helyismerettel rendelkező túrázó is, ő ment be a területre, hogy szétnézzen, és ő találta meg a holttestet.

Egy fagyállót találtak a nő teste mellett egy üvegben.

A rendőrség szerint öngyilkosság történhetett, de még vizsgálják a tragédia részleteit.

A Tények beszámolója ITT látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Mindenki álljon meg! Testet találtunk!” – Helyszíni beszámoló a Kaszás Nikolett utáni kutatás utolsó óráiról
A riport szerint nehéz terepen, tüskés bozótoson átvágva, riadt szarvasokat kerülgetve keresték az eltűnt nőt. Láncban haladtak az 50–70 fős csapatok, rendőri irányítással és kutyákkal.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. szeptember 29.



Közel 500 önkéntes jelentkezett vasárnap reggel Pilisszentlászlón, hogy részt vegyen Kaszás Nikolett keresésében. A Blikk videós újságírója ugyancsak a helyszínen volt. Riportjában azt írja, a keresők nem kis nehézségek árán vágták keresztül magukat a tüskés bozóton. Ennek ellenére a fizikai megterhelés semmi volt ahhoz az érzéshez képest, amikor egyszer csak megszólalt az egyik adóvevő.

„Mindenki álljon meg! Testet találtunk!”

A Blikk emlékeztet: Kaszás Nikolett szeptember 7-én tűnt el egy népszerű pilisi túraútvonalon, ahol egy hétvége alatt akár több száz ember is áthalad. Azóta is forgalmas volt a terület, persze a keresőkkel együtt, mégsem találta meg senki. Az önkéntesek éppen ezért nagy reményekkel érkeztek a vasárnapi mentőakcióra, abban bízva, hogy ma sem találnak semmit, mert az még mindig azt jelentheti, hogy a fiatal nő valahol máshol, de életben van.

Nem így lett: először a kutyák jeleztek, aztán a kutatók megtalálták Nikolett holttestét.

A riport szerint a keresőket 50–70 fős csoportokba osztották be, külön-külön hívójelekkel. A csapatokat két-három polgárőr és egy rendőr vezette. Már az elején közölték, hogy ha valaki testet talál, azonnal jelezze, és a rendőr legyen az, aki először intézkedik. Ezután a keresőknek legalább 200 méterre el kell távolodniuk, mert ha bűnügyi helyszínről van szó, akkor beszennyezhetik vagy tönkretehetik a bizonyítékokat.

A Blikk újságírója szerint sok helyen szinte áthatolhatatlan tüskés bozóton kellett haladni, és volt, hogy megriadt szarvasok vágtattak át a sorokon. Mint írta, ilyenkor mindenkinek a legközelebbi fához kellett simulni, nehogy baleset történjen.

Nem sokkal 12 óra előtt a keresőkutyás csapat egyik kutyája jelzett, majd az avarban észrevettek egy kék ruhadarabot, majd közelebb érve kiderült, hogy Kaszás Nikolett földi maradványaira bukkantak.

A helyszínt a csapat rendőre lezárta, és perceken belül quaddal megérkeztek a felettesei is. Az azonosítás nem tartott sokáig: a ruházat alapján egyértelművé vált, hogy a három hete keresett Nikolett holtteste lett meg.

Egyelőre nincs magyarázat arra, hogy miért nem vette észre senki a testet a földút mellett, egy bokor alján, ahogy arra sincs válasz, mi történt a fiatal nővel. A rendőrség egyelőre annyit közölt, hogy idegenkezűségre utaló jel nem merült fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Egy kétségbeesett kislányt láttam” - a rendőrség már el is kapta a Billogban segítséget kérő 17 éves lány barátját
Vérző fejű, éhes és kiszáradt volt, napokig fogva tarthatták – egy belvárosi étteremben kapott menedéket. A mentők kórházba vitték, a rendőrök a férfit előállították, kapcsolati erőszak a gyanú.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 28.



Szombat dél körül a XV. kerület egyik buszmegállójában egy férfi rugdosta és rángatta 17 éves barátnőjét, derült ki az RTL Híradóból. Egy anya a lányával odalépett, és a fiatal sérültet egy belvárosi étterembe kísérte, amelyről ismert, hogy kiáll a bántalmazott nők mellett.

Az étterem tulajdonosa így idézte fel az érkezést: „Nem beszélt sokat, meg volt ijedve, vérzett a szája.”

Egy vendégből lett szemtanú ezt mondta:

„Egy kétségbeesett kislányt láttam. Szerintem ott nem tudta, hogy mi lesz a jövője, és egyszerűen engem ez sokkolt, hogy egy ilyen megtörténhetett. Hogy valakit vernek az utcán, főleg egy kislányt bántalmaznak.”

Az anya és a lánya nem vállalt interjút, de közölték: a férfi a lány menekülését is meg akarta akadályozni. A megmentők a XV. kerületből a belvárosig kísérték a fiatalt.

A tulajdonos elmondása szerint a lány azt állította, hogy napokig bezárva tartották, a kezén vágásnyomok látszottak. „Kiderült, hogy három napja bezárva tartották és nem kapott enni ezért nagyon ki volt éhezve, szomjas volt. Megetettük, megitattuk és vártuk, hogy megérkezzen a rendőrség és a mentők” - mondta az étterem tulajdonos.

A mentőszolgálat tájékoztatása szerint a zúzódások, sebzések mellett agyrázkódás gyanúja is felmerült, ezért a lányt a mentők azonnal kórházba szállították.

Később a lány szülei felkeresték az étterem tulajdonosát és megköszönték a segítséget. Szavaik szerint korábban is történt hasonló bántalmazás, és feljelentést is tettek.

A rendőrség közleménye szerint kapcsolati erőszak bűntett gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak. A feltételezett elkövetőt előállították, elszámoltatása folyamatban van.

Az esetről itt számolt be az RTL:


Link másolása
KÖVESS MINKET: