SZEMPONT
A Rovatból

Magyar Péter: Meg akarták semmisíteni a legnagyobb ellenzéki pártot, és ezzel el akarták venni több millió embernek a választási lehetőségét

A Tisza Párt elnöke a titkosszolgálatok alapos átvilágítását és a politikai kinevezettek eltávolítását ígéri. Egy kormányváltás után az első lépés az lenne, hogy őszintén feltárják az ország valós helyzetét, és ez alapján készítsenek új költségvetést.


A Kontroll YouTube-csatorna vendége volt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje és EP-listavezetője. Az interjúban a közelmúlt titkosszolgálati botrányairól, a párt terveiről és a kampány tapasztalatairól beszélt.

Magyar Péter a 444.hu legújabb, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) tevékenységéről szóló cikkére reagálva úgy fogalmazott, ami történt, példátlan.

„Az 1990-es rendszerváltás óta nem tapasztalt méretű, súlyú bűncselekménysorozattal állunk szemben, ami talán az 50-es években volt utoljára az előző évszázadban, amikor egy állampárt a titkosszolgálatokat egy másik pártra, jelesül egy kormányzásra készülő pártra ráuszítja azzal a megbízással, hogy verjék szét, szalámizzák le, lehetetlenítsék el az indulását” – jelentette ki.

Szerinte a szolgálatoknak nem az a dolguk, hogy politikai megrendeléseket teljesítsenek, hanem a magyar szuverenitást és a magyar emberek biztonságát kellene védeniük. Úgy véli, az egész ügy nem a Tisza Párt, hanem a szabad Magyarország ellen irányult.

„Itt arról van szó, hogy ők meg akarták semmisíteni a legnagyobb ellenzéki pártot, és ezzel el akarták venni több millió embernek a választási lehetőségét.”

„Ez egy ilyen pucskísérlet volt, ami érdekes egyébként, kormányról pucskísérletet végrehajtani” – mondta, hozzátéve, hogy a történteket egy „pancserpucsnak” tartja, ami kontraproduktívvá vált. Álláspontja szerint egy rendszerváltás után alapos átvilágításnak kell alávetni a szolgálatokat, a politikai kinevezetteket el kell távolítani, a bűncselekmények elkövetőit pedig felelősségre kell vonni.

A közelmúltban a nyilvánosság elé lépő tisztekkel, például Szabó Bencével és Pálinkás Szilveszterrel kapcsolatban elmondta, szerinte egy kormányváltás után sokkal többen fognak még jelentkezni, mert „nagyon-nagyon recseg-ropog a rendszer”. A nekik felajánlott pozíciókról, a leendő Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról azt mondta, azt félreértésnek tartja egy lapon említeni a Szuverenitásvédelmi Hivatallal.

Kifejtette, hogy az általuk tervezett hivatal feladata az „ellopott, elsíbolt nemzeti vagyon” visszaszerzése lenne, és bár lenne nyomozati jogköre, a vádemelés az ügyészség hatásköre maradna. „Maga az elszámoltatás egy nagyon lejáratott dolog Magyarországon” – ismerte el, de hangsúlyozta, hogy a korábbiakkal ellentétben most „itt van szándék”. Szerinte a korábbi elszámoltatási kísérletek csak színházak voltak, mert a hatalmi elit összefonódott.

Magyar Péter szerint a Tisza Párt programjának prioritásai, mint az egészségügy, az oktatás vagy a szegénység felszámolása nem szorultak háttérbe, ezeknek párhuzamosan kell futniuk az elszámoltatással.

Állítása szerint az országjárásain azt tapasztalja, hogy az embereket leginkább a saját életüket befolyásoló dolgok érdeklik, de a volt fideszes szavazók részéről is komoly elvárás az ellopott vagyon visszaszerzése.

A gazdaság állapotáról borús képet festett. „Borzasztó rossz helyzetben van, valószínűleg annál is rosszabb, mint amit látunk. Hiszen egy ilyen Patyomkin-falut, színházat építenek minden területen” – fogalmazott. Úgy tudja, már „igazi cashflow problémák” vannak a költségvetésben, ezért egy kormányváltás után az első lépés az lenne, hogy őszintén feltárják az ország valós helyzetét, és ez alapján készítsenek új költségvetést.

Az uniós források hazahozatalával kapcsolatban kijelentette, egy kormányváltás után az első három útja Varsóba, Bécsbe és Brüsszelbe vezetne. „És én addig onnan nem jövök haza, amíg nincs megállapodás” – ígérte.

Négy területen vállalna azonnali jogalkotási módosítást: ide tartozik a korrupcióellenes intézkedések elfogadása és csatlakozás az Európai Ügyészséghez, az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítása, valamint az akadémiai szabadság visszaadása.

Az euró bevezetéséről azt mondta, ma már több előnyét látja, mint hátrányát. Céljuk, hogy egy szakmai és társadalmi konzultáció után mielőbb kijelöljenek egy céldátumot, de ez szerinte nem holnap lesz, mert a gazdaság és a költségvetés „annyira rossz állapotban van”.

Egy leendő Tisza-kormány felépítéséről elárulta, hogy nem lennének miniszterhelyettesek és csúcsminisztériumok. Ehelyett négy miniszternek – az egészségügyi, az oktatási, a pénzügyi és az igazságügyi miniszternek – vétójoga lenne a kormánydöntésekben, ami szerinte mutatja a párt prioritásait. Úgy véli, meg kell haladni a négyéves ciklusokban való gondolkodást.

A propagandáról azt mondta, a finanszírozás megszüntetésével kezdenék. „Ezt mi meg fogjuk szüntetni. Ezt világosan megmondtuk” – jelentette ki a propagandamédia állami támogatásával és a kormányzati propagandaköltésekkel kapcsolatban. Szerinte a propaganda-médiumok állami pénz nélkül maguktól meg fognak szűnni. A közmédiát illetően egy olyan rendszert tartana jónak, ahol a társadalmi támogatottság arányában kapnak megjelenést a politikai szereplők, és a műsorok valódi közszolgálati, edukatív célt is szolgálnak.

A választás napjára való felkészülésről elmondta, nem tart attól, hogy egy esetleges online támadás megbénítaná a mozgósításukat, mert a Tisza Párt nem egy „digitális blöff”.

„Mi abszolút gondolkodunk analóg dolgokban, és a választás napján is természetesen” – közölte.

Arra a kérdésre, hogy mit csinálna másképp az elmúlt két évben, azt válaszolta, semmit. „Mert ismerem a pillangó hatást, és tudom, hogy ha valami másképp történik, akár egy pici dolog, akkor lehet, hogy az egész történet másképp történik. És én inkább úgy vagyok vele utólag is, hogy minden volt valamiért” – magyarázta. Elmondása szerint voltak nehézségek, és követtek el hibákat, de úgy véli, ezek is kellettek ahhoz, hogy idáig eljussanak. „Ami nem öl meg, az megerősít. Teher alatt nő a pálma” – tette hozzá.

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a vagyonkimentésről: A NER-lovagok nem szaladgálnak bőröndökkel a határon
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a NER-vagyonok visszaszerzése egy hosszú és bonyolult jogi folyamat lesz. Úgy látja, a nemzetközi szinten tartott vagyonok felkutatása nem hónapok, hanem évek kérdése.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 02.



Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő egy bejegyzésében árnyalja a „vagyonkimentésről” szóló közbeszédet, amelynek már a nyitánya is egyértelművé teszi az álláspontját: „A NER pénz nem fut. A NER vagyon fel lett építve.”

Úgy látja, a jelenlegi diskurzus túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet. „Az elmúlt napokban azt látom, hogy egyre többen beszélnek úgy »vagyonkimentésről«, mintha az egy hirtelen, kapkodó mozdulat lenne” – írja, hozzátéve, hogy ez a kép félrevezető.

Kifejti, hogy ezek a vagyonok nem pillanatok alatt jöttek létre, és nem egyetlen helyen tárolják őket. Szerinte egy ilyen mértékű vagyon felépítése évekig tartó, sokszínű folyamat.

„Mit jelent ez? Azt, hogy: több országban van jelen, több eszközben van tartva, cégeken, alapokon, befektetéseken keresztül működik”.

Tarjányi hangsúlyozza, ez a nagy vagyonok általános működési módja. A szakértő szerint a legnagyobb félreértés a folyamat jellegét övezi. Azt állítja, a kommunikáció gyakran azt a benyomást kelti, mintha a NER-hez köthető személyek készpénzzel teli táskákkal menekülnének. „Ez nem a valóság” – szögezi le.

Úgy látja, a pénz nem tűnik el, hanem a pénzügyi rendszeren belül mozog. „Átrendeződik. Átkerül. Átstrukturálják.” Rámutat, hogy a globális pénzügyi rendszerben léteznek olyan szolgáltatók, különösen a Közel-Keleten, Ázsiában vagy Latin-Amerikában, amelyek éppen az ilyen helyzetekre specializálódtak, amikor a tulajdonosok biztonságos helyet keresnek a vagyonuknak.

A kulcskérdés szerinte nem az, hogy van-e pénzmozgás, hanem az, hogy ezt hogyan értelmezzük: pánikreakcióként, vagy egy olyan rendszer előre megtervezett lépéseként, amelynek mindig is volt forgatókönyve a vészhelyzetekre.

Ezzel kapcsolatban a sajtó felelősségét is felveti: „Kevesebb hangulatkeltés és nagyobb pontosság kellene a médiában…”

Tarjányi szerint a jövőbeli kormány feladata rendkívül nehéz lesz. Óva int attól, hogy bárki könnyűnek állítsa be ezt a folyamatot.

„Az új kormánynak a vagyonok visszaszerzése hosszú menet lesz. Évek!!!”

Végül a jogállami garanciákra hívja fel a figyelmet. „Ha valaki – legyen az személy vagy cég – bizonyítani tudja, hogy jogszerűen rendelkezett a pénzzel, akkor az államnak vissza kell adnia azt.” A szakértő szerint ilyen esetekben a zárolásokat fel kell oldani, sőt, az államnak akár kártérítési felelőssége is felmerülhet. „Egyszóval ez kemény munka lesz…” – zárja gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Hankó Balázs nem emlékezett rá, pontosan miért adott 500 milliót egy két héttel azelőtt létrejött cégnek
A miniszter az Egyenes Beszédben próbált válaszolni arra, hogyan kerülhetett 17 milliárd forint Fideszhez köthető szervezetekhez és előadókhoz a választások előtt a Nemzeti Kulturális Alapból. Hankó szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok melletti kiállás döntött.


Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.

A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.

Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben. A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között.

Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”

A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván:

„A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.

Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”

Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg.

„Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.

Amikor Rónai Egon megkérdezte, hogy mi volt ez a kulturális tartalom, Hankó azt válaszolta: „A kulturális tartalom, mint, hogy végigbeszéltük, az adott koncertek, események, amelyeket a miniszteri keret esetén a felterjesztések tartalmaztak”.

„Szóval nem emlékszik rá, hogy mire adta?” - jött a kérdés.

„Tulajdonképpen a miniszteri keret esetében meghatározott szakmai konzultációt követően az adott kulturális tartalom kerül támogatásra, és ennek megfelelően a születnek maga döntések” - válaszolta a miniszter, Azt nem volt hajlandó elárulni, kikkel konzultál szakmailag, többszöri visszakérdezésre is csak annyit mondott, hogy a kollégáival.

Az érintett Fidesz-alkalmazott épp az, akinek a lakásában sajtóértesülések szerint a Magyarországra menekült lengyel igazságügyi miniszter-helyettes lakik, aki ellen hazájában büntetőeljárás folyik. De Hankó szerint ennek semmi köze a támogatáshoz.

A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.

Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.

A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.

„Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.”

Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.

Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.

Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.

A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.

A teljes interjú

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András: Orbán helyében inkább azon aggódnék, hogy mi lesz, amikor végre megnyitják a Kónya-féle kegyelmi aktákat
A politikus Facebook-posztban bírálta Orbán Viktort az Európai Bíróság ítélete után. Fekete-Győr szerint "a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását”.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. május 03.



Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom alapítója a közösségi oldalán fejtette ki véleményét az Európai Unió Bíróság magyar „gyermekvédelmi” törvénnyel kapcsolatos ítéletéről és a leköszönő kormányfő arra adott reakcióiról. A politikus szerint szórakoztató figyelni a bukott miniszterelnök utolsó erőfeszítéseit. Úgy véli, a közvéleményt már egyáltalán nem érdekli, mit tesz vagy nem tesz a leköszönő kormány.

Fekete-Győr azt állítja,

a volt kormányfő „már a múlt embere, aki a saját összeomlott kártyavárának a romjain próbálja elhitetni magáról, hogy még mindig ő osztja a lapokat”.

A politikus szerint hiába levelezget Sulyok Tamás köztársasági elnökkel, mert „a valóságban a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását”.

Levelezgethet Sulyok Tamással hajnaltól napestig, de a valóságban a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását.

A poszt írója szerint a korábbi kormány tizenhat éven keresztül próbálta megosztani a társadalmat „mesterségesen generált, »gyermekvédelminek« hazudott aljas uszítással”, és ezzel ártatlan embereket állított célkeresztbe. Fekete-Győr úgy látja, „ennek az undorító kirekesztősdinek vetett véget április 12-én a magyarok elsöprő többsége”.

Felidézte, hogy

a vitatott jogszabály „puszta politikai haszonszerzésből, a leghitványabb módon egy kalap alá vették a pedofil bűnözőket a meleg honfitársainkkal”.

Állítása szerint most, hogy az Európai Bíróság is kimondta az ítéletét, „végleg lerántotta a leplet erről az államilag szervezett, homofób megbélyegzésről”, Orbán Viktor még mindig egy „genderpropaganda nevű ócska fantommal viaskodva” igyekszik eljátszani a nemzetmentő szabadságharcost.

Fekete-Győr szerint ma már egyértelmű társadalmi akarat van egy olyan Magyarországra, „amely nem a megosztásra és a kirekesztésre, hanem az emberi méltóságra, az egyéni szabadság megkérdőjelezhetetlen tiszteletére, a magánélet szentségére és az európai szolidaritásra épül”.

A politikus a „most felálló rendszerváltó parlament” felelősségének nevezte, hogy a következő hónapokban törölje el a „putyini kottából átvett propagandatörvényeket”. Ezzel együtt egy olyan új gyermekvédelmi törvényt kell alkotni, amely szerinte „nem ártatlan kisebbségeket bélyegez meg, hanem tényleges védelmet nyújt a valódi szexuális ragadozókkal szemben”.

Innen is üzenem a bukott miniszterelnöknek: a helyében én mélységesen befognám a számat, és inkább azon aggódnék, hogy mi lesz, amikor a következő hónapokban végre megnyitják a Kónya-féle kegyelmi aktákat!

Végül Fekete-Győr azt írta, nem akarja megzavarni a volt miniszterelnököt a „politikai önfelszámolásban”, és nyugodtan írogathatja tovább „az értelmetlen leveleit a saját kis bukott bábjainak”. Azt tanácsolta neki, egy dolgot azonban jobb, ha az eszébe vés: „a történelem és a szabad Magyarország már túllépett rajta, a politikusbűnözők korszakának végérvényesen leáldozott!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Nagy Ervin: Szerintem lesz olyan pozíció, amiben én a hazámat tudom szolgálni
Nagy Ervin nem csalódott, hogy nem ő lett a kulturális miniszter, szerinte a tárcának sok olyan része van, ami nem az ő szakterülete. De a kultúra területén lesz feladata. Megvédte Magyar Péter választását is, aki sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelölte igazságügyi miniszternek.


„Most menő velünk lenni, menő ezzel a politikai tisztasággal menni” – mondja Nagy Ervin videónkban, ahol arról beszélt, hogy szerinte a közélet felszabadult, a fiatalok soha nem látott mértékben álltak be a Tisza Párt mögé. Hozzátette, „nem dőlünk be csalfa szavaknak és akár hirtelen átállt oligarcháknak”.

Arra a kérdésre, hogy csalódott-e, amiért nem ő kapta a kulturális tárcát, nemmel válaszolt. Elmondta, a terület óriási, és rengeteg olyan része van – mint az egyházügy, a nemzetiségek vagy a civil szervezetek –, ami nem az ő szakterülete.

„Szerintem lesz olyan pozíció, amiben én a hazámat tudom szolgálni, és meg fog találni ez a feladat – én bízom benne” – jelentette ki.

A színész szerint a politikai szerepvállalás miatt a színészi pályája most háttérbe szorul. Az NKA és az SZFE körüli helyzetet egy „forrongó üstnek” nevezte, amelynek rendbetétele most sokkal fontosabb számára, mint a következő színházi vagy sorozatszerep. „Az elmúlt harminc évben, amióta a pályán vagyok, amit lehetett, úgy érzem, nagyjából elértem, eljátszottam” – mondta, hozzátéve, hogy 50 évesen új lapot nyit az életében, és a következő időszakot a nemzet szolgálatára áldozza.

A Magyar Pétert a sógora, Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszteri kinevezése miatt ért nepotizmus-vádakra is reagált. Nagy Ervin elmondta, a minisztert a mozgalom második napja óta ismeri, és a párt magjában volt az első perctől kezdve mint jogi szakértő és bizalmas.

Szerinte Melléthei-Barna Mártonnak „van egy kétéves hitele és előtörténete”, ami alapján Péter őt választotta, nem pedig a rokoni szálak miatt.

„Én ezt nem tartom belterjes dolognak” – szögezte le.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk